11. fejezet

11. fejezet

A délután

  Délután háromnegyed négykor már teljes harcidíszben álltam a konyhában és vártam, hogy a csengő megszólaljon. Vártam, vártam és vártam, de nem történt semmi. Felmentem a telefonomon facebookra és mit látnak szemeim?? Naná, hogy Vegettót.

   Én: Hééé, nem felejtettél el valami?

   Vegetto: Neked is szia! És nem, nem hiszem.

   Én: Akkor segítek, annak a csökevényes agyadnak. KOREP!!!

  Vegetto: Ó b+! Indulok. 15 perc. 

Ezen egy kicsit megbántódtam. 

  - Tényleg ennyire felejthető és jellemtelen ember lennék? - sóhajtottam.
Mikor megszólalt a csengő. Bezártam az ajtót és a kaput, majd köszöntem.

  - Szia!

  - Hali!

  - Bicikli? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

  - Aha, nem akartam a BMX-emmel jönni így maradt a nővérem bicaja.

  - Akkor ezért sárga! - nevettem.

  - Hé-hé, nem ér kinevetni. Amúgy neked van biciklid?

  - Van csak egy szép 8-as van benne.

  - Hát, akkor csak gyalogolnunk kell. - mondta fájdalmas hangon.

  - Ez van. - veregettem hátba. Egyébként furcsa, hogy pár nap alatt mennyit változott a kapcsolatunk. Az első nap megtudtam volna fojtani egy kanál vízbe, most meg haveri stílusban viselkedek vele.
Kb. fél óra csöndes séta után megérkeztünk egy kastélyhoz. Nem-nem, komolyan egy KASTÉLYHOZ!!!!!!!!!!!

  - Tehát ezért mondtad, hogy egy kicsit kilóg.

  - Ja. 

  - De ugye nem vagy valami úri ficsúr? - tetettem félelmet.

  - Ha-ha, nagyon vicces. Amúgy be is megyünk vagy csak állsz itt lebetonozva?

  - Ja, bocs. Mehetünk. 

Mikor beléptem a "házba" egy hatalmas nappali fogadott. Meg persze egy nagycsomó cseléd.

  - Komolyan?? Cseléd? - kérdeztem.

  - Jó-jó, tudom mit gondolsz. De ezt a hodályt valahogy tisztán kell tartani. - magyarázta.

  - Ez igaz. - bólogattam.

  - Ő már a harmadik lány, akit ezen a héten hazahozol. Nem viszed egy kicsit túlzásba? - kérdezte  egy gyönyörű lány. Derékig érő szőkésbarna a haja és ragyogó, zafírkék a szeme.

  - Kösz, nővérkém. Én is szeretlek. - vágott vissza unottan Vegetto. - De ő nem a barátnőm. Korrepetálom meg ő a párom.

  - Ó, tehát te vagy a táncos lány, aki beszólt az öcskösnek! - mondta majd vidáman leszaladt hozzám a lépcsőről - Szerintem nagyon jóban leszünk!

  - Oké, már leakadhatnál rólam.

  - Okééééé! Csak még bemutatkozom. - fordult felém. - Kalamusz Afrodité vagyok. 

  - Afrodité? Mint a szerelem és a szépség istennője?

  - Igen. -mosolygott.

  - Szép név.

  - Köszi! Én is nagyon szeretem. És téged hogy hívnak?

  - Hajnal Edinának. - nyújtottam ki a kezem.

  - Örülök, hogy megismertelek. Remélem barátok leszünk. - mosolygott majd pedig felszaladt a lépcsőn.

  - Kedves lánynak tűnik. - mondtam.

  - Igen, az is. Igaz néha halálra szekál, de amúgy mindenben segít és támogat engem. Csak az a baj hogy egy kicsit nagyon gyerekes.

  - Miért? Hány éves?

  - 20.

  - Mennyi?

  - Jól hallottad. 20. Ma elég kevés órája lehetett.

  - Egyetemista?

  - Az. Éjjelt-nappallá téve tanul. Én már ebbe beleőrültem volna.

  - Hát azt el is hiszem. - mosolyogtam.

  - Most pedig siessünk fel. Próbálj a lehető legkisebb feltűnéssel követni A többi tesóm nem hiszem, hogy ugyanilyen jól reagálna.

  - Hányan vagytok testvérek?

  - Négyen. - mondta majd megfordult és megragadta a vállam. - Ígérd meg, hogy a lehető legmesszebb elkerülöd majd a bátyám. - nézett a szemembe.

  - Miért? - kérdeztem halkan.

  - Mert ő olyan mint én csak idősebb kiadásba. Sőt, még nagyobb nőcsábász mint én.

  - Ó, hidd el nem hiszem, hogy bajom lesz vele.  - mondtam, de megláttam a szemében a komolyságot - Rendben, megígérem. 

  - Oké, akkor gyerünk fel a szobámba. - ekkor megakadtam.

  - Komolyan? Van vagy 40 szoba ebben a házban, de pont a tiedben kell tanulnunk?

  - Az előbb, pedig olyan magabiztosan beszéltél. Talán félsz tőlem? - jött közelebb hozzám.

  - Ki? Én ugyan nem. - mondtam.

  - Tényleg? Pedig nem úgy hallom. - lépett még közelebb hozzám. Már megint ez a helyzet. Mit csináljak szálljak be a játszmába vagy meneküljek? Én inkább a menekülés mellett döntöttem és hátrálni kezdtem a lépcsőn.

  - Pedig, így igaz.

  - Akkor, miért hátrálsz?

  - Mert úgy tartja kedvem.

  - Elég érdekes kedvedben lehetsz? Nem tanulni jöttél? - lépett közelebb 3 lépcsőfokkal, én pedig 4-gyel lentebb. Majd eszembe jutott valami.

  - Most, hogy így mondod! - csaptam a homlokomra, majd stílusosan kikerülve tovább mentem a márvány lépcsőn. - Akkor? Mutatod az utat vagy nézzem végig mind a 40 szobát? - kérdeztem hátra fordulva, mert már vagy 10 lépcsőfokkal fentebb voltam. Az arcán a kezdeti döbbenet után már hihetetlenül szédítő mosolya állt.

  - Szép volt. - mondta kedvesen majd hozzám lépve megpaskolta a fejem. - Gyerünk.

Mikor beléptem a szobába, elakadt a szavam. Mintha visszakerültem volna a normális életbe. A szoba egyáltalán nem hasonlított a folyosóón lévő pompára. Mintha csak egy teljesen átlagos fiú szobájában jártam volna. Na, jó. Dupla akkora lehetett mint egy átlagos fiú szobája. De na! A fal sötétkék volt, amire különböző poszterek voltak ragasztva tixóval. Ott voltak a kedvenc együttesei + egy supernatural poszter. Mikor felnéztem a plafonra megláttam a naprendszerünket.

  - Tényleg álldogálni fogsz mindenhol egy jó 10 percet? Inkább gyere, ülj le. - intett már a kávézóasztaltól (!!!!). A kávézóasztal üveglapos volt. Körülötte párnákkal, ami a mennyezetre emlékeztetett.

  - Oké. - ültem le mellé (!) -  Ennyire szereted a naprendszert? 

  - Talán még jobban is. Kiskoromba csillagász akartam lenni. - mondta mosolyogva.

  - És most már nem?

  - Nem letettem erről, de azért még mindig szeretem.

  - Miért mondtál le róla?

  - Mert új álmot találtam magamnak.

  - Mit? 

  - Sztár akarok lenni Amerikában vagy Japánban. Ezért is választottam ezt a sulit.

  - Értem. Ez egy nagyon jó álom. - mosolyogtam. - Akkor elkezdjük a korrepetálást?

  - Aha. Először kezdjük egy kis felmérővel. - dörzsölte össze a két kezét. - Kapsz rá 45 percet hogy megírd. Én addig zenét hallgatok.

  - Csak azt ne. - ráztam a fejem.

  - Nyugi, fülessel hallgatom. 

  - Akkor se valami jó ötlet.

  - Oké-oké Rockhercegnő. Supernaturalt fogok nézni. Megfelel?

  - Meg. - bólintottam elégedett
Odaültem az íróasztalához és szorgalmasan írtam a dolgozatom, ami már közel sem volt olyan könnyű, mint a suliban. Mikor Vegetto szólt, hogy már csak 5 perc van hátra, csak a tollamat kopogtattam a papíron. Mikor letelt az időm elvette a papírt és ellenőrizni kezdte. Néha-néha láttam fintorogni vagy hallottam felhorkanni. Mikor végzett hozzám fordult:
  - Hogy értél el te 24 pontot a felmérőn?! - nézett rám értetlenül.
  - Miért? Ez jobb lett? - reménykedtem, de hiába.
  - Nem, pont ellenkezőleg. Ennek alapján kész csoda, hogy sikerült 24 pontot elérned.
  - Tényleg ennyire reménytelen eset lennék?! - szomorkodtam.
  - Nyugi, azért vagy itt hogy ezen javítsunk nem? - próbált felvidítani.
  - De. Igazad van. - mondtam, majd rácsaptam az asztalra - Tanulásra fel!
  - Oké. Első lépésként az egyszerű jelen idővel és az alap fogalmakkal, kifejezésekkel kezdjük. Ha ezek majd mennek tovább haladunk.... - vett elő két könyvet - ezek alapján. Az egyik egy tankönyv, ami részletes leírást ad a szabályokról, igeidőkről stb. A másik egy munkafüzet.
Hozzákezdtünk az alapfogalmaknak, - amit még nagyjából tudtam is - utána pedig az egyszerű jelent magyarázta nekem. Amíg én kitöltöttem a munkafüzetet, ő lefénymásolta nekem a könyvben erről szóló fejezeteket, meg nyomtatott nekem egy dalszöveget. Kezembe nyomta a papírokat és elkezdte a javítást.
  - Rendben nem is olyan rossz. Csak párat hibáztál, látod? - mutatott a piros vonalakra+betűkre, ami tényleg kevés volt.
  - Akkor ez azt jelenti, hogy nem vagyok reménytelen eset?
  - Javuló képes vagy. - mosolygott. - Meddig is vagy elengedve?
  - 7-ig. De ha tovább maradok, akkor telefonálnom kell.
  - Akkor telefonálj, mert már fél 7 múlt. Mond hogy olyan 9 fele érsz haza, ha úgy jó.
  - Mi? Miért? Nem végeztünk?
  - De, csak te vagy a párom is, azaz meg kell ismernünk egymás képességeit.
  - Oké, de legyen inkább nyolc. Nem sok kedvem van kihúzni a gyufát. Meg táncolni sincs sok kedvem.
  - Ezt úgy érted, hogy csak én énekeljek, te meg majd nézed.
  - Pontosan. - vigyorogtam.
  - Legyen.
Anyuék pár perc alatt beleegyeztek az egy óra csúszásba így már csak Vegetto énekhangjára kellet várnom.
   - Jössz? - kérdezte
  - Már megint hova?
  - A zeneszobába vagy próbaterembe. Ahogy tetszik. - felelte egyszerűen.
  - Saját próbatermetek van?
  - Ja. A családomnak nagyon fontos a zene. Rengetek hangszerünk van.
  - Hihetetlen! - ámultam.
  - Csak aztán "le ne menj hídba" vagy mit szoktak ilyenkor mondani.
  - Jajj! Mindjárt lemegyek hídba. - játszottam, majd egyszerre nevettünk fel.
  - Itt vagyunk. - szólalt meg, mikor már feljöttünk két lépcsőn is.
  - Mégis hány emeletes ez a kastély? - lihegtem.
  - Már ennyitől kifulladtál? Hát nem vagy valami jó kondiba Rockhercegnő.
  - A tesi sose volt az erősségem.
  - Akkor hogy vagy táncos? - kérdezte furcsán.
  - Nem tudom. Valahogy táncolni 1 óra hosszán át sokkal könnyebb, mint 4 kört futni a tornacsarnokban.
  - Hát ezt ne nagyon hangoztasd a családunkban.
  - Miért? Csak ezt ne mond, hogy ebbe is jók vagytok. - mert komolyan ilyen nincs. Van zenei érzékük, okosak és még sportosak is. Az anyagi háttérről meg ne is beszéljünk.
  - De, ebbe is. Nagyon komolyan vesszük az ilyesmit. A lányoknak alapból szükséges ilyet tanulni önvédelem céljából, így nem csak a nővérem Afrodité judózik nem is akárhogy, de a húgom Dalma is elkezdte a játékos edzéseket. A bátyám Ákos meg én, pedig hogy ne maradjunk szégyenbe elkezdtünk edzeni.
   - Félelmetesek vagytok! - suttogtam.
   - Tudom. Akkor meghallgatod hogy éneklek? -  ültetett le egy székre.
   - Kezd.
Odaállt a mikrofon elé és elkezdett énekelni a........... Pálinkadalt. De ez nem is ez volt a legnagyobb meglepetés. Hanem a hangja. Hihetetlenül hangja volt. Leírhatatlan. Miközben énekelt a hideg futkosott a hátamon.
  - Na, mit gondolsz? - nézett a szemembe. A gyomrom megint mogyorónagyságúra zsugorodott és abban a pici térben újra repkedtek a pillangók. Pedig azt hittem, hogy már megfulladtak.
   - Jó volt. - próbáltam nyugodtságot erőltetni a hangomra.
   - Akkor jó. Legközelebb te jössz a tánccal.
   - Úgy lesz. Lehet hogy ez egy hülye kérdés, de nincs teljesen véletlenül egy tánc termetek?
   - Nincs. De az edző termünkben is el fogsz férni. Ne aggódj.
   - Oké. Hazakísérsz?
   - Ja, csak szólok a nagyiéknak.
   - A nagyszüleid is veletek élnek?
   - Anyuék nagyon ritkán vannak itthon. Karácsonykor és a nyáron 1 hetet. Építészmérnökök és jelenleg Dubajban dolgoznak. De voltak Amerikában, Franciaországban és a kedvenc helyükön Japánban is.
   - Nagyon szeretitek Japánt.
   - Igen, az egész család oda van érte. Anyuék vettek is egy nyaralót ott.
   - Attól még jóban vagy anyukádékkal?
   - Nagyon jó a kapcsolatot. Telefonon és skypon is mindig beszélünk. Mindent tudnak, ami az életünkben történik. Főleg anyu.
  - Az jó. - mosolyogtam.
  - Az. - mosolygott vissza. Ma feltűnően sokat mosolygott. Biztos valami jó történt. Lementünk a rengeteg lépcsőfokon, mikor Ádám beszólt az egyik nappali féleségbe.
  - Nagyi elkísérem Edinát haza.
  - Rendben, de kapcsold be a világítást a biciklin. - szólt ki egy ismerős hang a szobából.
  - Úgy lesz. Gyerünk.
  - Jó, csak előtte szeretnék bemutatkozni.
  - Menj.
  - Csókolom, Hajnal Edinának hívnak. - mondtam majd elakadt a szavam. Vegetto nagymamája Éva néni a pékségből.
  - Szia Edina! Örülök hogy látlak! - nézett rám kedvesen.
  - Én is nagyon örülök, hogy újra látom! - pirultam el.
  - Ti ismeritek egymást? - csodálkozott Vegetto.
  - Igen. Volt egy párszor a pékségbe.
  - Nagyon finomak a péksüteményei Éva néni. - dicsértem meg.
  - Köszönöm. Örülök, hogy az unokámnak ilyen kedves partnere lett.
  - Jó éjszakát! - köszöntem el.
  - Szia nagyi, majd jövök! - puszilta meg a mamája arcát.
Mikor kiléptünk a kapun megszólalt.
  - Van skypod?
  - Van.
  - És megadod a címed?
  - Háát.... még gondolkozom rajta.
  - Megint kezded.
  - Mit? - néztem rá.
  - Ezt a "játszom az ördöggel" dolgot.
  - Te lennél az ördög? - kérdeztem incselkedve.
  - Látod, megint.
  - Oké, abbahagyom.
  - Oké, egyébként igen. Én vagyok az ördög. Vagy a tűz. És a tűzzel nem szabad játszani. - mondta kihívóan. Viszont megfogadom a tanácsát most az egyszer. Nem szeretnék belehabarodni. Maradjunk csak az utálatnál. Vagy a haverságnál.
Miután hazaértem elmeséltem anyuéknak, hogy milyen különleges a Kalamusz család. Hallgattak, néha mondtak bár óvó megjegyzést és felmentem a szobámba. Letusoltam, ettem, fogat mostam, naplót írtam, fogszabályzó és most gondolkozom. Rengeteg minden történt ez alatt a pár nap alatt. Barátokat szereztem, van ez a furcsa érzés Vegetto irányába, amiről holnap kikérdezem Evit amikor itt alszik és Kati meg Juli elengedése. Nagyon felszínes kezd lenni a kapcsolatunk. Pedig én írtam rájuk, hogy mi újság van ott. Erre annyi volt a válasz, hogy " Elvagyok kösz." meg "Okés minden". Szomorú vagyok. :(

  

10.fejezet

10.fejezet

Kemény nap

Eljött ez a nap is. Reggel felkeltem, köszöntem apunak, aki még otthon volt, de már indult is. Összeütöttem magamnak egy rántottát és dicséretet érdemlek mert nem égettem le a házat. Felmentem lezuhanyoztam, fogat mostam felvettem az egyik kedvenc trikóm, Evi kedvéért (piros alapon a Paramore képe) + egy sárga térdnadrágot meg a szemüvegem. Felkötöttem a hajam, elraktam a tízóraim, amit anyu készített, vállamra vettem a táskám és a bezárt kapu előtt vártam Evit. Már távolról felismertem. Tegnap skypen megbeszéltük, hogy zenekaros felsőbe jövünk. Evi egy fehér BTR pólóba jött, hozzá egy fekete farmerrövidnadrágot vett fel a hosszú fekete haját, pedig kontyba tette fel. Így indultunk el a suliba a nulladik órai úszásra. A fiúk a szokásos helyükön álltak és éppen röhögtek valamin. Gyors köszöntünk és mentünk is tovább az öltözőbe, mert Evi valami nagyon fontosat akart mondani.
  - Na, mond már! - mondtam izgatottan.
  - Oké, szóval lehet, hogy szerelmes vagyok. - pirult el.
  - MI?? Kibe?
  - Gyere ide, megsúgom.
  - Senki sincs benn mondhatod hangosan is.
  - Oké, de kérlek ne kiálts fel. Nem szeretném, ha bárki is megtudná.
  - Jó, nem fogok.
  - Szóval.... izé. Öööö..... - próbálkozott.
  - Figyu, nem kell elmondanod. Majd elmondod, ha úgy érzed.
  - Ííííí, ne hari, pedig én tényleg el akarom mondani.
  - Semmi gond. - simogattam meg a hátát.
  - Attól még barátnők vagyunk?
  - Persze, te buta. Miért ne lennénk? - mondtam kedvesen. Ő a nyakamba ugrott és úgy pityergett.
  - Egyébként nem akarsz átjönni holnap hozzánk egy ottalvósbuli féleségre. Anyukám szívesen megismerne.
  - Persze, szívesen.
Ezután felöltöztünk és elindultunk a gyülekezőhelyre. A suli igaz hatalmas, de nincs medencéje, így a közeli strandét használtuk. Az úszás után gyors átöltözés és hajszárítás és már rohantunk is nyelvtanra. Ilyenkor irigylem a fiúkat. Nyelvtanon Olivér felet és egy kis súgással - tőlem és Evitől - négyest kapott. Ezután két infó jött, amit a francia tanárnőnk Angéla tartott. Az első órában a számítógép részeit beszéltük át második órában, pedig szabadprogram volt. Robi és Norbi youtube videókat néztek a WOW-ról és a Metin 2-ről. Bence valami viccoldalt nézegetett. Hozzá csatlakozott egy idő után Tibi is, akivel úgy tűnt jól megértették egymást. Kinga a Wikipédiát (!!!!) nézegette, Evi a Szent Johanna Gimit olvasta mellettem és néha-néha felnevetett, Olivér épp egy Metalica számot hallgatott, Ádám pedig egy sorozat ismertetőjét nézte.
  - Mi az? - kérdezte lágy hangon.
  - Semmi, csak tanulmányoztam ki mit csinál.
  - És te mit csinálsz?
  - Jelenleg semmit.
  - Akkor gyere ide. - mondta és azt hittem rosszul hallok.
  - Mi?
  - Jól hallottad, ne nézz így rám. Végülis egyezik az ízlésünk zene terén plussz te vagy a párom is, úgyhogy meg kell ismernünk egymást.
  - Oké. - válaszoltam egy kis idő után, mikor átgondoltam az érvelését. Miután odaültem hozzá, szemet szúrt a sorozat, amit nézegetett.
  - Vámpírok??? - kérdeztem közben furcsán nézve őt, aki csak a monitort bámulta.
  - Ahan, de ez nem Twilight féle, mielőtt még bármi is elkezd kattogni abban az okos kis fejedben. - mutatott a fejemre, ahol már különböző elméletek születtek.
  - Honnan veszed, hogy bármit is gondoltam?
  - Ismerlek. - mondta és a szemembe nézett. Pillangók és torokszárazság üdv újra itt. - Valamennyire.
  - Akkor mégis milyen ez a...... "True Blood" - olvastam le a sorozat címét.
  - Hidd el nekem nem neked való, bár ki tudja.
  - Miért milyen?
  - Hát gyakorlatilag pornó féleség megspékelve egy jó kis sztorival. - mondta.
  - MIII? - kiáltottam fel talán kicsit túl hangosan is mert mindenki köztük a Angéla tanárnő is felénk nézett.
  - Valami baj van? - kérdezte.
  - Nem, nem semmi. Sajnálom. - mondtam és visszafordultam Vegettóhoz, aki jót mosolygott rajtam.
  - Szerinted ez vicces? - sziszegtem.
  - Rettentően. - mosolygott még mindig.
  - Oké mostmár elég lesz.
  - Jó, tudod rosszabb reakcióra számítottam. De azt tudnod kell, hogy minden fiú néz pornót.
  - Igen, tudom ez nyílt titok. De azért még nem kell kimondani. - mondtam és éreztem, hogy ég az arcom.
  - Olyan szép vagy, mikor elpirulsz.
  - Mi?? - kérdeztem meglepődve.
  - Semmi, semmi. - legyintett és bezárta az oldalt.  - Tehát, akkor tudom mik a kedvenc bandáid. Akkor nézzük a kedvenc sorozataid, filmjeid.
  - Filmjeim nincsenek, de régebben imádtam a Bajos csajokat. Sorozatot, pedig nem néztem mostanság, de a Bűbájos boszorkák örök favorit. És neked?
  - Oké. Film, hát nem tudom régen néztem filmet, de viszont a Bosszúállók az jó volt, meg még a Másnaposok első része. Sorozat terén a True Blood a top, de a Supernatural se rossz. Még a Sherlock is okés. - mondta és nyeltem egy nagyot. Ezekről még nem is hallottam.
  - Eddig azt hittem, hogy Oli a sorozat függő.
  - Igen, Oli a sorozatfüggő. - nyomta meg az Olit - Ő mondta nekem ezeket a sorozatokat meg még egy nagy csomó mást is, de azokat inkább dobtam. Ha akarsz sorozatot nézni, akkor szerintem te a Supernaturallal szimpatizálnál, de ne nézd meg egyedül.
  - Oké, kössz. - mosolyogtam
  - Játszol valami online játékkal?
  - A Shake&Fidget-tel.
  - Gondolhattam volna. Én is játszom vele.
  - Tényleg?
  - Ja.
  - Félelmetes. - suttogtam.
  - Mi? - kérdezte most ő értetlenül.
  - Jobban hasonlítunk, mint gondoltam.
  - Most, hogy így mondod tényleg. De van ez így.
  - Akkor most én kérdezek. - vettem át az irányítást a beszélgetésünk felett. - Mondj magadról egy olyan dolgot, amit csak a hozzád legközelebb álló embereknek mondtál el, mert olyan ciki.
  - Jól csinálod. - dicsért meg.
  - Tudom.
  - De te is mondasz magadról egyet, ugye?
  - Igen.
  - Kis koromban, volt egy barbie babám, amit mindennél jobban, szerettem és Shellynek hívták. - erre felnevettem.
  - Bocsánat. - mondtam a tanárnőnek.
  - Hééé, nem ér kinevetni. - suttogta és igen, jól láttam elpirult. Hihetetlen, hogy ezt írom, de jól állt neki.
  - Oké, bocs.
  - Te jössz, de nem hiszem, hogy tudsz olyat mondani, ami meglepne.
  - Imádom a Dragon Ballt. - szaladt ki a számon.
  - Komoly? - kérdezte csodálkozó szemekkel.
  - Igen és nyertem.
  - Mi? Hogy nyertél?
  - Olyat mondtam, amit meglepődtél.
  - Oké, de többször nem fogsz legyőzni semmiben. Plussz erre tényleg nem számítottam.
  - A reakciódból ítélve ismered a Dragon Ballt.
  - Jaja, imádtam és még most is imádom.
  - Én is.
  - Na jó. Nem hittem volna, hogy találkozok egy olyan lánnyal, aki Dragon Ball rajongó.
  - Ritka példány vagyok. - húztam ki magam mosolyogva.
  - Igen, az. - mondta a szemembe nézve.
Infó után francia jött, de mindenki azzal nyaggatott, hogy mondjam el mi van Vegetto és köztem. A hihetetlenül unalmas francia után jött még egy izzasztó matek és egy könnyed ének. Éneken röpdogát írtunk és az óra hátralevő végében kottáztunk. Ezután egy lyukas óra, amiben megpróbáltam Vegettót elkerülni és közben ettem egy elefántcsordányi ételt. Bencével, Evivel, Klauval és Andival kiválasztottunk egy sarkot, ami mostantól a mi sarkunk lesz és oda megyünk minden szünetbe. A szakos órán egy koreográfiához tanultunk lépéskombinációkat. A tanárnő elég kemény senki sem gondolná róla. És ez csak a nap első fele volt. Hátra volt még a délután, Vegettóval.

9.fejezet

9.fejezet

Párválasztás

   A reggelem a szokásosan telt. Kaja, tusolás, fogmosás, fésülködés, öltözés (egy kék póló, amin egy flitterekkel kirakott Eiffel-torony csillogott és egy fehér vászon térdnadrág), kapu zárás, indulás. Út közben találkoztam Evelinnel, akivel egymás nyakába ugrottunk és bementünk a 'Mama Pékség'-be. Sokan voltak ezért nem akartam ezzel zavarni Éva mamát, úgyhogy csak megvettem a két darab diós kiflit, amit már régóta megakartam kóstolni és indultunk is tovább. Evi be akart menni a könyvesboltba megvenni valami könyvet, amit Szent Johanna Giminek neveznek, de a könyvesbolt zárva volt. Szegény egészen a suliig szipogott még akkor is mikor beértünk az aulába és köszöntünk a fiúknak.

   - Hali Inna, Evelin!

   - Helló Dina, Napfény.- köszöntött Oliér és mikor meglátta Evit odasietett hozzá.

   - Na, ne csináld már! Így nem illik rád a becenév, amit kitaláltam. - sértődött meg.

   - Nyugi, a becenév biztonságban van. Ez csak átmeneti, valószínűleg, ha délután megveszi a könyvét, akkor újra a régi lesz. - mondtam Olivérnek, de úgy mindenkinek. Bár ők egy kukkot sem hallottak meg, abból amit magyaráztam. A két kocka szokás szerint veszekedett, Tibi épp a Facebookon lógott a telefonja segítségével, Ádám pedig madarakat lövöldözött ki csúzliból (????) szintén a telefonjával.

   - Ahann, akkor megnyugodtam. A Borús, olyan lehangoló becenév. - mondta és Evi meg én elmosolyodtunk. - Tényleg Napfény, ha már így kivirultál elmondod a kedvenc számodat?

   - Okika! A Big Time Rushtól a 24/sevent, légysziiiii!

   - Okhéjj felírtam. - mondta Tibi fintorogva.

   - Rockhercegnő te mit óhajtasz-e csodálatos napon? - mondta erősen a szemembe nézve Vegetto.

   - Jujjj, tudod volt egy száma amit tegnap hallgattam és annyira szupcsi volt. Justin Biebertől a Boyfriendet. - mondtam és mindenki rám nézett döbbent arccal.

   - Mi a fr... - kezdett bele Robi, de elnevettem magam.

   - Istenem látni kellet volna az arcotokat.

   - Ha-ha-ha nagyon vicces Inna.- mondta Tibi mosolyogva.

   - Komolyra fordítva a szót a Simple Plan-től a Welcome to my Life-ot.

   - Na ez már jobban hangzik. - nyugodtak meg a többiek.

   - Na nézzenek oda a Rockhercegnő Simple Plan rajongó?! 

   - Ja. Csak azt ne mond, hogy te is? - néztem Vegettóra.

   - Talált, süllyedt.

   - Áhh, ilyen nincs.

   - Ja én is ezt gondolom. Amúgy ez egy pop punk banda.

   - Én is tudom.

   - Mikor jelent meg az első stúdiólemezük? - kérdezte hirtelen.

   - Mi?

   - Csak válaszolj.

   - 2002.

   - Mikor alakultak?

   - 1999.

   - Mi volt annak az albumnak a címe, amit 2011-ben adtak ki?

   - Get your heart on!

   - Mi az énekes neve?

   - Pierre Bouvier.

  - Azta, te tényleg rajongó vagy!

  - Persze, én nem vagyok az a csaj aki csak azt mondja, hogy "Jaj én ismerem őket" közbe meg tökre nem. Én az vagyok, hogy amit ismer arra azt mondja, hogy ismer, amit nem azt meg nem.

  - Ritka egy faj. - mondj Tibi.

  - Ahann, de ugye tudjátok, hogy ebből semmit sem értettünk? - mondta Olivér.

  -  Igen Oli, tudjuk. - mondtam.

  - Hé! Te Olinak neveztél?

  - Ő... igen. - pirultam el.

  - Jaj, de cuki vagy! - kiáltotta és átölelt.

  - Oké, elég lesz az ölelkezésből gyerünk menjetek órára 9.b - mondta Renáta igazgatóhelyettes.

Mi szófogadó gyerekek módjára elindultunk, csakhogy olyan hangosan mentünk végig a folyosón, mint egy elefántcsorda. A fizika és a dupla irodalom laza volt, ha a szokásos körmöléstől és az irodalom felelésemtől eltekintünk. Hála anyunak, aki régebben megtanította, hogy a lecke és a tanulás az első 5-öst kaptak a fiúk pedig hálásak voltak, azért mert 12 (!!!!) percig húztam a felelést. Kaptam pár hátbaveregetést és ,, így tovább"-ot. Ezután jött a rémálmom. A rajzóra. Jó nem voltam azért annyira rossz belőle, de azért jó se. Stabil hármas, a jobb napokon még egy-egy négyes is becsúszott. Az egyik tantárgy, amiből teljesen béna vagyok. Szerencsétlenségemre heti három rajzóránk van. Ebből egy elmélet kettő rajzolás. Így már talán jobban állok. A tanárnőnk hosszú, vékony, csontos nő, Kalapos Mária. A jaha rövid, kicsit bodri, és vörös. Fülében a szaloncukros (??) fülbevalók himbálóztak minden lépésére. Gyenge idegrendszere lehet mert mi már az első rajzórán kiakasztottuk. Pedig nem csináltunk semmit. Csak a szokásos "a legutolsó sorból előrekiáltok a legelöl ülőnek valami értelmetlent" ment. Az utolsó padból ezt Tibi vállalta be és Robinak kiáltotta azt, hogy banán. Igazából nem értettem ennek mi értelme van, de mikor hátrafordultam Vegetto azt sugallta a szemeivel, hogy "nevess". Így belekezdtem az értelmetlen hahotázásba, a drága tanárnőnk pedig már könnyezett. Mikor vége volt az órának, ahol teljesen mellékesen egy tavat kellet rajzolni. Nem, komolyan ez volt a feladat. Tó. Ebből nagyon sokat szűrtem le, úgyhogy csak festettem egy nagy kékséget, köré, pedig valami zöldes-barna maszatot, ami nád akar lenni.
   - Amúgy ez mi volt? - kérdeztem miközben egy Ke$ha szám dübörgött a hangszórókból.

  - A legújabb technikánk a tanárok kiborítására. - mondta...... Bence.
  - Te erről honnan tudsz? - kérdeztem kidülledt szemekkel.
  - Ő találta ki. -  mondta Tibi.
  - MII???
  -  Nagyon gyorsan tanul a gyerek. De amúgy tényleg beválik. - veregette hátba Bencét, akinek a füle is piros volt.
  - Ez teljesen értelmetlen volt és ha megkérdezhetem miért is kell ezt csinálni. A tanórák tanulásra vannak nem pedig hülyülésre. - mondta teljesen higadt hangnemben "komoly" Evelein.
   - Ne mááár Napfény! - emelte kezét az égnek Oli. - Mióta vagy te ilyen depis?
   - Nem depis csak személyiséget váltott. Nemrég tette le a könyvét. 3 perc múlva már visítozni fog. - És tényleg úgy volt. Visítozva ugrált, hogy ez milyen ,,szupika volt már".
  - Úúúúr Isten! Ez te honnan tudtad? - fordultak felém a fiúk.
  - Ő a legjobb barátnőm. - mosolyogtam rá.
  - Tényleg?? - kérdezte meghatódottan.
  - Igen.
  - Jujj, te is nekem! - ugrott a nyakamba. Ezután becsengettek és elkezdődött a második tajz. Én festettem  több hattyú féleséget a tóra fehér temperával és készen is volt a mesterművem. És 3-ast kaptam. Igen tipikus. De nagyon örültem neki. Megnéztem az órarendemet és angol óra következett. Villámcsapásként ért a felismerés és ha nem akarom kihúzni a tanárnál a gyufát akkor azonnal cselekednem kellet. Eszeveszettül rohantam végig a folyosón, ki az udvarra és Ádám nyakába ugrottam (!!!!).
  - Húúúú! Mikor lettünk ilyen jóba Rockhercegnő? - kérdezte mosolyogva. Jó talán egy kicsit eltúloztam, de csak úgy jött.
  - Ti mióta jártok? - kérdezte Oli.
  - Semióta.-  válaszoltam szikrázó szemekkel felé nézve.
  - Na jó mond mit akarsz.
  - Segítséget.
  - Miben?
  - Angol.
  - Korep? - kérdezte mintha nem tudta volna.
  - Igen. Na segítesz? Nem szeretném kihúzni a tanárnál a gyufát.
  - Stréber. - ejtette ki két "köhögés" között egy 11.-es fiú.
  - Oké, oké segítek. - közben leintette a háta mögött lévő stréberező fiút.

  -    Na, akkor mikor és hol?

  -     Nálam holnap 4-kor.

  -     Várj, nem lenne jobb inkább egy könyvtárban?

  -     Miért, talán félsz tőlem?

  -    Nem, csak izé. Nem tudom. Ki nem állhatlak. – mondtam őszintén.

  -   Tehát ki nem állhatsz?

  -   Igen.

  -  Akkor tegnap a vízi csatánk mi volt?

  -  Az csak egy pillanatnyi, na jó pár percnyi elgyengülés volt. Valamint ”csata”, ahogy te is mondtad.

  -   Tehát még mindig gyűlölsz?

  -    Honnan veszed, hogy gyűlöllek.

  -    Hát, nem is tudom épp az előbb mondtad  meg mindenkivel tök kedves vagy, beceneveket adsz nekik – célzott Olira – odaadod a házidat és súgsz felelésnél.

  -    Hé, még nem is felelt senki csak én.

  -    De később fognak. Akkor te segíteni fogsz nekik, igaz? – fürkészett a kék szemeivel, amiket 

megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. Lassan napszemcsit kell hordanom. Úgy elkerülhető a 

szemkontaktus.

  -  Igen. – vallottam be.

  -  Na látod! Engem lehordasz, elküldesz a fenébe valamint kerülöd a szemkontaktust. – a fenébe, lebuktam!   -  Ez két dolgot jelenthet. 1. Utálsz, ami valószínű. 2. Belém zúgtál, ami még valószínűbb. Tehát?

  -   Hogy lehetsz ilyen bunkó és nagyképű! – háborodtam fel. Még hogy szerelem. Ha-ha-ha. Röhög a 

vakbelem. – Nehogy azt hidd, hogy minden lány csakis a te kegyeidet keresi. Hidd el van, akiket teljesen

hidegen hagysz. Sőt, olyanok is vannak, akiknek ettől a stílustól a hideg futkos a hátukon.  Szerencséd, 

hogy én az első csoport tagjait erősítem. – fejeztem be és felnéztem a szemeibe. Nesze neked gyomrom. 

Jöhetnek a pillangók. És… jöttek is.

  -   Szóval utálsz? – nézett rám bociszemekkel. Na, pont ezért nem nézek a szemeibe. Erőt vettem magamon.

 Nem hagyhattam, hogy győzzön.

 -    Pontosan. – mondtam egy kicsit halkabban, mint az előbb, mert az egész udvar ránk fókuszált.

 -   Oké! Ezt vártam tőled.

 -    Mi? Miért? – kérdeztem, de ő csak a kezével megpaskolta a fejem.

 -     Hééé! – kiáltottam rá.

 -     Akkor nálam holnap 4-kor. Várlak.

 -    Oké. – nyugodtam bele. – Hol is laksz?

 -    Óóó, tudod a Kántor u. 48. szám alatt. Egy hatalmas ház, hatalmas kerttel. Eléggé kilóg. Megtalálod. – 

tájékoztatott és épp visszafordult volna, mikor rám nézett. – Ugye tudod hol van ez az utca?

-   Háát, nem éppen. – majd mikor ismét belenéztem a szemeibe, kijavítottam magam.

-    Na, jó fogalmam sincs. Igazából nyáron költöztünk ide a szüleimmel, szóval nem nagyon ismerem 

Budapestet. Ráadásul, az a város ahol éltem sokkal kisebb volt. Alig volt nagyobb egy falunál.

-   Oké. És mikor költöztetek ide? – húzott egy kicsit távolabb a fiúktól. És azon kaptam magam, hogy Vegettóval sétálgatunk az udvaron.

-    Június végén.

-   És azóta kimozdultál már egyáltalán? – kérdezte. Istenem, hogy trafálhat bele mindenbe?!

-   Persze, ki. Megnéztem a turista látványosságokat. – vallottam be őszintén.

-    És még? Mozi?

-   Nem.

-   Pláza?

-   Nem

-  Oké, gondolhattam volna. Te nem ilyen lány vagy. - ilyen könnyen kiismert volna?

-  Cukrászda?

-    Igen. – feleltem boldogan. Azonban aggasztott, hogy ilyen könnyen kiismert. Hátha csak jól tippelt.

-   Könyvesbolt?

-    Igen. – nem, csakis véletlen.

-   Könyvtár?

-   Igen. – a könyvesbolt után csakis ezt kérdezheti.

-  Újságos, ahol egy nagycsomó magazint megvettél csakis a kedvenc zenekaraid miatt?

-   Igen. De tudod milyen ritkán látok Paramore, Sum 41 és Simple Plan cikket meg posztert? – és be kellet 

látnom, hogy tényleg ismer valamennyire.

-   Igen, hidd el tudom, bár nem vagyok valami tinimagazin rajongó, de a poszterekért azért néha-néha én is 

megveszek egy újságot.

-   Tényleg! Te is Simple Plan rajongó vagy!

-    Igen.

-   Milyen zenét szeretsz még?

-    Ott van a Green Day, ami nagyon kúl.

-    Aha, tehát ”kúl”? – kérdeztem a hangját utánozva.

-    Igen, kúl. – mondta mosolyogva. – Egyébként szerintem neked is tetszene, majd hallgasd meg őket.

-   Oké. Más?

-    Talán még a Jet.

-     Jet?? – erről még nem hallottam

-    Igen, majd hallgasd meg őket is.

-   Oké.

-   Tudod olyan furcsa. Lánnyal még nem beszélgettem ilyen zenékről. Vagyis igen, csakhát ő nem nézett ki 

ilyen…..

-   Ilyen?

-   Lányosan.

-  Miért, hogy nézett ki?

-   Hát egy biztos. Semmi pénzért se vett volna fel ilyen flitteres pólót. – nyomta meg a flitteres szót.

-   Hé! Mi a baj a pólómmal?

-   Semmi, tényleg. Tök cuki.

-   Jaj, ne már! Imádom Párizst és a kék a kedvenc színem.

-   Tehát, nálad ez a póló abszolút benne van a top 10-be.

-   És azzal mi a baj?

-   Semmi-semmi. Na akkor hol laksz?

-    A Kósa János utca 36 szám alatt. Itt mész egyenesen az úton és kb. 15-20 perc után oda is érsz.

-    Oké, akkor 4-re megyek érted.

-    Oké. Várlak.

-    Szia!

-    Még találkozunk. – mondtam.

-    Tudom, de az illemed. – gondoltam, hogy abból a beszélgetésünkből még valami rossz fog kisülni.

-     Komolyan? – kérdeztem valami idióta hangnemben.

-     Komolyan.  Szia!

-     Szia! – köszöntem és besiettem a terembe. Mikor beléptem Kamilla már várt engem.

-    Szóval, már egy menő pasit is összeszedtél magadnak. Mit tervezel?

-    Neked is helló. Ha Ádámra gondoltál ő nem a pasim és nem tervezek semmit.

-   Dehogyisnem. Tudom mit csinálsz a fiúkkal.

-    Igen, ezt barátkozásnak hívják.

-   Nem, én átlátok rajtad. Ez az állítólagos barátkozást a felsőbb körökbe való bekerülésért csinálod. – 

már visszaszóltam volna mikor megjelentek a fiúk, Vegetto vezetésével.

-    Mi a baj Dina? – kérdezte Olivér.

-    Semmi.

-   Dehogyisnem. Elmondom mi a baj. Az hogy mindannyian tiszta hülyék vagytok. Nem veszitek észre mit 

csinál ez a szajha? – lépett a terembe időközben Dia.

-   Me’ mégis mit csinál? – kérdezte Robi.

-    Felhasznál titeket azért, hogy menő legyen.

-    Ne hasonlítsátok magatokhoz. Dina igenis jó fej és a barátom. – mondta Olivér.

-    Inna a barátunk. – javította ki Tibi és a többiek mind bólogattak.  Ez nagyon jól esett.

-    És persze a mi barátunk is. -  lépett be Evi, Bence, Klau és Andi.

-    Ezt nem hiszem el! Mindenki bedől ennek. Vegetto mond, hogy te átlátsz rajta. – nézett Kamilla az említett személyre.

-   Bocs, de nem hiszem hogy kihasználna minket. Ha tényleg a menőség lenne a célja, akkor nem utálna, hanem nyalna nekem. Nem?

  -   Kérlek, dehogy utál. Ez csak egy technikája, hogy belezúgj, ami amúgy teljesen gáz és tuti nem válik be.

  -   Ezt honnan tudod? Mi van, ha nálam pont ez a stílus jön be? – kérdezte és rám nézett.

  -     ….- ennyi, egyszerűen Kamilla nem tudott megszólalni. Bejött a tanár és elkezdődött az óra. Nem volt 

olyan vészes, de az biztos hogy Vegettónak alaposan belém kell ”vernie” az anyagot. Óra végén engem és 

őt odahívott az asztalához.

  -  Akkor megbeszéltétek a korrepetálást?

  -   Igen, holnap kezdjük. – mondtam és örültem, hogy eszembe jutott szünetbe ez a dolog

  -  Értem, de jobb lenne mondjuk heti 2-3 alkalom. – erre bennem megfagyott a vér. - Ugye nem lenne gond?

  - Nem semmi gond. - mondta.
  - Rendben. - viharzott ki az ajtón.
  - Ugye ez csak vicc. Nem töltök veled hetente 2-3 délutánt. - fújtam rá.
  - Hallottad mit mondtam Kamillának óra előtt? - érdeklődött én pedig észbe kaptam.
  - Jaj, Ádám csak vicc volt, tudod hogy mennyire szeretlek. - játszottam.
  - Ezt egy igennek vettem. Figyelj, nekem nem jönnek be az ilyen " hatalmas love van" csajok.
  - Huh. Kössz, hányingerem lett magamtól.
  - Oké, nekem is a hideg futkosott a hátamon. - mondta és megpaskolta a fejem.
  - Ezt miért csinálod?
  - Haverok lehetünk, nem? - hagyta figyelmen kívül a kérdésemet.
  - Lehetünk, de nem egyik pillanatról a másikra. Fel kell építenünk. Nem foglak az egyik pillanatban Vegettonak a másik pillanatban, pedig már valami beceneven szólítani.
  - Oké, hidd el nem nagy veszteség ez számomra. Nem tudom Oli hogy örülhet ennek ennyire. - nyomta meg az Olit.
  - Biztos jól esik neki. Nekem is jólesik az, ha a becenevemen szólítanak.
  - Tehát szólítsalak én is Innának?
  - Nem nálad a Rockhercegnő is becenévnek számít.
  - Oh, akkor ok. Szia!
  - Szia!  - köszöntem és bementem a tánctermünkbe, ahol már Judit tanárnő várt ránk. Elkezdődött a bemelegítés egy Kelly Clarkson számmal. Mikor bemelegítettünk a tanárnőnk megszólalt.
  - Várnátok egy pillanatot, mindjárt jövök. - a teremben zúgolódás kezdődött. Mindannyian tudtuk, hogy most jött el az a pillanat, amikor kiválasztják neked azt a párt, akivel 4 éven keresztül együtt leszel. Beléptek az énekesek a terembe. A fiúk tipikus selyemfiúk voltak, akiket ki nem állhatok, a lányok pedig a nagyképű "hű de menő vagyok" fajta. ÁÁÁÁ! Na mindegy.
  - A párotokat ti választjátok és mi eldöntjük illetek-e egymáshoz tehetség és személyiség alapján. - mondta az énektanárunk. A lányok azonnal rohantak Vegettóhoz és Olivérhez, én pedig csak ott álltam némán Andival, Klauval és Tibivel. Vegetto, mikor átvágott a lánytömegen odajött hozzánk.
  - Hát ti? Nem választotok.
  - Várunk. - mondta Andi.
  - Nekem jó lesz a maradékból is valaki. - mondtam.
  - Értem. Tanárnő! - kiabált.
  - Igen?
  - Megtaláltam a párom. - mutatott rám.
  - Rendben, nagyon jó választás. Felírtam.
  - Héé, és engem meg sem kérdezel? - keltem ki magamból.
  - Úgyis csak a maradékból választottál volna. Nekem pedig nem kell több lányt elutasítanom, így nekik is jut valami jó pár.
  - Oké, de ugye tudod, hogy nem lesz olyan könnyű velem együtt dolgozni.
  - Tudom, de majd megoldjuk valahogy.
Miután mindenkinek sikerült párt választania az énektanár tájékoztatott minket hogy sok időt együtt kell töltenünk a partnerünkkel, meg kell őket ismernünk, hogy jó összhangban legyünk. Ezek mellet minden hét végén kapunk majd egy feladatot amit közösen kell megoldani. Remek.  Mikor kijöttem a teremből megvártam Evit meg Bencét és indultunk a könyvesboltba, ahol Virág megvette a Szent Johanna Gimi első részét, Bence egy francia-magyar szótárat és pedig a Tökéletes Kémia nevű könyvet. Hazaérkezve anyu már várt és részletes beszámolót kért a napomról. Mikor befejeztem, hangosan elemezni kezdte a helyzetet.
  - Tehát az a fiú, aki korrepetál angolból, az lett a partnered.
  - Igen.
  - És ez az akit múltkor lebunkóztál.
  - Igen és ő az aki annyira aggódott mikor nekimentem annak a hústoronynak. - mondtam mielőtt még ezt is megkérdezné.
  - És helyes? - kérdezte a "jaj a lányom szerelemes" hangon.
  - Öööö..... - gondolkodtam egy kicsit mit is mondjak. - Ha tinilány szemmel nézzük akkor igen helyes, de nekem pont ezek a pasik nem jönnek be.
  - És személyiségben?
  - Hááát. Amint már mondtam ő az a tipikus selyemfiú és tinibálvány, de zeneterén hasonló az ízlésünk.
  - Oké, jut eszembe. A barátaid nem szeretnének valamikor átjönni. Szívesen megismerném őket.
  - Szerintem Evit hétvégén áthívom egy olyan ottalvósbuliba. Lehet?
  - Persze. És a többiek.
  - Hát, ha Bencét áthívnám az egy kicsit furcsa lenn, mert fiú. De egy délutáni bezsélgetésere szívesen eljönne szeritnem. Andit és Klaut még nem ismerem annyira, de jövőhéten velük is találkozhatsz.
Felmentem a szobámba benyomtam a laptopom közben, pedig elpakoltam holnapra. Facen beszéltem Evivel és azt mondta töltsem le a Skypet majd ott beszélgetünk webkamerán keresztül. Én ezt megtettem és telepítettem mikor Vegetto rám írt.
  Ádám: Hali Rockhercegnő!
  Én: Szia!
  Ádám: Várj mindjárt linkelem a videóklippeket, amiket mutatni akartam
  Én: Jó. :)
  Ádám: Húúú egy szmájli!! XD Na most meglepődtem.
  Én: Most miért?
  Ádám: Nem is tudom. Olyannak képzeltelek aki teljesen hülye az ilyen számítógépes dolgokhoz és azt se tudja mi az a smiley.
  Én: Na kössz, nem vagyok olyan elmaradott.
  Ádám: Oké, csak ne legyél emiatt rám dühös. 
  Én: Jó, most az egyszer megbocsájtok :D
  Ádám: XD 
            http://www.youtube.com/watch?v=Ee_uujKuJMI   <----- ez az egyik kedvenc Green Day számom
            http://www.youtube.com/watch?v=tuK6n2Lkza0    <------ ez pedig az egyik leghíresebb jet szám, ami amúgy nekem is bejövős.
  Én: Kössz, meg is hallgatom őket. :)
  Ádám: Oké, akkor léptem is.
  Én: O.o, máris mész?
  Ádám: Ahan, miért?
  Én: Semmi csak olyannak tűntél, aki egész nap a Facbookon lóg.
  Ádám: Thx. Ez jól esett. Amúgy meg gitározni, énekelni, dalt írni meg Xbox-ozni szoktam.
  Én: Te szoktál dalt írni?
  Ádám: Ahan, de most már tényleg megyek.
  Én: Oké. Asszem én is megyek tanulni.
  Ádám: Stréeeeeeeeeeeeeer!!! xP
  Én: Kössz, olyan kedves vagy néha. De akkor szia!
  Ádám: Szia! 
Én is leléptem és egy kicsit a Vegettóval való beszélgetés felvidított és a zenék is segítettek egy kicsit, de eléggé bánt, hogy se Kati, se Juli nem ad jelet magáról. :'(
Megyek és üdvözlöm aput, úgy hallottam hazaért.