18.fejezet

18.fejezet

Talán szerelem?

2013. Szeptember 13., péntek

  Délután Vegetto már várt rám a kapu előtt, de még mielőtt mehettünk volna, be kellett vonszolnom anyuhoz. Az ott lezajló kínos beszélgetést inkább nem írnám le, de büszke vagyok Vegettóra hősies helytállásáért. Ezután elindultunk biciklivel, hozzájuk. Most is meglepett a hatalmas ház, hiába láttam már egyszer. 

  - Ha lefagysz minden alkalommal mikor meglátod a házat, komolyan egy fél órával hamarabb elindulunk, hogy időben el tudjuk kezdeni. - viccelődött majd elindult a házba. Én futólépésben iramodtam utána, mert a végén még képes vagyok eltévedni ekkora a hodályban. A cselédeken már meg sem mertem lepődni mert nincs kedvem még egy adag csipkelődést kapni. Felmentünk a szobájába majd megszólalt.

  - Mindjárt jövök csak felnézek a húgomhoz addig helyezd kényelembe magad. - és már ott sem volt. Körbenéztem a szobában, ami semmit sem változott, bár mit is vártam hiszen nemrég voltam itt. Mikor felnéztem a plafonra ismét a naprendszerünkkel találtam szemben magam. A szemem megakadt az íróasztalánál. Nem is értem múltkor miért nem vettem észre a képeket, amik a faasztalon díszelegtek. A kávézóasztalt és a körülötte heverő párnákat kikerülve közelebb mentem az asztalhoz, hogy megvizsgálhassam a képeket. Négy darab kép sorakozott félkörív alakban és mindegyik egy-egy gyönyörű keretben volt. Az első képen a nagyszülei voltak egy üvegkeretben, amin indák tekergőztek. A másodikon egy felnőtt nő és egy férfi állt egymást ölelve egy hasonló keretben csak itt az indákból néha egy-egy virág is kinőtt. A nőnek enyhén hullámos, szőke haja volt és kék szemeivel szerelmesen nézett a mellette álló fekete hajú, zöld szemű férfira, aki szintén őt figyelte kedves mosollyal az arcán. Ők lehettek Ádám szülei. A következő képen ő volt rajta nővérével és húgával. Ő állt középen, jobb oldalról nővére, Afrodité karolta át őt hátulról, míg bal oldalt egy göndör, szőke hajú és smaragdzöld szemű imádnivaló kislány ölelte, miközben nevetett a kamerába. Ennek kerete is üvegből készül, de ezt már buborékok tették érdekessé. A következő képen szintén Vegetto állt mellette egy hasonló korú sráccal, igen érdekes pozícióban, amitől felkuncogtam. A megörökített jelent kint játszódott, valószínűleg nyáron. Vegetto egy csíkos pólóban törökülésben ült a füvön, míg a srác kockás pólót viselt és mögötte állt. Keze Vegetto haját borzolta össze még jobban, ha az még lehetséges volt és önfeledten nevetett, miközben a cselekvés elszenvedője karbafont karral és durcás fejjel tűrteazt. Szemében viszont látszott, hogy nem haragszik a "kockásra" és bármelyik pillanatban visszavághat. A keret amiben a fotó volt épp oly' bohókás volt. A zöld, világoskék és a citromsárga színek össze-össze mosódva, a kompozíció teljes hiányában voltak ráfestve az üvegre, ami valószínűleg kétkezű munka lehetett. De ez pont tökéletes volt így, csak úgy áradt belőle a boldogság és a szeretet. Elgondolkozva visszasétáltam a kávézóasztalhoz és lehuppantam az egyik párnára. Ki lehetett az a fiú? kérdeztem magamtól, majd megleltem a választ magamban. Valószínűleg a bátyja hiszen emlékszem még külön figyelmeztetett, hogy ne menjek a közelébe, mert hogy hatalmas nőcsábász. De viszont nem hasonlított a családjukból senkire sem. Jó az igaz, hogy elég helyes volt, de még az arcforma sem egyezett, pedig az egy családban elég hasonló. A haja és szeme is egyaránt barna volt, teljesen átlagos, ami ebben a családban igen ritka, mert az én véleményem szerint itt mindenki piszok jó génekkel van megáldva. Gondolkodásomból a padló recsegése ébresztett fel, mire én ijedten kaptam a fejem a hang irányában, ahol Vegettót vettem észre.
  - Jaj, ne haragudj nem akartalak megijeszteni. - mondta és közelebb jött én pedig csak jó nagyokat pislogtam. Valami gyanús volt nekem. Komolyan egy ilyen miatt bocsánatot kért?! Nem inkább valami olyasmit kellet volna mondania, hogy "Nem gondoltam volna, hogy ilyen félősek vagyunk Rockhercegnő."? Persze ezt a megszokott kicsit flörtölős hangján. Vagyis azt hiszem, hogy ilyesmi ha valaki flörtöl. Bár nem tudom, nem nagyon vagyok a téma szakértője. Viszont ekkor kapcsoltam, mert gyanús lett volna ha meg sem szólalok így felnéztem a szemébe és szólásra nyitottam a szám, mikor egy újabb furcsasággal találtam szembe magam. A szemei olyan.... mások voltak. Mintha nem is az ő szemeit láttam volna. Pedig ez is kék volt, de nem ugyanaz a mélytengerkék amihez hozzászoktam. Nem volt benne az a huncut, pajkos csillogás, amit úgy szerettem benne. Ez más volt. Egyszerűen nem találtam jobb szót rá.

  - Nem, nem semmi gond, csak elkalandoztam így nem hallottam meg hogy jössz. De nem ijedtem meg.. - feleltem félénken (?). Oké ez kezd egyre érdekesebb lenni. Én abban a hitben voltam, hogy a félénkségemnek már csak egy apró morzsája maradt meg. És egyébként is Vegettóval sosem beszéltem így. Épp ellenkezőleg. Ő volt az, aki miatt 180 fokos fordulatot vettem e téren. Azt hittem, hogy most majd tesz egy szarkazmustól csöpögő megjegyzést, de ez elmaradt. Helyette odajött mellém és ledobta magát az egyik párnára. Mivel nem szólalt meg így beszélgetést kezdeményeztem, ami szintén fura volt. Hisz ő Vegetto az Isten szerelmére, csak úgy ontja magából a szavakat és amúgy is - eltekintve a "kapcsolatunk" hullámvölgyeitől - elég jókat szoktunk dumálni.
  - Hogy van a húgod? - nyögtem ki végül.
  - Elég jól, bár egy kicsit szerintem rájátszik erre az egészre. - mondta egy csepnyi undokság nélkül a hangjában, inkább csak úgy sütött belőle a húga iránti szeretet.
  - Akkor jó. - mondtam, majd újra beállt köztünk a csend. Majd megszólalt, de egy nagyon meglepő dolgot mondott.
  - Te sem vagy egy bőbeszédű lány látom. - mosolygott rám. Én persze viszonoztam a mosolyt, de képzeletben már hatszor megfojtottam. Most direkt akar így összezavarni. Mire megy ki ez az egész? Miért beszél velem úgy mintha idegen lennék? Vagy egy csaj, akit nemrég szedett fel és próbálja ágyba vinni? Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, amiknek már épp hangot is akartam adni, mikor újból megreccsent a parketta és mikor odakaptam a fejem és megláttam ki jött be a szemeim tányérméretűre kerekedtek ki és azt sem tudtam mi van.
  - Kornél.- szólalt meg végül Ádám. De nem ám az, aki mellettem ült, nem-nem. Hanem amelyik belépett az ajtón.
  - Hali öcsi! - köszönt vidáman a mellettem ülő. Pár másodperc után az ajtóban álló felnevetett és odajött hozzánk. Én meg csak kapkodtam a fejem. Ki a fene az a Kornél???? Miért van belőletek kettő? Osztódtok vagy mi van? Mikor az "ajtós" odaért hozzám a az állam föltolta eredeti pozíciójába és mostmár csukott szájjal figyeltem tovább az eseményeket. (gőzöm sincs, hogy mikor tátottam el a szám)
  - Gondoltam segítek, mert már a padlót súrolta az állad Rockhercegnő. - mosolyogta. Ez a szöveg, az íncselkedő hangszín, amivel ezeket a szavakat kiejtette. Ez volt az a Vegetto, akit én ismertem és sajnos be kell vallanom, hogy kedveltem. Mikor felnéztem a szemeibe a szokásos mélykék óceánjaim néztek vissza rám, amiben bármikor eltudok veszni, bár én sem tudom miért. Ekkor a mellettem ülőhöz fordultam.
  - Te meg ki fene vagy? - bukott ki belőlem a kicsit sem nőiesen megfogalmazott kérdés, amin Vegetto jót kacagott.
  - Ügyes vagy! Ádám csajai közül eddig asszem csak 1-nek sikerült megkülönböztetni minket. Bár szerintem a Rockhercegnő becenév csalásnak minősül. Így könnyen rájöhettél melyikünk ki.
  - Hé-hé! - tartottam fel a mutató ujjam. - Először is én nem vagyok Ádám csaja.
Másodszor mi az hogy, melyikőtök ki? Én eddig csak egy Vegetto létezéséről tudtam. - mondtam majd mikor összenéztek és mindketten hahotázni kezdtek, leesett. - Ikrek vagytok.
  - Elég gyors reakcióidő. - mosolygott rám a "kedvesebbik" és tényleg nem hallottm a hagjában semmit ami szarkazmusra utalt. Teljesen őszintén mondta. Ez mióta gyors reakcióidő? csodálkoztam. Persze azonnal jött az ellenpólus.
  - Ezt ugye nem mondod komolyan? - nézett hitetlenkedve az "igazi" ikertestvérére, majd felém fordult - Nagyon le vagy lassulva Rockhercegnő! Komolyan 10 perc kellett mire leesett.
  - Kösz, én is szeretlek. - csúszott ki a számon sajnos a mondat második része is. Ezért én mennyi szekálást fogok kapni.
  - Csak kibújt a szög a zsákból. - mondta majd mosolyogva megpaskolta a fejem.
  - Idióta. - reagáltam le egy szemforgatás kíséretében az előbbi megjegyzését. Ekkor egy torokköszörülés hallatszott a még mindig mellettem ülő, - jól elkapott információim szerint - Kornéltól.
  - Ugye tisztában vagytok vele, hogy ez most úgy nézett ki mint egy szerelmes jelenet. A te részedről - mutatott rám - nem is lenne furcsa ha ilyen érzelmeket táplálnál az öcsi iránt, de tőled - mutatott testvérére - elég szokatlan.
  - Mi nem vagyunk együtt. - mormoltam el a szokásos mondókámat. Miért hiszi azt mindenki, hogy együtt vagyunk?
  - Pedig nagyon úgy tűnik. - folytatta, de szerencsére Vegetto leállított.
  - Hagyd már szegényt! A mai napon épp eleget kapott. - mondta én pedig lepetten kaptam rá a tekintetem. Most komolyan kiállt mellettem? Már felhoztam volna, hogy ő biztos a harmadik elveszett Vegetto és már követeltem volna az igazit, mikor megszólalva eloszlatta az összes ehhez kapcsolódó gondolataimat. - Majd legközelebb szekálhatod. - fejezte be mondandóját.
  - Akkor ezt még behajtom, de áruld el hogy jöttél rá, hogy nem Ádám vagyok. Persze  Rockhercegnőzésen kívül. Sokat segítene, hogy hitelesebben eltudjam játszani. - pislogott rám és olyan aranyos volt, hogy nem tudni neki nemet mondani. Szerintem még el is pirultam. Bár nem tudtam miért akarja eljátszani az ikertesóját, dehát.
  - Kezdődik! - sóhajtotta Vegetto, majd ijedten felkiáltott (?) - Ne már! Ugye te nem fogsz teljesen beleesni Rockhercegnő?
  - Mi? Én? Dehogy? - hebegtem és zavarban voltam. Igen. Nagyon zavarban.
  - Tehát? Elmondod? - nézett rám kiskutya szemekkel Kornél és én próbáltam nem elolvadni tőle.
  - Oké, figyelj. A kinézettel nem volt semmi gond, mondjuk szerencséd, hogy mikor Vegettót láttam elmenni még farmerdzseki volt rajta, a farmer meg farmer. Ki látja a különbséget? - nevettem el magam. - Bár kinézem belőle hogy útközben még átöltözik, úgyhogy ez nem is számít. - legyintettem, mire Vegetto megengedett magának egy morgást. - Viszont a kinézettel kapcsolatban van egy dolog, ami kételyeket keltett bennem.  A szemetek. - mondta mire mindketten összenéztek, majd értetlenül kezdtek bámultak rám. - Mi van? Még sosem mondták?
  - Mégis mit? Tök ugyanolyan a szemünk. - mondta Ádám, Kornél pedig bólogatott.
  - Mondjuk lehet, hogy Vegetto pár hetes nőcskéinek fel sem tűnik, de nekem elég feltűnő volt. - mondtam és epekedve várták, hogy elmondjam, aminek persze ő hangot is adott.
  - Nyögd már ki! - szólt türelmetlenül.
  - Oké. Tehát ez furán fog hangzani, de nem félreérteni. Tehát Vegetto szemei inkább olyan mélytengerkék színűek, bár nem tudom, hogy létezik-e ilyen szín de én ahhoz tudnám hasonlítani, míg a tied inkább olyan világoskék. De az érzelmek sem ugyanolyanok benne. Míg Vegettoé általában pajkosságot és huncutságot sugárzott, a tiedben inkább a gyengédség és a kedvesség tükröződött. Vegettoé olyan, amiben azt látos, hogy ő törődésre és szeretetre vágyik, a tiedben azt látni, hogy te inkább ezeket adnád. Vagy valami ilyesmi. Nem tudom értitek-e. - fejeztem be. Igazából még én sem elemeztem ki teljesen az ő szemeit, de ezt láttam benne. Talán ez volt az ok, amiért elveszek a szemeiben. Talán.
 A szoba még pár perc után is csöndes volt. Egyik fiú sem szólt semmit. Gondoltam próbálták feldolgozni azt, amit mondtam. Kornél megszólalt és kérte, hogy folytassam tovább. Én bólíntottam. Sok mindenről beszéltem neki. Többek között, arról hogy Vegetto sokkal pimaszabb, szarkasztikusabb és a többi. Sok mindent összehordhattam neki és Kornél minden szavamat megjegyezte, magába szívta az információt, mint a szivacs a vizet. Próbáltam mindent pontosan és részletesen elmagyarázni neki, de volt amikor nem is figyeltem arra amit hblatyoltam, mert éreztem Vegetto tekintetét a hátamon, ami egyszerűen nem hagyott nyugodni. Szinte perzselte a bőrömet. Néha azt hittem, hogy mond majd valamit, de mégsem. Nem szólt semmit. Mikor vagy fél óra után a mondandóm végéhez értem az ikerpár kedvesebbik fele elbúcsúzott tőlem.
  - Köszönöm, nem is tudod milyen sokat segítettél. Remélem még találkozunk. - mondta és nyomott egy puszit az arcom jobb oldalára.
 - Én is. - suttogtam (nem tudom miért) majd kilépett az ajtón kettesben hagyva vele.
 - Akkor tanulhatunk végre. - mondta mérgesen (?) De hát miért volt mérges? 
 - Most mi bajod? - érdeklődtem. Erre ő csak legyintett majd elővette az angol tankönyvet, a munkafüzetet, a füzetet és valami lapokat is odakészített.
  - Most szerintem térjünk rá a múlt időkre, mert nemsokára doga és jó lenne, ha legalább egy 3-ra megírnád. Szóval kezdjünk hozzá, így is lég sok időt elvett a bájcsevejed. - mondta, de nem értettem miért. Bezzeg mikor mi dumáltunk akkor nem aggodalmaskodott, hogy tanulni kéne. Szófogadó kislányként megírtam a tesztet, amit kinyomtatott. Ő kijavította és közben elmagyarázta, hogy az miért nem jó és amaz miért lenne. Mire kijavította már kezdtem érteni, főleg úgy hogy a végén már nekem kellett mondani. A szavakat is megbeszéltük mert sokat nem is ismertem. Azokat leírtam egy szótárfüzetbe, amit ő adott és kérte, hogy tanuljam meg az összeset. Már 7 óra felé járt az idő mikor eszembe jutott, hogy haza kéne menni. Ennek hangot is adtam, mire ő csak kedvesen bólintott. Néha neki is lehetnek ilyen gesztusai nem szúrom le értük. :) Megbeszéltük, hogy holnap is találkozunk a szakos tanáraink nyüstölésének eleget téve. Mikor hazaértünk, elköszöntem tőle és megköszöntem  fuvart a sofőrnek (!!!). Izgalommal várom már a holnapi napot, hogy mik derülnek még ki. Hiszen még annyi mindent nem tudok róla, és azt sem tudom, ki lehet az a kockás pólós srác, aki a fényképen volt. De még nem is ismerem a családját sem. Én pedig meg akarom ismerni őt. Többet akarok tudni róla.