22.rész

22.rész

"Hozzád ne menjek?"

2013. Szeptember 20., szerda

  Reggel egyedül mentem a suliba, mert Evi apukájának hamar be kellet menni dolgozni, az anyukája pedig eredetileg is hajnal 5-re jár dolgozni, ezért neki kellet el vinnie a hugicáját az iskolába. Szívesen megismerném a csöppséget, Evi mindig ódákat zeng róla, hogy milyen aranyos és tündéri. Mondjuk egy 8 éves kislány nem hiszem, hogy lehetne másmilyen. Útközben beugrottam Mama pékségébe.
  - Jó reggelt! - köszöntem mikor beléptem a boltba.
  - Áhh Edina! Örülök hogy látlak. - köszönt nekem hatalmas mosollyal az arcán Éva néni.
  - Én is. - mosolyogtam vissza.
  - Mit adhatok?
  - Hmmm. - gondolkoztam el. Minden nagyon finomnak nézett ki minden és egyszerűen nem tudtam választani. Végül megakadt a szemem a lekváros buflikon. Van ilyen szó?? Na mindegy. 

Kértem belőlük 5 darabot és már elköszöntem volna, mikor Éva néni megállított.
  - Edina! - kiáltott utánam.
  - Igen?
  - Tudod már megijedtem, hogy Vegetto csinált valamit és azért nem jössz be a boltba.
  - Dehogy.
  - Az unokám elég szeleburdi tud lenni néha. Ha megbánt vagy bármi mást csinál szólj nekem.
  - Köszönöm, észben tartom. Bár nem hiszem, hogy bármivel is megbántana, kedves fiú.
  - Mennyit fizetett, hogy ezt mondd? - kuncogott fel.
  - Az az igazság, hogy én sem hiszem el, hogy ezt mondtam. - nevettem fel én is. - De komolyra fordítva a szót nem hiszem, hogy Vegetto szándékosan megbántana valakit.
  - Én is így gondolom csak tudod ezt sok ember nem látja. Furcsa hogy ilyen kevés idő alatt kiismerted őt.
  - Biztos vagyok abban, hogy még tartogat számomra meglepetéseket.
  - Ezt garantálhatom. - kacsintott rám. -  Nagyon örülök, hogy Ádámnak ilyen aranyos barátnője van. - nézett rám szeretetteljesen én pedig félrenyeltem a saját nyálam.
  - Nem-nem, dehogy is. - ráztam meg a fejem. - Mi olyan barátféleségek lennénk.
  - Oh, kár. - szontyolodott el. - Pedig te olyan aranyos és kedves lány vagy.
  - Ne aggódjon Vegetto biztos talál nemsokára egy nálam sokkal kedvesebb és okosabb lányt, aki a barátnője lesz. - próbáltam nyugtatni Éva nénit habár belül még én is kiröhögtem magam. Vegetto és egy barátnő. Úgy 10-15 év múlvára saccolom az első normális kapcsolatát.
  - Ezt még te sem hiszed el.
  - Igaza van. De ha ez segít, akkor szívesen keresek Vegettónak egy normális lányt.
  - Azt hiszem, hogy ez egy lehetetlen feladat lenne. - sóhajtott.
  - Akkor figyelek rá, hogy ne csináljon semmi hülyeséget. - ajánlottam fel. Én meg az a nagy segítőkészségem!
  - Azt megköszönném. - vidult fel az arca és hálálkodva nézett rám.
  - Akkor ezt megbeszéltük. További szép napot! - köszöntem el és folytattam az utam az iskolába.
Mikor beléptem a kémia terembe már mindenki ott volt. Én egy sziasztok kíséretével elintéztem mindenkit és odacsoszogtam a padomhoz. Ledobtam a táskámat, megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni a háromlábú kisszéken, ami a kémia teremben van és elmerültem az én saját kis világomban. Nem tudom írtam-e már a kémia tanárunkról, de ha nem most megteszem. A tanárunk egy 30 évei elején járó nő, akinek narancssárga haja van. De nem ám az a rikító vagy a túl sötét narancs, inkább egy kis világosbarna beütése van. Mindig van rajta valamilyen ékszer és általában egyberuhákban látni. Egy vékony  nő, aki általában mosolyog. A fiúktól el is nyeret a "szexi tanárnéni" becenevet. Alapjáraton kedves nő, mi mind szeretjük. DE. Semmi/ senki sem lehet tökéletes. Mikor Gabi néni belépett a terembe mindenki elhallgatott és a helyére ment. A szokásos jelentés után sortűz következett. Ez annyit tett, hogy szúrópróba szerint 3 embert kiválasztott, akinek 5 kérdést feltett. Az 5 kérdések megválaszolására kereken 5 percet kaptak. Ahányat tud azt a jegyet kapta. Általában ezek azok a mondatok, amiket lediktált órán. A durva ebben az, hogyha kihagysz egy 'a'-t vagy egy 'és'-t, akkor már nem jó a dolgozat. Szóról-szóra be kell biflázni az egész anyagot. Annyit megtesz, hogy az alapján ellenőrzi a dolgozatot, hogy attól az embertől, aki éppen a dolgozatot írta elkéri a jegyzetet és ha ott is ugyanazt írta akkor mehet. Persze ha az nem hülyeség. Egyébként az óra végén mindenki jegyzetét át szokta nézni és ha olyan kedve van, akkor le is osztályozza. Ezért gyöngybetűkkel és áttekinthetően kell írnunk. Tehát következett a sortűz. A mai áldozatok: Kamilla, Oli és Bence. Kamilla 5-öst kapott, Oli 2-est, Bence pedig 4-est. Ez nem is olyan rossz, voltak már ennél siralmasabb osztályzatok is. Az óra végeztével mindenki megkönnyebbülve ment nyelvtan órára. Ahogy mondtam/írtam imádjuk Gabi tanárnőt, csakhát néha a pokol hetedik bugyra sem lenne neki elég büntetés. Legalábbis szerintünk. Letrappoltunk a lépcsőn bementünk a termünkbe és "vártuk" a nyelvtanórát.
  - Hé Copfi! Betudnád nekem ütni a szöget abba a lécbe? - mutatott fel a falra Kamilla. Robi készségesen segített a bajbajutott hölgynek.
  - Miért kell neked az a szög? - kérdezte Oli.
  - Hogy ki tudjam rakni a naptárat. - lengette meg a kezében tartott holmit.
  - Muti! - ugrott le a padról Evi, aki eddig ott táncikált. Bencének mutatta a sellőmozgást. (?)
  - Nesze! - nyomta a kezébe Kamilla. Egyre szimpatikusabb a csaj mióta elhagyta csatlósait és inkább a kockákkal lóg.
  - Jajj, de ari! - kiáltotta Evi, mire mindenki értetlenül bámult és elindultak felé.
  - Ez mégis hol ari neked? - ráncolta szemöldökét Kami. (Már becézem is. Bahh.)
  - Hát mindene. De a csücsörítése is rá tesz egy lapáttal.
  - Hé, Evi megdobnál vele. - tartotta fel a kezét Vegetto, mire a lány szó szerint hozzávágta azt, mire mindenki felröhögött. Megérdemelte.
  - Huppsz! Bocsesz. - tette össze a kezeit, majd meghajolt. Hogy a logika ebbe hol van? Gőzöm sincs, de ő Evi. Nem is kell keresni benne.
  - Mindegy. - legyintett majd fájdalmas arckifejezéssel megtapogatta a fejebúbját, ahol a csapás érte. Lehajolt a naptárért ami a becsapódás után a földön landolt és ördögien elmosolyodott majd felém nézett. A sunyiság csak úgy sütött az arcáról, kezdtem félni. Odalépett mellém majd a kezeit a vállamra téve közelebb hajolt hozzám.
  - Most pedig nézzük meg életed történetét. - tolta elém a naptárat. Mindenki felnevetett, bár értelmét nem láttam. Mikor ránéztem a képre minden világossá vált.

A naptár fedőlapján lévő kép

  - Te bunkó paraszt! - kiabáltam és belebokszoltam a vállába, mire ő futásnak eredt. A "suttyója" meglépett, így megvédve saját életét. Visszasétáltam a padhoz és megnéztem a padon heverő naptárat. A fedőlapjáról egy csücsörítő majom nézett vissza rám. Ahogy a képet vizsgáltam még én is megmosolyogtam az előbbi mondatát Vegettónak. A becsöngőkor Ádám visszatért a terembe és bűnbánást színlelve nézett rám.
  - Ugye nincs harag Rockhercegnő? - én csak összehúzott szemekkel meredtem rá. - Jajj, ne már! Nem kell ez a "gyilkos pillantás".
  - Dehogynem!
  - Tudom, hogy szerinted is vicces volt. - bökött vállba a mutatóujjával vigyorogva.
  - Nem. - mondtam hidegen.
  - Naaaaaaaaaaaa.
  - Nem.
  - Naaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa. - nyafogta.
  - Talán egy ici-picit. - mutattam a mértéket a hüvelykujjam és a mutatóujjam közötti kis rés segítségével.
  - Tudom, hogy bejött. - bökött megint vállba.
  - Ne bökdöss már, nem a Facbookon vagyunk! - rivalltam rá.
  - Kérem bocsásson meg Hercegnő. - hajolt meg. Én meg csak megforgattam a szemeim és arrébb löktem. Egy laza nyelvtan és egy kemény matek után jött kísérteni a rémálmom, az angol óra. DUPLA angol óra. Mint egy ember, kit kivégzésre visznek úgy viselkedtem. Végül nem is volt olyan vészes. Mármint nehéz volt meg borzalmas, de most azon a tűrhető szinten. Óra végén Iván tanárúr bejelentette, hogy dolgozatot kellene írni. Mondhatom majd kiugrottam a bőrömből a hír hallatán és hiába kívántam jelen pillanatban a Kispiricsi falu végére, muszáj volt segítséget kérnem Vegettótól. A szünetben félredobva minden büszkeségem és makacsságom elkezdtem kérlelni őt.
  - Vegetto, kérhetek valamit? - meresztettem rá bociszemeimet.
  - Nem.
  - Heeee! Most éppen aranyos és kedves próbáltam lenni. - szóltam le.
  - Ne is próbálkozz, neked az úgysem menne. - nevetett -  Mondjad mi az.
  - Tudnál korrepetálni? - kérdeztem összeszorított fogakkal miközben a földet pásztáztam.
  - MI? MIT MONDTÁL? NEM HALLOTTAM. - ordibálta.
  - Tudnál korrepetálni angolból? - próbálkoztam a kedvesebb hangsúllyal.
  - Szemkontaktust is kérek.
  - Hozzád ne menjek? - háborodtam fel.
  - Hát egy ideig még élvezném a nőtlenség örömeit. Térjünk vissza erre pár év múlva. - kacsintott rám. Ekkor csapódott le Vegetto mellé Oli.
  - Na mizu haver?
  - Áhh, semmi csak a szokásos. Megnősülök. - dobja oda tök lazán én meg kikerekedett szemekkel nézek rá. Ez most komoly?
  - MI??? - kiáltott fel, mire mindenki körénk sereglett.
  - Ja. Engem is meglepett ez a hirtelen ajánlat, de sajnos csak pár év múlva lesz a lagzi.
  - Mi? Kinek lesz lakodalma? - zavarodott össze Kamilla.
  - Nyugi úgyis mindjárt kiderül. - nyugtatta Robi.
  - Sejtettem, hogy ma hozni kellett volna popcornt.  - morfondírozott hangosan Tibi. Én pedig már féltem előre. Ismerve az osztályt, akkora hülyeség fog ebből kikerekedni, hogy még az unokáinknak is ezt fogjuk majd mesélni, akik csak nagy szemekkel néznek majd ránk és elgondolkoznak "A nagyinak/nagypapának tényleg ilyen retardált osztálytársai voltak?"
  - Neki. - mutatott a mellette ülő "vőlegényre" Oli. - De ki a menyasszony?
  - Kettőt tippelhetsz. - mosolygott Ádám. Mindenki felém fordult.
  - Ne már! Ugye ezt nem mondjátok komolyan? Mindenki szerint? - fogtam a fejem és pirultam rendesen.
  - Ha így fojtatod eladunk a piacon almának. - szúrta oda Tibi a megjegyzését, persze még jobban elpirosodtam.
  - Komoly? Lehetek én a tanúd? - fordult Oli  Vegettóhoz.
  - Persze, de csak pár év múlva lesz az esküvő.
  - Nembaj, én már lefoglaltam a posztot. - mosolygott és büszkén kihúzta magát. Mintha megnyerte volna a lottót.
  - Stip-stop Edina tanúja. - kiáltott Tibi.
  - Ne már! - fejezte ki nemtetszését Evi.
  - Lehetsz koszorúslány.
  - Elfogadva. - csapott le Evi az ajánlatra és az asztalra is.
  - Mi nyomjuk a zenét. Olyan mulatságot csapunk! Ugye haver? - szállt be Robi is.
  - Ja, de Kamilla is nyomatja majd a mulatóst. - válaszolt Norbi.
  - Akkor majd vennem kell valami ruhát is. - szólt Kamilla. Végül már mindenki a mi nem létező esküvőnket kezdte taglalni. Kamilla olyan kérdésekkel traktált, hogy milyen színű lesz a dekoráció, mert ahhoz illő ruhát akar felvenni, Evi kezembe nyomta az 5 perc alatt megrajzolt koszorúslányruhájának tervét, Oli azon gondolkozott, hogy csokornyakkendőt vegyen-e fel vagy simát, Tibi gratulált Vegettónak és hosszú, boldog életet kívánt mindkettőnknek, Robi  a lagzi étlapját szerette tudni, Norbi azt hogy milyen piák lesznek, Bence pedig azt szerette volna tudni, hogy milyen nászajándékot szeretnék. Az egész terem zsongott, mikor a tanár belépett a terembe és szúros tekintettel mért végig minket.
  - Mi folyik itt? - kérdezte dühösen.
  - Tanárnő képzelje esküvőre megyek! - kiáltotta Tibi.
  - Tényleg? Kiére?
  - Ádáméra és Edináéra. Összeházasodnak és tudja önt is szívesen várjuk majd az esküvőre.
  - Köszönöm a meghívást. - mosolygott ránk. - Ebben az esetben a mai órán énekeljünk olyan dalokat, amiket a lagzikon szoktak. - csapta össze a tenyerét mire mindenki felnevetett. Nagyon lázba hoztuk őt és egész órán csak olyan klasszikusokat énekeltünk, mint a 'Megy a gőzös Kanizsára' vagy 'Száz forintnak 50 a fele' a végére még egy 'Én vagyok a Magyar Rózsa' is bejött. Ének után jött a lyukas óránk úgyhogy felcaplattam a sulikönyvtárba, hogy beiratkozzak és kivegyek valami könyvet. A könyvtár előtt van egy ösrégi ládaféleség, ami az ember derekáig felér. Elég stabil egy szerkezet, mert az emberek általában azon szoktak ülni. Mikor felértem Vegetto, Oli és Tibi azon a ládán trónolt. Ez is jól kezdődik.
  - Tudtam, hogy te vagy. Hallottam ahogy nőies lépteiddel közeledsz felénk. - röhögött Ádám meg a többi.
  - Agrhgr. - morogtam.
  - Jaj Inna, ne sértődj meg ezen, csak poén. - nyugtatott Tibi.
  - Ne hogy azt hidd, hogy egyetlen másodpercig is komolyan tudnám venni ezt. 
  - Hé-hé! Mi az hogy ezt? Hol marad az illemed?
  - Tudod az illemet minden ember kiérdemli. Te viszont nem vagy ember.
  - Akkor mi vagyok? - kérdezte.
  - Egy bunkó és perverz űrlény.
  - Kösz, ez nagyon jól esett.
  - Ha kritikára van szükséged hozzám bármikor fordulhatsz. - grimaszoltam.
  - Nem szeretném megzavarni a jegyespár vitáját, de muszáj mert már hivatalos vagyok az esküvőre. - szólt Tibi. Erre a kijelentésére megajándékoztam egy 'gyilkos pillantással', mire ő Oli háta mögé bújt.
  - Mi van? Berezeltél? - röhögött Oli, de rögtön abbahagyta mikor rám nézett.
  - Vigyázzatok a végén még hullaházban köttök ki. - tanácsolta nekik Vegetto majd felém sétált. Mikor elért hozzám hozzám a mutatóujjával az arcom jobb felét kezdte bökdösni a mutatóujjával.
  - Már bocs hogy megzavarlak a fontos dolgodban, de ha megkérdezhetem. TE MI A FRANCOT CSINÁLSZ??
  - Olyan gonosz arcot vágtál, csinálnom kellet valamit.
  - Mostmár  biztos sokkal jobb arcot vághatok. - nyomtam meg a sokkal szócskát.
  - Mhhh. - bólintott - Olyan aranyos vagy, amikor dühöngsz. - mosolygott rám.
  - Ohhhh. - hallottam meg Tibi hangját. Felé fordultam és felvont szemöldökkel néztem rá.
  - Most megzavartad a pillanatot. - súgta oda neki Oli, de úgy hogy halljam.
  - Srácok, tényleg ilyen jó engem piszkálni? - kérdezte kétségbeesetten.
  - Nem is sejted. - mondta Vegetto.
  - Keressetek mást akit szivathattok, mert én bementem a könyvtárba. Hali! - intettem.
  - Szia Inna! - köszönt el Tibi.
  - Majd találkozunk Dina!
  - Jó szórakozást Rockhercegnő!
Teljesen lefárasztottak. Olyanok mint az energiavámpírok.
 Nagyon gyorsan elrepült az idő, amíg a könyvtárban voltam. Nem vagyok egy könyvmoly, de azért szeretek olvasni. Kivettem a Rontásűzőket és már siettem is öltözni. Átöltöztem és betoppantam a táncteremben, ahol már szinte mindenki ott volt. Megpillantottam Andit és Klaut és odasiettem hozzájuk.
  - Sziasztok!
  - Szia. - köszöntek egyszerre.
  - Régen találkoztunk. - mosolyogtam rájuk.
  - Igen, mondjuk csak táncon tudunk találkozni. - mondta Klaudia.
  - Sajnos. - tette hozzá Andi.
  - Kérdezni szerettünk volna tőled valamit.
  - Kérdezzetek, ha tudok válaszolok.
  - Mi van Kamillával? - kérdezte Klau.
  - Miért?
  - Olyan........kedves. - mondta Andi suttogva, mire felnevettem.
  - Igen, nekem is feltűnt.
  - De miért lett ilyen? Vagy hogyan? - folytatta Klaudia.
  - Amióta a kockákkal lóg elég tűrhető lehet, szinte már kedves.
  - Áhh, értem. Akkor küld hálánkat a kockák felé.
  - Meglesz. - biccentettem.
  - Gyerekek kezdjük az órát. - tapsolt a tánctanárnő - Mindenki keresse meg a párját.
Világfájdalmas képpel odakullogtam Vegettóhoz és felnéztem rá.
  - Látom nagyon hiányoztam. - jegyezte meg gúnyosan.
  - Mint mindig. - sóhajtottam.
  - Bemelegítés! Fejkörzés! - adta ki az utasítást a tanárnő majd zenét indított. A bemelegítés végeztével a tanárnő által mutatott mozdulatokat kellet utánoznunk. A táncosoknak ez nem volt nehéz feladat, de az énekes palántáknak meggyűlt vele a bajuk. Ránéztem Vegettóra és elmosolyodtam. Végre valami amiben  nem jó!
  - Nem-nem Vegetto, figyelj. - szóltam rá. - Énekes vagy tehát elméletileg hallanod kéne a zene ritmusát.. Próbálj meg arra táncolni. - tanácsoltam neki. Ő megállt és koncentrálni kezdett. Mostmár jobb volt, de a táncmozdulatai nem voltak az igaziak.
  - Ne-ne! Először lépj ki és csak utána hajolj le. - tanácsoltam, mikor észrevettem a hibát.
  - Így? - kérdezte mikor megcsinálta a mozdulatot.
  - Aham. És mikor feljössz, akkor ne csak egyenesedj fel, hanem vigyél bele hullámzást.
  - Az olyan csajos. - nyavalygott.
  - De ezt kell csinálnod.
Mikor megcsinálta, ahogy mondtam kipukkadt belőlem a nevetés.
  - Mi van? - csattant fel.
  - Semmi-semmi csak jobban csináltad mint egy csaj. - kuncogtam még mindig.
Tánc után hazaindultam teljesen kifáradva és lefáradva. A mai nap tanulsága: az osztályom barmokból áll és az énektanár vevő a hülyeségekre.