19.fejezet

Boldog Újévet  Kívánok minden kedves olvasómnak!!!

 Remélem tetszeni fog a rész. Egy kicsit szerintem hosszúra sikeredett. És bocs az elírásokért nem nagyon néztem át.

19.fejezet

Első próba

2013. Szeptember 16., szombat

  A reggelem elég nehézkesen indult. Még az ágyból sem volt kedvem felkelni, de végül mégis rávitt a lélek és olyan 11 körül kikászálódtam a pihe-puha bútordarabból. Indítottam egy kis zenét, hogy felélénküljek és lementem reggelit csinálni. Anyu és apu is dolgoztak, így enyém a ház, ami azt jelenti, hogy max hangerővel bömböltethetem a zenét a szomszédok nagy örömére. Nem vagyok én rossz kislány csak imádom a zenét és élvezem azt. A zene miatt felpörögve indultam le a lépcsőn. Gondolkoztam azon, hogy meglepem magam egy tányér rántottával, de ezt az ötletet elvetettem, mert most éppen semmi kedvem nem volt felgyújtani a konyhát. Így maradt a jó öreg pirítós, amivel nem csinálok kárt a házban. Bár egyszer-kétszer már megesett, hogy egy "kicsit" megégettem a pirítóst, vagy lecsapta a biztosítékot a pirító, de semmi komoly. Eddig. Persze mivel én csak úgy vonzom a bajt, ráadásul elég sokat bénázok és a karmám sem valami isteni így gyakran kiröhögnek. Ezt már megszoktam, főleg hogyha történik velem valami ilyesmi, akkor elmondom anyunak, sőt van amikor ő is láthatja a kis 'mutatványaimat', de ő csak mosolyog és hozzáfűzi, hogy "Nem is te lennél". De már megtanultam ezzel együtt élni, sőt már én is röhögök magamon.
 Gondoltam felnézek Facebookra is. Nem mostanába' voltam fent úgyhogy volt egy nagy csomó ismerősnek jelölésem. A tánc- és énekszakosok, akikkel délután együtt van órám + Vegetto nővére és ikertestvére. Ekkor eszembe jutott, hogy ma átfogok menni Vegettóékhoz. Remek. Nem sok kedvem van hozzá. Nem is értem tegnap miért fordultak meg az agyamban olyanok, hogy "Meg akarom ismerni" meg társai.
  A megbeszélt időpontra, 2-re már itt is volt, csak hogy gyalog.
  - A bicikli hol marad? - kérdeztem csodálkozva.
  - Most inkább gyalogoljunk.
  - Oké, akkor gyalogoljunk. - sóhajtottam, mert egyáltalán nem volt kedvem sétálgatni.
  - Miért érzem úgy, hogy nem csattansz ki az ötlet miatt?
  - Mert így van?
  - Hát pedig muszáj lesz, mert nem rejtettem el egy biciklit a fülem mögötti kis polcra. Vagy vihetnél te is a biciklin. Ellenék én a csomagtartón. - dobta föl a zseniális ötletét.
  - Ezt inkább passzolnám, de te is vihetnél az én bicajomon. Az valahogy jobban nézne ki.
  - Hát ezt meg inkább én passzolom. Túl lusta vagyok én ahhoz.
  - Hát akkor marad a sétatúra.
Kiléptem a kapun bezártam majd elindultunk egymás mellet. Már vagy 20 perce sétáltunk teljes csöndben, de én ezt nem akartam megtörni. Nem volt hangulatom most csevegni a mellettem sétáló idiótával. Sajnos erről ő más véleménnyel volt.
  - Némasági fogadalmat tettél vagy mi? - kérdezte nevetve.
  - Csak nincs kedvem jópofizni veled.- válaszoltam haragosan.
  - Mi ez a depis hangulat. Pedig általában, mikor éppen nem öljük egymást tök jókat eldumálgatunk.
  - Tudom, csak most valahogy nem megy.
  - Jól van. Én nem erőltetem. De direkt azért jöttem elő ezzel a sétálással, hogy jobban megismerjük egymást. Végülis ez egy nagyon fontos része annak, hogy később majd együtt tudjunk dolgozni. És mivel a tegnapi ikertesós dologgal elég sok mindent megtudtál rólam, most te jönnél. De én nem erőltetek, semmit. De tényleg. - mondta és én igazat adtam neki. Így kénytelen-kelletlen elkezdtem neki mesélni a családomról.
  - Hát tudod én egy teljesen normális családban élek. A házunkat már láttad eleget, bár inkább kívülről, mert csak akkor jártál benn, mikor anyuval beszéltél. - mondtam mire ő begborzongott az emléktől - Teljesen átlagos ház, de otthonos. Én szeretem. - mosolyogtam rá ő pedig viszonozta azt. Mostanság túl sokat mosolygunk egymásra.  - Az anyukámmal már találkoztál. Apukám is nagyon rendes ember. Testvérem nincs. Volt idő mikor akartam egy aranyos pici hugicát, volt mikor éppen egy védelmező bátyóra vágytam. De ezek elmúltak. Jó ez így ahogy van. De ha véletlenül mégis csak jönne egy csöppség a családba azt sem bánnám. És úgy ennyi a családomról.
  - Hmm. - ennyi volt a reakcióra mindarra, amit mondtam. És úgy láttam hogy várja a folytatást.
  - Akkor mi van még? - kérdeztem magamtól hangosan -  Mindszent. - ugrott be és hirtelen szófosásom lett. Beszéltem neki mindenről, ami éppen az eszembe ötlött. A városról, a nagyszüleimről, a barátnőimről és az osztályomról. De úgy tényleg mindenről. Ő pedig csak hallgatta a hirtelen szóáradatomat. Mikor beértünk az utcájukba a mondanivalómat befejeztem hisz már így is túl sokat tudott.
  - Komolyan nem bírtak az osztálytársaid? - kérdezte.
  - Ja. Bár nem is csodálom nem túl sokat beszéltem velük. Túl félénk vagyok. - ekkor pedig ő felkacagott. Most mi van?
  - Te? Félénk? Még mindig rólad van szó? - kérdezte mikor már egy kicsit lenyugodott. Közben beléptünk a házba, ahol a szokásos szobalánysereg köszöntötte Ádámot. Én pedig csak bólintottam az nemrégiben feltett kérdésére.
  - Hát jó sokat változhattál egy nyár alatt, merthogy félénk nem vagy az is biztos. - vázolta fel nekem az elképzelését, amibe én persze azonnal belekötöttem.
  - Nem változtam. Én igenis félénk vagyok.
  - Ha te félénk vagy, akkor én nekem még sose volt barátnőm. - röhögött.
  - Hát barátnőd még nem volt. Csak csajok akikkel elszórakoztál, megdöntöttél majd már tovább is álltál. - szólt le a lépcsőről egy lágy női hang, amit ismerősen csengett.
  - Azért ez így nem teljesen igaz. - szabadkozott Vegetto.
  - Tényleg? Akkor mondok egy nevet, akivel egyszer összefutottam a konyhában, te pedig mondd meg, hogy nézett ki és jellemezd.
  - Oké, állok elébe.
  - Győri Barbara. - ejtette ki a nevet, mire a mellettem álló fiú  gondolkodásba esett.
  - Ilyen nevű nem volt. - jelentette ki vagy 5 perc után.
  - De-de volt öcskös. - bólogatott hevesen nővére. - Úgyhogy, mi a jutalmam?
  - Nem, biztos hogy nem volt ilyen. Arra emlékeznék. Nem lehet, hogy Kornél csaja volt?
  - Nem. Kérdeztem, hogy kinél van és pironkodva, szinte suttogva mondta, hogy Ádámnál.
  - Ugyan sokszor összekevernek minket. - legyintett.
  - Jól van öcsi, most az egyszer  megúsztad, de szemmel tartalak ám. - mondta és elindult vissza a lépcsőn, de hirtelen megfordult és hozzátette. - Valamint Edinát is rád állítom, úgyhogy figyelj nagyon. - figyelmeztette nővére miközben lassan lesétált a lépcsőn és odaért hozzánk.  Ott rám kacsintott, majd felnevettet mire én is.
  - Ha-ha, nagyon vicces. De ki a fene az az Edina? - cikázott a tekintete köztem és Afrodité között.
  - Komolyan öcskös! Ne fárassz már! - nyögött fel a lány.
  - Most mi van? Komolyan? Ki az? - fordult felém mire én homlokon pöcköltem.
  - Idióta. - morogtam. - Gondolkozz már!
  - Várj csak. Az te vagy? - kérdezte. Én a homlokomra csaptam és ránéztem a nővérére, aki csak lesajnáló pillantásokat küldött felé, majd bűnbánóan felém fordult.
  - Bocsi, kiskorában véletlen a fejére ejtettem. Sajnállak, hogy a következő négy évet mellette kell leélned. Ha bármi kell szólj, megpróbálok segíteni. Megkeresem a legjobb ideggyógyászt is ígérem. - ölelt meg, mire felkuncogtam.
  - Jól van, na. Nem kell így túldramatizálni. Csak, nem szoktam Edinának szólítani. - durcáskodott mellettem Vegetto.
  - Akkor mégis, hogy szólítod?
  - Rockhercegnő. - ejtettük ki mindketten a jólismert becenevem.
  - Értem. Vagyis nem, de hát ez van.Adj neki te is valami cikis becenevet. Ne szólítsd már te is Vegettónak, az túl 'cool'. - mondta én pedig úgy döntöttem megfogadom a tanácsát. Ezután elsietett újra kettesben hagyva minket.
   Felmentünk a táncszobába (igen ilyenjük is van). A terem hatalmas, az egyik falat végig tükrök borítják, a padló fából van és a falra felszerelve, valamint a sarkokban egy-egy hifi vagy hangfal van.
  - Ha befejezted a bámészkodást akár kezdhetnénk is. - szólt rám Vegetto.
  - Ja, persze. De mit is fogunk csinálni?
  - Hát gyakorlunk.
  - De mit? - értetlenkedtem.
  - Először is kiválasztunk egy számot, amit mind ketten szeretünk. Én eléneklem, te meg csinálsz rá egy koreográfiát és azt táncikálod a háttérben.
  - Ezt hogy találtad ki? Vagy kitől tanultad?
  - A táborban tanultuk. Tudod, amelyikben te nem voltál.
  - Áh!!!
  - Akkor lássunk neki. Gyere. - mondta és odavezetett valami ultraokos számítógépféleséghez és elkezdtük nézegetni a zenéket. Mindegyikbe belehallgattunk és egyik se volt valami fényes. Mindketten csak fintorogtunk és felváltva nyomkodtuk a tovább nyilacskát.
  - Hé ez nem is olyan rossz. - csillant fel a szemem.
  - Igen ez tényleg jó, de van egy kis bökkenő.
  - Mi?
  - Az, hogy erre táncolni nem épp a legjobb. Lassú, kecses mozdulatok kellenének bele, igaz nem nagyon értek ehhez. Téged, pedig nem nagyon láttalak eddig táncolni,de nem hiszem hogy sikerülne megvalósítanod. - osztotta meg velem kétségeit Vegetto.
  - Igaz. Mennyünk tovább. De azért jelöld be lehet, hogy később még jól jön ez a szám.
  - Ok. Akkor következő. - és megint kezdődött egy negyedórás zenehallgatás, mert egyik sem felelt meg. Vagy neki nem, vagy nekem, vagy egyikünknek sem. Volt olyan, ami mindkettőnknek tetszett, de az lassúbb volt, így az én igen hiányos tánctudásom miatt letettünk róla.
  - Ezt már annyira unom. Sose fogunk jót találni. - panaszkodtam.
  - Ne nyavalyogj már Rockhercegnő, nem áll jól.
  - Ajj. - hunytam le a szemem és hallgattam a zenezűrzavart.
  - Hé, figyelj! - csapott a combomra Vegetto egy kis idő után.
  - Áucs! Mi van?
  - Ezt hallgasd! Ez nem olyan vészes. - mondta és mikor meghallgattam a dalt rájöttem igaza van.
  - Ez tök jó!
  - Ahan. Akkor jó lesz?
  - Mhhh. - bólintottam.
  - Akkor gyerünk láss hozzá. Én is nekilátok a dalszöveg tanulásának. Te meg képzeld el a mozgásokat. Vagy csináld is. Nekem aztán olyan mindegy. - adta ki a a parancsot és kezembe nyomott egy mp4-et fülessel, és neki is kezdtem a táncnak. Vagyis csak kezdtem volna. 10 percig csak ültem és elmerültem a zenében. Folyamatosan forogtak az agytekervényeim, de sehova sem jutottam. Ekkor beugrott valami, ami talán segíthet. Odasétáltam Vegettóhoz, aki bele volt mélyedve a kotta tanulmányozásába.
  - Kölcsönkérhetem egy kicsit a számítógépet?
  - Ja. - adta át a helyet, az asztalnál. - Amúgy miért kell?
  - Sokkal jobban tudom a táncmozdulatok összekapcsolni, ha tudom miről szól a szám. - modtam és közben a Youtube-n megtaláltam a magyar fordításos videót. Mikor elolvastam és közben hallgattam kezdett összeállni a fejemben az egész.
  - Oké, megvagyok. - mondtam mikor véget ért a videó.
  - Ennyi volt?
  - Ja, csak tökéletesítem.
  - Hát akkor vagy valami ritka szar lett, vagy egy zseni vagy. - szólt oda "kedvesen"
  - Én is téged. - vágtam rá.
  - Tudom. - kontrázott. Este 7 felé járt az idő, amikor Ádám odasétált mellém.
  - Megvagy?
  - Aha. Te?
  - Ezer éve.
Mindketten felálltunk és ugyebár egyszerre kezdtük el az egészet. Miközben táncoltam, hallottam Vegetto hangját és tényleg hihetetlenül énekelt. Letisztáztam magamban, hogy nem tévedtem mikor az első nap megállapítottam róla, hogy tinibálvány, mert az is. Csak jó fej tinibálvány. Mikor vége lett a számnak éreztem hogy valami nem stimmel. Ennek hangot is adtam.
  - Valami nem stimmelt.
  - Igen, én sem éreztem azt amit vártam. Pedig nem volt gond a tánccal. Szerintem egész tűrhető lett. - mondta.
  - Ezt dicséretnek veszem, szóval köszi. Te is elég ...  - gondolkoztam a szón. A múltkori beszólása után nem fogom magasztalni a csodálatos hangját. - ... elfogadható voltál.
  - Hú! Ez aztán a elismerés. Meg ne erőltesd magad.
  - Te sem vagy jobb. És ha én azt ígértem, hogy nem foglak megdicsérni, akkor nem foglak. Pont. - Zártam le a témát.
  - Jó, jó. Bocs. Inkább gondolkozzunk azon, hogyha mindkettőnké megfelelő volt, akkor mi volt a bökkenő.
  - Elmondjam? - kérdezte egy hang az ajtóból. Egy fiú állt ott, aki valahonnan nagyon ismerős volt nekem, de egyszerűen nem ugrott be honnan.
  - Ne kímélj, haver. - sétált közelebb Vegetto a sráchoz, akivel úgy tűnik elég jóban voltak.
  - Szerény személyem szerint ez egyszerűen borzasztó volt. Kész katasztrófa. - közölte velünk "enyhe" kritikáját.
  - Kösz. Erre volt a legnagyobb szükségem. Monstmár el is húzzhatsz. - forította meg Ádám az idegent és a hátánál fogva tolni kezdve.
  - Jaj, ne kapd fel a vizet Ádi. Na légyszi! Elmondom normálisan. - kapálózott.
  - Jó' van. Gyere. - mondta majd odajöttek hozzám, ahol az ismeretlen kezet csókólt (!!!) nekem. Erre Vegettótól kapott egy tockost.
  - Hé! Ezt meg mér' kellet? - háborodott fel.
  - Mert jól esett. - rántotta meg a vállát Ádám.
  - Egyébként Alvin vagyok. Örülök a találkozásnak. - nyújtotta felám a kezét, én pedig kezet ráztam vele.
  - Edina. - mutatkoztam be. Mondjuk ez egy erős túlzás, de fogjuk rá.
  - És mit keres egy ilyen szép hölgy, egy ilyen barommal mint ez? - mutatott rá a mellettünk ácsorgó harmadikra.
  - Suli. - adtam meg az egyszavas választ.
  - Ez mindent megmagyaráz. Ne értsd félre, csak azért kérdeztem mert nem úgy nézel ki mint a szokásos egyéjszakás kalandjai.
  - Komolyan? Még csak 14 éves vagy. - fordultam felé.
  - 15. - javított ki.
  - Nem oszt, nem szoroz.Amúgy - fordultam újdonsült barátomhoz. - kösz.
  - Mit?
  - Hát, hogy nem néztél Vegetto barátnőjének. Mindenki ezzel szekál.
  - Áh, ugyan. Biztos csak poénból, ne is foglalkozz velük. Egyáltalán nem látszik hogy járnátok. - nyugtatott én pedig a nyakába ugrottam. Hogy miért? kérdezed drága naplóm, vagy esetleg idősebbik én. Ötletem sincs. Valahogy jött.
  - Agggrrrhrgh. - morgott mellettünk Vegetto, mire elengedtem Alvint.
  - Bocs Al. - becéztem le.
  - Oda se neki. - legyintett.
  - Na ha végre befejeztétek, megoszthatnád velünk hogy mi szúrtunk el.- morgott ő.
  - Nem voltatok összhangba. Egyikőtök sem figyelt a másikra. Külön-külön viszont baromi jó volt, csak így együtt valahogy nem keltette azt a hatást, amit ettől a számtól elvárnánk. - összenéztünk Vegettóval és váltottunk egy 'ez tényleg így van' pillantást.
  - Köszi! Ez sokat segített. - mondtam Alnak ha már a haverja nem szól semmit.
  - Nincs mit. Imásom kritizálni az embereket. - mosolygott mire én is. Ekkor beugrott és felkiáltva mutattam rá.
  - Te vagy a kockás srác! - a fiúk összenéztek majd rám.
  - Te mi a francról beszélsz? - fogalmazta meg mindkettőjük kérdését Vegetto.
  - A képről a szobádban. Aminek olyan furcsa kerete van. Azon ti vagytok.
  - Ding-ding! - kiáltott fel Alvin. - Helyes válasz.
  - Barom. - nyugtázta az előbbi kirohanását barátja majd elröhögték magukat. Én pedig Al nevetésétől törtem ki és csatlakoztam a fiúktól. Még sosem hallottam senkit úgy nevetni mint őt. Olyan jóízűen nevet meg olyan viccesen, hogy neked is muszáj mosolyognod, még ha a poén nem is volt vicces. Ha pedig elkezd röfögni röhögés közben, akkor kész. Te sem bírod megállni.
  Ezután elköszöntem újdonsült barátomtól, A Vegetto family-től és hazafuvaroztam. Otthon anyunak elmeséltem mindent, ami ma történt és ő is néha-néha jókat derült rajta. Pedig szerintem most nem is történt sok dolog. Még Vegettónak is ki kell találnom valami jó kis becenevet.

  Jó éjt drága naplóm!