19.fejezet

Boldog Újévet  Kívánok minden kedves olvasómnak!!!

 Remélem tetszeni fog a rész. Egy kicsit szerintem hosszúra sikeredett. És bocs az elírásokért nem nagyon néztem át.

19.fejezet

Első próba

2013. Szeptember 16., szombat

  A reggelem elég nehézkesen indult. Még az ágyból sem volt kedvem felkelni, de végül mégis rávitt a lélek és olyan 11 körül kikászálódtam a pihe-puha bútordarabból. Indítottam egy kis zenét, hogy felélénküljek és lementem reggelit csinálni. Anyu és apu is dolgoztak, így enyém a ház, ami azt jelenti, hogy max hangerővel bömböltethetem a zenét a szomszédok nagy örömére. Nem vagyok én rossz kislány csak imádom a zenét és élvezem azt. A zene miatt felpörögve indultam le a lépcsőn. Gondolkoztam azon, hogy meglepem magam egy tányér rántottával, de ezt az ötletet elvetettem, mert most éppen semmi kedvem nem volt felgyújtani a konyhát. Így maradt a jó öreg pirítós, amivel nem csinálok kárt a házban. Bár egyszer-kétszer már megesett, hogy egy "kicsit" megégettem a pirítóst, vagy lecsapta a biztosítékot a pirító, de semmi komoly. Eddig. Persze mivel én csak úgy vonzom a bajt, ráadásul elég sokat bénázok és a karmám sem valami isteni így gyakran kiröhögnek. Ezt már megszoktam, főleg hogyha történik velem valami ilyesmi, akkor elmondom anyunak, sőt van amikor ő is láthatja a kis 'mutatványaimat', de ő csak mosolyog és hozzáfűzi, hogy "Nem is te lennél". De már megtanultam ezzel együtt élni, sőt már én is röhögök magamon.
 Gondoltam felnézek Facebookra is. Nem mostanába' voltam fent úgyhogy volt egy nagy csomó ismerősnek jelölésem. A tánc- és énekszakosok, akikkel délután együtt van órám + Vegetto nővére és ikertestvére. Ekkor eszembe jutott, hogy ma átfogok menni Vegettóékhoz. Remek. Nem sok kedvem van hozzá. Nem is értem tegnap miért fordultak meg az agyamban olyanok, hogy "Meg akarom ismerni" meg társai.
  A megbeszélt időpontra, 2-re már itt is volt, csak hogy gyalog.
  - A bicikli hol marad? - kérdeztem csodálkozva.
  - Most inkább gyalogoljunk.
  - Oké, akkor gyalogoljunk. - sóhajtottam, mert egyáltalán nem volt kedvem sétálgatni.
  - Miért érzem úgy, hogy nem csattansz ki az ötlet miatt?
  - Mert így van?
  - Hát pedig muszáj lesz, mert nem rejtettem el egy biciklit a fülem mögötti kis polcra. Vagy vihetnél te is a biciklin. Ellenék én a csomagtartón. - dobta föl a zseniális ötletét.
  - Ezt inkább passzolnám, de te is vihetnél az én bicajomon. Az valahogy jobban nézne ki.
  - Hát ezt meg inkább én passzolom. Túl lusta vagyok én ahhoz.
  - Hát akkor marad a sétatúra.
Kiléptem a kapun bezártam majd elindultunk egymás mellet. Már vagy 20 perce sétáltunk teljes csöndben, de én ezt nem akartam megtörni. Nem volt hangulatom most csevegni a mellettem sétáló idiótával. Sajnos erről ő más véleménnyel volt.
  - Némasági fogadalmat tettél vagy mi? - kérdezte nevetve.
  - Csak nincs kedvem jópofizni veled.- válaszoltam haragosan.
  - Mi ez a depis hangulat. Pedig általában, mikor éppen nem öljük egymást tök jókat eldumálgatunk.
  - Tudom, csak most valahogy nem megy.
  - Jól van. Én nem erőltetem. De direkt azért jöttem elő ezzel a sétálással, hogy jobban megismerjük egymást. Végülis ez egy nagyon fontos része annak, hogy később majd együtt tudjunk dolgozni. És mivel a tegnapi ikertesós dologgal elég sok mindent megtudtál rólam, most te jönnél. De én nem erőltetek, semmit. De tényleg. - mondta és én igazat adtam neki. Így kénytelen-kelletlen elkezdtem neki mesélni a családomról.
  - Hát tudod én egy teljesen normális családban élek. A házunkat már láttad eleget, bár inkább kívülről, mert csak akkor jártál benn, mikor anyuval beszéltél. - mondtam mire ő begborzongott az emléktől - Teljesen átlagos ház, de otthonos. Én szeretem. - mosolyogtam rá ő pedig viszonozta azt. Mostanság túl sokat mosolygunk egymásra.  - Az anyukámmal már találkoztál. Apukám is nagyon rendes ember. Testvérem nincs. Volt idő mikor akartam egy aranyos pici hugicát, volt mikor éppen egy védelmező bátyóra vágytam. De ezek elmúltak. Jó ez így ahogy van. De ha véletlenül mégis csak jönne egy csöppség a családba azt sem bánnám. És úgy ennyi a családomról.
  - Hmm. - ennyi volt a reakcióra mindarra, amit mondtam. És úgy láttam hogy várja a folytatást.
  - Akkor mi van még? - kérdeztem magamtól hangosan -  Mindszent. - ugrott be és hirtelen szófosásom lett. Beszéltem neki mindenről, ami éppen az eszembe ötlött. A városról, a nagyszüleimről, a barátnőimről és az osztályomról. De úgy tényleg mindenről. Ő pedig csak hallgatta a hirtelen szóáradatomat. Mikor beértünk az utcájukba a mondanivalómat befejeztem hisz már így is túl sokat tudott.
  - Komolyan nem bírtak az osztálytársaid? - kérdezte.
  - Ja. Bár nem is csodálom nem túl sokat beszéltem velük. Túl félénk vagyok. - ekkor pedig ő felkacagott. Most mi van?
  - Te? Félénk? Még mindig rólad van szó? - kérdezte mikor már egy kicsit lenyugodott. Közben beléptünk a házba, ahol a szokásos szobalánysereg köszöntötte Ádámot. Én pedig csak bólintottam az nemrégiben feltett kérdésére.
  - Hát jó sokat változhattál egy nyár alatt, merthogy félénk nem vagy az is biztos. - vázolta fel nekem az elképzelését, amibe én persze azonnal belekötöttem.
  - Nem változtam. Én igenis félénk vagyok.
  - Ha te félénk vagy, akkor én nekem még sose volt barátnőm. - röhögött.
  - Hát barátnőd még nem volt. Csak csajok akikkel elszórakoztál, megdöntöttél majd már tovább is álltál. - szólt le a lépcsőről egy lágy női hang, amit ismerősen csengett.
  - Azért ez így nem teljesen igaz. - szabadkozott Vegetto.
  - Tényleg? Akkor mondok egy nevet, akivel egyszer összefutottam a konyhában, te pedig mondd meg, hogy nézett ki és jellemezd.
  - Oké, állok elébe.
  - Győri Barbara. - ejtette ki a nevet, mire a mellettem álló fiú  gondolkodásba esett.
  - Ilyen nevű nem volt. - jelentette ki vagy 5 perc után.
  - De-de volt öcskös. - bólogatott hevesen nővére. - Úgyhogy, mi a jutalmam?
  - Nem, biztos hogy nem volt ilyen. Arra emlékeznék. Nem lehet, hogy Kornél csaja volt?
  - Nem. Kérdeztem, hogy kinél van és pironkodva, szinte suttogva mondta, hogy Ádámnál.
  - Ugyan sokszor összekevernek minket. - legyintett.
  - Jól van öcsi, most az egyszer  megúsztad, de szemmel tartalak ám. - mondta és elindult vissza a lépcsőn, de hirtelen megfordult és hozzátette. - Valamint Edinát is rád állítom, úgyhogy figyelj nagyon. - figyelmeztette nővére miközben lassan lesétált a lépcsőn és odaért hozzánk.  Ott rám kacsintott, majd felnevettet mire én is.
  - Ha-ha, nagyon vicces. De ki a fene az az Edina? - cikázott a tekintete köztem és Afrodité között.
  - Komolyan öcskös! Ne fárassz már! - nyögött fel a lány.
  - Most mi van? Komolyan? Ki az? - fordult felém mire én homlokon pöcköltem.
  - Idióta. - morogtam. - Gondolkozz már!
  - Várj csak. Az te vagy? - kérdezte. Én a homlokomra csaptam és ránéztem a nővérére, aki csak lesajnáló pillantásokat küldött felé, majd bűnbánóan felém fordult.
  - Bocsi, kiskorában véletlen a fejére ejtettem. Sajnállak, hogy a következő négy évet mellette kell leélned. Ha bármi kell szólj, megpróbálok segíteni. Megkeresem a legjobb ideggyógyászt is ígérem. - ölelt meg, mire felkuncogtam.
  - Jól van, na. Nem kell így túldramatizálni. Csak, nem szoktam Edinának szólítani. - durcáskodott mellettem Vegetto.
  - Akkor mégis, hogy szólítod?
  - Rockhercegnő. - ejtettük ki mindketten a jólismert becenevem.
  - Értem. Vagyis nem, de hát ez van.Adj neki te is valami cikis becenevet. Ne szólítsd már te is Vegettónak, az túl 'cool'. - mondta én pedig úgy döntöttem megfogadom a tanácsát. Ezután elsietett újra kettesben hagyva minket.
   Felmentünk a táncszobába (igen ilyenjük is van). A terem hatalmas, az egyik falat végig tükrök borítják, a padló fából van és a falra felszerelve, valamint a sarkokban egy-egy hifi vagy hangfal van.
  - Ha befejezted a bámészkodást akár kezdhetnénk is. - szólt rám Vegetto.
  - Ja, persze. De mit is fogunk csinálni?
  - Hát gyakorlunk.
  - De mit? - értetlenkedtem.
  - Először is kiválasztunk egy számot, amit mind ketten szeretünk. Én eléneklem, te meg csinálsz rá egy koreográfiát és azt táncikálod a háttérben.
  - Ezt hogy találtad ki? Vagy kitől tanultad?
  - A táborban tanultuk. Tudod, amelyikben te nem voltál.
  - Áh!!!
  - Akkor lássunk neki. Gyere. - mondta és odavezetett valami ultraokos számítógépféleséghez és elkezdtük nézegetni a zenéket. Mindegyikbe belehallgattunk és egyik se volt valami fényes. Mindketten csak fintorogtunk és felváltva nyomkodtuk a tovább nyilacskát.
  - Hé ez nem is olyan rossz. - csillant fel a szemem.
  - Igen ez tényleg jó, de van egy kis bökkenő.
  - Mi?
  - Az, hogy erre táncolni nem épp a legjobb. Lassú, kecses mozdulatok kellenének bele, igaz nem nagyon értek ehhez. Téged, pedig nem nagyon láttalak eddig táncolni,de nem hiszem hogy sikerülne megvalósítanod. - osztotta meg velem kétségeit Vegetto.
  - Igaz. Mennyünk tovább. De azért jelöld be lehet, hogy később még jól jön ez a szám.
  - Ok. Akkor következő. - és megint kezdődött egy negyedórás zenehallgatás, mert egyik sem felelt meg. Vagy neki nem, vagy nekem, vagy egyikünknek sem. Volt olyan, ami mindkettőnknek tetszett, de az lassúbb volt, így az én igen hiányos tánctudásom miatt letettünk róla.
  - Ezt már annyira unom. Sose fogunk jót találni. - panaszkodtam.
  - Ne nyavalyogj már Rockhercegnő, nem áll jól.
  - Ajj. - hunytam le a szemem és hallgattam a zenezűrzavart.
  - Hé, figyelj! - csapott a combomra Vegetto egy kis idő után.
  - Áucs! Mi van?
  - Ezt hallgasd! Ez nem olyan vészes. - mondta és mikor meghallgattam a dalt rájöttem igaza van.
  - Ez tök jó!
  - Ahan. Akkor jó lesz?
  - Mhhh. - bólintottam.
  - Akkor gyerünk láss hozzá. Én is nekilátok a dalszöveg tanulásának. Te meg képzeld el a mozgásokat. Vagy csináld is. Nekem aztán olyan mindegy. - adta ki a a parancsot és kezembe nyomott egy mp4-et fülessel, és neki is kezdtem a táncnak. Vagyis csak kezdtem volna. 10 percig csak ültem és elmerültem a zenében. Folyamatosan forogtak az agytekervényeim, de sehova sem jutottam. Ekkor beugrott valami, ami talán segíthet. Odasétáltam Vegettóhoz, aki bele volt mélyedve a kotta tanulmányozásába.
  - Kölcsönkérhetem egy kicsit a számítógépet?
  - Ja. - adta át a helyet, az asztalnál. - Amúgy miért kell?
  - Sokkal jobban tudom a táncmozdulatok összekapcsolni, ha tudom miről szól a szám. - modtam és közben a Youtube-n megtaláltam a magyar fordításos videót. Mikor elolvastam és közben hallgattam kezdett összeállni a fejemben az egész.
  - Oké, megvagyok. - mondtam mikor véget ért a videó.
  - Ennyi volt?
  - Ja, csak tökéletesítem.
  - Hát akkor vagy valami ritka szar lett, vagy egy zseni vagy. - szólt oda "kedvesen"
  - Én is téged. - vágtam rá.
  - Tudom. - kontrázott. Este 7 felé járt az idő, amikor Ádám odasétált mellém.
  - Megvagy?
  - Aha. Te?
  - Ezer éve.
Mindketten felálltunk és ugyebár egyszerre kezdtük el az egészet. Miközben táncoltam, hallottam Vegetto hangját és tényleg hihetetlenül énekelt. Letisztáztam magamban, hogy nem tévedtem mikor az első nap megállapítottam róla, hogy tinibálvány, mert az is. Csak jó fej tinibálvány. Mikor vége lett a számnak éreztem hogy valami nem stimmel. Ennek hangot is adtam.
  - Valami nem stimmelt.
  - Igen, én sem éreztem azt amit vártam. Pedig nem volt gond a tánccal. Szerintem egész tűrhető lett. - mondta.
  - Ezt dicséretnek veszem, szóval köszi. Te is elég ...  - gondolkoztam a szón. A múltkori beszólása után nem fogom magasztalni a csodálatos hangját. - ... elfogadható voltál.
  - Hú! Ez aztán a elismerés. Meg ne erőltesd magad.
  - Te sem vagy jobb. És ha én azt ígértem, hogy nem foglak megdicsérni, akkor nem foglak. Pont. - Zártam le a témát.
  - Jó, jó. Bocs. Inkább gondolkozzunk azon, hogyha mindkettőnké megfelelő volt, akkor mi volt a bökkenő.
  - Elmondjam? - kérdezte egy hang az ajtóból. Egy fiú állt ott, aki valahonnan nagyon ismerős volt nekem, de egyszerűen nem ugrott be honnan.
  - Ne kímélj, haver. - sétált közelebb Vegetto a sráchoz, akivel úgy tűnik elég jóban voltak.
  - Szerény személyem szerint ez egyszerűen borzasztó volt. Kész katasztrófa. - közölte velünk "enyhe" kritikáját.
  - Kösz. Erre volt a legnagyobb szükségem. Monstmár el is húzzhatsz. - forította meg Ádám az idegent és a hátánál fogva tolni kezdve.
  - Jaj, ne kapd fel a vizet Ádi. Na légyszi! Elmondom normálisan. - kapálózott.
  - Jó' van. Gyere. - mondta majd odajöttek hozzám, ahol az ismeretlen kezet csókólt (!!!) nekem. Erre Vegettótól kapott egy tockost.
  - Hé! Ezt meg mér' kellet? - háborodott fel.
  - Mert jól esett. - rántotta meg a vállát Ádám.
  - Egyébként Alvin vagyok. Örülök a találkozásnak. - nyújtotta felám a kezét, én pedig kezet ráztam vele.
  - Edina. - mutatkoztam be. Mondjuk ez egy erős túlzás, de fogjuk rá.
  - És mit keres egy ilyen szép hölgy, egy ilyen barommal mint ez? - mutatott rá a mellettünk ácsorgó harmadikra.
  - Suli. - adtam meg az egyszavas választ.
  - Ez mindent megmagyaráz. Ne értsd félre, csak azért kérdeztem mert nem úgy nézel ki mint a szokásos egyéjszakás kalandjai.
  - Komolyan? Még csak 14 éves vagy. - fordultam felé.
  - 15. - javított ki.
  - Nem oszt, nem szoroz.Amúgy - fordultam újdonsült barátomhoz. - kösz.
  - Mit?
  - Hát, hogy nem néztél Vegetto barátnőjének. Mindenki ezzel szekál.
  - Áh, ugyan. Biztos csak poénból, ne is foglalkozz velük. Egyáltalán nem látszik hogy járnátok. - nyugtatott én pedig a nyakába ugrottam. Hogy miért? kérdezed drága naplóm, vagy esetleg idősebbik én. Ötletem sincs. Valahogy jött.
  - Agggrrrhrgh. - morgott mellettünk Vegetto, mire elengedtem Alvint.
  - Bocs Al. - becéztem le.
  - Oda se neki. - legyintett.
  - Na ha végre befejeztétek, megoszthatnád velünk hogy mi szúrtunk el.- morgott ő.
  - Nem voltatok összhangba. Egyikőtök sem figyelt a másikra. Külön-külön viszont baromi jó volt, csak így együtt valahogy nem keltette azt a hatást, amit ettől a számtól elvárnánk. - összenéztünk Vegettóval és váltottunk egy 'ez tényleg így van' pillantást.
  - Köszi! Ez sokat segített. - mondtam Alnak ha már a haverja nem szól semmit.
  - Nincs mit. Imásom kritizálni az embereket. - mosolygott mire én is. Ekkor beugrott és felkiáltva mutattam rá.
  - Te vagy a kockás srác! - a fiúk összenéztek majd rám.
  - Te mi a francról beszélsz? - fogalmazta meg mindkettőjük kérdését Vegetto.
  - A képről a szobádban. Aminek olyan furcsa kerete van. Azon ti vagytok.
  - Ding-ding! - kiáltott fel Alvin. - Helyes válasz.
  - Barom. - nyugtázta az előbbi kirohanását barátja majd elröhögték magukat. Én pedig Al nevetésétől törtem ki és csatlakoztam a fiúktól. Még sosem hallottam senkit úgy nevetni mint őt. Olyan jóízűen nevet meg olyan viccesen, hogy neked is muszáj mosolyognod, még ha a poén nem is volt vicces. Ha pedig elkezd röfögni röhögés közben, akkor kész. Te sem bírod megállni.
  Ezután elköszöntem újdonsült barátomtól, A Vegetto family-től és hazafuvaroztam. Otthon anyunak elmeséltem mindent, ami ma történt és ő is néha-néha jókat derült rajta. Pedig szerintem most nem is történt sok dolog. Még Vegettónak is ki kell találnom valami jó kis becenevet.

  Jó éjt drága naplóm!

18.fejezet

18.fejezet

Talán szerelem?

2013. Szeptember 13., péntek

  Délután Vegetto már várt rám a kapu előtt, de még mielőtt mehettünk volna, be kellett vonszolnom anyuhoz. Az ott lezajló kínos beszélgetést inkább nem írnám le, de büszke vagyok Vegettóra hősies helytállásáért. Ezután elindultunk biciklivel, hozzájuk. Most is meglepett a hatalmas ház, hiába láttam már egyszer. 

  - Ha lefagysz minden alkalommal mikor meglátod a házat, komolyan egy fél órával hamarabb elindulunk, hogy időben el tudjuk kezdeni. - viccelődött majd elindult a házba. Én futólépésben iramodtam utána, mert a végén még képes vagyok eltévedni ekkora a hodályban. A cselédeken már meg sem mertem lepődni mert nincs kedvem még egy adag csipkelődést kapni. Felmentünk a szobájába majd megszólalt.

  - Mindjárt jövök csak felnézek a húgomhoz addig helyezd kényelembe magad. - és már ott sem volt. Körbenéztem a szobában, ami semmit sem változott, bár mit is vártam hiszen nemrég voltam itt. Mikor felnéztem a plafonra ismét a naprendszerünkkel találtam szemben magam. A szemem megakadt az íróasztalánál. Nem is értem múltkor miért nem vettem észre a képeket, amik a faasztalon díszelegtek. A kávézóasztalt és a körülötte heverő párnákat kikerülve közelebb mentem az asztalhoz, hogy megvizsgálhassam a képeket. Négy darab kép sorakozott félkörív alakban és mindegyik egy-egy gyönyörű keretben volt. Az első képen a nagyszülei voltak egy üvegkeretben, amin indák tekergőztek. A másodikon egy felnőtt nő és egy férfi állt egymást ölelve egy hasonló keretben csak itt az indákból néha egy-egy virág is kinőtt. A nőnek enyhén hullámos, szőke haja volt és kék szemeivel szerelmesen nézett a mellette álló fekete hajú, zöld szemű férfira, aki szintén őt figyelte kedves mosollyal az arcán. Ők lehettek Ádám szülei. A következő képen ő volt rajta nővérével és húgával. Ő állt középen, jobb oldalról nővére, Afrodité karolta át őt hátulról, míg bal oldalt egy göndör, szőke hajú és smaragdzöld szemű imádnivaló kislány ölelte, miközben nevetett a kamerába. Ennek kerete is üvegből készül, de ezt már buborékok tették érdekessé. A következő képen szintén Vegetto állt mellette egy hasonló korú sráccal, igen érdekes pozícióban, amitől felkuncogtam. A megörökített jelent kint játszódott, valószínűleg nyáron. Vegetto egy csíkos pólóban törökülésben ült a füvön, míg a srác kockás pólót viselt és mögötte állt. Keze Vegetto haját borzolta össze még jobban, ha az még lehetséges volt és önfeledten nevetett, miközben a cselekvés elszenvedője karbafont karral és durcás fejjel tűrteazt. Szemében viszont látszott, hogy nem haragszik a "kockásra" és bármelyik pillanatban visszavághat. A keret amiben a fotó volt épp oly' bohókás volt. A zöld, világoskék és a citromsárga színek össze-össze mosódva, a kompozíció teljes hiányában voltak ráfestve az üvegre, ami valószínűleg kétkezű munka lehetett. De ez pont tökéletes volt így, csak úgy áradt belőle a boldogság és a szeretet. Elgondolkozva visszasétáltam a kávézóasztalhoz és lehuppantam az egyik párnára. Ki lehetett az a fiú? kérdeztem magamtól, majd megleltem a választ magamban. Valószínűleg a bátyja hiszen emlékszem még külön figyelmeztetett, hogy ne menjek a közelébe, mert hogy hatalmas nőcsábász. De viszont nem hasonlított a családjukból senkire sem. Jó az igaz, hogy elég helyes volt, de még az arcforma sem egyezett, pedig az egy családban elég hasonló. A haja és szeme is egyaránt barna volt, teljesen átlagos, ami ebben a családban igen ritka, mert az én véleményem szerint itt mindenki piszok jó génekkel van megáldva. Gondolkodásomból a padló recsegése ébresztett fel, mire én ijedten kaptam a fejem a hang irányában, ahol Vegettót vettem észre.
  - Jaj, ne haragudj nem akartalak megijeszteni. - mondta és közelebb jött én pedig csak jó nagyokat pislogtam. Valami gyanús volt nekem. Komolyan egy ilyen miatt bocsánatot kért?! Nem inkább valami olyasmit kellet volna mondania, hogy "Nem gondoltam volna, hogy ilyen félősek vagyunk Rockhercegnő."? Persze ezt a megszokott kicsit flörtölős hangján. Vagyis azt hiszem, hogy ilyesmi ha valaki flörtöl. Bár nem tudom, nem nagyon vagyok a téma szakértője. Viszont ekkor kapcsoltam, mert gyanús lett volna ha meg sem szólalok így felnéztem a szemébe és szólásra nyitottam a szám, mikor egy újabb furcsasággal találtam szembe magam. A szemei olyan.... mások voltak. Mintha nem is az ő szemeit láttam volna. Pedig ez is kék volt, de nem ugyanaz a mélytengerkék amihez hozzászoktam. Nem volt benne az a huncut, pajkos csillogás, amit úgy szerettem benne. Ez más volt. Egyszerűen nem találtam jobb szót rá.

  - Nem, nem semmi gond, csak elkalandoztam így nem hallottam meg hogy jössz. De nem ijedtem meg.. - feleltem félénken (?). Oké ez kezd egyre érdekesebb lenni. Én abban a hitben voltam, hogy a félénkségemnek már csak egy apró morzsája maradt meg. És egyébként is Vegettóval sosem beszéltem így. Épp ellenkezőleg. Ő volt az, aki miatt 180 fokos fordulatot vettem e téren. Azt hittem, hogy most majd tesz egy szarkazmustól csöpögő megjegyzést, de ez elmaradt. Helyette odajött mellém és ledobta magát az egyik párnára. Mivel nem szólalt meg így beszélgetést kezdeményeztem, ami szintén fura volt. Hisz ő Vegetto az Isten szerelmére, csak úgy ontja magából a szavakat és amúgy is - eltekintve a "kapcsolatunk" hullámvölgyeitől - elég jókat szoktunk dumálni.
  - Hogy van a húgod? - nyögtem ki végül.
  - Elég jól, bár egy kicsit szerintem rájátszik erre az egészre. - mondta egy csepnyi undokság nélkül a hangjában, inkább csak úgy sütött belőle a húga iránti szeretet.
  - Akkor jó. - mondtam, majd újra beállt köztünk a csend. Majd megszólalt, de egy nagyon meglepő dolgot mondott.
  - Te sem vagy egy bőbeszédű lány látom. - mosolygott rám. Én persze viszonoztam a mosolyt, de képzeletben már hatszor megfojtottam. Most direkt akar így összezavarni. Mire megy ki ez az egész? Miért beszél velem úgy mintha idegen lennék? Vagy egy csaj, akit nemrég szedett fel és próbálja ágyba vinni? Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, amiknek már épp hangot is akartam adni, mikor újból megreccsent a parketta és mikor odakaptam a fejem és megláttam ki jött be a szemeim tányérméretűre kerekedtek ki és azt sem tudtam mi van.
  - Kornél.- szólalt meg végül Ádám. De nem ám az, aki mellettem ült, nem-nem. Hanem amelyik belépett az ajtón.
  - Hali öcsi! - köszönt vidáman a mellettem ülő. Pár másodperc után az ajtóban álló felnevetett és odajött hozzánk. Én meg csak kapkodtam a fejem. Ki a fene az a Kornél???? Miért van belőletek kettő? Osztódtok vagy mi van? Mikor az "ajtós" odaért hozzám a az állam föltolta eredeti pozíciójába és mostmár csukott szájjal figyeltem tovább az eseményeket. (gőzöm sincs, hogy mikor tátottam el a szám)
  - Gondoltam segítek, mert már a padlót súrolta az állad Rockhercegnő. - mosolyogta. Ez a szöveg, az íncselkedő hangszín, amivel ezeket a szavakat kiejtette. Ez volt az a Vegetto, akit én ismertem és sajnos be kell vallanom, hogy kedveltem. Mikor felnéztem a szemeibe a szokásos mélykék óceánjaim néztek vissza rám, amiben bármikor eltudok veszni, bár én sem tudom miért. Ekkor a mellettem ülőhöz fordultam.
  - Te meg ki fene vagy? - bukott ki belőlem a kicsit sem nőiesen megfogalmazott kérdés, amin Vegetto jót kacagott.
  - Ügyes vagy! Ádám csajai közül eddig asszem csak 1-nek sikerült megkülönböztetni minket. Bár szerintem a Rockhercegnő becenév csalásnak minősül. Így könnyen rájöhettél melyikünk ki.
  - Hé-hé! - tartottam fel a mutató ujjam. - Először is én nem vagyok Ádám csaja.
Másodszor mi az hogy, melyikőtök ki? Én eddig csak egy Vegetto létezéséről tudtam. - mondtam majd mikor összenéztek és mindketten hahotázni kezdtek, leesett. - Ikrek vagytok.
  - Elég gyors reakcióidő. - mosolygott rám a "kedvesebbik" és tényleg nem hallottm a hagjában semmit ami szarkazmusra utalt. Teljesen őszintén mondta. Ez mióta gyors reakcióidő? csodálkoztam. Persze azonnal jött az ellenpólus.
  - Ezt ugye nem mondod komolyan? - nézett hitetlenkedve az "igazi" ikertestvérére, majd felém fordult - Nagyon le vagy lassulva Rockhercegnő! Komolyan 10 perc kellett mire leesett.
  - Kösz, én is szeretlek. - csúszott ki a számon sajnos a mondat második része is. Ezért én mennyi szekálást fogok kapni.
  - Csak kibújt a szög a zsákból. - mondta majd mosolyogva megpaskolta a fejem.
  - Idióta. - reagáltam le egy szemforgatás kíséretében az előbbi megjegyzését. Ekkor egy torokköszörülés hallatszott a még mindig mellettem ülő, - jól elkapott információim szerint - Kornéltól.
  - Ugye tisztában vagytok vele, hogy ez most úgy nézett ki mint egy szerelmes jelenet. A te részedről - mutatott rám - nem is lenne furcsa ha ilyen érzelmeket táplálnál az öcsi iránt, de tőled - mutatott testvérére - elég szokatlan.
  - Mi nem vagyunk együtt. - mormoltam el a szokásos mondókámat. Miért hiszi azt mindenki, hogy együtt vagyunk?
  - Pedig nagyon úgy tűnik. - folytatta, de szerencsére Vegetto leállított.
  - Hagyd már szegényt! A mai napon épp eleget kapott. - mondta én pedig lepetten kaptam rá a tekintetem. Most komolyan kiállt mellettem? Már felhoztam volna, hogy ő biztos a harmadik elveszett Vegetto és már követeltem volna az igazit, mikor megszólalva eloszlatta az összes ehhez kapcsolódó gondolataimat. - Majd legközelebb szekálhatod. - fejezte be mondandóját.
  - Akkor ezt még behajtom, de áruld el hogy jöttél rá, hogy nem Ádám vagyok. Persze  Rockhercegnőzésen kívül. Sokat segítene, hogy hitelesebben eltudjam játszani. - pislogott rám és olyan aranyos volt, hogy nem tudni neki nemet mondani. Szerintem még el is pirultam. Bár nem tudtam miért akarja eljátszani az ikertesóját, dehát.
  - Kezdődik! - sóhajtotta Vegetto, majd ijedten felkiáltott (?) - Ne már! Ugye te nem fogsz teljesen beleesni Rockhercegnő?
  - Mi? Én? Dehogy? - hebegtem és zavarban voltam. Igen. Nagyon zavarban.
  - Tehát? Elmondod? - nézett rám kiskutya szemekkel Kornél és én próbáltam nem elolvadni tőle.
  - Oké, figyelj. A kinézettel nem volt semmi gond, mondjuk szerencséd, hogy mikor Vegettót láttam elmenni még farmerdzseki volt rajta, a farmer meg farmer. Ki látja a különbséget? - nevettem el magam. - Bár kinézem belőle hogy útközben még átöltözik, úgyhogy ez nem is számít. - legyintettem, mire Vegetto megengedett magának egy morgást. - Viszont a kinézettel kapcsolatban van egy dolog, ami kételyeket keltett bennem.  A szemetek. - mondta mire mindketten összenéztek, majd értetlenül kezdtek bámultak rám. - Mi van? Még sosem mondták?
  - Mégis mit? Tök ugyanolyan a szemünk. - mondta Ádám, Kornél pedig bólogatott.
  - Mondjuk lehet, hogy Vegetto pár hetes nőcskéinek fel sem tűnik, de nekem elég feltűnő volt. - mondtam és epekedve várták, hogy elmondjam, aminek persze ő hangot is adott.
  - Nyögd már ki! - szólt türelmetlenül.
  - Oké. Tehát ez furán fog hangzani, de nem félreérteni. Tehát Vegetto szemei inkább olyan mélytengerkék színűek, bár nem tudom, hogy létezik-e ilyen szín de én ahhoz tudnám hasonlítani, míg a tied inkább olyan világoskék. De az érzelmek sem ugyanolyanok benne. Míg Vegettoé általában pajkosságot és huncutságot sugárzott, a tiedben inkább a gyengédség és a kedvesség tükröződött. Vegettoé olyan, amiben azt látos, hogy ő törődésre és szeretetre vágyik, a tiedben azt látni, hogy te inkább ezeket adnád. Vagy valami ilyesmi. Nem tudom értitek-e. - fejeztem be. Igazából még én sem elemeztem ki teljesen az ő szemeit, de ezt láttam benne. Talán ez volt az ok, amiért elveszek a szemeiben. Talán.
 A szoba még pár perc után is csöndes volt. Egyik fiú sem szólt semmit. Gondoltam próbálták feldolgozni azt, amit mondtam. Kornél megszólalt és kérte, hogy folytassam tovább. Én bólíntottam. Sok mindenről beszéltem neki. Többek között, arról hogy Vegetto sokkal pimaszabb, szarkasztikusabb és a többi. Sok mindent összehordhattam neki és Kornél minden szavamat megjegyezte, magába szívta az információt, mint a szivacs a vizet. Próbáltam mindent pontosan és részletesen elmagyarázni neki, de volt amikor nem is figyeltem arra amit hblatyoltam, mert éreztem Vegetto tekintetét a hátamon, ami egyszerűen nem hagyott nyugodni. Szinte perzselte a bőrömet. Néha azt hittem, hogy mond majd valamit, de mégsem. Nem szólt semmit. Mikor vagy fél óra után a mondandóm végéhez értem az ikerpár kedvesebbik fele elbúcsúzott tőlem.
  - Köszönöm, nem is tudod milyen sokat segítettél. Remélem még találkozunk. - mondta és nyomott egy puszit az arcom jobb oldalára.
 - Én is. - suttogtam (nem tudom miért) majd kilépett az ajtón kettesben hagyva vele.
 - Akkor tanulhatunk végre. - mondta mérgesen (?) De hát miért volt mérges? 
 - Most mi bajod? - érdeklődtem. Erre ő csak legyintett majd elővette az angol tankönyvet, a munkafüzetet, a füzetet és valami lapokat is odakészített.
  - Most szerintem térjünk rá a múlt időkre, mert nemsokára doga és jó lenne, ha legalább egy 3-ra megírnád. Szóval kezdjünk hozzá, így is lég sok időt elvett a bájcsevejed. - mondta, de nem értettem miért. Bezzeg mikor mi dumáltunk akkor nem aggodalmaskodott, hogy tanulni kéne. Szófogadó kislányként megírtam a tesztet, amit kinyomtatott. Ő kijavította és közben elmagyarázta, hogy az miért nem jó és amaz miért lenne. Mire kijavította már kezdtem érteni, főleg úgy hogy a végén már nekem kellett mondani. A szavakat is megbeszéltük mert sokat nem is ismertem. Azokat leírtam egy szótárfüzetbe, amit ő adott és kérte, hogy tanuljam meg az összeset. Már 7 óra felé járt az idő mikor eszembe jutott, hogy haza kéne menni. Ennek hangot is adtam, mire ő csak kedvesen bólintott. Néha neki is lehetnek ilyen gesztusai nem szúrom le értük. :) Megbeszéltük, hogy holnap is találkozunk a szakos tanáraink nyüstölésének eleget téve. Mikor hazaértünk, elköszöntem tőle és megköszöntem  fuvart a sofőrnek (!!!). Izgalommal várom már a holnapi napot, hogy mik derülnek még ki. Hiszen még annyi mindent nem tudok róla, és azt sem tudom, ki lehet az a kockás pólós srác, aki a fényképen volt. De még nem is ismerem a családját sem. Én pedig meg akarom ismerni őt. Többet akarok tudni róla.

17.fejezet

17.fejezet

Gerlepár

2013. Szeptember 13., Péntek

  Péntek. Ez a nap a tinik megváltója. Minden nap áhítattal várják, hogy eljöjjön és mikor megérkezik őrjöngenek és kifordulnak magukból. Persze én sosem tartoztam közéjük. Lehet most strébernek tűnök, de tényleg így volt. De csak volt. :) Most már én is ugyanolyan izgalommal vártam ennek a napnak az érkeztét, mint a többiek. De ekkora felfordulásra én sem számítottam.

  Reggel a szokásos dolgokat elvégezve (felöltözés, haj, kaja, fogmosás, Evivel való találka, pékség) beértem a suliba. Letettük a táskánkat a szekrénybe, majd elindultunk az aulába. Az osztályból még senki nem volt ott. Mondjuk nem is csodálkozom, kinek van kedve hajnalok-hajnalán bejönni 0.órában úszásra. Néha bejött egy-egy arc, zombikifejezéssel ezzel megtörve az aula nyugalmát, de nem törődve velünk csoszogott tovább, valószínűleg megkeresve a termet ahol nulladikja van. Mikor Evi kellőképp felélénkült elkezdett beszélni mindenről, ami eszébe jutott én pedig csak mosolyogva bólogattam és hallgattam, hogy éppen milyen kisállat született az állatkertben és annak mi a neve. Még túl fáradt voltam ezen információk befogadására. El is bambulhattam, mert a követező, amire figyelmes lettem az az, hogy egy kéz kalimpál a szemem előtt és szólogatnak.

  - Hahó! Föld hívja Rockhercgnőt! - csilingelt az ismerős hang, amit tegnap nem is hallottam.

  - Mi?- kérdeztem egy kicsit összezavarodva, mert fogalmam sem volt mennyi idő eshetett ki.

  - Egy kicsit mintha elbambultál volna. - mosolygott rám és kék íriszeiben láttam, hogy jót szórakozik rajtam.

  - Nem is igaz. - tagadtam a nyilvánvalót, mire az szája még nagyobb mosolyra húzódott mint eddig. 

  - Persze-persze. - paskolta meg a fejem.

  - Hol voltál tegnap? - csúszott ki a számon a kérdés, ami miatt elég sok szekálást fogok kapni, ezt már éreztem előre.

  - Csak nem hiányoltál? Hallottam Olitól úgyhogy nem is érdemes tagadnod.

  - Ha tudnád mennyire hiányzott a folyamatos szekálásod. Nem éreztem magam egésznek nélküle. - tettem szívemre a kezem és közben fájdalmas arckifejezéssel néztem Vegettóra.

  - Igen, elhiszem. Nekem is nagyon hiányoztak már a kedves, aranyos szavaid. - reagálta le a megkezdett színjátékomat.

  - Viccet félretéve, hol voltál?

  - Hát tudod az úgy volt, hogy reggel a húgom, Dalma ordítozására keltem. A dadussal kiabált, hogy ő nem fog vele orvoshoz menni. Én meg mit sem sejtve kómásan lementem a lépcsőn. Azt azért tudni kell, hogy a történet a nappaliba játszódott és én még csukot ajtón is hallotta Dalma hangját az emeleten, csakhogy tudd mivel állsz szemben. - szúrta be az információt a történetbe - Tehát, lementem a lépcsőn és rászóltam Dalmára, hogy hagyja abba a kiabálást mert nem lehet tőle aludni és egy felnőttel sem illendő így beszélni. Erre ő kinyújtotta a nyelvét teljesen érett 8 éves módjára, majd a nyakamba ugorva kijelentette, hogy én viszem az orvoshoz. Persze elkezdődött a vita, hármunk között. A dadus azt mondta hogy nekem suliba a helyem, hugi határozottan állította, hogy én bizony őt fogom orvoshoz vinni én pedig, próbáltam őket csitítani. Végül hugica győzött én szenvedhettem vele az orvosnál, de szerencsére kifogtunk egy rohadt kedves orvost, aki adott nekem igazolást a napra. Így lustulva a nap további részét otthon töltöttem közben pedig Diablo 2-tem.

  - Oké. Ez így most egy kicsit sok infó volt. - mondtam, mivel én még Evi állatkertes sztorijához is fáradt voltam, nem hogy ehhez. Apropó - Hol van Evi? - mondtam ki azt, ami a fejemben keringett.

  - Pár perccel ezelőtt azt mondta elmegy WC-re és hogy próbáljalak feléleszteni, mert zombi üzemmódban vagy. - mondta és már épp visszavágtam volna, mikor Oli lépett be az aulába, teljesen frissen.

  - Hali skacok! Kibékült a gerlepár? - kérdezte miközben sokat sejtetően felhúzta az egyik szemöldökét.

  - Ajj. - nyögte fel.

  - Mi? Mikor jöttetek össze? Mikor vesztetek össze? És én erről miért nem tudok? - kérdezte összezavarodottan az időközben megérkező barátnőm.

  - Nyugi Sunshine én is kimaradtam. - szólt Tibi.

  - Te mikkor sunnyogtál ide? - kérdeztem miközben rá mutattam.

  -Oli után jöttem és szerencsére pont elkaptam a "Kibékült a gerlepár?" kérdést. Kivele mikor szakítottatok? - szállt be ő is az Oli által belekezdett hülyülésbe, amivel szegény Evelint még jobban összezavarta engem pedig még jobban kiakasztott.

  - Mi van? Mikor jöttetek össze? Én ezt nem értem. - esett kétségbe.

  - Nyugi Evi. - simogattam meg a hátát. - Csak az a heppjük, hogy ezzel szívatnak minket Vegettóval. Nincs semmi köztünk. 

  - Oké, de ha lesz elmondod? - kérdezte én meg már azt sem tudom mit csináljak és a legrosszabb, hogy kezdtem elpirulna.

  - Hoppá-hoppá. Látom tud valamit, amit mi nem. - cukkolt tovább Oli én, pedig szégyen nem szégyen Vegettó felé lövelltem segélykérő pillantásokat, de ő csak mosolyogva figyelt minket és erősen koncentrált, hogy pukkanjon ki belőle a nevetés.

  - Ne már skacok, elég lesz mára! - nyavalyogtam és végszóra a Labdás, a tesi tanár kimentett a szorult helyzetből.

  Úszás után visszamentünk a suliba. Én pedig reménykedtem a lehetetlenben, hogy nem piszkálnak tovább Vegettóval. Egy dolog viszont kiment a fejemből. Ádámé a mellettem lévő szekrény!! (De furcsa őt Ádámnak hívni)

  - Oké, csak nyugodtan. Nem lesz itt semmi. - motyogtam magamban majd megigazítottam a szemüvegem. Ekkor valaki megbökte az oldalam.

  - Mit mormolsz magadban? - kérdezte ő. Naná hogy, ő ki más?

  - Hagyjuk. - sóhajtottam.

  - Oké, de én megkérdeztem. Tehát térjünk a lényegre. Mikor lenne jó neked az angol korep?

  - Tényleg, ki is ment a fejemből pedig Iván tanár úr kérdezte is. - csaptam a homlokomra, talán kicsit túl erősen is, mert akkorát csattant, hogy szerintem az egész folyosó is hallotta.

  - Nyugi Rockhercegnő, azért kárt ne tégy magadban a nagy felvilágosulás közepette. - paskolta meg a fejem, majd megálltunk a szekrényünknél, kivettük a cuccokat,  tesit beraktunk és már indultunk is a termünkbe nyelvtan órára.

  - Egyébként miért szoktad 'ezt' csinálni? - kérdeztem.

  - Mit 'ezt'? 

  - Hát 'ezt'. - mutattam be az ő fején a megszokott paskolós mozdulatot. De miért az ő fején? Gőzöm sincs.

  - Nem tudom, csak úgy jön.- mosolygott rám és mintha a tengerkék szemeben megcsillant volna valami, de el is tűnt így nem tudtam megfejteni mi.

  - Hát jó. - mondtam majd beléptünk a terembe, ahol Norbi és Robi épp valami Diablo 2-t beszéltek ki. Oli és Tibi valószínűleg Bence háziját másolták, mert ő ott őrködött mellettük kezével néha gyorsító mozdulatokat mutogatott, míg Kamilla éppen a házi feladat önálló elkészítésének előnyeiről papolt nekik. Evi pedig éppen a Szent Johanna Gimi 1. utolsó oldalait olvasta. Mi Vegettóval leültünk a helyünkre majd hátrafordultam, hogy folytassuk a beszélgetést, ugyanis a korep időpontjával még mindig nem jutottunk sehova.

  - Akkor mikor lesz a korep?

  - Passz. - adta meg a rendkívül értelmes választ.

  - Nagyon sokkal viszed előre a beszélgetésünket látom. - csipkelődtem. Már lassan én is hozzászokom ehhez az új pimaszabb énemhez. Ha ezt az előző osztályom látná!

  - Imádom mikor pimasz vagy. - mondta és a gyomrom bizseregni kezdett. Nem, nem. Nem bizseregsz nyugi van. Egyenletes szívverés, nem pirulunk. Adtam ki magamnak az utasításokat, amik nem teljesültek, de egy próbát megért.

  - Utálom mikor ezt csinálod. - mérgelődtem majd előre fordultam. Ekkor a tollával megbökte a hátam, de próbáltam nem oda figyelni rá. Miután már egy perce folyamatosan csinálta elkaptam a tollát és mérgesen odafordultam.

  - Mi van? - néztem rá szúrós szemmel.

  - Ne nézz már így.- "nyugtatott" és elkezdte az arcomat bökdösni én pedig már kínomban felnevettem.

  - Mondjad. - adtam meg magam.

  - Ma délután jó? Mondjuk olyan 4 óra fele mehetek eléd?

  - Ühümm. - válaszoltam, majd felálltam mert a magyar tanár belépett a terembe.

  - Tartozol nekem még egy tánccal. - hallottam meg a hangját a hátam mögül, majd pedig teljesen átszellemülve az órára fókuszáltam. Az infó könnyen ment, ECDL megint, mindkét órán. Francián francia neveket olvastunk és bejelentette a tanár, hogy következő órán doga. Matek számokkal és halmazokkal, valamint egy ének népdalokkal. Röviden és tömören ennyi. Nem is történtek túl nagy dolgok most, szóval... Lyukas órában felmentem a könyvtárba és olvasgattam egy könyvet Charles Darwinról. Táncon megint nem voltak nálunk az énekesek, úgyhogy ennyit arról, hogy többet kell gyakorolnunk együtt, hogy összeszokjunk. Persze attól még kiadták, hogy hétvégén találkozzunk a párunkkal. Remek! Mintha nem látnám így is eleget. Éppen elég lett volne a ma délután is.

16. fejezet

16. fejezet

 Egy unalmasnak mondható nap

2013. Szeptember 12., csütörtök

  A reggelem ugyebár a szokásosan telt. Útközben mindenről beszéltünk. A Szjg-ről, az Odaátról és a naplókról. Adott pár tippet és ezekből az egyiket már alkalmaztam is. Az első ilyen a dátum. Szerinte fontos dolog egy naplóba, mert ha majd öregkoromba fellapozom, akkor tudjam mikor voltak azok az események, mikor voltam szerelmes stb. Mikor beértünk a suliba Evivel, lepakoltunk a szekrényünkbe és felcammogtunk 2.-ra, mert a fizika óránk ott van. Beléptünk a terembe és szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a mi osztályunk nem normális. A fizikaterembe van interaktív tábla és ezt a fiúk ki is használták. Oli telefonját csatlakoztatták a táblához, és úgy üvöltették a zenét. Így amikor kinyitottuk a terem ajtaját egy diszkóval találtuk szembe magunkat. De nem csak a mi osztályunk volt bent 9.-től egészen 12.-ig megtalálhatóak voltak emberek. Mikor Tibi meglátott minket odakiáltott.

  - Inna, Sunshine!

  - Azok mi vagyunk. - súgtam oda Evinek, mert eléggé összezavarodott és körül nézett, hogy biztos nekünk integet-e vagy valaki másnak.

  - Okika, csak olyan furák ezek a becenevek.

  - Jó a buli? - kérdezte tőlünk Tibi.

  - Ööö....Ja asszem. - válaszoltam.

  - Ugye tudjátok, hogy János tanárúrral lesz óránk és 5 perc múlva becsöngetnek? - tette fel a kérdést Evi, bár úgyis tudtuk mi lesz rá a válasz. 

  - A francba. - jajveszékelt. - Skacok buli lefújva, fizikánk lesz.

  - Azt ne mond hogy ezt eddig nem tudtad, mi másért lennénk a fizika teremben te barom?! - röhögött Oli.

  - Inkább segíts rendet tenni. - sziszegte neki, miközben leállította a zenét. Persze a várt nyavalygás sem maradt el.

  - Bocs skacok a bulinak vége. - terelte ki a tömeget a helyszínről Norbi Robi segítségével.

Ekkor mindenki nekikezdett pakolni. Felsöpörtük a szemetet és a "táncparkett" helyére újra visszakerültek a padok. Ekkor már csak két kérdés maradt bennem.

  - Kamilla nem szólt le titeket ezért? - kíváncsiskodtam.

  - A sipákoló kacsaszellem sajnálatos módon nem jön suliba, mert megbetegedett. - mondta színlelt csalódottsággal Oli.

  - És ezt te honnan tudod? - kérdezte Beni.

  - Hát az úgy volt, hogy tegnap ráírtam facen, hogy megkérdezzem át tudná-e küldeni a tegnapi kémia jegyzetét? Erre ő leteremtett és mondta, hogy hagyjam békén a hülyeségeimmel,  mert így is 40 fokos láza van. - mesélte el a sztorit.

   - Így már értem. - bólogattam majd félve belekezdtem a másik kérdésembe. - Vegetto merre van?

  - Hohóóó. Csak nem hiányzik?  - kérdezte Oli. Persze, hogy a legjobb barátja válaszolt, miért ne tudna más. 

  - Hiányzik a halálnak, csak le akartam teremteni a tegnapi miatt. 

  - Aha, halottam hogy összekaptatok. Öntsd ki szíved én itt vagyok és meghallgatlak. - ölelt át majd mindenki elnevette magát, én is.

  - Kössz, de most inkább hanyagolnám a lelki segély szolgáltatásod, mert becsengettek 5 perce, de majd később majd behajtom. - kacsintottam rá majd mindenki a helyére rohant, mert tényleg becsöngettek egy ideje.

  A fizika óra eltelt, de még mindig nem láttam nyomát Vegettónak és Oli sem válaszolt a kérdésemre, de nem is akartam kérdezősködni, mert akkor megint elkezdeni kombinálni és abból sem én sem Vegetto nem jönne ki túl jól. Még elröppent két irodalom és már jöttek is a rajz órák. Mázlinkra elmentünk megnézni egy kiállítást, úgyhogy nem kellet rajzolni. Szerencsére ( vagyis az én szerencsémre) az a házi, hogy válasszunk ki egy művet, amit láttunk a kiállításon és elemezzük. Éljen!!!! Ha így haladok, lehet hogy nem bukom meg rajzból. Utána a halál angyala jött el hozzám, magyarul az angol óra. Nem volt olyan vészes, megbeszéltük, hogy mi a különbség a folyamatos és az egyszerű múlt között. Ezt még én is valamennyire értetem. Óra végén a Iván tanár úr magához hívott.

  - Hogy álltok a korrepetálással?

  - Hátnem túl fényesen, de próbáljuk megtalálni  a megfelelő időpontot- füllentettem.

  - Rendben mehetsz.- mondta majd egy "viszontlátással" elköszönve elmentem a büfébe.

  Töri órán próbáltam befogadni azt, amit Köves elhadart. Majd pedig mehettem szakos órára. Szerencsére a mai órán nem jöttek be az énekesek, bár Ádám nem is volt egész nap suliba. Tánc után hazagyalogoltam, majd tanultam, kajáltam és alszok. Nem volt ez a nap olyan nagyon izgalmas, de hát kell ilyen is.

15.fejezet

15.fejezet

A veszekedés

  - Az a helyzet, hogy 1D fan vagyok. - nyögte ki, én pedig csak nagyokat pislogtam rá.

  - Jaj! Ne nézz így rám. - pirult el és lehajtotta a fejét. Nagyon szomorúnak tűnt.

  - Ne, ne sírj! Nem azért nézek így rád, mert elítélnélek csak nem tudom mi az az 1D. - ekkor ő nézett fel rám és dülledt ki a szeme.

  - Hát a One Direction. Tudod? - rázta meg a vállam.

  - Nem, nem tudom. Az mi? - kérdeztem. Ő leállt a rázogatással és belekezdett a magyarázatba.

  - Nem mi, hanem ki. Pontosabban kik. A One Direction röviden 1D egy brit fiúbanda akik az X-factorban jelentek meg és 3. helyezést értek el. Egyszerűen imádom őket. Helyesek és olyan jó hangjuk van. Csak nagyon sokan utálják őket. - fejezte be.

  - Értem. - mosolyogtam - Én azon a véleményen vagyok, hogy senkit sem kell elítélni, amiatt hogy milyen zenét hallgat. Ízlések és pofonok. Valakinek ez tetszik, valakinek az. Teljesen mindegy mit hallgatsz, ha neked az tetszik nyugodtan kiabáld ki a világba, vállald fel. Nagyon fontos szerepet játszik az életedben. A zene által fejlődik, alakul a személyiséged. Nagyon nagy befolyással van az életedre. Vagyis én ezt így látom. - mondtam és megpaskoltam a fejét. - Olyan butus vagy. Hogy hihetted hogy egy ilyen miatt nem leszek a barátod.

  - Tudod meglepődnél, ha tudnád mennyi olyan ember van, aki emiatt már rég kidobott volna. Úgy örülök, hogy ilyen jó barátnőm van. - ölelt meg.

  - Te is nagyon jó barátnő vagy. - öleltem vissza. - Figyelj, hogy egálban legyünk én is elmondok egy titkot. - toltam el magamtól. 

  - Jujj, de jó! Hallgatlak.

  - Naplót vezetek. 

  - Ez olyan szupcsi. Képzeld a Szent Johanna Gimiben is a lány naplót vezet és igazából a könyv amaga napló. És....- csak mondta és mondta. Én pedig csak hallgattam ahogyan mesél. Beszélgettünk mindenről. A Tökéletes Kémiáról, a suliról, szidtuk a tanárokat és a tantárgyakat, kibeszéltük az osztálytársakat és mielőtt észrevettem volna már szólt is a csengő. Kimentünk a könyvtárból, elbúcsúztunk és menten táncórára. Átöltöztem és már vártam a tanárnőt. Közben beszélgettem Andival és Klauval. Csak a szokásos milyen volt a napod, a suli stb.. Időközben csatlakozott hozzánk Tibi, aki lefárasztott minket a "A fiú hangyák a hangyabolyban (boy), a lány hangyák a hangyagirl-ben laknak!" és ehhez hasonló favicceivel és poénjaival. Szerencsére a tanárnő megmentett minket, de szolgált számunkra egy hírrel.
  - Sziasztok! - köszönt a tanárnő. - Ma az énekesek is csatlakozni fognak az óránkhoz, úgyhogy keressétek meg a párotokat és kezdjetek el gyakorolni. Mindjárt indítom a zenét.
Mindenki ujjongott, én meg inkább durciztam magamban. Reménykedtem, hogy Vegetto nem óhajt az idegeimre menni, mert a mai napra így is sok volt belőle. Ahogy felém sétált lekezelt Tibivel, közben lányok sóhajai követték útját és mikor mellém ért, ÉN kaptam pár villámló pillantást tőlük. Elég ijedt fejet vághattam mert Vegetto rákérdezett:
  - Miattam vágsz ilyen fejet? - kérdezte és közben folyamatosan a mutatóujjával bökdöste az arcom jobb felét, ami megsokszorosította a szúrós tekinteteket irányomba.
  - Nem csak.... - kezdtem bele, majd lefogtam a csuklóját. - Nem hagynád abba!!! - sziszegtem neki. - Így is elég féltékeny lány van a terembe, aki a világ másik végére kíván engem, nem kell még ezzel  - utánoztam a mozdulatit - is fokoznod.
  - Majd megszokod. - felelte halál nyugodtsággal, miközben  tanárnő bekapcsolta a zenét.

  - Mi az, hogy "majd megszokom". Egyáltalán miért féltékenykednek? - kérdetem majd a tárnőre néztem.
  - Kezdjük a bemelegítést fejkörzéssel. - kezdte el az órát.
  - Nekünk is kell? -kérdezte egy pasi a hátam mögül.
  - Mindenkinek kötelező, legyen az énekes vagy táncos. - válaszolt, amire egy morgást hallatott a mögöttem lévő - valószínűleg énekes - srác.
  - Azért mert helyes vagyok, gyakorlatilag bálványoznak, plusszba még okos is vagyok és most pont egy csajjal beszélek. -  válaszolt a pár másodperccel ezelőtt feltett kérdésre. Fényezte magát, miközben már átváltottunk a a törzsfordításra.
  - A szerényet ki ne felejtsd. - fintorodtam el és átváltottam 'kaszálásra' - De akkor sem kéne így nézniük rám, hiszen csak beszélgetünk.
  - De így néznek rád. Szerintem a szemükben jelen pillanatban te vagy az első számú ellenségük. - mosolygott.
  - Ne mosolyogj ez egyáltalán nem vicces.
  - Vállkörzés!! - harsogta túl a tanárnő a zenét. Egyáltalán mióta megy ez a másik szám??
  - Jajj, ne mérgelődj már Rockhercegnő, nem fognak megenni vacsorára! - nevetett - Egyébként is gondoljanak, amit akarnak. Mi tudjuk mi az gazság és ez a lényeg.
  - Na ezt meg honnan idézted "Ó Bölcs Salamon!" - kacagtam fel.
  - Nem tom. Szerintem Olivér valamelyik sorozatból ragadhatott rám.
  - Igen az megeshet. Amúgy hány sorozatit nézhetett már meg?
  - Szerintem 20-30 körül. De ez csak tipp.
  - Uhh. - ennyit bírtam kinyögni. Félelmetes ez az Oli. Időközben pedig észre se vettem, hogy véget ért a bemelegítés.
  - Figyeljetek rám!! - teremtett csendet  a tanárnő. - Ma az énekesek megtanulnak táncolni. - jelentette be a hírt, amit egy csomó nyögés, fújás és "miért?" követett.
  - Azért, mert meg kell tanulni tisztelni a párotokat és a munkájukat, tehetségüket is. A táncosok is fognak majd énekelni, így egálban lesztek. Ezen kívül egy előadónak/sztárnak mindenre felkészültnek kell lenni. - fogalmazta meg a választ a kérdésre és igaza volt. Szerintem ezt mindenki belátta, mert ezután hangtalanul követték a tanárnő utasításait. Időközben megjött az énektanár is és együtt fegyelmezték a diákokat.  Ekkor beugrott valami.
  - Úristen! - suttogtam
  - Mi az Rockhercegnő?
  - Nekem is énekelnem kell? - néztem fel Vegettóra ijedten.
  - Ja. Miért?
  - Hát..... finoman fogalmazva is kappan hangom van.
  - Ha ez megnyugtat én se vagyok egy világklasszis táncos.
  - Ugyan már. Te mindenben jó vagy.
  - Hú-hú, egy dicséret tőled. Azt hittem, hogy éveket kell majd azért dolgoznom, hogy megdicsérj. - mondta nagyképűen.
  - Bunkó - mondtam. Egyszerűen nem értettem ezt a srácot. Egyszer tök jó volt vele, elhülyültünk, dumáltunk. Aztán meg egy csapásra egy bukó, nagyképű idegesítő kis mitugrász lesz. - Akkor nem is kapsz mostanság tőlem semmilyen dicséretet.
Ezután nem is szóltunk egymáshoz, de jó is ez így. Tánc után hazamentem  Tanultam. Ettem. Most meg lefekszem aludni. De valamiért olyan rosszkedvem van. Mindegy majd holnapra elmúlik.