19.fejezet

Boldog Újévet  Kívánok minden kedves olvasómnak!!!

 Remélem tetszeni fog a rész. Egy kicsit szerintem hosszúra sikeredett. És bocs az elírásokért nem nagyon néztem át.

19.fejezet

Első próba

2013. Szeptember 16., szombat

  A reggelem elég nehézkesen indult. Még az ágyból sem volt kedvem felkelni, de végül mégis rávitt a lélek és olyan 11 körül kikászálódtam a pihe-puha bútordarabból. Indítottam egy kis zenét, hogy felélénküljek és lementem reggelit csinálni. Anyu és apu is dolgoztak, így enyém a ház, ami azt jelenti, hogy max hangerővel bömböltethetem a zenét a szomszédok nagy örömére. Nem vagyok én rossz kislány csak imádom a zenét és élvezem azt. A zene miatt felpörögve indultam le a lépcsőn. Gondolkoztam azon, hogy meglepem magam egy tányér rántottával, de ezt az ötletet elvetettem, mert most éppen semmi kedvem nem volt felgyújtani a konyhát. Így maradt a jó öreg pirítós, amivel nem csinálok kárt a házban. Bár egyszer-kétszer már megesett, hogy egy "kicsit" megégettem a pirítóst, vagy lecsapta a biztosítékot a pirító, de semmi komoly. Eddig. Persze mivel én csak úgy vonzom a bajt, ráadásul elég sokat bénázok és a karmám sem valami isteni így gyakran kiröhögnek. Ezt már megszoktam, főleg hogyha történik velem valami ilyesmi, akkor elmondom anyunak, sőt van amikor ő is láthatja a kis 'mutatványaimat', de ő csak mosolyog és hozzáfűzi, hogy "Nem is te lennél". De már megtanultam ezzel együtt élni, sőt már én is röhögök magamon.
 Gondoltam felnézek Facebookra is. Nem mostanába' voltam fent úgyhogy volt egy nagy csomó ismerősnek jelölésem. A tánc- és énekszakosok, akikkel délután együtt van órám + Vegetto nővére és ikertestvére. Ekkor eszembe jutott, hogy ma átfogok menni Vegettóékhoz. Remek. Nem sok kedvem van hozzá. Nem is értem tegnap miért fordultak meg az agyamban olyanok, hogy "Meg akarom ismerni" meg társai.
  A megbeszélt időpontra, 2-re már itt is volt, csak hogy gyalog.
  - A bicikli hol marad? - kérdeztem csodálkozva.
  - Most inkább gyalogoljunk.
  - Oké, akkor gyalogoljunk. - sóhajtottam, mert egyáltalán nem volt kedvem sétálgatni.
  - Miért érzem úgy, hogy nem csattansz ki az ötlet miatt?
  - Mert így van?
  - Hát pedig muszáj lesz, mert nem rejtettem el egy biciklit a fülem mögötti kis polcra. Vagy vihetnél te is a biciklin. Ellenék én a csomagtartón. - dobta föl a zseniális ötletét.
  - Ezt inkább passzolnám, de te is vihetnél az én bicajomon. Az valahogy jobban nézne ki.
  - Hát ezt meg inkább én passzolom. Túl lusta vagyok én ahhoz.
  - Hát akkor marad a sétatúra.
Kiléptem a kapun bezártam majd elindultunk egymás mellet. Már vagy 20 perce sétáltunk teljes csöndben, de én ezt nem akartam megtörni. Nem volt hangulatom most csevegni a mellettem sétáló idiótával. Sajnos erről ő más véleménnyel volt.
  - Némasági fogadalmat tettél vagy mi? - kérdezte nevetve.
  - Csak nincs kedvem jópofizni veled.- válaszoltam haragosan.
  - Mi ez a depis hangulat. Pedig általában, mikor éppen nem öljük egymást tök jókat eldumálgatunk.
  - Tudom, csak most valahogy nem megy.
  - Jól van. Én nem erőltetem. De direkt azért jöttem elő ezzel a sétálással, hogy jobban megismerjük egymást. Végülis ez egy nagyon fontos része annak, hogy később majd együtt tudjunk dolgozni. És mivel a tegnapi ikertesós dologgal elég sok mindent megtudtál rólam, most te jönnél. De én nem erőltetek, semmit. De tényleg. - mondta és én igazat adtam neki. Így kénytelen-kelletlen elkezdtem neki mesélni a családomról.
  - Hát tudod én egy teljesen normális családban élek. A házunkat már láttad eleget, bár inkább kívülről, mert csak akkor jártál benn, mikor anyuval beszéltél. - mondtam mire ő begborzongott az emléktől - Teljesen átlagos ház, de otthonos. Én szeretem. - mosolyogtam rá ő pedig viszonozta azt. Mostanság túl sokat mosolygunk egymásra.  - Az anyukámmal már találkoztál. Apukám is nagyon rendes ember. Testvérem nincs. Volt idő mikor akartam egy aranyos pici hugicát, volt mikor éppen egy védelmező bátyóra vágytam. De ezek elmúltak. Jó ez így ahogy van. De ha véletlenül mégis csak jönne egy csöppség a családba azt sem bánnám. És úgy ennyi a családomról.
  - Hmm. - ennyi volt a reakcióra mindarra, amit mondtam. És úgy láttam hogy várja a folytatást.
  - Akkor mi van még? - kérdeztem magamtól hangosan -  Mindszent. - ugrott be és hirtelen szófosásom lett. Beszéltem neki mindenről, ami éppen az eszembe ötlött. A városról, a nagyszüleimről, a barátnőimről és az osztályomról. De úgy tényleg mindenről. Ő pedig csak hallgatta a hirtelen szóáradatomat. Mikor beértünk az utcájukba a mondanivalómat befejeztem hisz már így is túl sokat tudott.
  - Komolyan nem bírtak az osztálytársaid? - kérdezte.
  - Ja. Bár nem is csodálom nem túl sokat beszéltem velük. Túl félénk vagyok. - ekkor pedig ő felkacagott. Most mi van?
  - Te? Félénk? Még mindig rólad van szó? - kérdezte mikor már egy kicsit lenyugodott. Közben beléptünk a házba, ahol a szokásos szobalánysereg köszöntötte Ádámot. Én pedig csak bólintottam az nemrégiben feltett kérdésére.
  - Hát jó sokat változhattál egy nyár alatt, merthogy félénk nem vagy az is biztos. - vázolta fel nekem az elképzelését, amibe én persze azonnal belekötöttem.
  - Nem változtam. Én igenis félénk vagyok.
  - Ha te félénk vagy, akkor én nekem még sose volt barátnőm. - röhögött.
  - Hát barátnőd még nem volt. Csak csajok akikkel elszórakoztál, megdöntöttél majd már tovább is álltál. - szólt le a lépcsőről egy lágy női hang, amit ismerősen csengett.
  - Azért ez így nem teljesen igaz. - szabadkozott Vegetto.
  - Tényleg? Akkor mondok egy nevet, akivel egyszer összefutottam a konyhában, te pedig mondd meg, hogy nézett ki és jellemezd.
  - Oké, állok elébe.
  - Győri Barbara. - ejtette ki a nevet, mire a mellettem álló fiú  gondolkodásba esett.
  - Ilyen nevű nem volt. - jelentette ki vagy 5 perc után.
  - De-de volt öcskös. - bólogatott hevesen nővére. - Úgyhogy, mi a jutalmam?
  - Nem, biztos hogy nem volt ilyen. Arra emlékeznék. Nem lehet, hogy Kornél csaja volt?
  - Nem. Kérdeztem, hogy kinél van és pironkodva, szinte suttogva mondta, hogy Ádámnál.
  - Ugyan sokszor összekevernek minket. - legyintett.
  - Jól van öcsi, most az egyszer  megúsztad, de szemmel tartalak ám. - mondta és elindult vissza a lépcsőn, de hirtelen megfordult és hozzátette. - Valamint Edinát is rád állítom, úgyhogy figyelj nagyon. - figyelmeztette nővére miközben lassan lesétált a lépcsőn és odaért hozzánk.  Ott rám kacsintott, majd felnevettet mire én is.
  - Ha-ha, nagyon vicces. De ki a fene az az Edina? - cikázott a tekintete köztem és Afrodité között.
  - Komolyan öcskös! Ne fárassz már! - nyögött fel a lány.
  - Most mi van? Komolyan? Ki az? - fordult felém mire én homlokon pöcköltem.
  - Idióta. - morogtam. - Gondolkozz már!
  - Várj csak. Az te vagy? - kérdezte. Én a homlokomra csaptam és ránéztem a nővérére, aki csak lesajnáló pillantásokat küldött felé, majd bűnbánóan felém fordult.
  - Bocsi, kiskorában véletlen a fejére ejtettem. Sajnállak, hogy a következő négy évet mellette kell leélned. Ha bármi kell szólj, megpróbálok segíteni. Megkeresem a legjobb ideggyógyászt is ígérem. - ölelt meg, mire felkuncogtam.
  - Jól van, na. Nem kell így túldramatizálni. Csak, nem szoktam Edinának szólítani. - durcáskodott mellettem Vegetto.
  - Akkor mégis, hogy szólítod?
  - Rockhercegnő. - ejtettük ki mindketten a jólismert becenevem.
  - Értem. Vagyis nem, de hát ez van.Adj neki te is valami cikis becenevet. Ne szólítsd már te is Vegettónak, az túl 'cool'. - mondta én pedig úgy döntöttem megfogadom a tanácsát. Ezután elsietett újra kettesben hagyva minket.
   Felmentünk a táncszobába (igen ilyenjük is van). A terem hatalmas, az egyik falat végig tükrök borítják, a padló fából van és a falra felszerelve, valamint a sarkokban egy-egy hifi vagy hangfal van.
  - Ha befejezted a bámészkodást akár kezdhetnénk is. - szólt rám Vegetto.
  - Ja, persze. De mit is fogunk csinálni?
  - Hát gyakorlunk.
  - De mit? - értetlenkedtem.
  - Először is kiválasztunk egy számot, amit mind ketten szeretünk. Én eléneklem, te meg csinálsz rá egy koreográfiát és azt táncikálod a háttérben.
  - Ezt hogy találtad ki? Vagy kitől tanultad?
  - A táborban tanultuk. Tudod, amelyikben te nem voltál.
  - Áh!!!
  - Akkor lássunk neki. Gyere. - mondta és odavezetett valami ultraokos számítógépféleséghez és elkezdtük nézegetni a zenéket. Mindegyikbe belehallgattunk és egyik se volt valami fényes. Mindketten csak fintorogtunk és felváltva nyomkodtuk a tovább nyilacskát.
  - Hé ez nem is olyan rossz. - csillant fel a szemem.
  - Igen ez tényleg jó, de van egy kis bökkenő.
  - Mi?
  - Az, hogy erre táncolni nem épp a legjobb. Lassú, kecses mozdulatok kellenének bele, igaz nem nagyon értek ehhez. Téged, pedig nem nagyon láttalak eddig táncolni,de nem hiszem hogy sikerülne megvalósítanod. - osztotta meg velem kétségeit Vegetto.
  - Igaz. Mennyünk tovább. De azért jelöld be lehet, hogy később még jól jön ez a szám.
  - Ok. Akkor következő. - és megint kezdődött egy negyedórás zenehallgatás, mert egyik sem felelt meg. Vagy neki nem, vagy nekem, vagy egyikünknek sem. Volt olyan, ami mindkettőnknek tetszett, de az lassúbb volt, így az én igen hiányos tánctudásom miatt letettünk róla.
  - Ezt már annyira unom. Sose fogunk jót találni. - panaszkodtam.
  - Ne nyavalyogj már Rockhercegnő, nem áll jól.
  - Ajj. - hunytam le a szemem és hallgattam a zenezűrzavart.
  - Hé, figyelj! - csapott a combomra Vegetto egy kis idő után.
  - Áucs! Mi van?
  - Ezt hallgasd! Ez nem olyan vészes. - mondta és mikor meghallgattam a dalt rájöttem igaza van.
  - Ez tök jó!
  - Ahan. Akkor jó lesz?
  - Mhhh. - bólintottam.
  - Akkor gyerünk láss hozzá. Én is nekilátok a dalszöveg tanulásának. Te meg képzeld el a mozgásokat. Vagy csináld is. Nekem aztán olyan mindegy. - adta ki a a parancsot és kezembe nyomott egy mp4-et fülessel, és neki is kezdtem a táncnak. Vagyis csak kezdtem volna. 10 percig csak ültem és elmerültem a zenében. Folyamatosan forogtak az agytekervényeim, de sehova sem jutottam. Ekkor beugrott valami, ami talán segíthet. Odasétáltam Vegettóhoz, aki bele volt mélyedve a kotta tanulmányozásába.
  - Kölcsönkérhetem egy kicsit a számítógépet?
  - Ja. - adta át a helyet, az asztalnál. - Amúgy miért kell?
  - Sokkal jobban tudom a táncmozdulatok összekapcsolni, ha tudom miről szól a szám. - modtam és közben a Youtube-n megtaláltam a magyar fordításos videót. Mikor elolvastam és közben hallgattam kezdett összeállni a fejemben az egész.
  - Oké, megvagyok. - mondtam mikor véget ért a videó.
  - Ennyi volt?
  - Ja, csak tökéletesítem.
  - Hát akkor vagy valami ritka szar lett, vagy egy zseni vagy. - szólt oda "kedvesen"
  - Én is téged. - vágtam rá.
  - Tudom. - kontrázott. Este 7 felé járt az idő, amikor Ádám odasétált mellém.
  - Megvagy?
  - Aha. Te?
  - Ezer éve.
Mindketten felálltunk és ugyebár egyszerre kezdtük el az egészet. Miközben táncoltam, hallottam Vegetto hangját és tényleg hihetetlenül énekelt. Letisztáztam magamban, hogy nem tévedtem mikor az első nap megállapítottam róla, hogy tinibálvány, mert az is. Csak jó fej tinibálvány. Mikor vége lett a számnak éreztem hogy valami nem stimmel. Ennek hangot is adtam.
  - Valami nem stimmelt.
  - Igen, én sem éreztem azt amit vártam. Pedig nem volt gond a tánccal. Szerintem egész tűrhető lett. - mondta.
  - Ezt dicséretnek veszem, szóval köszi. Te is elég ...  - gondolkoztam a szón. A múltkori beszólása után nem fogom magasztalni a csodálatos hangját. - ... elfogadható voltál.
  - Hú! Ez aztán a elismerés. Meg ne erőltesd magad.
  - Te sem vagy jobb. És ha én azt ígértem, hogy nem foglak megdicsérni, akkor nem foglak. Pont. - Zártam le a témát.
  - Jó, jó. Bocs. Inkább gondolkozzunk azon, hogyha mindkettőnké megfelelő volt, akkor mi volt a bökkenő.
  - Elmondjam? - kérdezte egy hang az ajtóból. Egy fiú állt ott, aki valahonnan nagyon ismerős volt nekem, de egyszerűen nem ugrott be honnan.
  - Ne kímélj, haver. - sétált közelebb Vegetto a sráchoz, akivel úgy tűnik elég jóban voltak.
  - Szerény személyem szerint ez egyszerűen borzasztó volt. Kész katasztrófa. - közölte velünk "enyhe" kritikáját.
  - Kösz. Erre volt a legnagyobb szükségem. Monstmár el is húzzhatsz. - forította meg Ádám az idegent és a hátánál fogva tolni kezdve.
  - Jaj, ne kapd fel a vizet Ádi. Na légyszi! Elmondom normálisan. - kapálózott.
  - Jó' van. Gyere. - mondta majd odajöttek hozzám, ahol az ismeretlen kezet csókólt (!!!) nekem. Erre Vegettótól kapott egy tockost.
  - Hé! Ezt meg mér' kellet? - háborodott fel.
  - Mert jól esett. - rántotta meg a vállát Ádám.
  - Egyébként Alvin vagyok. Örülök a találkozásnak. - nyújtotta felám a kezét, én pedig kezet ráztam vele.
  - Edina. - mutatkoztam be. Mondjuk ez egy erős túlzás, de fogjuk rá.
  - És mit keres egy ilyen szép hölgy, egy ilyen barommal mint ez? - mutatott rá a mellettünk ácsorgó harmadikra.
  - Suli. - adtam meg az egyszavas választ.
  - Ez mindent megmagyaráz. Ne értsd félre, csak azért kérdeztem mert nem úgy nézel ki mint a szokásos egyéjszakás kalandjai.
  - Komolyan? Még csak 14 éves vagy. - fordultam felé.
  - 15. - javított ki.
  - Nem oszt, nem szoroz.Amúgy - fordultam újdonsült barátomhoz. - kösz.
  - Mit?
  - Hát, hogy nem néztél Vegetto barátnőjének. Mindenki ezzel szekál.
  - Áh, ugyan. Biztos csak poénból, ne is foglalkozz velük. Egyáltalán nem látszik hogy járnátok. - nyugtatott én pedig a nyakába ugrottam. Hogy miért? kérdezed drága naplóm, vagy esetleg idősebbik én. Ötletem sincs. Valahogy jött.
  - Agggrrrhrgh. - morgott mellettünk Vegetto, mire elengedtem Alvint.
  - Bocs Al. - becéztem le.
  - Oda se neki. - legyintett.
  - Na ha végre befejeztétek, megoszthatnád velünk hogy mi szúrtunk el.- morgott ő.
  - Nem voltatok összhangba. Egyikőtök sem figyelt a másikra. Külön-külön viszont baromi jó volt, csak így együtt valahogy nem keltette azt a hatást, amit ettől a számtól elvárnánk. - összenéztünk Vegettóval és váltottunk egy 'ez tényleg így van' pillantást.
  - Köszi! Ez sokat segített. - mondtam Alnak ha már a haverja nem szól semmit.
  - Nincs mit. Imásom kritizálni az embereket. - mosolygott mire én is. Ekkor beugrott és felkiáltva mutattam rá.
  - Te vagy a kockás srác! - a fiúk összenéztek majd rám.
  - Te mi a francról beszélsz? - fogalmazta meg mindkettőjük kérdését Vegetto.
  - A képről a szobádban. Aminek olyan furcsa kerete van. Azon ti vagytok.
  - Ding-ding! - kiáltott fel Alvin. - Helyes válasz.
  - Barom. - nyugtázta az előbbi kirohanását barátja majd elröhögték magukat. Én pedig Al nevetésétől törtem ki és csatlakoztam a fiúktól. Még sosem hallottam senkit úgy nevetni mint őt. Olyan jóízűen nevet meg olyan viccesen, hogy neked is muszáj mosolyognod, még ha a poén nem is volt vicces. Ha pedig elkezd röfögni röhögés közben, akkor kész. Te sem bírod megállni.
  Ezután elköszöntem újdonsült barátomtól, A Vegetto family-től és hazafuvaroztam. Otthon anyunak elmeséltem mindent, ami ma történt és ő is néha-néha jókat derült rajta. Pedig szerintem most nem is történt sok dolog. Még Vegettónak is ki kell találnom valami jó kis becenevet.

  Jó éjt drága naplóm!

18.fejezet

18.fejezet

Talán szerelem?

2013. Szeptember 13., péntek

  Délután Vegetto már várt rám a kapu előtt, de még mielőtt mehettünk volna, be kellett vonszolnom anyuhoz. Az ott lezajló kínos beszélgetést inkább nem írnám le, de büszke vagyok Vegettóra hősies helytállásáért. Ezután elindultunk biciklivel, hozzájuk. Most is meglepett a hatalmas ház, hiába láttam már egyszer. 

  - Ha lefagysz minden alkalommal mikor meglátod a házat, komolyan egy fél órával hamarabb elindulunk, hogy időben el tudjuk kezdeni. - viccelődött majd elindult a házba. Én futólépésben iramodtam utána, mert a végén még képes vagyok eltévedni ekkora a hodályban. A cselédeken már meg sem mertem lepődni mert nincs kedvem még egy adag csipkelődést kapni. Felmentünk a szobájába majd megszólalt.

  - Mindjárt jövök csak felnézek a húgomhoz addig helyezd kényelembe magad. - és már ott sem volt. Körbenéztem a szobában, ami semmit sem változott, bár mit is vártam hiszen nemrég voltam itt. Mikor felnéztem a plafonra ismét a naprendszerünkkel találtam szemben magam. A szemem megakadt az íróasztalánál. Nem is értem múltkor miért nem vettem észre a képeket, amik a faasztalon díszelegtek. A kávézóasztalt és a körülötte heverő párnákat kikerülve közelebb mentem az asztalhoz, hogy megvizsgálhassam a képeket. Négy darab kép sorakozott félkörív alakban és mindegyik egy-egy gyönyörű keretben volt. Az első képen a nagyszülei voltak egy üvegkeretben, amin indák tekergőztek. A másodikon egy felnőtt nő és egy férfi állt egymást ölelve egy hasonló keretben csak itt az indákból néha egy-egy virág is kinőtt. A nőnek enyhén hullámos, szőke haja volt és kék szemeivel szerelmesen nézett a mellette álló fekete hajú, zöld szemű férfira, aki szintén őt figyelte kedves mosollyal az arcán. Ők lehettek Ádám szülei. A következő képen ő volt rajta nővérével és húgával. Ő állt középen, jobb oldalról nővére, Afrodité karolta át őt hátulról, míg bal oldalt egy göndör, szőke hajú és smaragdzöld szemű imádnivaló kislány ölelte, miközben nevetett a kamerába. Ennek kerete is üvegből készül, de ezt már buborékok tették érdekessé. A következő képen szintén Vegetto állt mellette egy hasonló korú sráccal, igen érdekes pozícióban, amitől felkuncogtam. A megörökített jelent kint játszódott, valószínűleg nyáron. Vegetto egy csíkos pólóban törökülésben ült a füvön, míg a srác kockás pólót viselt és mögötte állt. Keze Vegetto haját borzolta össze még jobban, ha az még lehetséges volt és önfeledten nevetett, miközben a cselekvés elszenvedője karbafont karral és durcás fejjel tűrteazt. Szemében viszont látszott, hogy nem haragszik a "kockásra" és bármelyik pillanatban visszavághat. A keret amiben a fotó volt épp oly' bohókás volt. A zöld, világoskék és a citromsárga színek össze-össze mosódva, a kompozíció teljes hiányában voltak ráfestve az üvegre, ami valószínűleg kétkezű munka lehetett. De ez pont tökéletes volt így, csak úgy áradt belőle a boldogság és a szeretet. Elgondolkozva visszasétáltam a kávézóasztalhoz és lehuppantam az egyik párnára. Ki lehetett az a fiú? kérdeztem magamtól, majd megleltem a választ magamban. Valószínűleg a bátyja hiszen emlékszem még külön figyelmeztetett, hogy ne menjek a közelébe, mert hogy hatalmas nőcsábász. De viszont nem hasonlított a családjukból senkire sem. Jó az igaz, hogy elég helyes volt, de még az arcforma sem egyezett, pedig az egy családban elég hasonló. A haja és szeme is egyaránt barna volt, teljesen átlagos, ami ebben a családban igen ritka, mert az én véleményem szerint itt mindenki piszok jó génekkel van megáldva. Gondolkodásomból a padló recsegése ébresztett fel, mire én ijedten kaptam a fejem a hang irányában, ahol Vegettót vettem észre.
  - Jaj, ne haragudj nem akartalak megijeszteni. - mondta és közelebb jött én pedig csak jó nagyokat pislogtam. Valami gyanús volt nekem. Komolyan egy ilyen miatt bocsánatot kért?! Nem inkább valami olyasmit kellet volna mondania, hogy "Nem gondoltam volna, hogy ilyen félősek vagyunk Rockhercegnő."? Persze ezt a megszokott kicsit flörtölős hangján. Vagyis azt hiszem, hogy ilyesmi ha valaki flörtöl. Bár nem tudom, nem nagyon vagyok a téma szakértője. Viszont ekkor kapcsoltam, mert gyanús lett volna ha meg sem szólalok így felnéztem a szemébe és szólásra nyitottam a szám, mikor egy újabb furcsasággal találtam szembe magam. A szemei olyan.... mások voltak. Mintha nem is az ő szemeit láttam volna. Pedig ez is kék volt, de nem ugyanaz a mélytengerkék amihez hozzászoktam. Nem volt benne az a huncut, pajkos csillogás, amit úgy szerettem benne. Ez más volt. Egyszerűen nem találtam jobb szót rá.

  - Nem, nem semmi gond, csak elkalandoztam így nem hallottam meg hogy jössz. De nem ijedtem meg.. - feleltem félénken (?). Oké ez kezd egyre érdekesebb lenni. Én abban a hitben voltam, hogy a félénkségemnek már csak egy apró morzsája maradt meg. És egyébként is Vegettóval sosem beszéltem így. Épp ellenkezőleg. Ő volt az, aki miatt 180 fokos fordulatot vettem e téren. Azt hittem, hogy most majd tesz egy szarkazmustól csöpögő megjegyzést, de ez elmaradt. Helyette odajött mellém és ledobta magát az egyik párnára. Mivel nem szólalt meg így beszélgetést kezdeményeztem, ami szintén fura volt. Hisz ő Vegetto az Isten szerelmére, csak úgy ontja magából a szavakat és amúgy is - eltekintve a "kapcsolatunk" hullámvölgyeitől - elég jókat szoktunk dumálni.
  - Hogy van a húgod? - nyögtem ki végül.
  - Elég jól, bár egy kicsit szerintem rájátszik erre az egészre. - mondta egy csepnyi undokság nélkül a hangjában, inkább csak úgy sütött belőle a húga iránti szeretet.
  - Akkor jó. - mondtam, majd újra beállt köztünk a csend. Majd megszólalt, de egy nagyon meglepő dolgot mondott.
  - Te sem vagy egy bőbeszédű lány látom. - mosolygott rám. Én persze viszonoztam a mosolyt, de képzeletben már hatszor megfojtottam. Most direkt akar így összezavarni. Mire megy ki ez az egész? Miért beszél velem úgy mintha idegen lennék? Vagy egy csaj, akit nemrég szedett fel és próbálja ágyba vinni? Ilyen gondolatok cikáztak a fejemben, amiknek már épp hangot is akartam adni, mikor újból megreccsent a parketta és mikor odakaptam a fejem és megláttam ki jött be a szemeim tányérméretűre kerekedtek ki és azt sem tudtam mi van.
  - Kornél.- szólalt meg végül Ádám. De nem ám az, aki mellettem ült, nem-nem. Hanem amelyik belépett az ajtón.
  - Hali öcsi! - köszönt vidáman a mellettem ülő. Pár másodperc után az ajtóban álló felnevetett és odajött hozzánk. Én meg csak kapkodtam a fejem. Ki a fene az a Kornél???? Miért van belőletek kettő? Osztódtok vagy mi van? Mikor az "ajtós" odaért hozzám a az állam föltolta eredeti pozíciójába és mostmár csukott szájjal figyeltem tovább az eseményeket. (gőzöm sincs, hogy mikor tátottam el a szám)
  - Gondoltam segítek, mert már a padlót súrolta az állad Rockhercegnő. - mosolyogta. Ez a szöveg, az íncselkedő hangszín, amivel ezeket a szavakat kiejtette. Ez volt az a Vegetto, akit én ismertem és sajnos be kell vallanom, hogy kedveltem. Mikor felnéztem a szemeibe a szokásos mélykék óceánjaim néztek vissza rám, amiben bármikor eltudok veszni, bár én sem tudom miért. Ekkor a mellettem ülőhöz fordultam.
  - Te meg ki fene vagy? - bukott ki belőlem a kicsit sem nőiesen megfogalmazott kérdés, amin Vegetto jót kacagott.
  - Ügyes vagy! Ádám csajai közül eddig asszem csak 1-nek sikerült megkülönböztetni minket. Bár szerintem a Rockhercegnő becenév csalásnak minősül. Így könnyen rájöhettél melyikünk ki.
  - Hé-hé! - tartottam fel a mutató ujjam. - Először is én nem vagyok Ádám csaja.
Másodszor mi az hogy, melyikőtök ki? Én eddig csak egy Vegetto létezéséről tudtam. - mondtam majd mikor összenéztek és mindketten hahotázni kezdtek, leesett. - Ikrek vagytok.
  - Elég gyors reakcióidő. - mosolygott rám a "kedvesebbik" és tényleg nem hallottm a hagjában semmit ami szarkazmusra utalt. Teljesen őszintén mondta. Ez mióta gyors reakcióidő? csodálkoztam. Persze azonnal jött az ellenpólus.
  - Ezt ugye nem mondod komolyan? - nézett hitetlenkedve az "igazi" ikertestvérére, majd felém fordult - Nagyon le vagy lassulva Rockhercegnő! Komolyan 10 perc kellett mire leesett.
  - Kösz, én is szeretlek. - csúszott ki a számon sajnos a mondat második része is. Ezért én mennyi szekálást fogok kapni.
  - Csak kibújt a szög a zsákból. - mondta majd mosolyogva megpaskolta a fejem.
  - Idióta. - reagáltam le egy szemforgatás kíséretében az előbbi megjegyzését. Ekkor egy torokköszörülés hallatszott a még mindig mellettem ülő, - jól elkapott információim szerint - Kornéltól.
  - Ugye tisztában vagytok vele, hogy ez most úgy nézett ki mint egy szerelmes jelenet. A te részedről - mutatott rám - nem is lenne furcsa ha ilyen érzelmeket táplálnál az öcsi iránt, de tőled - mutatott testvérére - elég szokatlan.
  - Mi nem vagyunk együtt. - mormoltam el a szokásos mondókámat. Miért hiszi azt mindenki, hogy együtt vagyunk?
  - Pedig nagyon úgy tűnik. - folytatta, de szerencsére Vegetto leállított.
  - Hagyd már szegényt! A mai napon épp eleget kapott. - mondta én pedig lepetten kaptam rá a tekintetem. Most komolyan kiállt mellettem? Már felhoztam volna, hogy ő biztos a harmadik elveszett Vegetto és már követeltem volna az igazit, mikor megszólalva eloszlatta az összes ehhez kapcsolódó gondolataimat. - Majd legközelebb szekálhatod. - fejezte be mondandóját.
  - Akkor ezt még behajtom, de áruld el hogy jöttél rá, hogy nem Ádám vagyok. Persze  Rockhercegnőzésen kívül. Sokat segítene, hogy hitelesebben eltudjam játszani. - pislogott rám és olyan aranyos volt, hogy nem tudni neki nemet mondani. Szerintem még el is pirultam. Bár nem tudtam miért akarja eljátszani az ikertesóját, dehát.
  - Kezdődik! - sóhajtotta Vegetto, majd ijedten felkiáltott (?) - Ne már! Ugye te nem fogsz teljesen beleesni Rockhercegnő?
  - Mi? Én? Dehogy? - hebegtem és zavarban voltam. Igen. Nagyon zavarban.
  - Tehát? Elmondod? - nézett rám kiskutya szemekkel Kornél és én próbáltam nem elolvadni tőle.
  - Oké, figyelj. A kinézettel nem volt semmi gond, mondjuk szerencséd, hogy mikor Vegettót láttam elmenni még farmerdzseki volt rajta, a farmer meg farmer. Ki látja a különbséget? - nevettem el magam. - Bár kinézem belőle hogy útközben még átöltözik, úgyhogy ez nem is számít. - legyintettem, mire Vegetto megengedett magának egy morgást. - Viszont a kinézettel kapcsolatban van egy dolog, ami kételyeket keltett bennem.  A szemetek. - mondta mire mindketten összenéztek, majd értetlenül kezdtek bámultak rám. - Mi van? Még sosem mondták?
  - Mégis mit? Tök ugyanolyan a szemünk. - mondta Ádám, Kornél pedig bólogatott.
  - Mondjuk lehet, hogy Vegetto pár hetes nőcskéinek fel sem tűnik, de nekem elég feltűnő volt. - mondtam és epekedve várták, hogy elmondjam, aminek persze ő hangot is adott.
  - Nyögd már ki! - szólt türelmetlenül.
  - Oké. Tehát ez furán fog hangzani, de nem félreérteni. Tehát Vegetto szemei inkább olyan mélytengerkék színűek, bár nem tudom, hogy létezik-e ilyen szín de én ahhoz tudnám hasonlítani, míg a tied inkább olyan világoskék. De az érzelmek sem ugyanolyanok benne. Míg Vegettoé általában pajkosságot és huncutságot sugárzott, a tiedben inkább a gyengédség és a kedvesség tükröződött. Vegettoé olyan, amiben azt látos, hogy ő törődésre és szeretetre vágyik, a tiedben azt látni, hogy te inkább ezeket adnád. Vagy valami ilyesmi. Nem tudom értitek-e. - fejeztem be. Igazából még én sem elemeztem ki teljesen az ő szemeit, de ezt láttam benne. Talán ez volt az ok, amiért elveszek a szemeiben. Talán.
 A szoba még pár perc után is csöndes volt. Egyik fiú sem szólt semmit. Gondoltam próbálták feldolgozni azt, amit mondtam. Kornél megszólalt és kérte, hogy folytassam tovább. Én bólíntottam. Sok mindenről beszéltem neki. Többek között, arról hogy Vegetto sokkal pimaszabb, szarkasztikusabb és a többi. Sok mindent összehordhattam neki és Kornél minden szavamat megjegyezte, magába szívta az információt, mint a szivacs a vizet. Próbáltam mindent pontosan és részletesen elmagyarázni neki, de volt amikor nem is figyeltem arra amit hblatyoltam, mert éreztem Vegetto tekintetét a hátamon, ami egyszerűen nem hagyott nyugodni. Szinte perzselte a bőrömet. Néha azt hittem, hogy mond majd valamit, de mégsem. Nem szólt semmit. Mikor vagy fél óra után a mondandóm végéhez értem az ikerpár kedvesebbik fele elbúcsúzott tőlem.
  - Köszönöm, nem is tudod milyen sokat segítettél. Remélem még találkozunk. - mondta és nyomott egy puszit az arcom jobb oldalára.
 - Én is. - suttogtam (nem tudom miért) majd kilépett az ajtón kettesben hagyva vele.
 - Akkor tanulhatunk végre. - mondta mérgesen (?) De hát miért volt mérges? 
 - Most mi bajod? - érdeklődtem. Erre ő csak legyintett majd elővette az angol tankönyvet, a munkafüzetet, a füzetet és valami lapokat is odakészített.
  - Most szerintem térjünk rá a múlt időkre, mert nemsokára doga és jó lenne, ha legalább egy 3-ra megírnád. Szóval kezdjünk hozzá, így is lég sok időt elvett a bájcsevejed. - mondta, de nem értettem miért. Bezzeg mikor mi dumáltunk akkor nem aggodalmaskodott, hogy tanulni kéne. Szófogadó kislányként megírtam a tesztet, amit kinyomtatott. Ő kijavította és közben elmagyarázta, hogy az miért nem jó és amaz miért lenne. Mire kijavította már kezdtem érteni, főleg úgy hogy a végén már nekem kellett mondani. A szavakat is megbeszéltük mert sokat nem is ismertem. Azokat leírtam egy szótárfüzetbe, amit ő adott és kérte, hogy tanuljam meg az összeset. Már 7 óra felé járt az idő mikor eszembe jutott, hogy haza kéne menni. Ennek hangot is adtam, mire ő csak kedvesen bólintott. Néha neki is lehetnek ilyen gesztusai nem szúrom le értük. :) Megbeszéltük, hogy holnap is találkozunk a szakos tanáraink nyüstölésének eleget téve. Mikor hazaértünk, elköszöntem tőle és megköszöntem  fuvart a sofőrnek (!!!). Izgalommal várom már a holnapi napot, hogy mik derülnek még ki. Hiszen még annyi mindent nem tudok róla, és azt sem tudom, ki lehet az a kockás pólós srác, aki a fényképen volt. De még nem is ismerem a családját sem. Én pedig meg akarom ismerni őt. Többet akarok tudni róla.

17.fejezet

17.fejezet

Gerlepár

2013. Szeptember 13., Péntek

  Péntek. Ez a nap a tinik megváltója. Minden nap áhítattal várják, hogy eljöjjön és mikor megérkezik őrjöngenek és kifordulnak magukból. Persze én sosem tartoztam közéjük. Lehet most strébernek tűnök, de tényleg így volt. De csak volt. :) Most már én is ugyanolyan izgalommal vártam ennek a napnak az érkeztét, mint a többiek. De ekkora felfordulásra én sem számítottam.

  Reggel a szokásos dolgokat elvégezve (felöltözés, haj, kaja, fogmosás, Evivel való találka, pékség) beértem a suliba. Letettük a táskánkat a szekrénybe, majd elindultunk az aulába. Az osztályból még senki nem volt ott. Mondjuk nem is csodálkozom, kinek van kedve hajnalok-hajnalán bejönni 0.órában úszásra. Néha bejött egy-egy arc, zombikifejezéssel ezzel megtörve az aula nyugalmát, de nem törődve velünk csoszogott tovább, valószínűleg megkeresve a termet ahol nulladikja van. Mikor Evi kellőképp felélénkült elkezdett beszélni mindenről, ami eszébe jutott én pedig csak mosolyogva bólogattam és hallgattam, hogy éppen milyen kisállat született az állatkertben és annak mi a neve. Még túl fáradt voltam ezen információk befogadására. El is bambulhattam, mert a követező, amire figyelmes lettem az az, hogy egy kéz kalimpál a szemem előtt és szólogatnak.

  - Hahó! Föld hívja Rockhercgnőt! - csilingelt az ismerős hang, amit tegnap nem is hallottam.

  - Mi?- kérdeztem egy kicsit összezavarodva, mert fogalmam sem volt mennyi idő eshetett ki.

  - Egy kicsit mintha elbambultál volna. - mosolygott rám és kék íriszeiben láttam, hogy jót szórakozik rajtam.

  - Nem is igaz. - tagadtam a nyilvánvalót, mire az szája még nagyobb mosolyra húzódott mint eddig. 

  - Persze-persze. - paskolta meg a fejem.

  - Hol voltál tegnap? - csúszott ki a számon a kérdés, ami miatt elég sok szekálást fogok kapni, ezt már éreztem előre.

  - Csak nem hiányoltál? Hallottam Olitól úgyhogy nem is érdemes tagadnod.

  - Ha tudnád mennyire hiányzott a folyamatos szekálásod. Nem éreztem magam egésznek nélküle. - tettem szívemre a kezem és közben fájdalmas arckifejezéssel néztem Vegettóra.

  - Igen, elhiszem. Nekem is nagyon hiányoztak már a kedves, aranyos szavaid. - reagálta le a megkezdett színjátékomat.

  - Viccet félretéve, hol voltál?

  - Hát tudod az úgy volt, hogy reggel a húgom, Dalma ordítozására keltem. A dadussal kiabált, hogy ő nem fog vele orvoshoz menni. Én meg mit sem sejtve kómásan lementem a lépcsőn. Azt azért tudni kell, hogy a történet a nappaliba játszódott és én még csukot ajtón is hallotta Dalma hangját az emeleten, csakhogy tudd mivel állsz szemben. - szúrta be az információt a történetbe - Tehát, lementem a lépcsőn és rászóltam Dalmára, hogy hagyja abba a kiabálást mert nem lehet tőle aludni és egy felnőttel sem illendő így beszélni. Erre ő kinyújtotta a nyelvét teljesen érett 8 éves módjára, majd a nyakamba ugorva kijelentette, hogy én viszem az orvoshoz. Persze elkezdődött a vita, hármunk között. A dadus azt mondta hogy nekem suliba a helyem, hugi határozottan állította, hogy én bizony őt fogom orvoshoz vinni én pedig, próbáltam őket csitítani. Végül hugica győzött én szenvedhettem vele az orvosnál, de szerencsére kifogtunk egy rohadt kedves orvost, aki adott nekem igazolást a napra. Így lustulva a nap további részét otthon töltöttem közben pedig Diablo 2-tem.

  - Oké. Ez így most egy kicsit sok infó volt. - mondtam, mivel én még Evi állatkertes sztorijához is fáradt voltam, nem hogy ehhez. Apropó - Hol van Evi? - mondtam ki azt, ami a fejemben keringett.

  - Pár perccel ezelőtt azt mondta elmegy WC-re és hogy próbáljalak feléleszteni, mert zombi üzemmódban vagy. - mondta és már épp visszavágtam volna, mikor Oli lépett be az aulába, teljesen frissen.

  - Hali skacok! Kibékült a gerlepár? - kérdezte miközben sokat sejtetően felhúzta az egyik szemöldökét.

  - Ajj. - nyögte fel.

  - Mi? Mikor jöttetek össze? Mikor vesztetek össze? És én erről miért nem tudok? - kérdezte összezavarodottan az időközben megérkező barátnőm.

  - Nyugi Sunshine én is kimaradtam. - szólt Tibi.

  - Te mikkor sunnyogtál ide? - kérdeztem miközben rá mutattam.

  -Oli után jöttem és szerencsére pont elkaptam a "Kibékült a gerlepár?" kérdést. Kivele mikor szakítottatok? - szállt be ő is az Oli által belekezdett hülyülésbe, amivel szegény Evelint még jobban összezavarta engem pedig még jobban kiakasztott.

  - Mi van? Mikor jöttetek össze? Én ezt nem értem. - esett kétségbe.

  - Nyugi Evi. - simogattam meg a hátát. - Csak az a heppjük, hogy ezzel szívatnak minket Vegettóval. Nincs semmi köztünk. 

  - Oké, de ha lesz elmondod? - kérdezte én meg már azt sem tudom mit csináljak és a legrosszabb, hogy kezdtem elpirulna.

  - Hoppá-hoppá. Látom tud valamit, amit mi nem. - cukkolt tovább Oli én, pedig szégyen nem szégyen Vegettó felé lövelltem segélykérő pillantásokat, de ő csak mosolyogva figyelt minket és erősen koncentrált, hogy pukkanjon ki belőle a nevetés.

  - Ne már skacok, elég lesz mára! - nyavalyogtam és végszóra a Labdás, a tesi tanár kimentett a szorult helyzetből.

  Úszás után visszamentünk a suliba. Én pedig reménykedtem a lehetetlenben, hogy nem piszkálnak tovább Vegettóval. Egy dolog viszont kiment a fejemből. Ádámé a mellettem lévő szekrény!! (De furcsa őt Ádámnak hívni)

  - Oké, csak nyugodtan. Nem lesz itt semmi. - motyogtam magamban majd megigazítottam a szemüvegem. Ekkor valaki megbökte az oldalam.

  - Mit mormolsz magadban? - kérdezte ő. Naná hogy, ő ki más?

  - Hagyjuk. - sóhajtottam.

  - Oké, de én megkérdeztem. Tehát térjünk a lényegre. Mikor lenne jó neked az angol korep?

  - Tényleg, ki is ment a fejemből pedig Iván tanár úr kérdezte is. - csaptam a homlokomra, talán kicsit túl erősen is, mert akkorát csattant, hogy szerintem az egész folyosó is hallotta.

  - Nyugi Rockhercegnő, azért kárt ne tégy magadban a nagy felvilágosulás közepette. - paskolta meg a fejem, majd megálltunk a szekrényünknél, kivettük a cuccokat,  tesit beraktunk és már indultunk is a termünkbe nyelvtan órára.

  - Egyébként miért szoktad 'ezt' csinálni? - kérdeztem.

  - Mit 'ezt'? 

  - Hát 'ezt'. - mutattam be az ő fején a megszokott paskolós mozdulatot. De miért az ő fején? Gőzöm sincs.

  - Nem tudom, csak úgy jön.- mosolygott rám és mintha a tengerkék szemeben megcsillant volna valami, de el is tűnt így nem tudtam megfejteni mi.

  - Hát jó. - mondtam majd beléptünk a terembe, ahol Norbi és Robi épp valami Diablo 2-t beszéltek ki. Oli és Tibi valószínűleg Bence háziját másolták, mert ő ott őrködött mellettük kezével néha gyorsító mozdulatokat mutogatott, míg Kamilla éppen a házi feladat önálló elkészítésének előnyeiről papolt nekik. Evi pedig éppen a Szent Johanna Gimi 1. utolsó oldalait olvasta. Mi Vegettóval leültünk a helyünkre majd hátrafordultam, hogy folytassuk a beszélgetést, ugyanis a korep időpontjával még mindig nem jutottunk sehova.

  - Akkor mikor lesz a korep?

  - Passz. - adta meg a rendkívül értelmes választ.

  - Nagyon sokkal viszed előre a beszélgetésünket látom. - csipkelődtem. Már lassan én is hozzászokom ehhez az új pimaszabb énemhez. Ha ezt az előző osztályom látná!

  - Imádom mikor pimasz vagy. - mondta és a gyomrom bizseregni kezdett. Nem, nem. Nem bizseregsz nyugi van. Egyenletes szívverés, nem pirulunk. Adtam ki magamnak az utasításokat, amik nem teljesültek, de egy próbát megért.

  - Utálom mikor ezt csinálod. - mérgelődtem majd előre fordultam. Ekkor a tollával megbökte a hátam, de próbáltam nem oda figyelni rá. Miután már egy perce folyamatosan csinálta elkaptam a tollát és mérgesen odafordultam.

  - Mi van? - néztem rá szúrós szemmel.

  - Ne nézz már így.- "nyugtatott" és elkezdte az arcomat bökdösni én pedig már kínomban felnevettem.

  - Mondjad. - adtam meg magam.

  - Ma délután jó? Mondjuk olyan 4 óra fele mehetek eléd?

  - Ühümm. - válaszoltam, majd felálltam mert a magyar tanár belépett a terembe.

  - Tartozol nekem még egy tánccal. - hallottam meg a hangját a hátam mögül, majd pedig teljesen átszellemülve az órára fókuszáltam. Az infó könnyen ment, ECDL megint, mindkét órán. Francián francia neveket olvastunk és bejelentette a tanár, hogy következő órán doga. Matek számokkal és halmazokkal, valamint egy ének népdalokkal. Röviden és tömören ennyi. Nem is történtek túl nagy dolgok most, szóval... Lyukas órában felmentem a könyvtárba és olvasgattam egy könyvet Charles Darwinról. Táncon megint nem voltak nálunk az énekesek, úgyhogy ennyit arról, hogy többet kell gyakorolnunk együtt, hogy összeszokjunk. Persze attól még kiadták, hogy hétvégén találkozzunk a párunkkal. Remek! Mintha nem látnám így is eleget. Éppen elég lett volne a ma délután is.

16. fejezet

16. fejezet

 Egy unalmasnak mondható nap

2013. Szeptember 12., csütörtök

  A reggelem ugyebár a szokásosan telt. Útközben mindenről beszéltünk. A Szjg-ről, az Odaátról és a naplókról. Adott pár tippet és ezekből az egyiket már alkalmaztam is. Az első ilyen a dátum. Szerinte fontos dolog egy naplóba, mert ha majd öregkoromba fellapozom, akkor tudjam mikor voltak azok az események, mikor voltam szerelmes stb. Mikor beértünk a suliba Evivel, lepakoltunk a szekrényünkbe és felcammogtunk 2.-ra, mert a fizika óránk ott van. Beléptünk a terembe és szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a mi osztályunk nem normális. A fizikaterembe van interaktív tábla és ezt a fiúk ki is használták. Oli telefonját csatlakoztatták a táblához, és úgy üvöltették a zenét. Így amikor kinyitottuk a terem ajtaját egy diszkóval találtuk szembe magunkat. De nem csak a mi osztályunk volt bent 9.-től egészen 12.-ig megtalálhatóak voltak emberek. Mikor Tibi meglátott minket odakiáltott.

  - Inna, Sunshine!

  - Azok mi vagyunk. - súgtam oda Evinek, mert eléggé összezavarodott és körül nézett, hogy biztos nekünk integet-e vagy valaki másnak.

  - Okika, csak olyan furák ezek a becenevek.

  - Jó a buli? - kérdezte tőlünk Tibi.

  - Ööö....Ja asszem. - válaszoltam.

  - Ugye tudjátok, hogy János tanárúrral lesz óránk és 5 perc múlva becsöngetnek? - tette fel a kérdést Evi, bár úgyis tudtuk mi lesz rá a válasz. 

  - A francba. - jajveszékelt. - Skacok buli lefújva, fizikánk lesz.

  - Azt ne mond hogy ezt eddig nem tudtad, mi másért lennénk a fizika teremben te barom?! - röhögött Oli.

  - Inkább segíts rendet tenni. - sziszegte neki, miközben leállította a zenét. Persze a várt nyavalygás sem maradt el.

  - Bocs skacok a bulinak vége. - terelte ki a tömeget a helyszínről Norbi Robi segítségével.

Ekkor mindenki nekikezdett pakolni. Felsöpörtük a szemetet és a "táncparkett" helyére újra visszakerültek a padok. Ekkor már csak két kérdés maradt bennem.

  - Kamilla nem szólt le titeket ezért? - kíváncsiskodtam.

  - A sipákoló kacsaszellem sajnálatos módon nem jön suliba, mert megbetegedett. - mondta színlelt csalódottsággal Oli.

  - És ezt te honnan tudod? - kérdezte Beni.

  - Hát az úgy volt, hogy tegnap ráírtam facen, hogy megkérdezzem át tudná-e küldeni a tegnapi kémia jegyzetét? Erre ő leteremtett és mondta, hogy hagyjam békén a hülyeségeimmel,  mert így is 40 fokos láza van. - mesélte el a sztorit.

   - Így már értem. - bólogattam majd félve belekezdtem a másik kérdésembe. - Vegetto merre van?

  - Hohóóó. Csak nem hiányzik?  - kérdezte Oli. Persze, hogy a legjobb barátja válaszolt, miért ne tudna más. 

  - Hiányzik a halálnak, csak le akartam teremteni a tegnapi miatt. 

  - Aha, halottam hogy összekaptatok. Öntsd ki szíved én itt vagyok és meghallgatlak. - ölelt át majd mindenki elnevette magát, én is.

  - Kössz, de most inkább hanyagolnám a lelki segély szolgáltatásod, mert becsengettek 5 perce, de majd később majd behajtom. - kacsintottam rá majd mindenki a helyére rohant, mert tényleg becsöngettek egy ideje.

  A fizika óra eltelt, de még mindig nem láttam nyomát Vegettónak és Oli sem válaszolt a kérdésemre, de nem is akartam kérdezősködni, mert akkor megint elkezdeni kombinálni és abból sem én sem Vegetto nem jönne ki túl jól. Még elröppent két irodalom és már jöttek is a rajz órák. Mázlinkra elmentünk megnézni egy kiállítást, úgyhogy nem kellet rajzolni. Szerencsére ( vagyis az én szerencsémre) az a házi, hogy válasszunk ki egy művet, amit láttunk a kiállításon és elemezzük. Éljen!!!! Ha így haladok, lehet hogy nem bukom meg rajzból. Utána a halál angyala jött el hozzám, magyarul az angol óra. Nem volt olyan vészes, megbeszéltük, hogy mi a különbség a folyamatos és az egyszerű múlt között. Ezt még én is valamennyire értetem. Óra végén a Iván tanár úr magához hívott.

  - Hogy álltok a korrepetálással?

  - Hátnem túl fényesen, de próbáljuk megtalálni  a megfelelő időpontot- füllentettem.

  - Rendben mehetsz.- mondta majd egy "viszontlátással" elköszönve elmentem a büfébe.

  Töri órán próbáltam befogadni azt, amit Köves elhadart. Majd pedig mehettem szakos órára. Szerencsére a mai órán nem jöttek be az énekesek, bár Ádám nem is volt egész nap suliba. Tánc után hazagyalogoltam, majd tanultam, kajáltam és alszok. Nem volt ez a nap olyan nagyon izgalmas, de hát kell ilyen is.

15.fejezet

15.fejezet

A veszekedés

  - Az a helyzet, hogy 1D fan vagyok. - nyögte ki, én pedig csak nagyokat pislogtam rá.

  - Jaj! Ne nézz így rám. - pirult el és lehajtotta a fejét. Nagyon szomorúnak tűnt.

  - Ne, ne sírj! Nem azért nézek így rád, mert elítélnélek csak nem tudom mi az az 1D. - ekkor ő nézett fel rám és dülledt ki a szeme.

  - Hát a One Direction. Tudod? - rázta meg a vállam.

  - Nem, nem tudom. Az mi? - kérdeztem. Ő leállt a rázogatással és belekezdett a magyarázatba.

  - Nem mi, hanem ki. Pontosabban kik. A One Direction röviden 1D egy brit fiúbanda akik az X-factorban jelentek meg és 3. helyezést értek el. Egyszerűen imádom őket. Helyesek és olyan jó hangjuk van. Csak nagyon sokan utálják őket. - fejezte be.

  - Értem. - mosolyogtam - Én azon a véleményen vagyok, hogy senkit sem kell elítélni, amiatt hogy milyen zenét hallgat. Ízlések és pofonok. Valakinek ez tetszik, valakinek az. Teljesen mindegy mit hallgatsz, ha neked az tetszik nyugodtan kiabáld ki a világba, vállald fel. Nagyon fontos szerepet játszik az életedben. A zene által fejlődik, alakul a személyiséged. Nagyon nagy befolyással van az életedre. Vagyis én ezt így látom. - mondtam és megpaskoltam a fejét. - Olyan butus vagy. Hogy hihetted hogy egy ilyen miatt nem leszek a barátod.

  - Tudod meglepődnél, ha tudnád mennyi olyan ember van, aki emiatt már rég kidobott volna. Úgy örülök, hogy ilyen jó barátnőm van. - ölelt meg.

  - Te is nagyon jó barátnő vagy. - öleltem vissza. - Figyelj, hogy egálban legyünk én is elmondok egy titkot. - toltam el magamtól. 

  - Jujj, de jó! Hallgatlak.

  - Naplót vezetek. 

  - Ez olyan szupcsi. Képzeld a Szent Johanna Gimiben is a lány naplót vezet és igazából a könyv amaga napló. És....- csak mondta és mondta. Én pedig csak hallgattam ahogyan mesél. Beszélgettünk mindenről. A Tökéletes Kémiáról, a suliról, szidtuk a tanárokat és a tantárgyakat, kibeszéltük az osztálytársakat és mielőtt észrevettem volna már szólt is a csengő. Kimentünk a könyvtárból, elbúcsúztunk és menten táncórára. Átöltöztem és már vártam a tanárnőt. Közben beszélgettem Andival és Klauval. Csak a szokásos milyen volt a napod, a suli stb.. Időközben csatlakozott hozzánk Tibi, aki lefárasztott minket a "A fiú hangyák a hangyabolyban (boy), a lány hangyák a hangyagirl-ben laknak!" és ehhez hasonló favicceivel és poénjaival. Szerencsére a tanárnő megmentett minket, de szolgált számunkra egy hírrel.
  - Sziasztok! - köszönt a tanárnő. - Ma az énekesek is csatlakozni fognak az óránkhoz, úgyhogy keressétek meg a párotokat és kezdjetek el gyakorolni. Mindjárt indítom a zenét.
Mindenki ujjongott, én meg inkább durciztam magamban. Reménykedtem, hogy Vegetto nem óhajt az idegeimre menni, mert a mai napra így is sok volt belőle. Ahogy felém sétált lekezelt Tibivel, közben lányok sóhajai követték útját és mikor mellém ért, ÉN kaptam pár villámló pillantást tőlük. Elég ijedt fejet vághattam mert Vegetto rákérdezett:
  - Miattam vágsz ilyen fejet? - kérdezte és közben folyamatosan a mutatóujjával bökdöste az arcom jobb felét, ami megsokszorosította a szúrós tekinteteket irányomba.
  - Nem csak.... - kezdtem bele, majd lefogtam a csuklóját. - Nem hagynád abba!!! - sziszegtem neki. - Így is elég féltékeny lány van a terembe, aki a világ másik végére kíván engem, nem kell még ezzel  - utánoztam a mozdulatit - is fokoznod.
  - Majd megszokod. - felelte halál nyugodtsággal, miközben  tanárnő bekapcsolta a zenét.

  - Mi az, hogy "majd megszokom". Egyáltalán miért féltékenykednek? - kérdetem majd a tárnőre néztem.
  - Kezdjük a bemelegítést fejkörzéssel. - kezdte el az órát.
  - Nekünk is kell? -kérdezte egy pasi a hátam mögül.
  - Mindenkinek kötelező, legyen az énekes vagy táncos. - válaszolt, amire egy morgást hallatott a mögöttem lévő - valószínűleg énekes - srác.
  - Azért mert helyes vagyok, gyakorlatilag bálványoznak, plusszba még okos is vagyok és most pont egy csajjal beszélek. -  válaszolt a pár másodperccel ezelőtt feltett kérdésre. Fényezte magát, miközben már átváltottunk a a törzsfordításra.
  - A szerényet ki ne felejtsd. - fintorodtam el és átváltottam 'kaszálásra' - De akkor sem kéne így nézniük rám, hiszen csak beszélgetünk.
  - De így néznek rád. Szerintem a szemükben jelen pillanatban te vagy az első számú ellenségük. - mosolygott.
  - Ne mosolyogj ez egyáltalán nem vicces.
  - Vállkörzés!! - harsogta túl a tanárnő a zenét. Egyáltalán mióta megy ez a másik szám??
  - Jajj, ne mérgelődj már Rockhercegnő, nem fognak megenni vacsorára! - nevetett - Egyébként is gondoljanak, amit akarnak. Mi tudjuk mi az gazság és ez a lényeg.
  - Na ezt meg honnan idézted "Ó Bölcs Salamon!" - kacagtam fel.
  - Nem tom. Szerintem Olivér valamelyik sorozatból ragadhatott rám.
  - Igen az megeshet. Amúgy hány sorozatit nézhetett már meg?
  - Szerintem 20-30 körül. De ez csak tipp.
  - Uhh. - ennyit bírtam kinyögni. Félelmetes ez az Oli. Időközben pedig észre se vettem, hogy véget ért a bemelegítés.
  - Figyeljetek rám!! - teremtett csendet  a tanárnő. - Ma az énekesek megtanulnak táncolni. - jelentette be a hírt, amit egy csomó nyögés, fújás és "miért?" követett.
  - Azért, mert meg kell tanulni tisztelni a párotokat és a munkájukat, tehetségüket is. A táncosok is fognak majd énekelni, így egálban lesztek. Ezen kívül egy előadónak/sztárnak mindenre felkészültnek kell lenni. - fogalmazta meg a választ a kérdésre és igaza volt. Szerintem ezt mindenki belátta, mert ezután hangtalanul követték a tanárnő utasításait. Időközben megjött az énektanár is és együtt fegyelmezték a diákokat.  Ekkor beugrott valami.
  - Úristen! - suttogtam
  - Mi az Rockhercegnő?
  - Nekem is énekelnem kell? - néztem fel Vegettóra ijedten.
  - Ja. Miért?
  - Hát..... finoman fogalmazva is kappan hangom van.
  - Ha ez megnyugtat én se vagyok egy világklasszis táncos.
  - Ugyan már. Te mindenben jó vagy.
  - Hú-hú, egy dicséret tőled. Azt hittem, hogy éveket kell majd azért dolgoznom, hogy megdicsérj. - mondta nagyképűen.
  - Bunkó - mondtam. Egyszerűen nem értettem ezt a srácot. Egyszer tök jó volt vele, elhülyültünk, dumáltunk. Aztán meg egy csapásra egy bukó, nagyképű idegesítő kis mitugrász lesz. - Akkor nem is kapsz mostanság tőlem semmilyen dicséretet.
Ezután nem is szóltunk egymáshoz, de jó is ez így. Tánc után hazamentem  Tanultam. Ettem. Most meg lefekszem aludni. De valamiért olyan rosszkedvem van. Mindegy majd holnapra elmúlik.

14.fejezet

14.fejezet

A titok

  Tegnap nem írtam semmit, mert nem történt semmi érdekes, de a mai nap...... Először is tegnap törivel kezdtünk, mostmár teljesen bebizonyosodtam róla, hogy ezen az órán nem lehet írni. Először is, mikor meglátja, hogy kinyitod a füzeted leüvölt, hogy dőljünk hátra és fogadjuk be az anyagot amit ledarál. Ha mégis arra vetemedsz, hogy megkockáztatod a saját és osztálytársaid hallását, akkor Tibi szavaival élve 'Mire a füzet fölé emelem a ceruzám ő elmond három mondatot, és még el sem kezdtem írni!!!' Éljen az  ókor és Mihály tanár úr. :@ Utána irodalom. Szegény Oli már a fejét veri a padba. :D Egyébként nem történt semmi izgalmas. A matek, a 2 tesi és a francia gyorsan elröppent. Otthon is csak tanultam meg aludtam. És persze ettem! Ezt ki ne felejtsem. Ma viszont....
  Reggel felkeltem és volt egy érdekes érzésem a mai nappal kapcsolatban. Kémián Norbi felelt és megúszta egy 4-essel  súgás nélkül! Bár az előző anyag nem is volt egy hű de nagy dolog. Ezután elkezdtük az atom felépítését. Matek még mindig kombinatorika, de ahogy elnéztem nem csak nekem nem tetszik ez a témakör. Oké sose volt egy közkedvelt tantárgy, de most. Mindenki a pokol legmélyebb bugyraiba szeretné száműzni a tankönyvet meg a példatárat. Angol. *sóhajtás*. Most úgymond "listeningeztünk" én meg csak bámultam ki a fejemből. Mi a fene ez!!! Mikor véget ért az első óra elővettem a kajámat és enni kezdtem. Nyam-nyam, hogy én hogy szeretem a sajtos pogácsát Mama pékségéből. Ekkor valaki megbökte a hátam.
  - Hali Rockhercegnő! Na hogy ment a listening? - kérdezte ő és mivel nekem éppen teli volt mindkét pofazacskóm átnyújtottam neki a könyvem.
  - Te jó ég! - sóhajtotta, mikor meglátta a tiszta piros feladatot. Én lenyeltem a falatot és hátrafordultam hozzá.
  - Mit akarsz 3-at eltaláltam.
  - Először is ez egy "True or False"-os feladat volt. Másodszor, a 25-ből?! Még 'tipsmix'-szel is eltalálok ennyit!
  - Jól van na! Sosem volt erősségem a listening.
  - De más se.
  - Ez van, ezt kell szeretni. - mondtam és durcásan visszafordultam.
  - Jaj, ugyan már Rockhercegnő! Ilyen miatt meg ne sértődj!
  - Nem sértődtem meg. - morogtam.
  - Ja azt hallom!
  - Mi az?! Összeveszett a szerelmes pár? - kérdezte Oli.
  - Ahh.- nyögtem egyet
  - Úgy tűnik. - mondta Vegetto és éreztem a hangján hogy mosolyog.
  - Ahhoz képest, hogy csak pár napja, hete járunk suliba, elég jól elvagytok egymással. - jegyezte meg Tibi, csatlakozva a beszélgetéshez.
  - Ugye-ugye?! Én is így látom!
  - Komolyan skacok! Még barátok sem vagyunk, nem hogy szerelmes pár! - szóltam közbe, végülis rólam volt szó. Vagyis rólam is.
  - Csak tudnám miért nem vagyunk haverok. - folyt bele a beszélgetésbe Vegetto is.
  - Innával nem vagytok barátok? - csodálkozott Tibi.
  - Nem. - felelte helyettem Vegetto.
  - Pedig tökre olyan.
  - Aha! - helyeselt Oli.
  - Pedig nem vagyunk még a közelébe sem. -  mondtam
  - Dehogy is nem! Csak te nem látod.
  - Inkább ti. - javította ki Tibi Olit.
  - Oké skacok ejtsük a témát. - mondta ki a végszót Vegetto és ekkor megszólalt a csengő is. Még végig szenvedtem egy angol órát, majd átmentünk az ének terembe. Ami a 3. emeleten volt. Hú-hú. Csak tudnám miért ilyen nagy a suli. Mi kb. mindig ugyanazt a termet használjuk, kivéve fizikán, kémián, tesin és rajzon. Meg infón. Na jó így összeszedve elég sok óránk máshol van. De ez nem lényeg. Fölcaplattunk a 3. emeletre. Az ének órán énekeltünk. Suprise!! ( Asszem így írják, nem tudom nem vagyok valami jó angolos és ha Vegettón múlik nem is leszek az). Népdalt énekeltünk. Ének után Evi odajött és elhívott, hogy nézzük meg a suli könyvtárát. Mikor odaértünk beregisztráltunk és leültünk az egyik puffra, a könyvtár egyik eldugott részébe.
  - Na mesélj! - kezdett bele.
  - Miről?
  - Mondjuk arról, hogy mi volt az két angol között.- kíváncsiskodott.
  - Semmi-semmi. - legyintettem. - Csak egy kicsit összekaptunk Vegettóval.
  - Már megint?
  - Ja. De miről akartál beszélni?
  - Honnan veszed hogy beszélni akartam veled valamiről? - mondta és közben a haját csavargatta.
  - Nem tudom, csak úgy érzem.
  - Oké. - sóhajtott - Figyelj, nagyon el szerettem volna mondani ezt valakinek. De az a helyzet, hogy félek hogy mit szólnának hozzá az emberek. Ez az egyik legnagyobb titkom. - mondta és felnézett a szemembe. Kiolvastam benne, hogy komoly a dolog. Neki ez tényleg sokat jelent.
  - Nekem elmondhatod, nem fogom elárulni. Megbízhatsz bennem. - mondtam - De persze azt is megértem, ha mégsem akarod elmondani nekem. Nem kényszerít senki semmire.
   - Te ugye a rockosabb zenéket szereted? -jött a meglepő kérdés.
   - Igen. - válaszoltam és kíváncsian vártam, hogy elmondja mi a titka.
  - Az a helyzet, hogy.....

13.fejezet

13.fejezet

A második hét kezdete.

  Ahogy arra számítottam nem volt éppen egy könnyű nap a mai. Kezdtük ugyebár a 0. órai infóval. Oké-oké imádom az infót, de ezek az ECDL feladatok nem lesznek a szívem csücskei az is biztos. Persze azt is vegyük bele, hogy éjszaka nem sokat bírtam aludni hála a hétvégi sorozatmaratonunknak.Aztán a fizika óra se volt semmi. Kezdem megutálni, de tényleg. A tanár úgymond csinált egy kis ismétlést, "ezt ti már úgyis tanultátok úgyhogy mehetünk is tovább" címszóval. Hát hogy a fenébe ne, csakis. A kémia elment azt legalább értettem. Mondjuk azon nem sok minden nehézség van, hogy a kémia szó honnan ered. A töri jó volt. Mindig is szerettem az őskort meg az ókort, ezért szerintem ezzel nem lesznek bajaim, leszámítva azt hogy megpróbálom megérteni azt, amit a tanár mód, mert valami eszeveszett módon hadar. Matek. Na jó köztudott tény, hogy én imádom a matekot, de ez! Kombinatorika, komoly. Nem is 9.-es anyag! A tesi elment, a szokásos hülyeség ment.
  - Hé, ott megy a frizbi. - kiabálta Oli.
  - Oké, elkapom! - Vette elsőként az üzenetet Vegettó.
  - Jujj, én akarom elkapni! - váltott személyiséget Virág.
  - Milyen frizbi, hol? - néztem föl a padról ahol ültem és hála a reflexemnek sikeresen elhajoltam a bója elől.
  - Ijj, Dina jól vagy? -  kémlelt a fekete szemeivel.
  - Még megvan. - tapogattam a fejem mosolyogva. - Miért vitte le a fejem majdnem egy bója?
  - Hé-hé! Az a frizbi! - háborodott fel.
  - A bója?
  - Ühümm. - bólogatott.
  - Abból hogy lett frizbi?
  - Hát lehet dobni, meg elkapni is. Meg repül.
  - Hát hogyne. - mondtam és ezt próbáltam feldolgozni.
  - Ti vadbarmok, mit képzeltek! Mi lett volna ha eltalálja az én fejemet? - sipákolt Kamilla.
  - De nem találta el. - mondta Oli.
  - De eltalálhatott volna.
  - A közelébe se voltál!
  - De lehettem volna!
  - Istenem! Reménytelen nőszemély vagy!
  - Mondod te!
  - Nem, mindenki ezt mondja!
  - Hát én még sose hallottam! - libbentette meg a haját.
  - Mert süket vagy szívem. - folyt bele a vitába Vegettó.
  - Na ide figyelj! 1. nem vagyok a szíved 2. ki kérdezte a véleményed.
  - Gyerekek csönd legyen! - szólt a tanár úr. - Mi a vita tárgya?
  - Semmi-semmi tanár úr. Ne tessék aggódni, még a végén felmegy a vérnyomása - "nyugtatta" Tibi.
Ezután jött a rajz, ahol elméleteztünk hál' Istennek. Óra után a szekrényemnél éppen nyugodtam pakolgattam mikor valaki rám hozta a szívbajt, ugyanis a jég hideg kezével valaki megcirógatta a nyakam. Mikor hátrafordultam és szembenéztem az illetővel már nem is furcsálltam, annyira a dolgot.
  - Hát persze. - emeltem az égre -  jelen esetbe a plafonra - majd pedig rá a tekintetem.
  - Mi ez a hideg tekintet Rockhercegnő? - mosolygott pimaszul Vegettó.
  - Nem is tudom, mi lehet oka? - mondtam enyhe, de tényleg csak egy icipici szarkazmussal a hangomban.
  - Rég nem beszéltünk.
  - Tényleg! Akkor ezért voltam ma ilyen nyugodt.
  - Mi ez a szarkazmus áradat?
  - Mi ez a nagy érdeklődés?
  - Feltehetek egy kérdést? - váltott témát. - Miért mondasz mindent ilyen nyakatekerten?
  - Inkább te beszélsz túl primitív módon.
  - Nem, csak normális tini módjára.
  - Nekem ez az aktív szókincsem.
  - Komolyan mondon rosszab vagy mint egy tanár!
  - Mi az? Csak nem idegesít?
  - Hát, ha már így megkérdezed. Jó lenne, ha abba hagynád mielőtt még a plafonon kötök ki Drágám.
  - Ez van, ez kell szeretni Szívem. - becsaptam a szekrényajtót és mielőtt még mondhatott volna bármit is elmentem.
  - Hogy lehet valaki ilyen idegesítő - gondolkoztam magamban mikor Evi a nyakamba ugrott.
  - Szia! - kuncogott - Min gondolkoztál?
  - Semmin. - sóhajtottam.
  - Ugyan már láttam, hogy nagyon el voltál merülve a gondolataidban.
  - Csak azon hogy hogyan lehetnek egyes emberek ilyen idegesítőek.
  - Kik?
  - Hagyjuk inkább. Hogy telt az éjszakád? - váltottam témát.
  - Borzalmasan. Azon csodálkozom, hogy nincsenek hatalmas karikák a szemeim alatt.
  - Szintén zenész. - nevettem.
Mikor hazaértem első dolgom az volt, hogy csinálok magamnak egy kis "made in China" leves. Majd felmentem az emeletre kidobáltam a cuccaimat a táskámból, leültem a gép elé és kerestem valami jó kis zenét. Kb. 10 perce keresgéltem úgy hogy a jó hosszú tésztát szürcsölgettem,aminek hála néha egy-egy csöpp leveslé ráspriccelődött a monitorra. Mikor megleltem a számot, felnéztem Face-re Mivel nem láttam túl sok értelmét ezért kikapcsoltam a gépem és elhelyezkedve az íróasztalomnál tanuláshoz kezdtem. Este 8-ig tanultam. Persze ezt úgy hogy közben beszéltem anyuval, apuval és vacsiztam, mert az az egyik legfontosabb étkezés, holtversenyben a reggelivel és az ebéddel. Most pedig "go" aludni.

Díj!!!!!! :)

Az alatt az idő alatt, amig nem jelentkeztem egy díjat is kaptam. Köszönöm szépen a "Barátok kis magazin"-jának! :)

12.fejezet

  Sziasztok! Igen visszatértem, nem vesztem el. Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem csakhát a nyár végén nem sok időm volt írogatni most pedig ugyebár a középsuli se könyítette meg a dolgomat. Nem ígérem, hogy minden héten hozok új fejezetet és azt sem hogy minden vasárnap este 6 órakor pontban fenn lesznek a részek. Ha majd lesz időm rá leülni és írni, akkor valószínűleg megírok egy egész részt és pár ellenőrzés után felkerül. De ez rendszertelenül lesz. Sajnálom!

De nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást és szórakozást kívánok ehhez a részhez a még megmaradt olvasóimnak. Ha még vannak valahol. :)

 

 

 

12.fejezet

A hétvége

  A tegnapi és a mai nap nagyon jól telt. Szombaton anyukámmal elmentünk vásárolni. Vettünk nekem egy zöld pólót, amin 3db rózsaszín virág volt + egy farmert, apukámnak pár zoknit, anyu magának pedig vett egy csíkos pilcsit, mert le volt árazva. Mikor a ruhaboltban végeztünk bementünk a Tescóba és bevásároltunk az ottalvósbulira. Otthon rendet raktam, elmosogattam az új ruhámat feltettem az egyik vállfámra és vártam Evit, hogy megérkezzen. 6 után egy kicsivel csöngettem én pedig eszeveszettem rohantam le a lépcsőn és rántottam ki az ajtót. Evi egyből a nyakamba ugrott, aminek hála hátraestünk. Mindketten nevetve keltünk fel a földről és elvettem a táskájáit..

   - Mit tettél ezekbe? Téglát? - kérdeztem mosolyogva.

  - Nem csak elhoztam a kedvenc plüssömet, egy plédet, pár párnát, nasit, itókát, IM és Popcorn újságokat. És azt hiszem ennyit. - fejezte be a végtelennek tűnő felsorolást.

  - Nem egy hétre jöttél csak egy napra. 

  - Tudom, de szeretek felkészült lenni.

  - Értem. - zártam le a beszélgetést. - Gyere a szobám az emeleten van.

  - Okika. - mosolygott és követett az emeletre. Közben találkoztunk az anyukámmal. Evelin komoly énje átvette az irányítást, illedelmesen bemutatkozott és anyunak feltűnően komoly és higgadt volt. Mikor befejezték a rövid kis csevejüket lepakoltunk a szobámba. Kipakoltuk a tonnányi egészségtelen ételt és tanakodtunk mit csináljunk.
  - Szerintem nézzünk valami filmet vagy sorozatot. - támadt az ötlete Evinek.
  - Ez jól hangzik, és mit?
  - Nem tudom.
  - Keressünk rá Googlen. - ült a laptomom elé.
Már a 3. sorozatokkal foglalkozó blogot néztük, mikor bevillant az agyamba valami.
  - Supernatural.
  - Mi?
  - Vegetto azt mondta, hogy a Supernatural egy nekem való sorozat lenne, csak ne nézzem egyedül.
  - És mikor beszéltél erről Vegettóval. Én ott lemaradtam, hogy utálod.
  - Még mindig utálom, csak beszélgettem vele erről-arról.
  - "Erről-arról"? - méregetett felhúzott szemöldökkel.
  - Jajj, semmi különösről vagy olyasmiről amire te gondolsz. Csak dumáltunk.
  - Hogyne. - bólogatott olyan " persze-persze, engem nem tudsz becsapni" nézéssel.
  - Akkor beírod keresőbe vagy majd én?
  - Beírom. - csapott le a billentyűzetemre.
  - Odaát. - olvastam le a címet. - Valószínűleg ez az, de nem tudtam, hogy van hozzá magyar szinkron.
  - Hívd fel Vegettót majd ő elmondja hogy ez-e az. - bökdöste az oldalamat.
  - Nem tudom a telefonszámát. De nem is akarom felhívni. - mentettem meg magam a helyzetből, mielőtt még valahonnan előszedné a telószámát.
  - Okika, akkor neki kezdünk?
  - Ahan, csak előtte pattogtatunk kukoricát?
  - Naná.
Miután megcsináltuk a sajtos popcornt és öntöttünk ki chipset egy tálba, felmentünk a szobámba, lehúztuk a redőnyöket és indulhatott is a maratoni sorozatnézés. Vagyis indult volna, ha 10 percenként nem állítottuk volna meg, azért hogy feldolgozzuk az eseményeket és körbenézzünk a szobába, hogy minden rendben van-e és hogy nem néz valamilyen szellem az egyik sarokból minket. Olyan 9 óra fele le mentünk vacsorázni. Nálam ez mindig fontos momentuma a napnak, de mondjuk minden étkezés az. Vacsorára sült krumplit és sajttal töltött pulykamellet ettünk. Olyan éjfél fele feküdhettünk le. A mai napon még folytattuk az Odaát nézését és rájöttünk világosban valahogy sokkal nyugodtabban lehet nézni. Olyan 11 körül hazament én pedig a finom ebéd után elkezdtem tanulni a rengeteg tantárgyat. Holnap ugyebár 0.óra infóval kezdünk, utána fizika, kémia, töri, matek, tesi, rajz. Húzós egy nap lesz az is biztos.

11. fejezet

11. fejezet

A délután

  Délután háromnegyed négykor már teljes harcidíszben álltam a konyhában és vártam, hogy a csengő megszólaljon. Vártam, vártam és vártam, de nem történt semmi. Felmentem a telefonomon facebookra és mit látnak szemeim?? Naná, hogy Vegettót.

   Én: Hééé, nem felejtettél el valami?

   Vegetto: Neked is szia! És nem, nem hiszem.

   Én: Akkor segítek, annak a csökevényes agyadnak. KOREP!!!

  Vegetto: Ó b+! Indulok. 15 perc. 

Ezen egy kicsit megbántódtam. 

  - Tényleg ennyire felejthető és jellemtelen ember lennék? - sóhajtottam.
Mikor megszólalt a csengő. Bezártam az ajtót és a kaput, majd köszöntem.

  - Szia!

  - Hali!

  - Bicikli? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

  - Aha, nem akartam a BMX-emmel jönni így maradt a nővérem bicaja.

  - Akkor ezért sárga! - nevettem.

  - Hé-hé, nem ér kinevetni. Amúgy neked van biciklid?

  - Van csak egy szép 8-as van benne.

  - Hát, akkor csak gyalogolnunk kell. - mondta fájdalmas hangon.

  - Ez van. - veregettem hátba. Egyébként furcsa, hogy pár nap alatt mennyit változott a kapcsolatunk. Az első nap megtudtam volna fojtani egy kanál vízbe, most meg haveri stílusban viselkedek vele.
Kb. fél óra csöndes séta után megérkeztünk egy kastélyhoz. Nem-nem, komolyan egy KASTÉLYHOZ!!!!!!!!!!!

  - Tehát ezért mondtad, hogy egy kicsit kilóg.

  - Ja. 

  - De ugye nem vagy valami úri ficsúr? - tetettem félelmet.

  - Ha-ha, nagyon vicces. Amúgy be is megyünk vagy csak állsz itt lebetonozva?

  - Ja, bocs. Mehetünk. 

Mikor beléptem a "házba" egy hatalmas nappali fogadott. Meg persze egy nagycsomó cseléd.

  - Komolyan?? Cseléd? - kérdeztem.

  - Jó-jó, tudom mit gondolsz. De ezt a hodályt valahogy tisztán kell tartani. - magyarázta.

  - Ez igaz. - bólogattam.

  - Ő már a harmadik lány, akit ezen a héten hazahozol. Nem viszed egy kicsit túlzásba? - kérdezte  egy gyönyörű lány. Derékig érő szőkésbarna a haja és ragyogó, zafírkék a szeme.

  - Kösz, nővérkém. Én is szeretlek. - vágott vissza unottan Vegetto. - De ő nem a barátnőm. Korrepetálom meg ő a párom.

  - Ó, tehát te vagy a táncos lány, aki beszólt az öcskösnek! - mondta majd vidáman leszaladt hozzám a lépcsőről - Szerintem nagyon jóban leszünk!

  - Oké, már leakadhatnál rólam.

  - Okééééé! Csak még bemutatkozom. - fordult felém. - Kalamusz Afrodité vagyok. 

  - Afrodité? Mint a szerelem és a szépség istennője?

  - Igen. -mosolygott.

  - Szép név.

  - Köszi! Én is nagyon szeretem. És téged hogy hívnak?

  - Hajnal Edinának. - nyújtottam ki a kezem.

  - Örülök, hogy megismertelek. Remélem barátok leszünk. - mosolygott majd pedig felszaladt a lépcsőn.

  - Kedves lánynak tűnik. - mondtam.

  - Igen, az is. Igaz néha halálra szekál, de amúgy mindenben segít és támogat engem. Csak az a baj hogy egy kicsit nagyon gyerekes.

  - Miért? Hány éves?

  - 20.

  - Mennyi?

  - Jól hallottad. 20. Ma elég kevés órája lehetett.

  - Egyetemista?

  - Az. Éjjelt-nappallá téve tanul. Én már ebbe beleőrültem volna.

  - Hát azt el is hiszem. - mosolyogtam.

  - Most pedig siessünk fel. Próbálj a lehető legkisebb feltűnéssel követni A többi tesóm nem hiszem, hogy ugyanilyen jól reagálna.

  - Hányan vagytok testvérek?

  - Négyen. - mondta majd megfordult és megragadta a vállam. - Ígérd meg, hogy a lehető legmesszebb elkerülöd majd a bátyám. - nézett a szemembe.

  - Miért? - kérdeztem halkan.

  - Mert ő olyan mint én csak idősebb kiadásba. Sőt, még nagyobb nőcsábász mint én.

  - Ó, hidd el nem hiszem, hogy bajom lesz vele.  - mondtam, de megláttam a szemében a komolyságot - Rendben, megígérem. 

  - Oké, akkor gyerünk fel a szobámba. - ekkor megakadtam.

  - Komolyan? Van vagy 40 szoba ebben a házban, de pont a tiedben kell tanulnunk?

  - Az előbb, pedig olyan magabiztosan beszéltél. Talán félsz tőlem? - jött közelebb hozzám.

  - Ki? Én ugyan nem. - mondtam.

  - Tényleg? Pedig nem úgy hallom. - lépett még közelebb hozzám. Már megint ez a helyzet. Mit csináljak szálljak be a játszmába vagy meneküljek? Én inkább a menekülés mellett döntöttem és hátrálni kezdtem a lépcsőn.

  - Pedig, így igaz.

  - Akkor, miért hátrálsz?

  - Mert úgy tartja kedvem.

  - Elég érdekes kedvedben lehetsz? Nem tanulni jöttél? - lépett közelebb 3 lépcsőfokkal, én pedig 4-gyel lentebb. Majd eszembe jutott valami.

  - Most, hogy így mondod! - csaptam a homlokomra, majd stílusosan kikerülve tovább mentem a márvány lépcsőn. - Akkor? Mutatod az utat vagy nézzem végig mind a 40 szobát? - kérdeztem hátra fordulva, mert már vagy 10 lépcsőfokkal fentebb voltam. Az arcán a kezdeti döbbenet után már hihetetlenül szédítő mosolya állt.

  - Szép volt. - mondta kedvesen majd hozzám lépve megpaskolta a fejem. - Gyerünk.

Mikor beléptem a szobába, elakadt a szavam. Mintha visszakerültem volna a normális életbe. A szoba egyáltalán nem hasonlított a folyosóón lévő pompára. Mintha csak egy teljesen átlagos fiú szobájában jártam volna. Na, jó. Dupla akkora lehetett mint egy átlagos fiú szobája. De na! A fal sötétkék volt, amire különböző poszterek voltak ragasztva tixóval. Ott voltak a kedvenc együttesei + egy supernatural poszter. Mikor felnéztem a plafonra megláttam a naprendszerünket.

  - Tényleg álldogálni fogsz mindenhol egy jó 10 percet? Inkább gyere, ülj le. - intett már a kávézóasztaltól (!!!!). A kávézóasztal üveglapos volt. Körülötte párnákkal, ami a mennyezetre emlékeztetett.

  - Oké. - ültem le mellé (!) -  Ennyire szereted a naprendszert? 

  - Talán még jobban is. Kiskoromba csillagász akartam lenni. - mondta mosolyogva.

  - És most már nem?

  - Nem letettem erről, de azért még mindig szeretem.

  - Miért mondtál le róla?

  - Mert új álmot találtam magamnak.

  - Mit? 

  - Sztár akarok lenni Amerikában vagy Japánban. Ezért is választottam ezt a sulit.

  - Értem. Ez egy nagyon jó álom. - mosolyogtam. - Akkor elkezdjük a korrepetálást?

  - Aha. Először kezdjük egy kis felmérővel. - dörzsölte össze a két kezét. - Kapsz rá 45 percet hogy megírd. Én addig zenét hallgatok.

  - Csak azt ne. - ráztam a fejem.

  - Nyugi, fülessel hallgatom. 

  - Akkor se valami jó ötlet.

  - Oké-oké Rockhercegnő. Supernaturalt fogok nézni. Megfelel?

  - Meg. - bólintottam elégedett
Odaültem az íróasztalához és szorgalmasan írtam a dolgozatom, ami már közel sem volt olyan könnyű, mint a suliban. Mikor Vegetto szólt, hogy már csak 5 perc van hátra, csak a tollamat kopogtattam a papíron. Mikor letelt az időm elvette a papírt és ellenőrizni kezdte. Néha-néha láttam fintorogni vagy hallottam felhorkanni. Mikor végzett hozzám fordult:
  - Hogy értél el te 24 pontot a felmérőn?! - nézett rám értetlenül.
  - Miért? Ez jobb lett? - reménykedtem, de hiába.
  - Nem, pont ellenkezőleg. Ennek alapján kész csoda, hogy sikerült 24 pontot elérned.
  - Tényleg ennyire reménytelen eset lennék?! - szomorkodtam.
  - Nyugi, azért vagy itt hogy ezen javítsunk nem? - próbált felvidítani.
  - De. Igazad van. - mondtam, majd rácsaptam az asztalra - Tanulásra fel!
  - Oké. Első lépésként az egyszerű jelen idővel és az alap fogalmakkal, kifejezésekkel kezdjük. Ha ezek majd mennek tovább haladunk.... - vett elő két könyvet - ezek alapján. Az egyik egy tankönyv, ami részletes leírást ad a szabályokról, igeidőkről stb. A másik egy munkafüzet.
Hozzákezdtünk az alapfogalmaknak, - amit még nagyjából tudtam is - utána pedig az egyszerű jelent magyarázta nekem. Amíg én kitöltöttem a munkafüzetet, ő lefénymásolta nekem a könyvben erről szóló fejezeteket, meg nyomtatott nekem egy dalszöveget. Kezembe nyomta a papírokat és elkezdte a javítást.
  - Rendben nem is olyan rossz. Csak párat hibáztál, látod? - mutatott a piros vonalakra+betűkre, ami tényleg kevés volt.
  - Akkor ez azt jelenti, hogy nem vagyok reménytelen eset?
  - Javuló képes vagy. - mosolygott. - Meddig is vagy elengedve?
  - 7-ig. De ha tovább maradok, akkor telefonálnom kell.
  - Akkor telefonálj, mert már fél 7 múlt. Mond hogy olyan 9 fele érsz haza, ha úgy jó.
  - Mi? Miért? Nem végeztünk?
  - De, csak te vagy a párom is, azaz meg kell ismernünk egymás képességeit.
  - Oké, de legyen inkább nyolc. Nem sok kedvem van kihúzni a gyufát. Meg táncolni sincs sok kedvem.
  - Ezt úgy érted, hogy csak én énekeljek, te meg majd nézed.
  - Pontosan. - vigyorogtam.
  - Legyen.
Anyuék pár perc alatt beleegyeztek az egy óra csúszásba így már csak Vegetto énekhangjára kellet várnom.
   - Jössz? - kérdezte
  - Már megint hova?
  - A zeneszobába vagy próbaterembe. Ahogy tetszik. - felelte egyszerűen.
  - Saját próbatermetek van?
  - Ja. A családomnak nagyon fontos a zene. Rengetek hangszerünk van.
  - Hihetetlen! - ámultam.
  - Csak aztán "le ne menj hídba" vagy mit szoktak ilyenkor mondani.
  - Jajj! Mindjárt lemegyek hídba. - játszottam, majd egyszerre nevettünk fel.
  - Itt vagyunk. - szólalt meg, mikor már feljöttünk két lépcsőn is.
  - Mégis hány emeletes ez a kastély? - lihegtem.
  - Már ennyitől kifulladtál? Hát nem vagy valami jó kondiba Rockhercegnő.
  - A tesi sose volt az erősségem.
  - Akkor hogy vagy táncos? - kérdezte furcsán.
  - Nem tudom. Valahogy táncolni 1 óra hosszán át sokkal könnyebb, mint 4 kört futni a tornacsarnokban.
  - Hát ezt ne nagyon hangoztasd a családunkban.
  - Miért? Csak ezt ne mond, hogy ebbe is jók vagytok. - mert komolyan ilyen nincs. Van zenei érzékük, okosak és még sportosak is. Az anyagi háttérről meg ne is beszéljünk.
  - De, ebbe is. Nagyon komolyan vesszük az ilyesmit. A lányoknak alapból szükséges ilyet tanulni önvédelem céljából, így nem csak a nővérem Afrodité judózik nem is akárhogy, de a húgom Dalma is elkezdte a játékos edzéseket. A bátyám Ákos meg én, pedig hogy ne maradjunk szégyenbe elkezdtünk edzeni.
   - Félelmetesek vagytok! - suttogtam.
   - Tudom. Akkor meghallgatod hogy éneklek? -  ültetett le egy székre.
   - Kezd.
Odaállt a mikrofon elé és elkezdett énekelni a........... Pálinkadalt. De ez nem is ez volt a legnagyobb meglepetés. Hanem a hangja. Hihetetlenül hangja volt. Leírhatatlan. Miközben énekelt a hideg futkosott a hátamon.
  - Na, mit gondolsz? - nézett a szemembe. A gyomrom megint mogyorónagyságúra zsugorodott és abban a pici térben újra repkedtek a pillangók. Pedig azt hittem, hogy már megfulladtak.
   - Jó volt. - próbáltam nyugodtságot erőltetni a hangomra.
   - Akkor jó. Legközelebb te jössz a tánccal.
   - Úgy lesz. Lehet hogy ez egy hülye kérdés, de nincs teljesen véletlenül egy tánc termetek?
   - Nincs. De az edző termünkben is el fogsz férni. Ne aggódj.
   - Oké. Hazakísérsz?
   - Ja, csak szólok a nagyiéknak.
   - A nagyszüleid is veletek élnek?
   - Anyuék nagyon ritkán vannak itthon. Karácsonykor és a nyáron 1 hetet. Építészmérnökök és jelenleg Dubajban dolgoznak. De voltak Amerikában, Franciaországban és a kedvenc helyükön Japánban is.
   - Nagyon szeretitek Japánt.
   - Igen, az egész család oda van érte. Anyuék vettek is egy nyaralót ott.
   - Attól még jóban vagy anyukádékkal?
   - Nagyon jó a kapcsolatot. Telefonon és skypon is mindig beszélünk. Mindent tudnak, ami az életünkben történik. Főleg anyu.
  - Az jó. - mosolyogtam.
  - Az. - mosolygott vissza. Ma feltűnően sokat mosolygott. Biztos valami jó történt. Lementünk a rengeteg lépcsőfokon, mikor Ádám beszólt az egyik nappali féleségbe.
  - Nagyi elkísérem Edinát haza.
  - Rendben, de kapcsold be a világítást a biciklin. - szólt ki egy ismerős hang a szobából.
  - Úgy lesz. Gyerünk.
  - Jó, csak előtte szeretnék bemutatkozni.
  - Menj.
  - Csókolom, Hajnal Edinának hívnak. - mondtam majd elakadt a szavam. Vegetto nagymamája Éva néni a pékségből.
  - Szia Edina! Örülök hogy látlak! - nézett rám kedvesen.
  - Én is nagyon örülök, hogy újra látom! - pirultam el.
  - Ti ismeritek egymást? - csodálkozott Vegetto.
  - Igen. Volt egy párszor a pékségbe.
  - Nagyon finomak a péksüteményei Éva néni. - dicsértem meg.
  - Köszönöm. Örülök, hogy az unokámnak ilyen kedves partnere lett.
  - Jó éjszakát! - köszöntem el.
  - Szia nagyi, majd jövök! - puszilta meg a mamája arcát.
Mikor kiléptünk a kapun megszólalt.
  - Van skypod?
  - Van.
  - És megadod a címed?
  - Háát.... még gondolkozom rajta.
  - Megint kezded.
  - Mit? - néztem rá.
  - Ezt a "játszom az ördöggel" dolgot.
  - Te lennél az ördög? - kérdeztem incselkedve.
  - Látod, megint.
  - Oké, abbahagyom.
  - Oké, egyébként igen. Én vagyok az ördög. Vagy a tűz. És a tűzzel nem szabad játszani. - mondta kihívóan. Viszont megfogadom a tanácsát most az egyszer. Nem szeretnék belehabarodni. Maradjunk csak az utálatnál. Vagy a haverságnál.
Miután hazaértem elmeséltem anyuéknak, hogy milyen különleges a Kalamusz család. Hallgattak, néha mondtak bár óvó megjegyzést és felmentem a szobámba. Letusoltam, ettem, fogat mostam, naplót írtam, fogszabályzó és most gondolkozom. Rengeteg minden történt ez alatt a pár nap alatt. Barátokat szereztem, van ez a furcsa érzés Vegetto irányába, amiről holnap kikérdezem Evit amikor itt alszik és Kati meg Juli elengedése. Nagyon felszínes kezd lenni a kapcsolatunk. Pedig én írtam rájuk, hogy mi újság van ott. Erre annyi volt a válasz, hogy " Elvagyok kösz." meg "Okés minden". Szomorú vagyok. :(

  

10.fejezet

10.fejezet

Kemény nap

Eljött ez a nap is. Reggel felkeltem, köszöntem apunak, aki még otthon volt, de már indult is. Összeütöttem magamnak egy rántottát és dicséretet érdemlek mert nem égettem le a házat. Felmentem lezuhanyoztam, fogat mostam felvettem az egyik kedvenc trikóm, Evi kedvéért (piros alapon a Paramore képe) + egy sárga térdnadrágot meg a szemüvegem. Felkötöttem a hajam, elraktam a tízóraim, amit anyu készített, vállamra vettem a táskám és a bezárt kapu előtt vártam Evit. Már távolról felismertem. Tegnap skypen megbeszéltük, hogy zenekaros felsőbe jövünk. Evi egy fehér BTR pólóba jött, hozzá egy fekete farmerrövidnadrágot vett fel a hosszú fekete haját, pedig kontyba tette fel. Így indultunk el a suliba a nulladik órai úszásra. A fiúk a szokásos helyükön álltak és éppen röhögtek valamin. Gyors köszöntünk és mentünk is tovább az öltözőbe, mert Evi valami nagyon fontosat akart mondani.
  - Na, mond már! - mondtam izgatottan.
  - Oké, szóval lehet, hogy szerelmes vagyok. - pirult el.
  - MI?? Kibe?
  - Gyere ide, megsúgom.
  - Senki sincs benn mondhatod hangosan is.
  - Oké, de kérlek ne kiálts fel. Nem szeretném, ha bárki is megtudná.
  - Jó, nem fogok.
  - Szóval.... izé. Öööö..... - próbálkozott.
  - Figyu, nem kell elmondanod. Majd elmondod, ha úgy érzed.
  - Ííííí, ne hari, pedig én tényleg el akarom mondani.
  - Semmi gond. - simogattam meg a hátát.
  - Attól még barátnők vagyunk?
  - Persze, te buta. Miért ne lennénk? - mondtam kedvesen. Ő a nyakamba ugrott és úgy pityergett.
  - Egyébként nem akarsz átjönni holnap hozzánk egy ottalvósbuli féleségre. Anyukám szívesen megismerne.
  - Persze, szívesen.
Ezután felöltöztünk és elindultunk a gyülekezőhelyre. A suli igaz hatalmas, de nincs medencéje, így a közeli strandét használtuk. Az úszás után gyors átöltözés és hajszárítás és már rohantunk is nyelvtanra. Ilyenkor irigylem a fiúkat. Nyelvtanon Olivér felet és egy kis súgással - tőlem és Evitől - négyest kapott. Ezután két infó jött, amit a francia tanárnőnk Angéla tartott. Az első órában a számítógép részeit beszéltük át második órában, pedig szabadprogram volt. Robi és Norbi youtube videókat néztek a WOW-ról és a Metin 2-ről. Bence valami viccoldalt nézegetett. Hozzá csatlakozott egy idő után Tibi is, akivel úgy tűnt jól megértették egymást. Kinga a Wikipédiát (!!!!) nézegette, Evi a Szent Johanna Gimit olvasta mellettem és néha-néha felnevetett, Olivér épp egy Metalica számot hallgatott, Ádám pedig egy sorozat ismertetőjét nézte.
  - Mi az? - kérdezte lágy hangon.
  - Semmi, csak tanulmányoztam ki mit csinál.
  - És te mit csinálsz?
  - Jelenleg semmit.
  - Akkor gyere ide. - mondta és azt hittem rosszul hallok.
  - Mi?
  - Jól hallottad, ne nézz így rám. Végülis egyezik az ízlésünk zene terén plussz te vagy a párom is, úgyhogy meg kell ismernünk egymást.
  - Oké. - válaszoltam egy kis idő után, mikor átgondoltam az érvelését. Miután odaültem hozzá, szemet szúrt a sorozat, amit nézegetett.
  - Vámpírok??? - kérdeztem közben furcsán nézve őt, aki csak a monitort bámulta.
  - Ahan, de ez nem Twilight féle, mielőtt még bármi is elkezd kattogni abban az okos kis fejedben. - mutatott a fejemre, ahol már különböző elméletek születtek.
  - Honnan veszed, hogy bármit is gondoltam?
  - Ismerlek. - mondta és a szemembe nézett. Pillangók és torokszárazság üdv újra itt. - Valamennyire.
  - Akkor mégis milyen ez a...... "True Blood" - olvastam le a sorozat címét.
  - Hidd el nekem nem neked való, bár ki tudja.
  - Miért milyen?
  - Hát gyakorlatilag pornó féleség megspékelve egy jó kis sztorival. - mondta.
  - MIII? - kiáltottam fel talán kicsit túl hangosan is mert mindenki köztük a Angéla tanárnő is felénk nézett.
  - Valami baj van? - kérdezte.
  - Nem, nem semmi. Sajnálom. - mondtam és visszafordultam Vegettóhoz, aki jót mosolygott rajtam.
  - Szerinted ez vicces? - sziszegtem.
  - Rettentően. - mosolygott még mindig.
  - Oké mostmár elég lesz.
  - Jó, tudod rosszabb reakcióra számítottam. De azt tudnod kell, hogy minden fiú néz pornót.
  - Igen, tudom ez nyílt titok. De azért még nem kell kimondani. - mondtam és éreztem, hogy ég az arcom.
  - Olyan szép vagy, mikor elpirulsz.
  - Mi?? - kérdeztem meglepődve.
  - Semmi, semmi. - legyintett és bezárta az oldalt.  - Tehát, akkor tudom mik a kedvenc bandáid. Akkor nézzük a kedvenc sorozataid, filmjeid.
  - Filmjeim nincsenek, de régebben imádtam a Bajos csajokat. Sorozatot, pedig nem néztem mostanság, de a Bűbájos boszorkák örök favorit. És neked?
  - Oké. Film, hát nem tudom régen néztem filmet, de viszont a Bosszúállók az jó volt, meg még a Másnaposok első része. Sorozat terén a True Blood a top, de a Supernatural se rossz. Még a Sherlock is okés. - mondta és nyeltem egy nagyot. Ezekről még nem is hallottam.
  - Eddig azt hittem, hogy Oli a sorozat függő.
  - Igen, Oli a sorozatfüggő. - nyomta meg az Olit - Ő mondta nekem ezeket a sorozatokat meg még egy nagy csomó mást is, de azokat inkább dobtam. Ha akarsz sorozatot nézni, akkor szerintem te a Supernaturallal szimpatizálnál, de ne nézd meg egyedül.
  - Oké, kössz. - mosolyogtam
  - Játszol valami online játékkal?
  - A Shake&Fidget-tel.
  - Gondolhattam volna. Én is játszom vele.
  - Tényleg?
  - Ja.
  - Félelmetes. - suttogtam.
  - Mi? - kérdezte most ő értetlenül.
  - Jobban hasonlítunk, mint gondoltam.
  - Most, hogy így mondod tényleg. De van ez így.
  - Akkor most én kérdezek. - vettem át az irányítást a beszélgetésünk felett. - Mondj magadról egy olyan dolgot, amit csak a hozzád legközelebb álló embereknek mondtál el, mert olyan ciki.
  - Jól csinálod. - dicsért meg.
  - Tudom.
  - De te is mondasz magadról egyet, ugye?
  - Igen.
  - Kis koromban, volt egy barbie babám, amit mindennél jobban, szerettem és Shellynek hívták. - erre felnevettem.
  - Bocsánat. - mondtam a tanárnőnek.
  - Hééé, nem ér kinevetni. - suttogta és igen, jól láttam elpirult. Hihetetlen, hogy ezt írom, de jól állt neki.
  - Oké, bocs.
  - Te jössz, de nem hiszem, hogy tudsz olyat mondani, ami meglepne.
  - Imádom a Dragon Ballt. - szaladt ki a számon.
  - Komoly? - kérdezte csodálkozó szemekkel.
  - Igen és nyertem.
  - Mi? Hogy nyertél?
  - Olyat mondtam, amit meglepődtél.
  - Oké, de többször nem fogsz legyőzni semmiben. Plussz erre tényleg nem számítottam.
  - A reakciódból ítélve ismered a Dragon Ballt.
  - Jaja, imádtam és még most is imádom.
  - Én is.
  - Na jó. Nem hittem volna, hogy találkozok egy olyan lánnyal, aki Dragon Ball rajongó.
  - Ritka példány vagyok. - húztam ki magam mosolyogva.
  - Igen, az. - mondta a szemembe nézve.
Infó után francia jött, de mindenki azzal nyaggatott, hogy mondjam el mi van Vegetto és köztem. A hihetetlenül unalmas francia után jött még egy izzasztó matek és egy könnyed ének. Éneken röpdogát írtunk és az óra hátralevő végében kottáztunk. Ezután egy lyukas óra, amiben megpróbáltam Vegettót elkerülni és közben ettem egy elefántcsordányi ételt. Bencével, Evivel, Klauval és Andival kiválasztottunk egy sarkot, ami mostantól a mi sarkunk lesz és oda megyünk minden szünetbe. A szakos órán egy koreográfiához tanultunk lépéskombinációkat. A tanárnő elég kemény senki sem gondolná róla. És ez csak a nap első fele volt. Hátra volt még a délután, Vegettóval.

9.fejezet

9.fejezet

Párválasztás

   A reggelem a szokásosan telt. Kaja, tusolás, fogmosás, fésülködés, öltözés (egy kék póló, amin egy flitterekkel kirakott Eiffel-torony csillogott és egy fehér vászon térdnadrág), kapu zárás, indulás. Út közben találkoztam Evelinnel, akivel egymás nyakába ugrottunk és bementünk a 'Mama Pékség'-be. Sokan voltak ezért nem akartam ezzel zavarni Éva mamát, úgyhogy csak megvettem a két darab diós kiflit, amit már régóta megakartam kóstolni és indultunk is tovább. Evi be akart menni a könyvesboltba megvenni valami könyvet, amit Szent Johanna Giminek neveznek, de a könyvesbolt zárva volt. Szegény egészen a suliig szipogott még akkor is mikor beértünk az aulába és köszöntünk a fiúknak.

   - Hali Inna, Evelin!

   - Helló Dina, Napfény.- köszöntött Oliér és mikor meglátta Evit odasietett hozzá.

   - Na, ne csináld már! Így nem illik rád a becenév, amit kitaláltam. - sértődött meg.

   - Nyugi, a becenév biztonságban van. Ez csak átmeneti, valószínűleg, ha délután megveszi a könyvét, akkor újra a régi lesz. - mondtam Olivérnek, de úgy mindenkinek. Bár ők egy kukkot sem hallottak meg, abból amit magyaráztam. A két kocka szokás szerint veszekedett, Tibi épp a Facebookon lógott a telefonja segítségével, Ádám pedig madarakat lövöldözött ki csúzliból (????) szintén a telefonjával.

   - Ahann, akkor megnyugodtam. A Borús, olyan lehangoló becenév. - mondta és Evi meg én elmosolyodtunk. - Tényleg Napfény, ha már így kivirultál elmondod a kedvenc számodat?

   - Okika! A Big Time Rushtól a 24/sevent, légysziiiii!

   - Okhéjj felírtam. - mondta Tibi fintorogva.

   - Rockhercegnő te mit óhajtasz-e csodálatos napon? - mondta erősen a szemembe nézve Vegetto.

   - Jujjj, tudod volt egy száma amit tegnap hallgattam és annyira szupcsi volt. Justin Biebertől a Boyfriendet. - mondtam és mindenki rám nézett döbbent arccal.

   - Mi a fr... - kezdett bele Robi, de elnevettem magam.

   - Istenem látni kellet volna az arcotokat.

   - Ha-ha-ha nagyon vicces Inna.- mondta Tibi mosolyogva.

   - Komolyra fordítva a szót a Simple Plan-től a Welcome to my Life-ot.

   - Na ez már jobban hangzik. - nyugodtak meg a többiek.

   - Na nézzenek oda a Rockhercegnő Simple Plan rajongó?! 

   - Ja. Csak azt ne mond, hogy te is? - néztem Vegettóra.

   - Talált, süllyedt.

   - Áhh, ilyen nincs.

   - Ja én is ezt gondolom. Amúgy ez egy pop punk banda.

   - Én is tudom.

   - Mikor jelent meg az első stúdiólemezük? - kérdezte hirtelen.

   - Mi?

   - Csak válaszolj.

   - 2002.

   - Mikor alakultak?

   - 1999.

   - Mi volt annak az albumnak a címe, amit 2011-ben adtak ki?

   - Get your heart on!

   - Mi az énekes neve?

   - Pierre Bouvier.

  - Azta, te tényleg rajongó vagy!

  - Persze, én nem vagyok az a csaj aki csak azt mondja, hogy "Jaj én ismerem őket" közbe meg tökre nem. Én az vagyok, hogy amit ismer arra azt mondja, hogy ismer, amit nem azt meg nem.

  - Ritka egy faj. - mondj Tibi.

  - Ahann, de ugye tudjátok, hogy ebből semmit sem értettünk? - mondta Olivér.

  -  Igen Oli, tudjuk. - mondtam.

  - Hé! Te Olinak neveztél?

  - Ő... igen. - pirultam el.

  - Jaj, de cuki vagy! - kiáltotta és átölelt.

  - Oké, elég lesz az ölelkezésből gyerünk menjetek órára 9.b - mondta Renáta igazgatóhelyettes.

Mi szófogadó gyerekek módjára elindultunk, csakhogy olyan hangosan mentünk végig a folyosón, mint egy elefántcsorda. A fizika és a dupla irodalom laza volt, ha a szokásos körmöléstől és az irodalom felelésemtől eltekintünk. Hála anyunak, aki régebben megtanította, hogy a lecke és a tanulás az első 5-öst kaptak a fiúk pedig hálásak voltak, azért mert 12 (!!!!) percig húztam a felelést. Kaptam pár hátbaveregetést és ,, így tovább"-ot. Ezután jött a rémálmom. A rajzóra. Jó nem voltam azért annyira rossz belőle, de azért jó se. Stabil hármas, a jobb napokon még egy-egy négyes is becsúszott. Az egyik tantárgy, amiből teljesen béna vagyok. Szerencsétlenségemre heti három rajzóránk van. Ebből egy elmélet kettő rajzolás. Így már talán jobban állok. A tanárnőnk hosszú, vékony, csontos nő, Kalapos Mária. A jaha rövid, kicsit bodri, és vörös. Fülében a szaloncukros (??) fülbevalók himbálóztak minden lépésére. Gyenge idegrendszere lehet mert mi már az első rajzórán kiakasztottuk. Pedig nem csináltunk semmit. Csak a szokásos "a legutolsó sorból előrekiáltok a legelöl ülőnek valami értelmetlent" ment. Az utolsó padból ezt Tibi vállalta be és Robinak kiáltotta azt, hogy banán. Igazából nem értettem ennek mi értelme van, de mikor hátrafordultam Vegetto azt sugallta a szemeivel, hogy "nevess". Így belekezdtem az értelmetlen hahotázásba, a drága tanárnőnk pedig már könnyezett. Mikor vége volt az órának, ahol teljesen mellékesen egy tavat kellet rajzolni. Nem, komolyan ez volt a feladat. Tó. Ebből nagyon sokat szűrtem le, úgyhogy csak festettem egy nagy kékséget, köré, pedig valami zöldes-barna maszatot, ami nád akar lenni.
   - Amúgy ez mi volt? - kérdeztem miközben egy Ke$ha szám dübörgött a hangszórókból.

  - A legújabb technikánk a tanárok kiborítására. - mondta...... Bence.
  - Te erről honnan tudsz? - kérdeztem kidülledt szemekkel.
  - Ő találta ki. -  mondta Tibi.
  - MII???
  -  Nagyon gyorsan tanul a gyerek. De amúgy tényleg beválik. - veregette hátba Bencét, akinek a füle is piros volt.
  - Ez teljesen értelmetlen volt és ha megkérdezhetem miért is kell ezt csinálni. A tanórák tanulásra vannak nem pedig hülyülésre. - mondta teljesen higadt hangnemben "komoly" Evelein.
   - Ne mááár Napfény! - emelte kezét az égnek Oli. - Mióta vagy te ilyen depis?
   - Nem depis csak személyiséget váltott. Nemrég tette le a könyvét. 3 perc múlva már visítozni fog. - És tényleg úgy volt. Visítozva ugrált, hogy ez milyen ,,szupika volt már".
  - Úúúúr Isten! Ez te honnan tudtad? - fordultak felém a fiúk.
  - Ő a legjobb barátnőm. - mosolyogtam rá.
  - Tényleg?? - kérdezte meghatódottan.
  - Igen.
  - Jujj, te is nekem! - ugrott a nyakamba. Ezután becsengettek és elkezdődött a második tajz. Én festettem  több hattyú féleséget a tóra fehér temperával és készen is volt a mesterművem. És 3-ast kaptam. Igen tipikus. De nagyon örültem neki. Megnéztem az órarendemet és angol óra következett. Villámcsapásként ért a felismerés és ha nem akarom kihúzni a tanárnál a gyufát akkor azonnal cselekednem kellet. Eszeveszettül rohantam végig a folyosón, ki az udvarra és Ádám nyakába ugrottam (!!!!).
  - Húúúú! Mikor lettünk ilyen jóba Rockhercegnő? - kérdezte mosolyogva. Jó talán egy kicsit eltúloztam, de csak úgy jött.
  - Ti mióta jártok? - kérdezte Oli.
  - Semióta.-  válaszoltam szikrázó szemekkel felé nézve.
  - Na jó mond mit akarsz.
  - Segítséget.
  - Miben?
  - Angol.
  - Korep? - kérdezte mintha nem tudta volna.
  - Igen. Na segítesz? Nem szeretném kihúzni a tanárnál a gyufát.
  - Stréber. - ejtette ki két "köhögés" között egy 11.-es fiú.
  - Oké, oké segítek. - közben leintette a háta mögött lévő stréberező fiút.

  -    Na, akkor mikor és hol?

  -     Nálam holnap 4-kor.

  -     Várj, nem lenne jobb inkább egy könyvtárban?

  -     Miért, talán félsz tőlem?

  -    Nem, csak izé. Nem tudom. Ki nem állhatlak. – mondtam őszintén.

  -   Tehát ki nem állhatsz?

  -   Igen.

  -  Akkor tegnap a vízi csatánk mi volt?

  -  Az csak egy pillanatnyi, na jó pár percnyi elgyengülés volt. Valamint ”csata”, ahogy te is mondtad.

  -   Tehát még mindig gyűlölsz?

  -    Honnan veszed, hogy gyűlöllek.

  -    Hát, nem is tudom épp az előbb mondtad  meg mindenkivel tök kedves vagy, beceneveket adsz nekik – célzott Olira – odaadod a házidat és súgsz felelésnél.

  -    Hé, még nem is felelt senki csak én.

  -    De később fognak. Akkor te segíteni fogsz nekik, igaz? – fürkészett a kék szemeivel, amiket 

megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. Lassan napszemcsit kell hordanom. Úgy elkerülhető a 

szemkontaktus.

  -  Igen. – vallottam be.

  -  Na látod! Engem lehordasz, elküldesz a fenébe valamint kerülöd a szemkontaktust. – a fenébe, lebuktam!   -  Ez két dolgot jelenthet. 1. Utálsz, ami valószínű. 2. Belém zúgtál, ami még valószínűbb. Tehát?

  -   Hogy lehetsz ilyen bunkó és nagyképű! – háborodtam fel. Még hogy szerelem. Ha-ha-ha. Röhög a 

vakbelem. – Nehogy azt hidd, hogy minden lány csakis a te kegyeidet keresi. Hidd el van, akiket teljesen

hidegen hagysz. Sőt, olyanok is vannak, akiknek ettől a stílustól a hideg futkos a hátukon.  Szerencséd, 

hogy én az első csoport tagjait erősítem. – fejeztem be és felnéztem a szemeibe. Nesze neked gyomrom. 

Jöhetnek a pillangók. És… jöttek is.

  -   Szóval utálsz? – nézett rám bociszemekkel. Na, pont ezért nem nézek a szemeibe. Erőt vettem magamon.

 Nem hagyhattam, hogy győzzön.

 -    Pontosan. – mondtam egy kicsit halkabban, mint az előbb, mert az egész udvar ránk fókuszált.

 -   Oké! Ezt vártam tőled.

 -    Mi? Miért? – kérdeztem, de ő csak a kezével megpaskolta a fejem.

 -     Hééé! – kiáltottam rá.

 -     Akkor nálam holnap 4-kor. Várlak.

 -    Oké. – nyugodtam bele. – Hol is laksz?

 -    Óóó, tudod a Kántor u. 48. szám alatt. Egy hatalmas ház, hatalmas kerttel. Eléggé kilóg. Megtalálod. – 

tájékoztatott és épp visszafordult volna, mikor rám nézett. – Ugye tudod hol van ez az utca?

-   Háát, nem éppen. – majd mikor ismét belenéztem a szemeibe, kijavítottam magam.

-    Na, jó fogalmam sincs. Igazából nyáron költöztünk ide a szüleimmel, szóval nem nagyon ismerem 

Budapestet. Ráadásul, az a város ahol éltem sokkal kisebb volt. Alig volt nagyobb egy falunál.

-   Oké. És mikor költöztetek ide? – húzott egy kicsit távolabb a fiúktól. És azon kaptam magam, hogy Vegettóval sétálgatunk az udvaron.

-    Június végén.

-   És azóta kimozdultál már egyáltalán? – kérdezte. Istenem, hogy trafálhat bele mindenbe?!

-   Persze, ki. Megnéztem a turista látványosságokat. – vallottam be őszintén.

-    És még? Mozi?

-   Nem.

-   Pláza?

-   Nem

-  Oké, gondolhattam volna. Te nem ilyen lány vagy. - ilyen könnyen kiismert volna?

-  Cukrászda?

-    Igen. – feleltem boldogan. Azonban aggasztott, hogy ilyen könnyen kiismert. Hátha csak jól tippelt.

-   Könyvesbolt?

-    Igen. – nem, csakis véletlen.

-   Könyvtár?

-   Igen. – a könyvesbolt után csakis ezt kérdezheti.

-  Újságos, ahol egy nagycsomó magazint megvettél csakis a kedvenc zenekaraid miatt?

-   Igen. De tudod milyen ritkán látok Paramore, Sum 41 és Simple Plan cikket meg posztert? – és be kellet 

látnom, hogy tényleg ismer valamennyire.

-   Igen, hidd el tudom, bár nem vagyok valami tinimagazin rajongó, de a poszterekért azért néha-néha én is 

megveszek egy újságot.

-   Tényleg! Te is Simple Plan rajongó vagy!

-    Igen.

-   Milyen zenét szeretsz még?

-    Ott van a Green Day, ami nagyon kúl.

-    Aha, tehát ”kúl”? – kérdeztem a hangját utánozva.

-    Igen, kúl. – mondta mosolyogva. – Egyébként szerintem neked is tetszene, majd hallgasd meg őket.

-   Oké. Más?

-    Talán még a Jet.

-     Jet?? – erről még nem hallottam

-    Igen, majd hallgasd meg őket is.

-   Oké.

-   Tudod olyan furcsa. Lánnyal még nem beszélgettem ilyen zenékről. Vagyis igen, csakhát ő nem nézett ki 

ilyen…..

-   Ilyen?

-   Lányosan.

-  Miért, hogy nézett ki?

-   Hát egy biztos. Semmi pénzért se vett volna fel ilyen flitteres pólót. – nyomta meg a flitteres szót.

-   Hé! Mi a baj a pólómmal?

-   Semmi, tényleg. Tök cuki.

-   Jaj, ne már! Imádom Párizst és a kék a kedvenc színem.

-   Tehát, nálad ez a póló abszolút benne van a top 10-be.

-   És azzal mi a baj?

-   Semmi-semmi. Na akkor hol laksz?

-    A Kósa János utca 36 szám alatt. Itt mész egyenesen az úton és kb. 15-20 perc után oda is érsz.

-    Oké, akkor 4-re megyek érted.

-    Oké. Várlak.

-    Szia!

-    Még találkozunk. – mondtam.

-    Tudom, de az illemed. – gondoltam, hogy abból a beszélgetésünkből még valami rossz fog kisülni.

-     Komolyan? – kérdeztem valami idióta hangnemben.

-     Komolyan.  Szia!

-     Szia! – köszöntem és besiettem a terembe. Mikor beléptem Kamilla már várt engem.

-    Szóval, már egy menő pasit is összeszedtél magadnak. Mit tervezel?

-    Neked is helló. Ha Ádámra gondoltál ő nem a pasim és nem tervezek semmit.

-   Dehogyisnem. Tudom mit csinálsz a fiúkkal.

-    Igen, ezt barátkozásnak hívják.

-   Nem, én átlátok rajtad. Ez az állítólagos barátkozást a felsőbb körökbe való bekerülésért csinálod. – 

már visszaszóltam volna mikor megjelentek a fiúk, Vegetto vezetésével.

-    Mi a baj Dina? – kérdezte Olivér.

-    Semmi.

-   Dehogyisnem. Elmondom mi a baj. Az hogy mindannyian tiszta hülyék vagytok. Nem veszitek észre mit 

csinál ez a szajha? – lépett a terembe időközben Dia.

-   Me’ mégis mit csinál? – kérdezte Robi.

-    Felhasznál titeket azért, hogy menő legyen.

-    Ne hasonlítsátok magatokhoz. Dina igenis jó fej és a barátom. – mondta Olivér.

-    Inna a barátunk. – javította ki Tibi és a többiek mind bólogattak.  Ez nagyon jól esett.

-    És persze a mi barátunk is. -  lépett be Evi, Bence, Klau és Andi.

-    Ezt nem hiszem el! Mindenki bedől ennek. Vegetto mond, hogy te átlátsz rajta. – nézett Kamilla az említett személyre.

-   Bocs, de nem hiszem hogy kihasználna minket. Ha tényleg a menőség lenne a célja, akkor nem utálna, hanem nyalna nekem. Nem?

  -   Kérlek, dehogy utál. Ez csak egy technikája, hogy belezúgj, ami amúgy teljesen gáz és tuti nem válik be.

  -   Ezt honnan tudod? Mi van, ha nálam pont ez a stílus jön be? – kérdezte és rám nézett.

  -     ….- ennyi, egyszerűen Kamilla nem tudott megszólalni. Bejött a tanár és elkezdődött az óra. Nem volt 

olyan vészes, de az biztos hogy Vegettónak alaposan belém kell ”vernie” az anyagot. Óra végén engem és 

őt odahívott az asztalához.

  -  Akkor megbeszéltétek a korrepetálást?

  -   Igen, holnap kezdjük. – mondtam és örültem, hogy eszembe jutott szünetbe ez a dolog

  -  Értem, de jobb lenne mondjuk heti 2-3 alkalom. – erre bennem megfagyott a vér. - Ugye nem lenne gond?

  - Nem semmi gond. - mondta.
  - Rendben. - viharzott ki az ajtón.
  - Ugye ez csak vicc. Nem töltök veled hetente 2-3 délutánt. - fújtam rá.
  - Hallottad mit mondtam Kamillának óra előtt? - érdeklődött én pedig észbe kaptam.
  - Jaj, Ádám csak vicc volt, tudod hogy mennyire szeretlek. - játszottam.
  - Ezt egy igennek vettem. Figyelj, nekem nem jönnek be az ilyen " hatalmas love van" csajok.
  - Huh. Kössz, hányingerem lett magamtól.
  - Oké, nekem is a hideg futkosott a hátamon. - mondta és megpaskolta a fejem.
  - Ezt miért csinálod?
  - Haverok lehetünk, nem? - hagyta figyelmen kívül a kérdésemet.
  - Lehetünk, de nem egyik pillanatról a másikra. Fel kell építenünk. Nem foglak az egyik pillanatban Vegettonak a másik pillanatban, pedig már valami beceneven szólítani.
  - Oké, hidd el nem nagy veszteség ez számomra. Nem tudom Oli hogy örülhet ennek ennyire. - nyomta meg az Olit.
  - Biztos jól esik neki. Nekem is jólesik az, ha a becenevemen szólítanak.
  - Tehát szólítsalak én is Innának?
  - Nem nálad a Rockhercegnő is becenévnek számít.
  - Oh, akkor ok. Szia!
  - Szia!  - köszöntem és bementem a tánctermünkbe, ahol már Judit tanárnő várt ránk. Elkezdődött a bemelegítés egy Kelly Clarkson számmal. Mikor bemelegítettünk a tanárnőnk megszólalt.
  - Várnátok egy pillanatot, mindjárt jövök. - a teremben zúgolódás kezdődött. Mindannyian tudtuk, hogy most jött el az a pillanat, amikor kiválasztják neked azt a párt, akivel 4 éven keresztül együtt leszel. Beléptek az énekesek a terembe. A fiúk tipikus selyemfiúk voltak, akiket ki nem állhatok, a lányok pedig a nagyképű "hű de menő vagyok" fajta. ÁÁÁÁ! Na mindegy.
  - A párotokat ti választjátok és mi eldöntjük illetek-e egymáshoz tehetség és személyiség alapján. - mondta az énektanárunk. A lányok azonnal rohantak Vegettóhoz és Olivérhez, én pedig csak ott álltam némán Andival, Klauval és Tibivel. Vegetto, mikor átvágott a lánytömegen odajött hozzánk.
  - Hát ti? Nem választotok.
  - Várunk. - mondta Andi.
  - Nekem jó lesz a maradékból is valaki. - mondtam.
  - Értem. Tanárnő! - kiabált.
  - Igen?
  - Megtaláltam a párom. - mutatott rám.
  - Rendben, nagyon jó választás. Felírtam.
  - Héé, és engem meg sem kérdezel? - keltem ki magamból.
  - Úgyis csak a maradékból választottál volna. Nekem pedig nem kell több lányt elutasítanom, így nekik is jut valami jó pár.
  - Oké, de ugye tudod, hogy nem lesz olyan könnyű velem együtt dolgozni.
  - Tudom, de majd megoldjuk valahogy.
Miután mindenkinek sikerült párt választania az énektanár tájékoztatott minket hogy sok időt együtt kell töltenünk a partnerünkkel, meg kell őket ismernünk, hogy jó összhangban legyünk. Ezek mellet minden hét végén kapunk majd egy feladatot amit közösen kell megoldani. Remek.  Mikor kijöttem a teremből megvártam Evit meg Bencét és indultunk a könyvesboltba, ahol Virág megvette a Szent Johanna Gimi első részét, Bence egy francia-magyar szótárat és pedig a Tökéletes Kémia nevű könyvet. Hazaérkezve anyu már várt és részletes beszámolót kért a napomról. Mikor befejeztem, hangosan elemezni kezdte a helyzetet.
  - Tehát az a fiú, aki korrepetál angolból, az lett a partnered.
  - Igen.
  - És ez az akit múltkor lebunkóztál.
  - Igen és ő az aki annyira aggódott mikor nekimentem annak a hústoronynak. - mondtam mielőtt még ezt is megkérdezné.
  - És helyes? - kérdezte a "jaj a lányom szerelemes" hangon.
  - Öööö..... - gondolkodtam egy kicsit mit is mondjak. - Ha tinilány szemmel nézzük akkor igen helyes, de nekem pont ezek a pasik nem jönnek be.
  - És személyiségben?
  - Hááát. Amint már mondtam ő az a tipikus selyemfiú és tinibálvány, de zeneterén hasonló az ízlésünk.
  - Oké, jut eszembe. A barátaid nem szeretnének valamikor átjönni. Szívesen megismerném őket.
  - Szerintem Evit hétvégén áthívom egy olyan ottalvósbuliba. Lehet?
  - Persze. És a többiek.
  - Hát, ha Bencét áthívnám az egy kicsit furcsa lenn, mert fiú. De egy délutáni bezsélgetésere szívesen eljönne szeritnem. Andit és Klaut még nem ismerem annyira, de jövőhéten velük is találkozhatsz.
Felmentem a szobámba benyomtam a laptopom közben, pedig elpakoltam holnapra. Facen beszéltem Evivel és azt mondta töltsem le a Skypet majd ott beszélgetünk webkamerán keresztül. Én ezt megtettem és telepítettem mikor Vegetto rám írt.
  Ádám: Hali Rockhercegnő!
  Én: Szia!
  Ádám: Várj mindjárt linkelem a videóklippeket, amiket mutatni akartam
  Én: Jó. :)
  Ádám: Húúú egy szmájli!! XD Na most meglepődtem.
  Én: Most miért?
  Ádám: Nem is tudom. Olyannak képzeltelek aki teljesen hülye az ilyen számítógépes dolgokhoz és azt se tudja mi az a smiley.
  Én: Na kössz, nem vagyok olyan elmaradott.
  Ádám: Oké, csak ne legyél emiatt rám dühös. 
  Én: Jó, most az egyszer megbocsájtok :D
  Ádám: XD 
            http://www.youtube.com/watch?v=Ee_uujKuJMI   <----- ez az egyik kedvenc Green Day számom
            http://www.youtube.com/watch?v=tuK6n2Lkza0    <------ ez pedig az egyik leghíresebb jet szám, ami amúgy nekem is bejövős.
  Én: Kössz, meg is hallgatom őket. :)
  Ádám: Oké, akkor léptem is.
  Én: O.o, máris mész?
  Ádám: Ahan, miért?
  Én: Semmi csak olyannak tűntél, aki egész nap a Facbookon lóg.
  Ádám: Thx. Ez jól esett. Amúgy meg gitározni, énekelni, dalt írni meg Xbox-ozni szoktam.
  Én: Te szoktál dalt írni?
  Ádám: Ahan, de most már tényleg megyek.
  Én: Oké. Asszem én is megyek tanulni.
  Ádám: Stréeeeeeeeeeeeeer!!! xP
  Én: Kössz, olyan kedves vagy néha. De akkor szia!
  Ádám: Szia! 
Én is leléptem és egy kicsit a Vegettóval való beszélgetés felvidított és a zenék is segítettek egy kicsit, de eléggé bánt, hogy se Kati, se Juli nem ad jelet magáról. :'(
Megyek és üdvözlöm aput, úgy hallottam hazaért.