Először is bocsánat, hogy eddig nem volt rész csak eléggé el voltam havazva, ami nálam elég gyakran megesik. A következő részt próbálom 1 héten belül hozni, de nem ígérek semmi biztosat.
Másodszor, pedig jó olvasást! Remélem tetszik! :)
21.rész
"Majd hívlak"
2013. Szeptember 19., kedd
Borzasztó éjszakám volt. Nem elég, hogy késő estig forgolódtam az ágyamban, de mire volt szerencsém elaludni telefoncsörgésre ébredtem. Morogva kiszakítottam magam az álmok világából és kérdések tömkelege záporozta meg az agyam. Az én telefonom csörög? Mikor állítottam be ezt a számot csengőhangnak? Egyáltalán mi ez a szám? Hogy irritálhatja valami ennyire a ? Ki a fene hívogatna engem éjfélkor? Mivel az utolsó kérdésemre a válsz az volt, hogy senki és a telefon csörgése is elhallgatott nem foglalkoztam vele és visszadőltem az én pihe-puha ágyikómba. Éppen csak leért a fejem a párnára, mikor újra zenélni kezdett.
- Ez nem lehet igaz? Ki a franc szórakozik? - dühöngtem. Sikeresen megtaláltam a telefonom és megnéztem a képernyőjét. Ismeretlen szám. Remek!
- Haló! - szóltam bele a készülékbe.
- Jó estét kívánok! Szeretnénk, ha meghallgatná ajánlatunkat. Ilyen lehetősége nem lesz még egy az életben...- kezdett bele mondandójába egy férfi hang. Mi az, hogy jó estét?? Éjfél múlt az ég szerelmére! Miközben én lenyomtam egy igen szép szitkozódást magamban, addig a koma valami "szuper kütyüről" beszélt.
- Elnézést, de nem veszek semmit. További szép estét kívánok. - tettem le a telefont.
Hirtelen rám tört a szomjúság, ezért erőt véve magam lebotorkáltam a lépcsőn, kimentem a konyhába és ittam egy pohár almalevet. Mikor visszaértem a szobámba az idegesítő szerkezet újból csörögni kezdett. Magamban elnyomtam egy káromkodást, de felvettem
- Halo. -köszöntem kicsit sem barátságos hangon.
- Kérem, higgye el nem fogja megbánni. - kezdett bele tukmálási monológjába a férfi és nálam ekkor telt be a pohár.
- Elnézést, tudom hogy magának ez a munkája, de az Isten szerelmére! Az első dolog, hogy én kiskorú vagyok, ergo nem vehetek semmit. A másik még ennél is lényegesebb dolog fél egy van. FÉL EGY!!! - kiabáltam. Csoda, hogy anyuék nem keltek fel rám.
- Hé! Nyugi, nem kel leharapni a fejem Rockhercegnő. - Na ne! Ez most ugye csak egy rossz vicc.
- Mond, hogy nem az vagy akinek gondollak. - rimánkodtam.
- Hát ha most éppen egy elbűvölő, jóképű fiúra gondolsz, aki a lányok álma és te is teljesen bele vagy habarodva, akkor az vagyok.
- Hát ha az lennél, akire gondoltam, akkor enne az állításnak a 95%-a hazugság lenne. Én éppen egy nagyképű, bunkó, idegölő, nőcsábász, idiótára gondoltam, de hát akkor mégsem találtam el.
- Ugye tudod, hogy ezzel most nagyon megbántottál. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gonosz dolgokat gondolsz rólam.- szipogott a telefonba.
- Csak nem magadra ismertél a jellemzésemből Idiot. - Idiot.. Nem is rossz. Ez lesz a beceneve!
- Nocsak! Csak tudsz te valamilyen angol szót. Vagy az is lehet, hogy ezt most googliztad ki..........Cseles. - hümmögött.
- Kapd be! - csúszott ki a számon.
- Mi?? Te most komolyan azt mondtad, amit hallottam?
- Nem. - vágtam rá, de tudtam mind hiába.
- Á-á. Tisztán hallottam. - nevetett a telefonba.
- Nevess csak, de ez is csak miattad van. Nem szoktam így beszélni.
- Oh, tehát én ki tudom csalogatni belőled a rossz kislányt. - vette flörtölősre a figurát, én hülye meg elég félreérthetően reagáltam le.
- Ez elég perverzül hangzott, ugye tudod?
- Miken jár az agyad?! Amúgy ez az igazság nem? Mi az az 5%?
- Az hogy fiú vagy. - kacagtam a telefonba.
- Hát ez kedves, pedig annyi minden más is lehetne az az 5%. Biztos nem másra gondoltál?
- Biztos.
- Hé, öcsi kivel beszélsz? - jött egy hang a vonal másik végéről.
- Rockhercegnővel. - válaszolt a beszélgetőpartnerem.
- Edinával? Hangosítsd ki.
- Miért kéne kihangosítanom?
- Mert szeretném hallani a hangját és beszélgetni vele. De a telót is ideadhatod, nekem az is megfelel.
- Még csak azt kéne, inkább kihangosítom.
- Szia Edina! Kornél vagyok. - köszönt bele a másik hang a készülékbe.
- Áh szia! - köszöntem.
- Hogy-hogy ilyenkor az én drágalátos öcsémmel beszélgetsz?
- Csak heccből felhívott, mert idegesíteni támadt kedve.
- Tévedsz, nem épp ez volt a cél.
- Akkor mi?
- Az hogy hogyan reagálsz egy ilyen szituációban. Esettanulmány.
- Esettanulmány? Te normális vagy??!! - akadtam ki.
- Ádám sose volt normális, jobb ha ez észben tarod.
- Kösz.
- Egyébként mindig ezt csinálja. Idegesíti azt, aki kedvel. Így mutatja ki a szeretetét.
- Fogd be! - szólt rá Vegetto majd hallottam egy csattanást a vonal másik végéról.
- Így van. Most is azért adott egy tockost, mert annyira szeret. - nevetett és én is elkuncogtam magam.
- Na jó elég lesz ebből, mert Rockhercegnő még a megszokottabbnál is nyúzottabb lesz reggel.
- Köszi Vegetto, én is téged.
- Tudom.
- Szerintem Edina mindig szép. Biztosra veszem, hogy most is gyönyörű. - mondta halkan Kornél a telefonba az én arcomra, pedig pír szökött.
- Szerintem, meg olyan lehet mint egy boszorkány. - cáfolt rá a másik.
- Basszus, hogy mondhatsz ilyet! - rivallt rá testvére.
- Hagyd, semmi gond már hozzászoktam. Neked pedig köszönöm, hogy... ezt mondtad.
- Ugyan ez az igazság. Az öcsém meg egy balf*sz. Te tökéletes vagy és az csakis az ő baja ha ezt nem veszi észre. - bókolt tovább a telefonba. Zavaromban azt sem tudtam mit mondjak, de szerencsémre (vagy épp szerencsétlenségemre) Vegetto megtette helyettem.
- Jajj ne máááááááááár!!!! A végén még elolvad. Szia Rockhercegnő, további szép estét. - rakta le a telefont. Én még csak annyit sem tudtam mondani, hogy bye.
Mikor az órára néztem, az már 1 órát mutatott. Hullafáradtan bedőltem az ágyba és vártam a reggelt, amikor is majd jól kioszthatom Vegettót.
Reggel a szokásos teendők után már útban voltam az iskola felé Evivel. Elmeséltem neki a történetet és imádkoztam azért, hogy ne vonjon le téves következtetéseket. Úgy tűnik az imám nem talált meghallgatásra mert elkezdett kombinálni.
- És fél óra hosszáig beszélgetettek? - kérdezte teljesen felpörögve.
- Igen, de nem ez a lényeg.
- Olyan romantikus lehet egy éjszaka közepén zajló telefonbeszélgetés. - hagyta figyelmen kívül, amit mondtam.
- Igen, az lehet. - helyeseltem, de nem számítottam rá, hogy ezt is félreérti.
- Olyan jó neked, hogy van egy pasid. Én is szeretnék egyet.
- Nekem nincs pasim.
- De te mondtad, hogy romantikus telefonbeszélgetésetek volt Vegettóval.
- Nem, én nem ezt mondtam. Egyébként is Kornél is ott volt, Vegetto bátyja.
- Áhh, tehát édes hármas? Vagy ő jön be neked?
- Nem, bár inkább ő mint Vegetto. -vallottam be.
- Tudtam én, hogy van valami.
- Tényleg nincs semmi. Ha lenne akkor te lennél az első, akinek elmondanám.
- Úgy legyen. - mosolygott rám. A cuccokat betettük a szekrénybe és már indultunk is a terembe. Lelkiekben felkészültünk a hadarós órára, mivel törivel kezdtünk. Egyszer komolyan ez fogja a vesztemet okozni. Beléptünk a terembe és a szokásos felállás fogadott. A két kocka és Kamilla, Bence egymagában olvasott, Oli, Tibi és Ádám pedig valamin röhögtek.
- Sziasztok! - köszöntünk Evivel.
- Inna, Sunshine! - integetett Tibi. Mosolyogva odasétáltunk hozzájuk és próbáltunk belefolyni a beszélgetésbe.
- Min rötyögtetek az előbb olyan jól? - kérdeztem. A többiek kidülledt szemekkel néztek rám. - Ne már! Nem ismeritek ezt a szót? - háborodtam fel. A többiek csak a fejüket ingatták. A homlokomra csaptam és felvilágosítottam őket. - Tudjátok. Röhög, nevet stb...
- Ja! Most, hogy így mondod már olvastam valahol. - csettintett Tibi.
- Én tudtam, csak nem voltam benne biztos. - bizonygatta Oli.
- Én meg csupán szórakoztatónak találom mikor így kiakadsz. - mosolygott rám Vegetto.
- Kösz. - morogtam.
- Ugye most nem vágod be a durcit? - nézett rám.
- Nem. - köptem a szavakat és a mellkasom előtt összefontam a karom.
- Persze, látom. Olyan vagy mint egy hisztis hercegnő.
- Én nem vagyok hercegnő. - fújtattam.
- Jó-jó nyugalom, azért az életemet hagyd meg. - tette fel védekezően a kezeit Ádám.
- Ha-ha, nagyon vicces vagy. Ugye Evi, hogy nem vagyok hercegnő? - kerestem segélykérést barátnőmnél, aki csak odébb oldalazott Bencéhez.
- Nem nyilatkozom. - szólt még hátra.Visszanéztem a skacokra, ahol Vegetto egy önelégült vigyorral az arcán figyelt engem, a többiekből pedig bármelyik pillanatban kipukkanhatott volna a nevetés.
- Na? - kérdezte.
- Ezt a csatát megnyerted, de a háborút nem fogod. - zártam le a vitát. Mérgesen odatrappoltam Bencéhez és áruló barátnőmhöz.
- Elintéztétek? - érdeklődött "Sunshine".
- El. Lezártam a vitát. Tudjátok: ,,Okos enged, szamár szenved".
- Ugye tudod, hogy ezt az óvodások szokták mondani? - nézett rám furcsán Beni.
- Tisztában vagyok vele. De attól még igaz.
- Peeeeersze. - bólogatott Beni. Majd összenéztek Evivel.
- Ne nézzetek hülyének!!!!
- Nem nézünk annak, nyugi. Tudjuk, hogy az vagy - tette kezét a vállamra kezét barátnőm.
- Gyerekek üljetek le, dőljetek hátra. Máma' megtanítom nektek Mezopotámiát. Ide figyeljetek, ni! - lépett be a tanár a terembe. Meg se várta míg leülünk, már bele is kezdett az anyagba. Tudni kell a Köves Mihály tanár úrról, hogy nemcsak hadar, hanem képes egy órán 2-3 anyagot is leadni nekünk. A töri óra után (ami kicsöngő után még jó 5 percig tartott) Irodalom óra következett. Tibi a szünetbe felírta a táblára, hogy Köves Mihály + töri = halál. Virág tanárnő csak jót nevetett rajta és szólt, hogy töröljük le.Matek órán János tanár úr "jókedvében" volt, így nem feleltünk. Dubla tesi egyik felében, mindenféle érdekes kiindulási pózból kellet 100 métert futnunk. Volt ott töröküléstől kezdve, fóka és delfin (??) pózon át, minden amit csak el lehet képzelni. Második felében csak egy könnyed tollasra futotta bár nekünk az is éppen elég volt, talán még sok is.
Francia volt az utolsó óránk. Szerettem a franciát, talán ez az egyetlen tantárgy, amit nem kívántam a pokol legmélyebb bugyraiba. Még. Mindenki szuszogva feküdt a padon. Hiába van néhány embernek jó fizikuma még őket is kifárasztotta a tesi. Nem hogy engem! Nekem már az is megerőltető, ha a földszintről fel kell caplatni a 2.emeletre. Most még a rádióból szóló dal se tudott felélénkíteni minket. Ahogy ki tudtam venni, valami fiúbanda énekelhetett benne. Erőm már nem volt megkérdezni, pedig Evi biztos tudta volna. Becsöngöttek és a tanárnő belépett a terembe.
- Bonjour madame le professeur! - zengte az osztály egyszerre. Eddigi rövid francia pályafutásunk alatt ezt már sikeresen megtanultuk.
- Bonjour! - köszönt és kezével mutatta, hogy foglaljunk helyet. - Mielőtt hozzákezdenénk megtanulni számolni, szeretnék nektek elmondani valamit. - vezette elő a dolgot Angéla tanárnő. Arcára kiült az izgatottság és szemeiben tűz égett. - A Kalmár Kelemen Gimnázium és Művészetoktatási Intézmény meghívott minket az iskolájukba egy úgynevezett ,"francia délutánra." A lényege ennek a rendezvénynek az, hogy a franciát tanuló diákok elmennek az iskolába, elénekelnek valami francia éneket, ismerkednek és jól érzik magukat. Ennek a dalnak eredeti franciának kell lennie. Lehet akár régi, vagy új. Pop, rock, bármi ami jól esik.- fejezte be a tanárnőnk. Körbenézett a teremben, gondolom a reakciónkat figyelte.
- Tanárnő! - szólt a hátam mögül Kamilla. - Hogy válasszuk ki a dalt?
- Ezen is gondolkodtam. Ugye az osztálynak csak a 10-20%-a énekes. Vagy nem tudom, de mindegy nem vagyok matek szakos. Nem kell tudom. - nevetett majd teljesen felpörögve folytatta. - Úgy gondoltam, hogy a többiekre való tekintettel olyan zenét fogunk választani, aminek nem nagy a hangterjedelme így bárki el tudja énekelni. Valamint figyelmet kell fordítani arra, hogy ne legyen túl gyors se, mert sokan közül csak most kezdték el tanulni a franciát.
- A tanárnő fogja választani a dalt? - jött a következő kérdés Kamillától.
- Nem-nem. - csóválta meg a fejét mosolyogva így a fülében lógó körte alakú fülbevaló ide-oda ugrált. - Azt szeretném, ha ti hoznátok dalokat és majd közösen kiválasztjuk, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb. Az ami nektek is tetszik és örömmel fogjátok énekelni.
- Akkor majd én hozok. - vállalta magára azonnal magára a feladatot "Kami". Ez a csaj rosszabb, mint Hermione. Nem mintha gondom lenne vele, bírom a csajt meg úgy az egész Harry Pottert. De az első részben a lány valami borzadály volt. Csoda, hogy anyuéknak nem kellett új tapéta csíkot venniük a szobámba, majdnem lekapartam már idegességembe. De szerencsére mire ez megtörténhetett volna, megmentette Harry-éket és átváltozott hiper-szuper jófej csajjá, akivel már sokkal jobban szimpatizáltam. Remélem hogy Kamilla is ilyen lesz, bár mostanság nem is szoktam klónhadseregével járőrözni a folyosókon és a termekben. A kockákkal "marhul". Ha egyáltalán ő tud olyat.
Francia után mentem a szekrényemhez és kivel találtam szembe magam?? Naná hogy Vegettóval alias a "kék szemű démonnal".
- Már csak te hiányoztál.
- Ho-hó! Azért ennyire ne örülj nekem! A végén még azt hiszem kedvelsz. - mondta cinikusan.
- Ha-ha-ha. - ennyire tellett tőlem. - Mondjad. Mi kéne ha vóna?
- Most hallhattuk Rockhercegnő oly' elhíresült szókincsének egy töredékét. Kérem tapsoljuk meg a művésznőt. - mondta. Én csak megforgattam a szemem és elindultam az ajtó felé.
- Nem tudod ki állította be csengőhangnak azt az idegesítő hangú nőt? - néztem rá.
- Jaaaaa! - röhögött - Al volt. Sunyiba elszedte a telefonod, mikor éppen mással voltál elfoglalva. Hogy pontos legyek épp engem oltottál valami miatt.
- Remek. Add át neki halálos fenyegetésem.
- Meglesz. Amúgy csak azért jöttem, hogy rákérdezzek....- kezdte de én félbeszakítottam.
- Hogy aludtam az éjjel? Köszönöm, borzalmasan.
- Nem, hanem ....
- Hanem hogy haragszom-e rád? Igen, határozottan.
- Nem-nem is ezt. Azt akarom, hogy..
- Megbocsássak? Hát jó legyen, de nehezemre esik. - tettem szívem fölé a kezem.
- Megengeded, hogy befejezzem? - kérdezte idegesen. Én csak bólintottam, mire kifújta a levegőt és újból belekezdett mondandójába. - Tehát, csak azt akartam kérdezni, hogy megadhatom-e Kornélnak a telefonszámod?
- Meg, persze. - feleltem ellágyulva. Vegetto csak egy morgást hallatott mellőlem. - Mi van?
- Ha velem beszélsz, akkor leharapod a fejem, de ha vele vagy róla, akkor meg kedves vagy.
- Nem gondolod, hogy ennek oka van? - sandítottam rá.
- De biztos megvan az oka. De annak is, hogy miért nem nézel a szemembe. - mondta én pedig ledermedtem. Azt hittem nem veszi észre. Azt hittem normálisan viselkedem. Azt hittem csak bebeszélem magamnak, hogy nem bírok a szemébe nézni. De nem.
- Igen, mindkettőnek meg van a pontos oka. És mindkét oknak csak én tudom a miértjét. Egyébként ma is megtisztelsz hazáig a társaságoddal? - tereltem a témát.
- Nem. Sajnálom, pedig tudom, hogy ez minden vágyad. - biggyesztette le az ajkát és szomorúan rám nézett. Nekem tartanom kellett a szemkontaktust, hogy rácáfoljak saját magamra és hogy bebizonyítsam neki is nem kerülöm a tekintetét.
- Eltaláltad. - boxoltam vállba, ő pedig megengedett egy színészkedett 'Au'-t
- Na én itt le is fordultam. Majd hívlak! - intett.
- Azt inkább hanyagold! - kiáltottam még utána. Mosolyogva folytattam utam hazáig. De miért is mosolyogtam? Ha bárki megkérdezné mit válaszolnék? Ha bárkit megkérdeznék erről, 'mi ez, amit érzek', ő mit válaszolna? Milyen választ várnék? Nem tudom. De őszintén ........ nem is akarom tudni.
- Elnézést, de nem veszek semmit. További szép estét kívánok. - tettem le a telefont.
Hirtelen rám tört a szomjúság, ezért erőt véve magam lebotorkáltam a lépcsőn, kimentem a konyhába és ittam egy pohár almalevet. Mikor visszaértem a szobámba az idegesítő szerkezet újból csörögni kezdett. Magamban elnyomtam egy káromkodást, de felvettem
- Halo. -köszöntem kicsit sem barátságos hangon.
- Kérem, higgye el nem fogja megbánni. - kezdett bele tukmálási monológjába a férfi és nálam ekkor telt be a pohár.
- Elnézést, tudom hogy magának ez a munkája, de az Isten szerelmére! Az első dolog, hogy én kiskorú vagyok, ergo nem vehetek semmit. A másik még ennél is lényegesebb dolog fél egy van. FÉL EGY!!! - kiabáltam. Csoda, hogy anyuék nem keltek fel rám.
- Hé! Nyugi, nem kel leharapni a fejem Rockhercegnő. - Na ne! Ez most ugye csak egy rossz vicc.
- Mond, hogy nem az vagy akinek gondollak. - rimánkodtam.
- Hát ha most éppen egy elbűvölő, jóképű fiúra gondolsz, aki a lányok álma és te is teljesen bele vagy habarodva, akkor az vagyok.
- Hát ha az lennél, akire gondoltam, akkor enne az állításnak a 95%-a hazugság lenne. Én éppen egy nagyképű, bunkó, idegölő, nőcsábász, idiótára gondoltam, de hát akkor mégsem találtam el.
- Ugye tudod, hogy ezzel most nagyon megbántottál. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gonosz dolgokat gondolsz rólam.- szipogott a telefonba.
- Csak nem magadra ismertél a jellemzésemből Idiot. - Idiot.. Nem is rossz. Ez lesz a beceneve!
- Nocsak! Csak tudsz te valamilyen angol szót. Vagy az is lehet, hogy ezt most googliztad ki..........Cseles. - hümmögött.
- Kapd be! - csúszott ki a számon.
- Mi?? Te most komolyan azt mondtad, amit hallottam?
- Nem. - vágtam rá, de tudtam mind hiába.
- Á-á. Tisztán hallottam. - nevetett a telefonba.
- Nevess csak, de ez is csak miattad van. Nem szoktam így beszélni.
- Oh, tehát én ki tudom csalogatni belőled a rossz kislányt. - vette flörtölősre a figurát, én hülye meg elég félreérthetően reagáltam le.
- Ez elég perverzül hangzott, ugye tudod?
- Miken jár az agyad?! Amúgy ez az igazság nem? Mi az az 5%?
- Az hogy fiú vagy. - kacagtam a telefonba.
- Hát ez kedves, pedig annyi minden más is lehetne az az 5%. Biztos nem másra gondoltál?
- Biztos.
- Hé, öcsi kivel beszélsz? - jött egy hang a vonal másik végéről.
- Rockhercegnővel. - válaszolt a beszélgetőpartnerem.
- Edinával? Hangosítsd ki.
- Miért kéne kihangosítanom?
- Mert szeretném hallani a hangját és beszélgetni vele. De a telót is ideadhatod, nekem az is megfelel.
- Még csak azt kéne, inkább kihangosítom.
- Szia Edina! Kornél vagyok. - köszönt bele a másik hang a készülékbe.
- Áh szia! - köszöntem.
- Hogy-hogy ilyenkor az én drágalátos öcsémmel beszélgetsz?
- Csak heccből felhívott, mert idegesíteni támadt kedve.
- Tévedsz, nem épp ez volt a cél.
- Akkor mi?
- Az hogy hogyan reagálsz egy ilyen szituációban. Esettanulmány.
- Esettanulmány? Te normális vagy??!! - akadtam ki.
- Ádám sose volt normális, jobb ha ez észben tarod.
- Kösz.
- Egyébként mindig ezt csinálja. Idegesíti azt, aki kedvel. Így mutatja ki a szeretetét.
- Fogd be! - szólt rá Vegetto majd hallottam egy csattanást a vonal másik végéról.
- Így van. Most is azért adott egy tockost, mert annyira szeret. - nevetett és én is elkuncogtam magam.
- Na jó elég lesz ebből, mert Rockhercegnő még a megszokottabbnál is nyúzottabb lesz reggel.
- Köszi Vegetto, én is téged.
- Tudom.
- Szerintem Edina mindig szép. Biztosra veszem, hogy most is gyönyörű. - mondta halkan Kornél a telefonba az én arcomra, pedig pír szökött.
- Szerintem, meg olyan lehet mint egy boszorkány. - cáfolt rá a másik.
- Basszus, hogy mondhatsz ilyet! - rivallt rá testvére.
- Hagyd, semmi gond már hozzászoktam. Neked pedig köszönöm, hogy... ezt mondtad.
- Ugyan ez az igazság. Az öcsém meg egy balf*sz. Te tökéletes vagy és az csakis az ő baja ha ezt nem veszi észre. - bókolt tovább a telefonba. Zavaromban azt sem tudtam mit mondjak, de szerencsémre (vagy épp szerencsétlenségemre) Vegetto megtette helyettem.
- Jajj ne máááááááááár!!!! A végén még elolvad. Szia Rockhercegnő, további szép estét. - rakta le a telefont. Én még csak annyit sem tudtam mondani, hogy bye.
Mikor az órára néztem, az már 1 órát mutatott. Hullafáradtan bedőltem az ágyba és vártam a reggelt, amikor is majd jól kioszthatom Vegettót.
Reggel a szokásos teendők után már útban voltam az iskola felé Evivel. Elmeséltem neki a történetet és imádkoztam azért, hogy ne vonjon le téves következtetéseket. Úgy tűnik az imám nem talált meghallgatásra mert elkezdett kombinálni.
- És fél óra hosszáig beszélgetettek? - kérdezte teljesen felpörögve.
- Igen, de nem ez a lényeg.
- Olyan romantikus lehet egy éjszaka közepén zajló telefonbeszélgetés. - hagyta figyelmen kívül, amit mondtam.
- Igen, az lehet. - helyeseltem, de nem számítottam rá, hogy ezt is félreérti.
- Olyan jó neked, hogy van egy pasid. Én is szeretnék egyet.
- Nekem nincs pasim.
- De te mondtad, hogy romantikus telefonbeszélgetésetek volt Vegettóval.
- Nem, én nem ezt mondtam. Egyébként is Kornél is ott volt, Vegetto bátyja.
- Áhh, tehát édes hármas? Vagy ő jön be neked?
- Nem, bár inkább ő mint Vegetto. -vallottam be.
- Tudtam én, hogy van valami.
- Tényleg nincs semmi. Ha lenne akkor te lennél az első, akinek elmondanám.
- Úgy legyen. - mosolygott rám. A cuccokat betettük a szekrénybe és már indultunk is a terembe. Lelkiekben felkészültünk a hadarós órára, mivel törivel kezdtünk. Egyszer komolyan ez fogja a vesztemet okozni. Beléptünk a terembe és a szokásos felállás fogadott. A két kocka és Kamilla, Bence egymagában olvasott, Oli, Tibi és Ádám pedig valamin röhögtek.
- Sziasztok! - köszöntünk Evivel.
- Inna, Sunshine! - integetett Tibi. Mosolyogva odasétáltunk hozzájuk és próbáltunk belefolyni a beszélgetésbe.
- Min rötyögtetek az előbb olyan jól? - kérdeztem. A többiek kidülledt szemekkel néztek rám. - Ne már! Nem ismeritek ezt a szót? - háborodtam fel. A többiek csak a fejüket ingatták. A homlokomra csaptam és felvilágosítottam őket. - Tudjátok. Röhög, nevet stb...
- Ja! Most, hogy így mondod már olvastam valahol. - csettintett Tibi.
- Én tudtam, csak nem voltam benne biztos. - bizonygatta Oli.
- Én meg csupán szórakoztatónak találom mikor így kiakadsz. - mosolygott rám Vegetto.
- Kösz. - morogtam.
- Ugye most nem vágod be a durcit? - nézett rám.
- Nem. - köptem a szavakat és a mellkasom előtt összefontam a karom.
- Persze, látom. Olyan vagy mint egy hisztis hercegnő.
- Én nem vagyok hercegnő. - fújtattam.
- Jó-jó nyugalom, azért az életemet hagyd meg. - tette fel védekezően a kezeit Ádám.
- Ha-ha, nagyon vicces vagy. Ugye Evi, hogy nem vagyok hercegnő? - kerestem segélykérést barátnőmnél, aki csak odébb oldalazott Bencéhez.
- Nem nyilatkozom. - szólt még hátra.Visszanéztem a skacokra, ahol Vegetto egy önelégült vigyorral az arcán figyelt engem, a többiekből pedig bármelyik pillanatban kipukkanhatott volna a nevetés.
- Na? - kérdezte.
- Ezt a csatát megnyerted, de a háborút nem fogod. - zártam le a vitát. Mérgesen odatrappoltam Bencéhez és áruló barátnőmhöz.
- Elintéztétek? - érdeklődött "Sunshine".
- El. Lezártam a vitát. Tudjátok: ,,Okos enged, szamár szenved".
- Ugye tudod, hogy ezt az óvodások szokták mondani? - nézett rám furcsán Beni.
- Tisztában vagyok vele. De attól még igaz.
- Peeeeersze. - bólogatott Beni. Majd összenéztek Evivel.
- Ne nézzetek hülyének!!!!
- Nem nézünk annak, nyugi. Tudjuk, hogy az vagy - tette kezét a vállamra kezét barátnőm.
- Gyerekek üljetek le, dőljetek hátra. Máma' megtanítom nektek Mezopotámiát. Ide figyeljetek, ni! - lépett be a tanár a terembe. Meg se várta míg leülünk, már bele is kezdett az anyagba. Tudni kell a Köves Mihály tanár úrról, hogy nemcsak hadar, hanem képes egy órán 2-3 anyagot is leadni nekünk. A töri óra után (ami kicsöngő után még jó 5 percig tartott) Irodalom óra következett. Tibi a szünetbe felírta a táblára, hogy Köves Mihály + töri = halál. Virág tanárnő csak jót nevetett rajta és szólt, hogy töröljük le.Matek órán János tanár úr "jókedvében" volt, így nem feleltünk. Dubla tesi egyik felében, mindenféle érdekes kiindulási pózból kellet 100 métert futnunk. Volt ott töröküléstől kezdve, fóka és delfin (??) pózon át, minden amit csak el lehet képzelni. Második felében csak egy könnyed tollasra futotta bár nekünk az is éppen elég volt, talán még sok is.
Francia volt az utolsó óránk. Szerettem a franciát, talán ez az egyetlen tantárgy, amit nem kívántam a pokol legmélyebb bugyraiba. Még. Mindenki szuszogva feküdt a padon. Hiába van néhány embernek jó fizikuma még őket is kifárasztotta a tesi. Nem hogy engem! Nekem már az is megerőltető, ha a földszintről fel kell caplatni a 2.emeletre. Most még a rádióból szóló dal se tudott felélénkíteni minket. Ahogy ki tudtam venni, valami fiúbanda énekelhetett benne. Erőm már nem volt megkérdezni, pedig Evi biztos tudta volna. Becsöngöttek és a tanárnő belépett a terembe.
- Bonjour madame le professeur! - zengte az osztály egyszerre. Eddigi rövid francia pályafutásunk alatt ezt már sikeresen megtanultuk.
- Bonjour! - köszönt és kezével mutatta, hogy foglaljunk helyet. - Mielőtt hozzákezdenénk megtanulni számolni, szeretnék nektek elmondani valamit. - vezette elő a dolgot Angéla tanárnő. Arcára kiült az izgatottság és szemeiben tűz égett. - A Kalmár Kelemen Gimnázium és Művészetoktatási Intézmény meghívott minket az iskolájukba egy úgynevezett ,"francia délutánra." A lényege ennek a rendezvénynek az, hogy a franciát tanuló diákok elmennek az iskolába, elénekelnek valami francia éneket, ismerkednek és jól érzik magukat. Ennek a dalnak eredeti franciának kell lennie. Lehet akár régi, vagy új. Pop, rock, bármi ami jól esik.- fejezte be a tanárnőnk. Körbenézett a teremben, gondolom a reakciónkat figyelte.
- Tanárnő! - szólt a hátam mögül Kamilla. - Hogy válasszuk ki a dalt?
- Ezen is gondolkodtam. Ugye az osztálynak csak a 10-20%-a énekes. Vagy nem tudom, de mindegy nem vagyok matek szakos. Nem kell tudom. - nevetett majd teljesen felpörögve folytatta. - Úgy gondoltam, hogy a többiekre való tekintettel olyan zenét fogunk választani, aminek nem nagy a hangterjedelme így bárki el tudja énekelni. Valamint figyelmet kell fordítani arra, hogy ne legyen túl gyors se, mert sokan közül csak most kezdték el tanulni a franciát.
- A tanárnő fogja választani a dalt? - jött a következő kérdés Kamillától.
- Nem-nem. - csóválta meg a fejét mosolyogva így a fülében lógó körte alakú fülbevaló ide-oda ugrált. - Azt szeretném, ha ti hoznátok dalokat és majd közösen kiválasztjuk, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb. Az ami nektek is tetszik és örömmel fogjátok énekelni.
- Akkor majd én hozok. - vállalta magára azonnal magára a feladatot "Kami". Ez a csaj rosszabb, mint Hermione. Nem mintha gondom lenne vele, bírom a csajt meg úgy az egész Harry Pottert. De az első részben a lány valami borzadály volt. Csoda, hogy anyuéknak nem kellett új tapéta csíkot venniük a szobámba, majdnem lekapartam már idegességembe. De szerencsére mire ez megtörténhetett volna, megmentette Harry-éket és átváltozott hiper-szuper jófej csajjá, akivel már sokkal jobban szimpatizáltam. Remélem hogy Kamilla is ilyen lesz, bár mostanság nem is szoktam klónhadseregével járőrözni a folyosókon és a termekben. A kockákkal "marhul". Ha egyáltalán ő tud olyat.
Francia után mentem a szekrényemhez és kivel találtam szembe magam?? Naná hogy Vegettóval alias a "kék szemű démonnal".
- Már csak te hiányoztál.
- Ho-hó! Azért ennyire ne örülj nekem! A végén még azt hiszem kedvelsz. - mondta cinikusan.
- Ha-ha-ha. - ennyire tellett tőlem. - Mondjad. Mi kéne ha vóna?
- Most hallhattuk Rockhercegnő oly' elhíresült szókincsének egy töredékét. Kérem tapsoljuk meg a művésznőt. - mondta. Én csak megforgattam a szemem és elindultam az ajtó felé.
- Nem tudod ki állította be csengőhangnak azt az idegesítő hangú nőt? - néztem rá.
- Jaaaaa! - röhögött - Al volt. Sunyiba elszedte a telefonod, mikor éppen mással voltál elfoglalva. Hogy pontos legyek épp engem oltottál valami miatt.
- Remek. Add át neki halálos fenyegetésem.
- Meglesz. Amúgy csak azért jöttem, hogy rákérdezzek....- kezdte de én félbeszakítottam.
- Hogy aludtam az éjjel? Köszönöm, borzalmasan.
- Nem, hanem ....
- Hanem hogy haragszom-e rád? Igen, határozottan.
- Nem-nem is ezt. Azt akarom, hogy..
- Megbocsássak? Hát jó legyen, de nehezemre esik. - tettem szívem fölé a kezem.
- Megengeded, hogy befejezzem? - kérdezte idegesen. Én csak bólintottam, mire kifújta a levegőt és újból belekezdett mondandójába. - Tehát, csak azt akartam kérdezni, hogy megadhatom-e Kornélnak a telefonszámod?
- Meg, persze. - feleltem ellágyulva. Vegetto csak egy morgást hallatott mellőlem. - Mi van?
- Ha velem beszélsz, akkor leharapod a fejem, de ha vele vagy róla, akkor meg kedves vagy.
- Nem gondolod, hogy ennek oka van? - sandítottam rá.
- De biztos megvan az oka. De annak is, hogy miért nem nézel a szemembe. - mondta én pedig ledermedtem. Azt hittem nem veszi észre. Azt hittem normálisan viselkedem. Azt hittem csak bebeszélem magamnak, hogy nem bírok a szemébe nézni. De nem.
- Igen, mindkettőnek meg van a pontos oka. És mindkét oknak csak én tudom a miértjét. Egyébként ma is megtisztelsz hazáig a társaságoddal? - tereltem a témát.
- Nem. Sajnálom, pedig tudom, hogy ez minden vágyad. - biggyesztette le az ajkát és szomorúan rám nézett. Nekem tartanom kellett a szemkontaktust, hogy rácáfoljak saját magamra és hogy bebizonyítsam neki is nem kerülöm a tekintetét.
- Eltaláltad. - boxoltam vállba, ő pedig megengedett egy színészkedett 'Au'-t
- Na én itt le is fordultam. Majd hívlak! - intett.
- Azt inkább hanyagold! - kiáltottam még utána. Mosolyogva folytattam utam hazáig. De miért is mosolyogtam? Ha bárki megkérdezné mit válaszolnék? Ha bárkit megkérdeznék erről, 'mi ez, amit érzek', ő mit válaszolna? Milyen választ várnék? Nem tudom. De őszintén ........ nem is akarom tudni.
Na végre.! Nagyon jó rész lett, várom a kövit.:*
VálaszTörlés