22.rész

22.rész

"Hozzád ne menjek?"

2013. Szeptember 20., szerda

  Reggel egyedül mentem a suliba, mert Evi apukájának hamar be kellet menni dolgozni, az anyukája pedig eredetileg is hajnal 5-re jár dolgozni, ezért neki kellet el vinnie a hugicáját az iskolába. Szívesen megismerném a csöppséget, Evi mindig ódákat zeng róla, hogy milyen aranyos és tündéri. Mondjuk egy 8 éves kislány nem hiszem, hogy lehetne másmilyen. Útközben beugrottam Mama pékségébe.
  - Jó reggelt! - köszöntem mikor beléptem a boltba.
  - Áhh Edina! Örülök hogy látlak. - köszönt nekem hatalmas mosollyal az arcán Éva néni.
  - Én is. - mosolyogtam vissza.
  - Mit adhatok?
  - Hmmm. - gondolkoztam el. Minden nagyon finomnak nézett ki minden és egyszerűen nem tudtam választani. Végül megakadt a szemem a lekváros buflikon. Van ilyen szó?? Na mindegy. 

Kértem belőlük 5 darabot és már elköszöntem volna, mikor Éva néni megállított.
  - Edina! - kiáltott utánam.
  - Igen?
  - Tudod már megijedtem, hogy Vegetto csinált valamit és azért nem jössz be a boltba.
  - Dehogy.
  - Az unokám elég szeleburdi tud lenni néha. Ha megbánt vagy bármi mást csinál szólj nekem.
  - Köszönöm, észben tartom. Bár nem hiszem, hogy bármivel is megbántana, kedves fiú.
  - Mennyit fizetett, hogy ezt mondd? - kuncogott fel.
  - Az az igazság, hogy én sem hiszem el, hogy ezt mondtam. - nevettem fel én is. - De komolyra fordítva a szót nem hiszem, hogy Vegetto szándékosan megbántana valakit.
  - Én is így gondolom csak tudod ezt sok ember nem látja. Furcsa hogy ilyen kevés idő alatt kiismerted őt.
  - Biztos vagyok abban, hogy még tartogat számomra meglepetéseket.
  - Ezt garantálhatom. - kacsintott rám. -  Nagyon örülök, hogy Ádámnak ilyen aranyos barátnője van. - nézett rám szeretetteljesen én pedig félrenyeltem a saját nyálam.
  - Nem-nem, dehogy is. - ráztam meg a fejem. - Mi olyan barátféleségek lennénk.
  - Oh, kár. - szontyolodott el. - Pedig te olyan aranyos és kedves lány vagy.
  - Ne aggódjon Vegetto biztos talál nemsokára egy nálam sokkal kedvesebb és okosabb lányt, aki a barátnője lesz. - próbáltam nyugtatni Éva nénit habár belül még én is kiröhögtem magam. Vegetto és egy barátnő. Úgy 10-15 év múlvára saccolom az első normális kapcsolatát.
  - Ezt még te sem hiszed el.
  - Igaza van. De ha ez segít, akkor szívesen keresek Vegettónak egy normális lányt.
  - Azt hiszem, hogy ez egy lehetetlen feladat lenne. - sóhajtott.
  - Akkor figyelek rá, hogy ne csináljon semmi hülyeséget. - ajánlottam fel. Én meg az a nagy segítőkészségem!
  - Azt megköszönném. - vidult fel az arca és hálálkodva nézett rám.
  - Akkor ezt megbeszéltük. További szép napot! - köszöntem el és folytattam az utam az iskolába.
Mikor beléptem a kémia terembe már mindenki ott volt. Én egy sziasztok kíséretével elintéztem mindenkit és odacsoszogtam a padomhoz. Ledobtam a táskámat, megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni a háromlábú kisszéken, ami a kémia teremben van és elmerültem az én saját kis világomban. Nem tudom írtam-e már a kémia tanárunkról, de ha nem most megteszem. A tanárunk egy 30 évei elején járó nő, akinek narancssárga haja van. De nem ám az a rikító vagy a túl sötét narancs, inkább egy kis világosbarna beütése van. Mindig van rajta valamilyen ékszer és általában egyberuhákban látni. Egy vékony  nő, aki általában mosolyog. A fiúktól el is nyeret a "szexi tanárnéni" becenevet. Alapjáraton kedves nő, mi mind szeretjük. DE. Semmi/ senki sem lehet tökéletes. Mikor Gabi néni belépett a terembe mindenki elhallgatott és a helyére ment. A szokásos jelentés után sortűz következett. Ez annyit tett, hogy szúrópróba szerint 3 embert kiválasztott, akinek 5 kérdést feltett. Az 5 kérdések megválaszolására kereken 5 percet kaptak. Ahányat tud azt a jegyet kapta. Általában ezek azok a mondatok, amiket lediktált órán. A durva ebben az, hogyha kihagysz egy 'a'-t vagy egy 'és'-t, akkor már nem jó a dolgozat. Szóról-szóra be kell biflázni az egész anyagot. Annyit megtesz, hogy az alapján ellenőrzi a dolgozatot, hogy attól az embertől, aki éppen a dolgozatot írta elkéri a jegyzetet és ha ott is ugyanazt írta akkor mehet. Persze ha az nem hülyeség. Egyébként az óra végén mindenki jegyzetét át szokta nézni és ha olyan kedve van, akkor le is osztályozza. Ezért gyöngybetűkkel és áttekinthetően kell írnunk. Tehát következett a sortűz. A mai áldozatok: Kamilla, Oli és Bence. Kamilla 5-öst kapott, Oli 2-est, Bence pedig 4-est. Ez nem is olyan rossz, voltak már ennél siralmasabb osztályzatok is. Az óra végeztével mindenki megkönnyebbülve ment nyelvtan órára. Ahogy mondtam/írtam imádjuk Gabi tanárnőt, csakhát néha a pokol hetedik bugyra sem lenne neki elég büntetés. Legalábbis szerintünk. Letrappoltunk a lépcsőn bementünk a termünkbe és "vártuk" a nyelvtanórát.
  - Hé Copfi! Betudnád nekem ütni a szöget abba a lécbe? - mutatott fel a falra Kamilla. Robi készségesen segített a bajbajutott hölgynek.
  - Miért kell neked az a szög? - kérdezte Oli.
  - Hogy ki tudjam rakni a naptárat. - lengette meg a kezében tartott holmit.
  - Muti! - ugrott le a padról Evi, aki eddig ott táncikált. Bencének mutatta a sellőmozgást. (?)
  - Nesze! - nyomta a kezébe Kamilla. Egyre szimpatikusabb a csaj mióta elhagyta csatlósait és inkább a kockákkal lóg.
  - Jajj, de ari! - kiáltotta Evi, mire mindenki értetlenül bámult és elindultak felé.
  - Ez mégis hol ari neked? - ráncolta szemöldökét Kami. (Már becézem is. Bahh.)
  - Hát mindene. De a csücsörítése is rá tesz egy lapáttal.
  - Hé, Evi megdobnál vele. - tartotta fel a kezét Vegetto, mire a lány szó szerint hozzávágta azt, mire mindenki felröhögött. Megérdemelte.
  - Huppsz! Bocsesz. - tette össze a kezeit, majd meghajolt. Hogy a logika ebbe hol van? Gőzöm sincs, de ő Evi. Nem is kell keresni benne.
  - Mindegy. - legyintett majd fájdalmas arckifejezéssel megtapogatta a fejebúbját, ahol a csapás érte. Lehajolt a naptárért ami a becsapódás után a földön landolt és ördögien elmosolyodott majd felém nézett. A sunyiság csak úgy sütött az arcáról, kezdtem félni. Odalépett mellém majd a kezeit a vállamra téve közelebb hajolt hozzám.
  - Most pedig nézzük meg életed történetét. - tolta elém a naptárat. Mindenki felnevetett, bár értelmét nem láttam. Mikor ránéztem a képre minden világossá vált.

A naptár fedőlapján lévő kép

  - Te bunkó paraszt! - kiabáltam és belebokszoltam a vállába, mire ő futásnak eredt. A "suttyója" meglépett, így megvédve saját életét. Visszasétáltam a padhoz és megnéztem a padon heverő naptárat. A fedőlapjáról egy csücsörítő majom nézett vissza rám. Ahogy a képet vizsgáltam még én is megmosolyogtam az előbbi mondatát Vegettónak. A becsöngőkor Ádám visszatért a terembe és bűnbánást színlelve nézett rám.
  - Ugye nincs harag Rockhercegnő? - én csak összehúzott szemekkel meredtem rá. - Jajj, ne már! Nem kell ez a "gyilkos pillantás".
  - Dehogynem!
  - Tudom, hogy szerinted is vicces volt. - bökött vállba a mutatóujjával vigyorogva.
  - Nem. - mondtam hidegen.
  - Naaaaaaaaaaaa.
  - Nem.
  - Naaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa. - nyafogta.
  - Talán egy ici-picit. - mutattam a mértéket a hüvelykujjam és a mutatóujjam közötti kis rés segítségével.
  - Tudom, hogy bejött. - bökött megint vállba.
  - Ne bökdöss már, nem a Facbookon vagyunk! - rivalltam rá.
  - Kérem bocsásson meg Hercegnő. - hajolt meg. Én meg csak megforgattam a szemeim és arrébb löktem. Egy laza nyelvtan és egy kemény matek után jött kísérteni a rémálmom, az angol óra. DUPLA angol óra. Mint egy ember, kit kivégzésre visznek úgy viselkedtem. Végül nem is volt olyan vészes. Mármint nehéz volt meg borzalmas, de most azon a tűrhető szinten. Óra végén Iván tanárúr bejelentette, hogy dolgozatot kellene írni. Mondhatom majd kiugrottam a bőrömből a hír hallatán és hiába kívántam jelen pillanatban a Kispiricsi falu végére, muszáj volt segítséget kérnem Vegettótól. A szünetben félredobva minden büszkeségem és makacsságom elkezdtem kérlelni őt.
  - Vegetto, kérhetek valamit? - meresztettem rá bociszemeimet.
  - Nem.
  - Heeee! Most éppen aranyos és kedves próbáltam lenni. - szóltam le.
  - Ne is próbálkozz, neked az úgysem menne. - nevetett -  Mondjad mi az.
  - Tudnál korrepetálni? - kérdeztem összeszorított fogakkal miközben a földet pásztáztam.
  - MI? MIT MONDTÁL? NEM HALLOTTAM. - ordibálta.
  - Tudnál korrepetálni angolból? - próbálkoztam a kedvesebb hangsúllyal.
  - Szemkontaktust is kérek.
  - Hozzád ne menjek? - háborodtam fel.
  - Hát egy ideig még élvezném a nőtlenség örömeit. Térjünk vissza erre pár év múlva. - kacsintott rám. Ekkor csapódott le Vegetto mellé Oli.
  - Na mizu haver?
  - Áhh, semmi csak a szokásos. Megnősülök. - dobja oda tök lazán én meg kikerekedett szemekkel nézek rá. Ez most komoly?
  - MI??? - kiáltott fel, mire mindenki körénk sereglett.
  - Ja. Engem is meglepett ez a hirtelen ajánlat, de sajnos csak pár év múlva lesz a lagzi.
  - Mi? Kinek lesz lakodalma? - zavarodott össze Kamilla.
  - Nyugi úgyis mindjárt kiderül. - nyugtatta Robi.
  - Sejtettem, hogy ma hozni kellett volna popcornt.  - morfondírozott hangosan Tibi. Én pedig már féltem előre. Ismerve az osztályt, akkora hülyeség fog ebből kikerekedni, hogy még az unokáinknak is ezt fogjuk majd mesélni, akik csak nagy szemekkel néznek majd ránk és elgondolkoznak "A nagyinak/nagypapának tényleg ilyen retardált osztálytársai voltak?"
  - Neki. - mutatott a mellette ülő "vőlegényre" Oli. - De ki a menyasszony?
  - Kettőt tippelhetsz. - mosolygott Ádám. Mindenki felém fordult.
  - Ne már! Ugye ezt nem mondjátok komolyan? Mindenki szerint? - fogtam a fejem és pirultam rendesen.
  - Ha így fojtatod eladunk a piacon almának. - szúrta oda Tibi a megjegyzését, persze még jobban elpirosodtam.
  - Komoly? Lehetek én a tanúd? - fordult Oli  Vegettóhoz.
  - Persze, de csak pár év múlva lesz az esküvő.
  - Nembaj, én már lefoglaltam a posztot. - mosolygott és büszkén kihúzta magát. Mintha megnyerte volna a lottót.
  - Stip-stop Edina tanúja. - kiáltott Tibi.
  - Ne már! - fejezte ki nemtetszését Evi.
  - Lehetsz koszorúslány.
  - Elfogadva. - csapott le Evi az ajánlatra és az asztalra is.
  - Mi nyomjuk a zenét. Olyan mulatságot csapunk! Ugye haver? - szállt be Robi is.
  - Ja, de Kamilla is nyomatja majd a mulatóst. - válaszolt Norbi.
  - Akkor majd vennem kell valami ruhát is. - szólt Kamilla. Végül már mindenki a mi nem létező esküvőnket kezdte taglalni. Kamilla olyan kérdésekkel traktált, hogy milyen színű lesz a dekoráció, mert ahhoz illő ruhát akar felvenni, Evi kezembe nyomta az 5 perc alatt megrajzolt koszorúslányruhájának tervét, Oli azon gondolkozott, hogy csokornyakkendőt vegyen-e fel vagy simát, Tibi gratulált Vegettónak és hosszú, boldog életet kívánt mindkettőnknek, Robi  a lagzi étlapját szerette tudni, Norbi azt hogy milyen piák lesznek, Bence pedig azt szerette volna tudni, hogy milyen nászajándékot szeretnék. Az egész terem zsongott, mikor a tanár belépett a terembe és szúros tekintettel mért végig minket.
  - Mi folyik itt? - kérdezte dühösen.
  - Tanárnő képzelje esküvőre megyek! - kiáltotta Tibi.
  - Tényleg? Kiére?
  - Ádáméra és Edináéra. Összeházasodnak és tudja önt is szívesen várjuk majd az esküvőre.
  - Köszönöm a meghívást. - mosolygott ránk. - Ebben az esetben a mai órán énekeljünk olyan dalokat, amiket a lagzikon szoktak. - csapta össze a tenyerét mire mindenki felnevetett. Nagyon lázba hoztuk őt és egész órán csak olyan klasszikusokat énekeltünk, mint a 'Megy a gőzös Kanizsára' vagy 'Száz forintnak 50 a fele' a végére még egy 'Én vagyok a Magyar Rózsa' is bejött. Ének után jött a lyukas óránk úgyhogy felcaplattam a sulikönyvtárba, hogy beiratkozzak és kivegyek valami könyvet. A könyvtár előtt van egy ösrégi ládaféleség, ami az ember derekáig felér. Elég stabil egy szerkezet, mert az emberek általában azon szoktak ülni. Mikor felértem Vegetto, Oli és Tibi azon a ládán trónolt. Ez is jól kezdődik.
  - Tudtam, hogy te vagy. Hallottam ahogy nőies lépteiddel közeledsz felénk. - röhögött Ádám meg a többi.
  - Agrhgr. - morogtam.
  - Jaj Inna, ne sértődj meg ezen, csak poén. - nyugtatott Tibi.
  - Ne hogy azt hidd, hogy egyetlen másodpercig is komolyan tudnám venni ezt. 
  - Hé-hé! Mi az hogy ezt? Hol marad az illemed?
  - Tudod az illemet minden ember kiérdemli. Te viszont nem vagy ember.
  - Akkor mi vagyok? - kérdezte.
  - Egy bunkó és perverz űrlény.
  - Kösz, ez nagyon jól esett.
  - Ha kritikára van szükséged hozzám bármikor fordulhatsz. - grimaszoltam.
  - Nem szeretném megzavarni a jegyespár vitáját, de muszáj mert már hivatalos vagyok az esküvőre. - szólt Tibi. Erre a kijelentésére megajándékoztam egy 'gyilkos pillantással', mire ő Oli háta mögé bújt.
  - Mi van? Berezeltél? - röhögött Oli, de rögtön abbahagyta mikor rám nézett.
  - Vigyázzatok a végén még hullaházban köttök ki. - tanácsolta nekik Vegetto majd felém sétált. Mikor elért hozzám hozzám a mutatóujjával az arcom jobb felét kezdte bökdösni a mutatóujjával.
  - Már bocs hogy megzavarlak a fontos dolgodban, de ha megkérdezhetem. TE MI A FRANCOT CSINÁLSZ??
  - Olyan gonosz arcot vágtál, csinálnom kellet valamit.
  - Mostmár  biztos sokkal jobb arcot vághatok. - nyomtam meg a sokkal szócskát.
  - Mhhh. - bólintott - Olyan aranyos vagy, amikor dühöngsz. - mosolygott rám.
  - Ohhhh. - hallottam meg Tibi hangját. Felé fordultam és felvont szemöldökkel néztem rá.
  - Most megzavartad a pillanatot. - súgta oda neki Oli, de úgy hogy halljam.
  - Srácok, tényleg ilyen jó engem piszkálni? - kérdezte kétségbeesetten.
  - Nem is sejted. - mondta Vegetto.
  - Keressetek mást akit szivathattok, mert én bementem a könyvtárba. Hali! - intettem.
  - Szia Inna! - köszönt el Tibi.
  - Majd találkozunk Dina!
  - Jó szórakozást Rockhercegnő!
Teljesen lefárasztottak. Olyanok mint az energiavámpírok.
 Nagyon gyorsan elrepült az idő, amíg a könyvtárban voltam. Nem vagyok egy könyvmoly, de azért szeretek olvasni. Kivettem a Rontásűzőket és már siettem is öltözni. Átöltöztem és betoppantam a táncteremben, ahol már szinte mindenki ott volt. Megpillantottam Andit és Klaut és odasiettem hozzájuk.
  - Sziasztok!
  - Szia. - köszöntek egyszerre.
  - Régen találkoztunk. - mosolyogtam rájuk.
  - Igen, mondjuk csak táncon tudunk találkozni. - mondta Klaudia.
  - Sajnos. - tette hozzá Andi.
  - Kérdezni szerettünk volna tőled valamit.
  - Kérdezzetek, ha tudok válaszolok.
  - Mi van Kamillával? - kérdezte Klau.
  - Miért?
  - Olyan........kedves. - mondta Andi suttogva, mire felnevettem.
  - Igen, nekem is feltűnt.
  - De miért lett ilyen? Vagy hogyan? - folytatta Klaudia.
  - Amióta a kockákkal lóg elég tűrhető lehet, szinte már kedves.
  - Áhh, értem. Akkor küld hálánkat a kockák felé.
  - Meglesz. - biccentettem.
  - Gyerekek kezdjük az órát. - tapsolt a tánctanárnő - Mindenki keresse meg a párját.
Világfájdalmas képpel odakullogtam Vegettóhoz és felnéztem rá.
  - Látom nagyon hiányoztam. - jegyezte meg gúnyosan.
  - Mint mindig. - sóhajtottam.
  - Bemelegítés! Fejkörzés! - adta ki az utasítást a tanárnő majd zenét indított. A bemelegítés végeztével a tanárnő által mutatott mozdulatokat kellet utánoznunk. A táncosoknak ez nem volt nehéz feladat, de az énekes palántáknak meggyűlt vele a bajuk. Ránéztem Vegettóra és elmosolyodtam. Végre valami amiben  nem jó!
  - Nem-nem Vegetto, figyelj. - szóltam rá. - Énekes vagy tehát elméletileg hallanod kéne a zene ritmusát.. Próbálj meg arra táncolni. - tanácsoltam neki. Ő megállt és koncentrálni kezdett. Mostmár jobb volt, de a táncmozdulatai nem voltak az igaziak.
  - Ne-ne! Először lépj ki és csak utána hajolj le. - tanácsoltam, mikor észrevettem a hibát.
  - Így? - kérdezte mikor megcsinálta a mozdulatot.
  - Aham. És mikor feljössz, akkor ne csak egyenesedj fel, hanem vigyél bele hullámzást.
  - Az olyan csajos. - nyavalygott.
  - De ezt kell csinálnod.
Mikor megcsinálta, ahogy mondtam kipukkadt belőlem a nevetés.
  - Mi van? - csattant fel.
  - Semmi-semmi csak jobban csináltad mint egy csaj. - kuncogtam még mindig.
Tánc után hazaindultam teljesen kifáradva és lefáradva. A mai nap tanulsága: az osztályom barmokból áll és az énektanár vevő a hülyeségekre.

21.rész

  Először is bocsánat, hogy eddig nem volt rész csak eléggé el voltam havazva, ami nálam elég gyakran megesik. A következő részt próbálom 1 héten belül hozni, de nem ígérek semmi biztosat. 

Másodszor, pedig jó olvasást! Remélem tetszik! :)

 

21.rész

"Majd hívlak"

2013. Szeptember 19., kedd

  Borzasztó éjszakám volt. Nem elég, hogy késő estig forgolódtam az ágyamban, de mire volt szerencsém elaludni telefoncsörgésre ébredtem. Morogva kiszakítottam magam az álmok világából és kérdések tömkelege záporozta meg az agyam. Az én telefonom csörög? Mikor állítottam be ezt a számot csengőhangnak? Egyáltalán mi ez a szám? Hogy irritálhatja valami ennyire a ? Ki a fene hívogatna engem éjfélkor? Mivel az utolsó kérdésemre a válsz az volt, hogy senki és a telefon csörgése is elhallgatott nem foglalkoztam vele és visszadőltem az én pihe-puha ágyikómba. Éppen csak leért a fejem a párnára, mikor újra zenélni kezdett.

  - Ez nem lehet igaz? Ki a franc szórakozik? - dühöngtem. Sikeresen megtaláltam a telefonom és megnéztem a képernyőjét. Ismeretlen szám. Remek! 

  - Haló! - szóltam bele a készülékbe.

  - Jó estét kívánok! Szeretnénk, ha meghallgatná ajánlatunkat. Ilyen lehetősége nem lesz még egy az életben...- kezdett bele mondandójába egy férfi hang. Mi az, hogy jó estét?? Éjfél múlt az ég szerelmére! Miközben én lenyomtam egy igen szép szitkozódást magamban, addig a koma valami "szuper kütyüről" beszélt.
  - Elnézést, de nem veszek semmit. További szép estét kívánok. - tettem le a telefont.
  Hirtelen rám tört a szomjúság, ezért erőt véve magam lebotorkáltam a lépcsőn, kimentem a konyhába és ittam egy pohár almalevet. Mikor visszaértem a szobámba az idegesítő szerkezet újból csörögni kezdett. Magamban elnyomtam egy káromkodást, de felvettem
  - Halo. -köszöntem kicsit sem barátságos hangon.
  - Kérem, higgye el nem fogja megbánni. - kezdett bele tukmálási monológjába a férfi és nálam ekkor telt be a pohár.
  - Elnézést, tudom hogy magának ez a munkája, de az Isten szerelmére! Az első dolog, hogy én kiskorú vagyok, ergo nem vehetek semmit. A másik még ennél is lényegesebb dolog fél egy van. FÉL EGY!!! - kiabáltam. Csoda, hogy anyuék nem keltek fel rám.
  - Hé! Nyugi, nem kel leharapni a fejem Rockhercegnő. - Na ne! Ez most ugye csak egy rossz vicc. 
  - Mond, hogy nem az vagy akinek gondollak. - rimánkodtam.
  - Hát ha most éppen egy elbűvölő, jóképű fiúra gondolsz, aki a lányok álma és te is teljesen bele vagy habarodva, akkor az vagyok.
  - Hát ha az lennél, akire gondoltam, akkor enne az állításnak a 95%-a hazugság lenne. Én éppen egy nagyképű, bunkó, idegölő, nőcsábász, idiótára gondoltam, de hát akkor mégsem találtam el.
  - Ugye tudod, hogy ezzel most nagyon megbántottál. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gonosz dolgokat gondolsz rólam.- szipogott a telefonba.
  - Csak nem magadra ismertél a jellemzésemből Idiot. - Idiot.. Nem is rossz. Ez lesz a beceneve! 
  - Nocsak! Csak tudsz te valamilyen angol szót. Vagy az is lehet, hogy ezt most googliztad ki..........Cseles. - hümmögött.
  - Kapd be! - csúszott ki a számon.
  - Mi?? Te most komolyan azt mondtad, amit hallottam?
  - Nem. - vágtam rá, de tudtam mind hiába.
  - Á-á. Tisztán hallottam. - nevetett a telefonba.
  - Nevess csak, de ez is csak miattad van. Nem szoktam így beszélni.
  - Oh, tehát én ki tudom csalogatni belőled a rossz kislányt. - vette flörtölősre a figurát, én hülye meg elég félreérthetően reagáltam le.
  - Ez elég perverzül hangzott, ugye tudod?
  - Miken jár az agyad?! Amúgy ez az igazság nem? Mi az az 5%?
  - Az hogy fiú vagy. - kacagtam a telefonba.
  - Hát ez kedves, pedig annyi minden más is lehetne az az 5%. Biztos nem másra gondoltál?
  - Biztos.
  - Hé, öcsi kivel beszélsz? - jött egy hang a vonal másik végéről.
  - Rockhercegnővel. - válaszolt a  beszélgetőpartnerem.
  - Edinával? Hangosítsd ki.
  - Miért kéne kihangosítanom?
  - Mert szeretném hallani a hangját és beszélgetni vele. De a telót is ideadhatod, nekem az is megfelel.
  - Még csak azt kéne, inkább kihangosítom.
  - Szia Edina! Kornél vagyok. - köszönt bele a másik hang a készülékbe.
  - Áh szia! - köszöntem.
  - Hogy-hogy ilyenkor az én drágalátos öcsémmel beszélgetsz?
  - Csak heccből felhívott, mert idegesíteni támadt kedve.
  - Tévedsz, nem épp ez volt a cél.
  - Akkor mi?
  - Az hogy hogyan reagálsz egy ilyen szituációban. Esettanulmány.
  - Esettanulmány? Te normális vagy??!! - akadtam ki.
  - Ádám sose volt normális, jobb ha ez észben tarod.
  - Kösz.
  - Egyébként mindig ezt csinálja. Idegesíti azt, aki kedvel. Így mutatja ki a szeretetét.
  - Fogd be! - szólt rá Vegetto majd hallottam egy csattanást a vonal másik végéról.
  - Így van. Most is azért adott egy tockost, mert annyira szeret. - nevetett és én is elkuncogtam magam.
  - Na jó elég lesz ebből, mert Rockhercegnő még a megszokottabbnál is nyúzottabb lesz reggel.
  - Köszi Vegetto, én is téged.
  - Tudom.
  - Szerintem Edina mindig szép. Biztosra veszem, hogy most is gyönyörű. - mondta halkan Kornél a telefonba az én arcomra, pedig pír szökött.
  - Szerintem, meg olyan lehet mint egy boszorkány. - cáfolt rá a másik.
  - Basszus, hogy mondhatsz ilyet! - rivallt rá testvére.
  - Hagyd, semmi gond már hozzászoktam. Neked pedig köszönöm, hogy... ezt mondtad.
  - Ugyan ez az igazság. Az öcsém meg egy balf*sz. Te tökéletes vagy és az csakis az ő baja ha ezt nem veszi észre. - bókolt tovább a telefonba. Zavaromban azt sem tudtam mit mondjak, de szerencsémre (vagy épp szerencsétlenségemre) Vegetto megtette helyettem.
  - Jajj ne máááááááááár!!!! A végén még elolvad. Szia Rockhercegnő, további szép estét. - rakta le a telefont. Én még csak annyit sem tudtam mondani, hogy bye.
  Mikor az órára néztem, az már 1 órát mutatott. Hullafáradtan bedőltem az ágyba és vártam a reggelt, amikor is majd jól kioszthatom Vegettót.
  Reggel a szokásos teendők után már útban voltam az iskola felé Evivel. Elmeséltem neki a történetet és imádkoztam azért, hogy ne vonjon le téves következtetéseket. Úgy tűnik az imám nem talált meghallgatásra mert elkezdett kombinálni.
  - És fél óra hosszáig beszélgetettek? - kérdezte teljesen felpörögve.
  - Igen, de nem ez a lényeg.
  - Olyan romantikus lehet egy éjszaka közepén zajló telefonbeszélgetés. - hagyta figyelmen kívül, amit mondtam.
  - Igen, az lehet. - helyeseltem, de nem számítottam rá, hogy ezt is félreérti.
  - Olyan jó neked, hogy van egy pasid. Én is szeretnék egyet.
  - Nekem nincs pasim.
  - De te mondtad, hogy romantikus telefonbeszélgetésetek volt Vegettóval.
  - Nem, én nem ezt mondtam. Egyébként is Kornél is ott volt, Vegetto bátyja.
  - Áhh, tehát édes hármas? Vagy ő jön be neked?
  - Nem, bár inkább ő mint Vegetto. -vallottam be.
  - Tudtam én, hogy van valami.
  - Tényleg nincs semmi. Ha lenne akkor te lennél az első, akinek elmondanám.
  - Úgy legyen. - mosolygott rám. A cuccokat betettük a szekrénybe és már indultunk is a terembe. Lelkiekben felkészültünk a hadarós órára, mivel törivel kezdtünk. Egyszer komolyan ez fogja a vesztemet okozni. Beléptünk a terembe és a szokásos felállás fogadott. A két kocka és Kamilla, Bence egymagában olvasott, Oli, Tibi és Ádám pedig valamin röhögtek.
  - Sziasztok! - köszöntünk Evivel.
  - Inna, Sunshine! - integetett Tibi. Mosolyogva odasétáltunk hozzájuk és próbáltunk belefolyni a beszélgetésbe.
  - Min rötyögtetek az előbb olyan jól? - kérdeztem. A többiek kidülledt szemekkel néztek rám. - Ne már! Nem ismeritek ezt a szót? - háborodtam fel. A többiek csak a fejüket ingatták. A homlokomra csaptam és felvilágosítottam őket. - Tudjátok. Röhög, nevet stb...
  - Ja! Most, hogy így mondod már olvastam valahol. - csettintett Tibi.
  - Én tudtam, csak nem voltam benne biztos. - bizonygatta Oli.
  - Én meg csupán szórakoztatónak találom mikor így kiakadsz. - mosolygott rám Vegetto.
  - Kösz. - morogtam.
  - Ugye most nem vágod be a durcit? - nézett rám.
  - Nem. - köptem a szavakat és a mellkasom előtt összefontam a karom.
  - Persze, látom. Olyan vagy mint egy hisztis hercegnő.
  - Én nem vagyok hercegnő. - fújtattam.
  - Jó-jó nyugalom, azért az életemet hagyd meg. - tette fel védekezően a kezeit Ádám.
  - Ha-ha, nagyon vicces vagy. Ugye Evi, hogy nem vagyok hercegnő? - kerestem segélykérést barátnőmnél, aki csak odébb oldalazott Bencéhez.
  - Nem nyilatkozom. - szólt még hátra.Visszanéztem a skacokra, ahol Vegetto egy önelégült vigyorral az arcán figyelt engem, a többiekből pedig bármelyik pillanatban kipukkanhatott volna a nevetés.
  - Na? - kérdezte.
  - Ezt a csatát megnyerted, de a háborút nem fogod. - zártam le a vitát. Mérgesen odatrappoltam Bencéhez és áruló barátnőmhöz.
  - Elintéztétek? - érdeklődött "Sunshine".
  - El. Lezártam a vitát. Tudjátok: ,,Okos enged, szamár szenved".
  - Ugye tudod, hogy ezt az óvodások szokták mondani? - nézett rám furcsán Beni.
  - Tisztában vagyok vele. De attól még igaz.
  - Peeeeersze. - bólogatott Beni. Majd összenéztek Evivel.
  - Ne nézzetek hülyének!!!!
  - Nem nézünk annak, nyugi. Tudjuk, hogy az vagy - tette kezét a vállamra kezét barátnőm.
  - Gyerekek üljetek le, dőljetek hátra. Máma' megtanítom nektek Mezopotámiát. Ide figyeljetek, ni! - lépett be a tanár a terembe. Meg se várta míg leülünk, már bele is kezdett az anyagba. Tudni kell a Köves Mihály tanár úrról, hogy nemcsak hadar, hanem képes egy órán 2-3 anyagot is leadni nekünk. A töri óra után (ami kicsöngő után még jó 5 percig tartott) Irodalom óra következett. Tibi a szünetbe felírta a táblára, hogy Köves Mihály + töri = halál. Virág tanárnő csak jót nevetett rajta és szólt, hogy töröljük le.Matek órán János tanár úr "jókedvében" volt, így nem feleltünk. Dubla tesi egyik felében, mindenféle érdekes kiindulási pózból kellet 100 métert futnunk. Volt ott töröküléstől kezdve, fóka és delfin (??) pózon át, minden amit csak el lehet képzelni. Második felében csak egy könnyed tollasra futotta bár nekünk az is éppen elég volt, talán még sok is.
  Francia volt az utolsó óránk. Szerettem a franciát, talán ez az egyetlen  tantárgy, amit nem kívántam a pokol legmélyebb bugyraiba. Még. Mindenki szuszogva feküdt a padon. Hiába van néhány embernek jó fizikuma még őket is kifárasztotta a tesi. Nem hogy engem! Nekem már az is megerőltető, ha a földszintről fel kell caplatni a 2.emeletre. Most még a rádióból szóló dal se tudott felélénkíteni minket. Ahogy ki tudtam venni, valami fiúbanda énekelhetett benne. Erőm már nem volt megkérdezni, pedig Evi biztos tudta volna. Becsöngöttek és a tanárnő belépett a terembe.
  - Bonjour madame le professeur! - zengte az osztály egyszerre. Eddigi rövid francia pályafutásunk alatt ezt már sikeresen megtanultuk.
  - Bonjour! - köszönt és kezével mutatta, hogy foglaljunk helyet. - Mielőtt hozzákezdenénk megtanulni számolni, szeretnék nektek elmondani valamit. - vezette elő a dolgot Angéla tanárnő. Arcára kiült az izgatottság és szemeiben tűz égett. - A Kalmár Kelemen Gimnázium és Művészetoktatási Intézmény meghívott minket az iskolájukba egy úgynevezett ,"francia délutánra." A lényege ennek a rendezvénynek az, hogy a franciát tanuló diákok elmennek az iskolába, elénekelnek valami francia éneket, ismerkednek és jól érzik magukat. Ennek a dalnak eredeti franciának kell lennie. Lehet akár régi, vagy új. Pop, rock, bármi ami jól esik.- fejezte be a tanárnőnk. Körbenézett a teremben, gondolom a reakciónkat figyelte.
  - Tanárnő! - szólt a hátam mögül Kamilla. - Hogy válasszuk ki a dalt?
  - Ezen is gondolkodtam. Ugye az osztálynak csak a 10-20%-a énekes. Vagy nem tudom, de mindegy nem  vagyok matek szakos. Nem kell tudom. - nevetett majd teljesen felpörögve folytatta. - Úgy gondoltam, hogy a többiekre való tekintettel olyan zenét fogunk választani, aminek nem nagy a hangterjedelme így bárki el tudja énekelni. Valamint figyelmet kell fordítani arra, hogy ne legyen túl gyors se, mert sokan közül csak most kezdték el tanulni a franciát.
  - A tanárnő fogja választani a dalt? - jött a következő kérdés Kamillától.
  - Nem-nem. - csóválta meg a fejét mosolyogva így a fülében lógó körte alakú fülbevaló ide-oda ugrált. - Azt szeretném, ha ti hoznátok dalokat és majd közösen kiválasztjuk, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb. Az ami nektek is tetszik és örömmel fogjátok énekelni.
  - Akkor majd én hozok. - vállalta magára azonnal magára a feladatot "Kami". Ez a csaj rosszabb, mint Hermione. Nem mintha gondom lenne vele, bírom a csajt meg úgy az egész Harry Pottert. De az első részben a lány valami borzadály volt. Csoda, hogy anyuéknak nem kellett új tapéta csíkot venniük a szobámba, majdnem lekapartam már idegességembe. De szerencsére mire ez megtörténhetett volna, megmentette Harry-éket és átváltozott hiper-szuper jófej csajjá, akivel már sokkal jobban szimpatizáltam. Remélem hogy Kamilla is ilyen lesz, bár mostanság nem is szoktam klónhadseregével járőrözni a folyosókon és a termekben. A kockákkal "marhul". Ha egyáltalán ő tud olyat.
  Francia után mentem a szekrényemhez és kivel találtam szembe magam?? Naná hogy Vegettóval alias a "kék szemű démonnal".
  - Már csak te hiányoztál.
  - Ho-hó! Azért ennyire ne örülj nekem! A végén még azt hiszem kedvelsz. - mondta cinikusan.
  - Ha-ha-ha. - ennyire tellett tőlem. - Mondjad. Mi kéne ha vóna?
  - Most hallhattuk Rockhercegnő oly' elhíresült szókincsének egy töredékét. Kérem tapsoljuk meg a művésznőt. - mondta. Én csak megforgattam a szemem és elindultam az ajtó felé.
  - Nem tudod ki állította be csengőhangnak azt az idegesítő hangú nőt? - néztem rá.
  - Jaaaaa! - röhögött - Al volt. Sunyiba elszedte a telefonod, mikor éppen mással voltál elfoglalva. Hogy pontos legyek épp engem oltottál valami miatt.
  - Remek. Add át neki halálos fenyegetésem.
  - Meglesz. Amúgy csak azért jöttem, hogy rákérdezzek....- kezdte de én félbeszakítottam.
  - Hogy aludtam az éjjel? Köszönöm, borzalmasan.
  - Nem, hanem ....
  - Hanem hogy haragszom-e rád? Igen, határozottan.
  - Nem-nem is ezt. Azt akarom, hogy..
  - Megbocsássak? Hát jó legyen, de nehezemre esik. - tettem szívem fölé a kezem.
  - Megengeded, hogy befejezzem? - kérdezte idegesen. Én csak bólintottam, mire kifújta a levegőt és újból belekezdett mondandójába. - Tehát, csak azt akartam kérdezni, hogy megadhatom-e Kornélnak a telefonszámod?
  - Meg, persze. - feleltem ellágyulva. Vegetto csak egy morgást hallatott mellőlem. - Mi van?
  - Ha velem beszélsz, akkor leharapod a fejem, de ha vele vagy róla, akkor meg kedves vagy.
  - Nem gondolod, hogy ennek oka van? - sandítottam rá.
  - De biztos megvan az oka. De annak is, hogy miért nem nézel a szemembe. - mondta én pedig ledermedtem. Azt hittem nem veszi észre. Azt hittem normálisan viselkedem. Azt hittem csak bebeszélem magamnak, hogy nem bírok a szemébe nézni. De nem.
  - Igen, mindkettőnek meg van a pontos oka. És mindkét oknak csak én tudom a miértjét. Egyébként ma is megtisztelsz hazáig a társaságoddal? - tereltem a témát.
  - Nem. Sajnálom, pedig tudom, hogy ez minden vágyad. - biggyesztette le az ajkát és szomorúan rám nézett. Nekem tartanom kellett a szemkontaktust, hogy rácáfoljak saját magamra és hogy bebizonyítsam neki is nem kerülöm a tekintetét.
  - Eltaláltad. - boxoltam vállba, ő pedig megengedett egy színészkedett 'Au'-t
  -  Na én itt le is fordultam. Majd hívlak! - intett.
  - Azt inkább hanyagold! - kiáltottam még utána. Mosolyogva folytattam utam hazáig. De miért is mosolyogtam? Ha bárki megkérdezné mit válaszolnék? Ha bárkit megkérdeznék erről, 'mi ez, amit érzek', ő mit válaszolna? Milyen választ várnék? Nem tudom. De őszintén ........ nem is akarom tudni.