17.fejezet

17.fejezet

Gerlepár

2013. Szeptember 13., Péntek

  Péntek. Ez a nap a tinik megváltója. Minden nap áhítattal várják, hogy eljöjjön és mikor megérkezik őrjöngenek és kifordulnak magukból. Persze én sosem tartoztam közéjük. Lehet most strébernek tűnök, de tényleg így volt. De csak volt. :) Most már én is ugyanolyan izgalommal vártam ennek a napnak az érkeztét, mint a többiek. De ekkora felfordulásra én sem számítottam.

  Reggel a szokásos dolgokat elvégezve (felöltözés, haj, kaja, fogmosás, Evivel való találka, pékség) beértem a suliba. Letettük a táskánkat a szekrénybe, majd elindultunk az aulába. Az osztályból még senki nem volt ott. Mondjuk nem is csodálkozom, kinek van kedve hajnalok-hajnalán bejönni 0.órában úszásra. Néha bejött egy-egy arc, zombikifejezéssel ezzel megtörve az aula nyugalmát, de nem törődve velünk csoszogott tovább, valószínűleg megkeresve a termet ahol nulladikja van. Mikor Evi kellőképp felélénkült elkezdett beszélni mindenről, ami eszébe jutott én pedig csak mosolyogva bólogattam és hallgattam, hogy éppen milyen kisállat született az állatkertben és annak mi a neve. Még túl fáradt voltam ezen információk befogadására. El is bambulhattam, mert a követező, amire figyelmes lettem az az, hogy egy kéz kalimpál a szemem előtt és szólogatnak.

  - Hahó! Föld hívja Rockhercgnőt! - csilingelt az ismerős hang, amit tegnap nem is hallottam.

  - Mi?- kérdeztem egy kicsit összezavarodva, mert fogalmam sem volt mennyi idő eshetett ki.

  - Egy kicsit mintha elbambultál volna. - mosolygott rám és kék íriszeiben láttam, hogy jót szórakozik rajtam.

  - Nem is igaz. - tagadtam a nyilvánvalót, mire az szája még nagyobb mosolyra húzódott mint eddig. 

  - Persze-persze. - paskolta meg a fejem.

  - Hol voltál tegnap? - csúszott ki a számon a kérdés, ami miatt elég sok szekálást fogok kapni, ezt már éreztem előre.

  - Csak nem hiányoltál? Hallottam Olitól úgyhogy nem is érdemes tagadnod.

  - Ha tudnád mennyire hiányzott a folyamatos szekálásod. Nem éreztem magam egésznek nélküle. - tettem szívemre a kezem és közben fájdalmas arckifejezéssel néztem Vegettóra.

  - Igen, elhiszem. Nekem is nagyon hiányoztak már a kedves, aranyos szavaid. - reagálta le a megkezdett színjátékomat.

  - Viccet félretéve, hol voltál?

  - Hát tudod az úgy volt, hogy reggel a húgom, Dalma ordítozására keltem. A dadussal kiabált, hogy ő nem fog vele orvoshoz menni. Én meg mit sem sejtve kómásan lementem a lépcsőn. Azt azért tudni kell, hogy a történet a nappaliba játszódott és én még csukot ajtón is hallotta Dalma hangját az emeleten, csakhogy tudd mivel állsz szemben. - szúrta be az információt a történetbe - Tehát, lementem a lépcsőn és rászóltam Dalmára, hogy hagyja abba a kiabálást mert nem lehet tőle aludni és egy felnőttel sem illendő így beszélni. Erre ő kinyújtotta a nyelvét teljesen érett 8 éves módjára, majd a nyakamba ugorva kijelentette, hogy én viszem az orvoshoz. Persze elkezdődött a vita, hármunk között. A dadus azt mondta hogy nekem suliba a helyem, hugi határozottan állította, hogy én bizony őt fogom orvoshoz vinni én pedig, próbáltam őket csitítani. Végül hugica győzött én szenvedhettem vele az orvosnál, de szerencsére kifogtunk egy rohadt kedves orvost, aki adott nekem igazolást a napra. Így lustulva a nap további részét otthon töltöttem közben pedig Diablo 2-tem.

  - Oké. Ez így most egy kicsit sok infó volt. - mondtam, mivel én még Evi állatkertes sztorijához is fáradt voltam, nem hogy ehhez. Apropó - Hol van Evi? - mondtam ki azt, ami a fejemben keringett.

  - Pár perccel ezelőtt azt mondta elmegy WC-re és hogy próbáljalak feléleszteni, mert zombi üzemmódban vagy. - mondta és már épp visszavágtam volna, mikor Oli lépett be az aulába, teljesen frissen.

  - Hali skacok! Kibékült a gerlepár? - kérdezte miközben sokat sejtetően felhúzta az egyik szemöldökét.

  - Ajj. - nyögte fel.

  - Mi? Mikor jöttetek össze? Mikor vesztetek össze? És én erről miért nem tudok? - kérdezte összezavarodottan az időközben megérkező barátnőm.

  - Nyugi Sunshine én is kimaradtam. - szólt Tibi.

  - Te mikkor sunnyogtál ide? - kérdeztem miközben rá mutattam.

  -Oli után jöttem és szerencsére pont elkaptam a "Kibékült a gerlepár?" kérdést. Kivele mikor szakítottatok? - szállt be ő is az Oli által belekezdett hülyülésbe, amivel szegény Evelint még jobban összezavarta engem pedig még jobban kiakasztott.

  - Mi van? Mikor jöttetek össze? Én ezt nem értem. - esett kétségbe.

  - Nyugi Evi. - simogattam meg a hátát. - Csak az a heppjük, hogy ezzel szívatnak minket Vegettóval. Nincs semmi köztünk. 

  - Oké, de ha lesz elmondod? - kérdezte én meg már azt sem tudom mit csináljak és a legrosszabb, hogy kezdtem elpirulna.

  - Hoppá-hoppá. Látom tud valamit, amit mi nem. - cukkolt tovább Oli én, pedig szégyen nem szégyen Vegettó felé lövelltem segélykérő pillantásokat, de ő csak mosolyogva figyelt minket és erősen koncentrált, hogy pukkanjon ki belőle a nevetés.

  - Ne már skacok, elég lesz mára! - nyavalyogtam és végszóra a Labdás, a tesi tanár kimentett a szorult helyzetből.

  Úszás után visszamentünk a suliba. Én pedig reménykedtem a lehetetlenben, hogy nem piszkálnak tovább Vegettóval. Egy dolog viszont kiment a fejemből. Ádámé a mellettem lévő szekrény!! (De furcsa őt Ádámnak hívni)

  - Oké, csak nyugodtan. Nem lesz itt semmi. - motyogtam magamban majd megigazítottam a szemüvegem. Ekkor valaki megbökte az oldalam.

  - Mit mormolsz magadban? - kérdezte ő. Naná hogy, ő ki más?

  - Hagyjuk. - sóhajtottam.

  - Oké, de én megkérdeztem. Tehát térjünk a lényegre. Mikor lenne jó neked az angol korep?

  - Tényleg, ki is ment a fejemből pedig Iván tanár úr kérdezte is. - csaptam a homlokomra, talán kicsit túl erősen is, mert akkorát csattant, hogy szerintem az egész folyosó is hallotta.

  - Nyugi Rockhercegnő, azért kárt ne tégy magadban a nagy felvilágosulás közepette. - paskolta meg a fejem, majd megálltunk a szekrényünknél, kivettük a cuccokat,  tesit beraktunk és már indultunk is a termünkbe nyelvtan órára.

  - Egyébként miért szoktad 'ezt' csinálni? - kérdeztem.

  - Mit 'ezt'? 

  - Hát 'ezt'. - mutattam be az ő fején a megszokott paskolós mozdulatot. De miért az ő fején? Gőzöm sincs.

  - Nem tudom, csak úgy jön.- mosolygott rám és mintha a tengerkék szemeben megcsillant volna valami, de el is tűnt így nem tudtam megfejteni mi.

  - Hát jó. - mondtam majd beléptünk a terembe, ahol Norbi és Robi épp valami Diablo 2-t beszéltek ki. Oli és Tibi valószínűleg Bence háziját másolták, mert ő ott őrködött mellettük kezével néha gyorsító mozdulatokat mutogatott, míg Kamilla éppen a házi feladat önálló elkészítésének előnyeiről papolt nekik. Evi pedig éppen a Szent Johanna Gimi 1. utolsó oldalait olvasta. Mi Vegettóval leültünk a helyünkre majd hátrafordultam, hogy folytassuk a beszélgetést, ugyanis a korep időpontjával még mindig nem jutottunk sehova.

  - Akkor mikor lesz a korep?

  - Passz. - adta meg a rendkívül értelmes választ.

  - Nagyon sokkal viszed előre a beszélgetésünket látom. - csipkelődtem. Már lassan én is hozzászokom ehhez az új pimaszabb énemhez. Ha ezt az előző osztályom látná!

  - Imádom mikor pimasz vagy. - mondta és a gyomrom bizseregni kezdett. Nem, nem. Nem bizseregsz nyugi van. Egyenletes szívverés, nem pirulunk. Adtam ki magamnak az utasításokat, amik nem teljesültek, de egy próbát megért.

  - Utálom mikor ezt csinálod. - mérgelődtem majd előre fordultam. Ekkor a tollával megbökte a hátam, de próbáltam nem oda figyelni rá. Miután már egy perce folyamatosan csinálta elkaptam a tollát és mérgesen odafordultam.

  - Mi van? - néztem rá szúrós szemmel.

  - Ne nézz már így.- "nyugtatott" és elkezdte az arcomat bökdösni én pedig már kínomban felnevettem.

  - Mondjad. - adtam meg magam.

  - Ma délután jó? Mondjuk olyan 4 óra fele mehetek eléd?

  - Ühümm. - válaszoltam, majd felálltam mert a magyar tanár belépett a terembe.

  - Tartozol nekem még egy tánccal. - hallottam meg a hangját a hátam mögül, majd pedig teljesen átszellemülve az órára fókuszáltam. Az infó könnyen ment, ECDL megint, mindkét órán. Francián francia neveket olvastunk és bejelentette a tanár, hogy következő órán doga. Matek számokkal és halmazokkal, valamint egy ének népdalokkal. Röviden és tömören ennyi. Nem is történtek túl nagy dolgok most, szóval... Lyukas órában felmentem a könyvtárba és olvasgattam egy könyvet Charles Darwinról. Táncon megint nem voltak nálunk az énekesek, úgyhogy ennyit arról, hogy többet kell gyakorolnunk együtt, hogy összeszokjunk. Persze attól még kiadták, hogy hétvégén találkozzunk a párunkkal. Remek! Mintha nem látnám így is eleget. Éppen elég lett volne a ma délután is.