Jelentkezés

Sziasztok!

 Úgy döntöttem, hogy belevágok ebbe a versenybe.

8.fejezet

8.fejezet

A többszörös sokk

  A mai napon olyat tudtam meg, ami miatt mostantól imádkoznom kell. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a nap legelejével. Mikor reggel felébredtem nem volt otthon senki. Egy cetlit találtam a hűtőn, miszerint apunak el kellet utaznia Pécsre valamilyen fontos munka miatt és csak holnap (!) este ér haza. Ezután megreggeliztem, most csak egyszerűen gabonapelyhet ettem nem volt kedvem semmit sem csinálni. Felmentem zuhanyoztam, fogat mostam, elpakoltam a táskába - mert tegnap annyira belemerültem a tanulásba, hogy elfelejtettem - felöltöztem felkaptam a táskám a vállamra és elindultam. Ilyen nyárias időben egy piros trikó és egy citromsárga térdnadrág mellet, döntöttem. A hajam felkötöttem egy laza copfba és felvettem a vajszínű sarumat, amit már vagy 3 hónapja nem használtam. A kapuból visszakellet fordulnom, mert elfelejtettem bepakolni az előre kikészített magazinokat, amiket majd a szekrényem dekorálásához fogok felhasználni. Gyorsan visszasiettem majd gondosan bezártam az ajtót és a kaput, utána pedig tényleg elindultam. Útközben beugrottam a " Mama Pékség" -be. A boltban nem volt senki, így csak a kedves
eladónéninek köszöntem.
  - Csókolom!
  - Szia! Mit adhatok? - mondta és volt egy olyan érzésem, hogy nem emlékszik rám.
  - Egy meggyes buktát és egy félliteres ásványvizet kérek.
  - Buborékosat vagy menteset?
  - Buborékosat. - és kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy nem ismer fel.
  - Látom ízlett a meggyes bukta. - jegyezte meg mosolyogva. Nekem pedig felcsillant a remény, hogy mégis megjegyezhető ember vagyok.
  - Igen nagyon finom volt. - mondtam és kihalásztam a pénztárcámból a 410 Ft-ot.
  - És megtudhatnám a neved, vagy továbbra is kislánynak szólítsalak? - kérdezte még mindig mosolyogva.
  - Természetesen, Edinának hívnak.
  - Nagyon örülök Edina, engem Kovácsné Évának hívnak, de mindenki csak Éva mamának hív. Innen ered a pékség neve is.
   - Én is nagyon örülök a találkozásnak. Biztosan jövök még vásárolni , mert ez a meggyes bukta isteni finom! És abban is biztos vagyok, hogy a többi péksütemény is ugyanilyen vagy még finomabb.
   - Köszönöm Edina.
   - Ez az igazság, de most már mennem kell. Elkésem az iskolából. - néztem fel a falon lógó fánk alakú órára, ahol már 7:25 volt. - Csókolom!
  -  Szia! - köszönt el én pedig kisiettem az ajtón és kicsit nagyobb léptekkel indultam meg az iskola felé.
Az iskola lépcsőjén a fölöttünk járó 10.-es lányok nevetgéltek valamin. Mikor beértem az aulában láttam, hogy nem sok diák tartózkodik már itt, pedig ez a legtöbb "menő" csoportnak a gyülekezőhelye. Gyorsan felsiettem a 3. emelet 22-es termébe, mert a mai napon kémiával kezdtünk. A teremben már mindenki leült. Azzal a különbséggel, hogy a két kocka egy paddal hátrébb kerültek, Evelin és Kamilla, pedig az ő helyükre ült. Így kémián teljesen körbe vagyok zárva fiúkkal.
  - Sziasztok! - köszöntem mindenkinek.
  - Szia! - üdvözölt Bence és Evi.
  - Helló Inna!  - köszöntek a fiúk is.
  - Hali Dina!  - kiabálta Olivér nevetve. Még Kamilla is biccentett egyet. Csak egy ember tett úgy mintha ott sem lettem volna, Vegetto. Bármennyire is utáljuk a másikat azért visszaköszönni, biccenteni vagy inteni azért csak kéne nem? Mikor leültem a helyemre, hátra fordultam.
  - Szia! - köszöntem ismét, de mintha észre se vett volna olvasta tovább a magazinját, ami a kezében volt.
  - Mond te süket vagy, vagy csak simán bunkó?  - tettem fel a költői kérdést, mert úgyis tudtam rá a választ.
  - Hali! - köszönt kelletlenül én pedig már épp fordultam vissza mikor újra megszólalt.
  - Egyébként miért kell, azért nyivákolnod, mert valaki nem köszön vissza? - kérdezte még mindig az újságját bámulva.
   - Először is én nem szoktam nyivákolni - feleltem felháborodtam - Másodszor, pedig én úgy tudom, hogyha köszönnek, akkor illik visszaköszönni, hacsak nem vagy egy hatalmas bunkó. Bár, ha az utóbbit nézzük, akkor már nem is csodálom hogy nem köszöntél vissza.
  - Rendben, hogyha az illem így diktálja, de akkor neked is így kell tenned, ha én köszönök Mindig. - mondta és én valami rosszat sejtve válaszoltam.
  - Természetesen, mert ellentétben veled én ismerem az illemet és nem vagyok tuskó. És van még egy olyan illem is, hogy ha valakivel beszélgetsz, akkor rá kell nézned.
  - Rendben pophercegnő, ezeket az illemeket megjegyeztem. -  mondta és most már felnézett rám nézett.
  - Oké így már jobb. De miért neveztél pophercegnőnek? - kérdeztem csodálkozva, miközben próbáltam elkerülni, hogy elvesszek a szemeiben.
  - Nem téged szólítottak az előbb Innának? Kár, pedig azt hittem, hogy a rockot kedveled.
  - De engem szólítottak Innának, de ez még nem azt jelenti, hogy szeretem is azt az énekest. És nem a rockot szeretem csak a kicsit rockosabb hangzású számokat. A kettő nem ugyanaz.
   - Oké, oké értem, de azért ne kell megint leharapni a fejem. - én már éppen visszaszóltam volna, mikor Olivér megszólított.
   - Mond Dina kész van a matek házid?
  - Készen, miért?
  - Ide tudnád adni? Elég gáz lenne, ha rögtön a második matek órán nem lenne házim.
  - Na, a kis csóró! - röhögte ki Vegetto.
  - Miért, neked talán kész van? - kérdezte és sejtettem a választ.
  - Nincs, de nagyon nem is érdekel. Majd óra előtti szünetbe megírom.
  - Azért nem volt az olyan könnyű, hogy 15 perc alatt megírd.
  - Hagyd, Vegettónál sosem lehet tudni. Lehet, hogy 5 perc alatt megírja az egészet. Szóval idetudnád adni a füzeted? - kérdezte és bevetette a Shrekből jól ismert macskaszemeket.
  - Persze itt van.
  - Köszi, imádlak!  - mondta és már hozzá is kezdett a másoláshoz.
  - Mond nekem is odaadnád? - kérdezte Robi
  - És nekem is? -szólt Norbi.
  - Meg nekem? - kérdezte Tibi.
  - Itt senki sem csinál házit? - kérdőn körbefordultam.
  - Engem ne hasonlíts ezekhez az idiótákhoz! Nekem a tökéletes átlagom megtartásához elengedhetetlen a házik elkészítése. - mondta a szokásos pökhendi stílusában Kamilla.
  - Nekem ez az első feladatom mikor hazaérek. - nézett rám Bence
  - Nekem kész van. - mondta Evi és folytatta a könyvének olvasását. Valószínűleg most a komoly énje vette át az uralmat
  - Na akkor ideadod? - kérdezték a fiúk.
  - Persze, de van két feltételem. Az egyik, hogy úgy másoljatok órákon, hogy ne vegyék észere a tanárok.
  - Okhéjj, végülis nekünk sem lenne valami jó, ha lebuknánk. - bólogatott Tibi.
  - A második feltételem az, hogy sem az én füzetemet, sem a másolatokat nem adhatjátok oda Ádámnak. Ő majd egyedül csinálja meg.
 - Rendben, őt nem kell féltenünk. - mondta Norbi.
  - Jó. Olivér, ha kész vagy majd add tovább. - tájékoztattam, ha esetleg nem hallotta volna az előbbi beszélgetést.
 - Ahan!
 - Jó reggelt 9/b! - köszönt egy idős szakállas bácsi belépve a terembe - Az én nevem Álmos Tamás, engem szólíthattok Tamás tanár úrnak is.  - világosított fel minket és mi csodálkozva néztünk rá. A korához képest nagyon laza volt. Megkért, hogy mutatkozzunk be, mondjunk magunkról pár dolgot és átlapoztuk a könyvet. Tisztára, mint 7.-ben, mikor az első kémia óránkon ültünk volna. Az órán és a szünetben is lázasan folyt a másolás a füzetemről, miközben és Andival és Klauval beszélgettem.
  - Mi az a nagy felhajtás ott? Ők nem az osztálytársaid. - kérdezte Klaudia és fejével a padik felé bökött.
  - De ők azok, éppen házit másolnak.
  - Mi? Kiéről?
  - Az enyémről.
  - Te odaadtad nekik a füzetedet? - kérdezte kiakadva Andi.
  - Ahan.
  - Mi az, hogy ,,ahan"? Miért adtad oda a füzeted?
  - Mert , én úgy gondoltam, hogy ennyi segítséget megérdemeltek.
  - Hát, jó te tudod. De az a gyerek nem hozzátok jár. - célzott az eresz alatt ácsorgó, Vegettóra aki éppen a felsőbb évesekkel dumált.
  -De, csak ő azt válaszolta, hogy majd egyedül megcsinálja szünetbe. Mondjuk arra kíváncsi leszek.
  - És az a másik, aki éppen a fiú felé tart.
  - Ő Olivér. Nagyon jó fej srác. A házit, pedig azért nem írja mert szerintem már végzett vele. - mondtam és megszólalt a csengő.
  - Szia, majd még talizunk táncon. - mondta Klau, aki eddig szó nélkül hallgatta a társalgásunkat.
  - Igen. Sziasztok! - mondtam és felmentem a 11-es teremben, ahol már nagy veszekedés folyt.
  - Nem rakjuk ki azt az undorító banda képét, ezt a műkorcsolyázót rakjuk ki. - mutatott a kezében tartott poszterre Kamilla, amin egy dél-koreai nő mosolygott.
  - Ezt a kínai nőt eszedbe ne jusson kirakni, inkább rakjuk ki azt. - mutatott a padján heverő World of Warcaft képére Robi
  - Ez egy dél-koreai olimpiai bajnok, Kim Jona. - dühöngött Kamilla azért, mert lekínaizták az ő kedvenc műkorisát.
  - Ráadásul sem a te poszteredet sem a tiédet nem rakjuk ki. - üvöltött Norbira és Robira is.
  - Elnézést, de nem zavar hogy óra van. -szólt az időközben a terembe lépő Virág tanárnő.
  - Bocsánat tanárnő! -  mondta Kamilla mindenki nevében. Mikor mindenki leült elkezdődhetett a nyelvtan óra a várva várt éveleji ismétlésekkel. A következő szünet tízórai szünet volt, így az 5 perccel hosszabb volt, mint az eddigiek. A fiúknak lehetősége volt befejezni a matekházim másolását, illetve Vegetto is neki kezdhetett a saját házijának megírására, mert a következő óra matematika lesz. Én megettem a meggyes buktát, ami tényleg fenséges volt és bementem a terembe. Ott (komoly) Evelinnel és Bencével beszélgettem egy kicsit. Rájöttem, hogy a vidám személyiségű Evit jobban csípem, de egy idő után gondolom ezt a felét is megszokom. Csengő után a fiúk hálálkodva megköszönték éd visszaadták a füzetem. Elkezdődött a matek óra. Ellenőriztük a házit a táblánál, azaz feleltünk. A sorsnak hála Vegettót hívták ki, aki meglepetésemre 5-re felelt. Csodálkozva néztem rá.
  - Megnézhetem a füzeted? - kérdeztem és meg sem várva a válaszát kikaptam a kezéből.
  - Hékás! Ennyit a hőn szeretett illemedről. - háborodott fel. Én oda sem figyelve átnéztem a háziját és tényleg teljesen hibátlan volt.
   - Bocsánat. - feleltem az illetlenségemre célozva. - Hihetetlen vagy. - mondtam őszintén és ő belenézett a szemeimbe. Megint ugyanaz az érzés kapott el, mint szokott. Összezsugorodott a hasam, sőt most a változatosság kedvéért olyan volt, mintha röpködne benne valami.
  - Hát, lehet hogy egy tudós veszett el bennem. Ki tudja? - felelte nevetve és ekkor olyan dolog történt, amire én sem számítottam. Elmosolyodtam! Mielőtt még bármit is gondolhattam volna visszafordultam és próbáltam behozni a lemaradásomat, amit ezzel az értelmetlen cseverészéssel elpazaroltam. A következő szünetben csak ültem és gondolkoztam, hogy mi okozhatta az előbbi meglágyulásomat Vegetto irányába. Elmerültem a gondolataimban és egyszer csak azt vettem észre, hogy Olivér bejön a terembe.
  - Min agyalsz ennyire? - kérdezte és közben az arcomat fürkészte.
  - Semmi különösön, csak az angol órán. - füllentettem.
  - Miért? - kérdezte és úgy éreztem bevette, úgyhogy ezután már csak egy megfelelő magyarázatot kellet adnom.
  - Hát, nem vagyok valami jó angolból. A szavakkal sosem voltak gondjaim, ellentétben a nyelvtannal. Mindig kavartam az időket.
  - Á ne aggódj! A nyelvekből mindig csinálnak a tanárok felmérést és a leggyengébb tempója szerint haladunk majd. Valamint, aki le van maradva bármelyikből az korrepetáláson vesz majd részt. Ráadásul szerintem vannak nálad rosszabb angolosok is az osztályban. - próbált megnyugtatni.
  - Köszi. - mondtam mosolyogva, mert tényleg megnyugodtam egy kicsit.
  - Ó, ami Vegettót illeti. - kezdte és a név hallatán felnéztem rá. - Ne idegesítsd fel magad rajta. Ő ilyen. Meglepődnél, ha megtudnád mennyi lánynak bejön ez a stílus.
  - Csak tudnám mit esznek ezen?
  - Hidd el, ha így folytatod hamarosan rá jössz. - mondta és leült a székére. Nem értette mire célzott ezzel. De mindegy is volt, mert megszólalt a csengő, megtelt a terem és elkezdődött az angol óra.
  - Good morning! - köszönt egy fiatal férfi, mire én megijedtem. Ha angolul fogja tartani az órát, akkor nem sokat fogok belőle érteni. - Az én nevem Biró Iván. Hoztam egy kis felmérőt, amit ki kéne töltenetek. Ugye nem gond? - kérdezte kedvesen.
  - Küldje' csak taná' bá'. - szólt hátulról Tibi. Persze a rendkívül értelmes beszólásán a többiek röhögtek egy sort.
  - Rendben Tibor, akkor te is "küldjed neki"! - mondta és oda dobta az asztalára a felmérőt. Erre már én is elmosolyodtam. Van egy olyan érzésem, hogy jól kifogunk jönni az angoltanárral. A felmérő egyébként nem volt olyan vészes, mint gondoltam. Persze volt pár feladat, amire nem tudtam válaszolni, de amúgy nem volt komoly. A második órán valami akciófilmet néztünk, angolul magyar felirattal, amíg a tár javította a dolgozatokat. A felmérő 50 pontos volt. Mikor kiszólította az embereket elmondta a pontszámukat.
  - Kamilla. - mondta és Kamilla felállt a helyéről - Gratulálok! Nagyszerű dolgozat. 48 pontot értél el.
  - Köszönöm, de maximális teljesítményre is képes vagyok. Csak az előttem ülő Robi zavart meg dolgozat írás közben a hülyeségeivel. - próbált kifogást keresni.
   - Következő, Olivér - hagyta figyelmen kívül Kamillát. - 37 pont. Nem olyan rossz, ha hajlandó leszel órán figyelni, akkor még 5-ös is lehetsz.
  - Hát tanár úr, úgy érzem ez sosem fog bekövetkezni. - mondta mosolyogva Olivér és visszafele menet összecsapta a tenyerét Vegettóval és egy ,,Köszönömöt" suttogott.
   - Robi. 30 pont. Nem olyan rossz ez, de figyelmedbe ajánlom a korepetálást.
   - Én pedig figyelmen kívül hagyom. 
   - Norbi 26 pont, neked pedig már be is írtam a korepet.
   - Ajj. - motyogta és az összegyűrt felmérőjét a kukába dobta.
   - Bence. - hagyta figyelmen kívül Norbi felmérőjének sorsát - 46, ez nagyon jó teljesítmény.
  - Köszönöm. - felelte halkan Bence, úgy hogy én alig halottam meg, pedig mögötte ülök.
  - Gratula! - mosolygott rá a "szeleburdi" Evi.
  - Gratulálok! - suttogtam én is.
  - Köszönöm. - mondta és hol rám, hol Evire nézett.
  - Tibi. 38 pont. Ez tőled döbbenetes eredmény látva a tavalyi bizonyítványod.
  - Köszönöm, tanár úr. Tudja én egy meg nem értett zseni vagyok. Ezt a tanáraim nem ismerték el így mindenképp megakartak húzni a tantárgyakból. Látja milyen gonosz teremtmények voltak.  - adta elő teljesen komoly arccal és úgy gondoltam még színész is lehet belőle, mikor hirtelen kitört a mellette ülő Ádámból a nevetés és ő maga is elkezdett nevetni.
  - Evelin, 49 pont. Gratulálok!
  - Jujj, köszi szépen tanár úr!
  - Húú ez tényleg nagyszerű, mond csak kérhetnék, majd tőled korrepetálást?
  - Persze! - mosolygott rám és visszafordult, mert a tanár kérdezett tőle valamit az angol tudásával kapcsolatban
  - Na, azt ne mond, hogy hülye vagy angolból! - halottam meg a démon hangját a hátam mögül.
  - De, bármilyen furcsának tűnik egy stréber is lehet gyenge valamiből. - sziszegtem neki hátra sem fordulva.
  - Hékás, hová tűnt a híres illemed. Ha hozzám beszélsz miért nem nézel a szemembe?
  - Mert órán vagyunk? - kérdeztem szarkazmussal.
  - És? Ez akkor sem érdekelt mikor első nap osztályfőnöki órán a szókincsemmel vagdalóztál.
  - Jó, de az más volt, mert....- kezdtem, de félbeszakított.
  - Majd szünetben elmondod a már előre eltervezett monológod, de most figyelj oda, mert a tanár épp most mondta a neved.
  - Hát mit ne mondjak egy kicsit csalódtam benned és erősen ajánlom a korrepetálást a legerősebb felmérőt írt diáktól.
   - Természetesen vállalom. Mindent megteszek, hogy javítsak. - mondtam majd elvettem a dolgozatomat, ami 24 pontosra sikeredett. Ennél azért jobbra számítottam, mert tényleg nem tűnt olyan nehéznek.
  - És akkor Vegetto. Gondolom az te vagy ott hátul. - mutatott a mögöttem teljesen lesokkolt fiúra, aki meglátta a kezemben lévő felmérő pontszámát.
  - Igen, én vagyok. - tért észhez.
  - Gratulálok 50 pont. - mondta és rengeteg dicséret közepette, amit ő kapott kapcsoltam.
  - Elnézést, - kezdtem halkan és mindenki felém fordult. - ez azt jelenti, hogy Veggetó fog korrepetálni.
  - Igen. Azt a két embert, akiknek valószínűleg segített, pedig a másik két jól teljesítő ember korrepetálja. A döntésem szerint Tibit Evelin, Olivért Kamilla.
  - Miiiiiiiii?Ne már! - kiáltották a fiúk egy emberként.
  - Hééé, mi ez a nyavalygás! Nézzétek a jó oldalát két fiatal és szép lányt kaptatok! Tessék ezzel beérni és legközelebb ne kérjetek külső segítséget. - zárta le Iván tanár úr a még el sem kezdődő panaszkodást.
Na jó, ha az előbb Vegetto le volt sokkolva az angol dogám láttán, akkor most én ezen a tényen fagytam le. Én és Ő, egy szobában mialatt magyaráz nekem. Ez csakis a rémálmomban szerepelhet. A valóságban ez sohasem történhet meg. A csengő előtt pár perccel kiengedtek minket, így előnyel indultam a büféhez. Ott vettem két darab csokipudingos fánkot, valamint egy nagy csomag sós perecet, amit lyukas órán fogunk rágcsálni a többiekkel, miközben a szekrényemet díszítsük.
  - Hé Evi, Bence!  - futottam utánuk, amikor megláttam őket a folyosón.
  - Á, Edina mi az? - kérdezte Bence.
  - Mondjátok csak itt maradnátok velem lyukasórában megcsinálni a szekrényemet?
  - Persze, sőt még suli után is, mert Bencének is segítek.
  - Én is szívesen itt maradok veled. - mondta Bence.
  - Jó, és én is segíteni fogok neked suli után.
  - Köszönöm! - nézett rám hálásan.
  - Ugyan már. - ráztam meg a fejem. - Szívesen segítek
  - Tényleg Edina! - fordult felém Evelin. - Gondolkoztam rajta, hogy mit rajzoljak neked. Valami olyasmi volt az elképzelésem, hogy egy hozzád közel álló személyről szóljon, mondjuk a titkos szerelmedről. De mivel nem tűnik úgy, mintha bárkit is szeretnél, így semmi ötletem sem volt. Helyette rajzoltam neked is egy cuki kis anime figurát, ami hasonlít rád. Valmaint még a a rajzszakkörön csinálok neked valamit és ha szerelembe estél csak szólj nekem és lerajzolom neked. - mondta Evi, de ennek sokkal több jelentősége volt, mint egy rajzanak. Ezzel azt akarta tudatni, hogyha bármilyen szerelmi gondom van bármikor fordulhatok hozzá.
  - Köszönöm. - mondtam hálásan.
  - Ugyan. Hiszen erre valók a barátok. - mosolygott rám.
  - Hé, engem se hagyjatok ki. Én is a barátotok vagyok.
  - Igen, mindketten azok vagytok. A barátaim. - mondtam ki ezt a szót. Sosem hittem volna, hogy még valaha használni fogom ezt a szót Katin és Julin kívül bárkire is. És ekkor eszembe jutott még 2 személy, akiknek velünk a helye.
  - Mondjátok, ha hívnék még két embert a szekrény dekorálásra az gond lenne nektek? - kérdeztem tőlük.
  - Nem dehogy. - mondta Bence.
  - Nem lenne semmi gond se. Amúgy is, ha többen vagyunk, valószínűbb, hogy befejezzük az alatt az egy lyukas óra alatt.
  - Oké! Akkor majd órán találkozunk. - köszöntem el és kisiettem az udvarra. Ahogy megláttam őket a nyakukba ugrottam.
  - Sziasztok! - köszöntem vidáman.
  - Szia! - köszöntek vissza.
  - Mondjátok nem lenne kedvetek kidíszíteni a szekrényemet, Bencével, Evelinnel és velem. -érdeklődtem.
  - De, persze, szívesen. - mondta Klaudia.
  - Ahan. Mikor? - kérdezte Andi.
  - Most 7.-órában. Nektek van órátok?
  - Nincs. Mond hányas box a tiéd? - kérdezte most Klau.
  - A 210-es.
  - Oké, akkor ott találkozunk. - mondta Andi és elindultak Klaudiával be az iskolába. Én is elindultam és felmentem a termünkbe, ahol f elvoltak téve a poszterek. Ott volt, Kamilla példaképe a műkorcsolyázó Kim Jon, Robi mindene a WOW, Norbi mindene a Metin 2, Olivér kedvenc bandájának a képe, ami ezek szerint a Metalica volt. Valamint valami klasszikus zenekar.
   - Hát azt meg ki hozta? -  kérdezte Kamilla kérdőn körbe fordulva.
  - Én - nézett fel a könyvéből Evelni, amit már lassan befejez.
  - Jaaaa, akkor jó, már azt hittem, hogy valamelyik fiú lett áruló. - jelentette ki megkönnyebbülten Tibi.
  - Mi az, hogy áruló. - kérdeztem.
  - Tudod a mi fiúink inkább menők, mintsem valami úri ficsúrok. - válaszolt a kérdésemre Olivér.
  - Pontosan. - bólogatott Tibi, Norbi, Robi, Ádám. Sőt! Még Bence is.
  - Örülök gyerekek, hogy ennyire érdekel titeket a klasszikus zene. - lépett be a terembe egy szemüveges, fekete hajú, kicsit ducibb férfi. - Az én nevem Horváth György és én vagyok az ének tanár, valamint az ének szakot is én vezetem a 9.-eseknek . - tájékoztatott minket. Az énekórán furcsamód nem énekeltünk. Inkább írtunk, de azt jó sokat. Belekezdtünk a zenetörténetbe, ami igen hosszú anyag lesz. Valószínűleg fél évig ezt fogjuk venni. Még szerencse, hogy hetente két ének óránk van. A folyamatos körmölésben egy kicsit zavart az a toll, ami tíz percenként belém bökött. Szívesen hátrafordultam volna és beszéltem volna a fejét, de akkor lemaradtam volna a jegyzettel és ezért inkább megpróbáltam teljes erőmmel a tanárra koncentrálni.
Mikor kicsöngettek kiráztam a csuklóm, bepakoltam a táskába és próbáltam sietve kimenni a teremből. Ez a tervem meghiúsult, mert Vegetto az ajtóban állva várt rám.
  - Remek! - motyogtam.
  - Mondd csak neked szokásod a motyogás rockhercegnő? - kérdezte és a hangjában felfedeztem a visszaszorított nevetést.
  - Nem, csak akkor ha olyan idegesítő alakok közelében vagyok, mint te.
  - Aucs, ez fájt. - mondta és bármelyik pillanatban kitörhetett volna belőle a nevetés, ha balszerencsésen nem megyek neki valakinek.
  - Nagyon sajnálom - mondtam és próbáltam a földre esett szemüvegemet megkeresni. A srác akinek nekimentem mit sem szólva kikerült és mérgelődve trappolt tovább a folyosón.
  - Bunkó! - suttogta Vegetto és leguggolt mellém. Feltette a szemüvegem és a szemembe nézett. Igen, azok az óceán kék szemek megint megtalálták az én egyszerű barna szemeimet és úgy kérdezte.
  - Jól vagy? - az arcából és a csodálatos szemeiből azt szűrtem le, hogy tényleg aggódik. Már percek teltek el, engem teljesen megbabonáztak a szemei és egyszerűen egy hang sem jött ki a torkomon.
  - Elvigyelek az orvosiba? - kérdezte én pedig megtalálva a hangom válaszoltam.
  - Nem, nem kell. Jól vagyok. Köszi! - feleltem és felálltam.
  - Biztos?
  - Igen, biztos. -mosolyogtam rá.
  - Akkor jó. - mondta majd felállt és elsietett. Lassan és kábultan közeledtem a szekrényem felé, ahol már mind a négy segítőtársam ott állt.
  - Hé jól vagy? - kérdezte Evi.
  - Persze jól.
  - Biztos? - várta a megerősítést Andi.
  - Biztos, most már. - biztosítottam, nem csak őket de magamat is.
  - Mi történt? - nézett rám aggódva Klau.
  - Nekem jött egy hústorony. - feleltem és elmosolyodtam. Belegondolva nem is ezért voltam lesokkolva. Nem ehhez hozzá van közé. Olyan kedvesen viselkedett velem. És azok a szemek. Ááá! Ezt nem hiszem el, én utálom őt. Utálom! Mondtam magamban és a gyomrom, úgy éreztem kezdi visszanyerni eredeti méretét és már nem egy mogyoróra hasonlít.
  - Biztos jól vagy? Ne kísérjünk fel az orvosiba? - zökkentett ki, rendkívül furcsa gondolatmenetemből Bence.
  - Nem jól vagyok csak egy kicsit elgondolkodtam. - levettem a táskát a vállamról, kicipzároztam kivettem belőle a magazinokat és kérdőn fordultam körbe. - Akkor csináljuk.
  - Csináljuk! - kiáltotta Evi és kikapta a kezemből a magazinokat.
  - X-szel jelöltem be azokat a képeket amiket ki kéne vágni. -kezdtem bele majd felbontottam a ropit.
  - Ebből pedig mindenki ehet. - raktam be az 5db párnából (?) készült kör közepére. A munka gyorsan haladt és meglepő módon háromnegyed óra alatt kész is lett a szekrényem. Igen, bármire képes vagy, ha a barátaid segítenek. Ezután kimenetem az udvarra egy kicsit levegőzni, mikor megláttam, hogy az osztálytársaim vizet öntenek egymás nyakába és folyamatosan újratöltik az üvegeiket az udvaron álló kútból, ami egy hatalmas diófa alatt állt.
  - Ti meg mit csináltok? - kérdeztem mikor kaptam egy üveg hideg vizet a nyakamba.
  - Uh Dina, ne haragudj nem volt szándékos. Egy másik barna hajú lányt akartam leönteni. - mondta bocsánatkérően Olivér.
  - Áhh, semmi gond. - mondtam és észrevétlenül a kúthoz menve megtöltöttem az üvegem, ami a kezembe volt. Odasomfordáltam Olivérhez és az arcába öntöttem a frissen engedett vizet.
  - Ez nem volt rossz - mondta miközben kiprüszkölte az orrából a vizet.
  - De komolyan, mi folyik itt. - kérdeztem újra.
  - Hát vízzzzzzzz! - nyomta meg a 'z'- betűt és vele együtt az üvegjét Tibi, ami teljesen telibe találta a mellkasomat.
  - Nice shot! - kiáltotta Olivér és pacsiztak egyet. - Na Dina szállj be te is!
  - Oké.- mondtam és már rohantam is teletölteni az "fegyverem". Közben pár vízsugár eltalált. Ilyenkor a két kocka fel-fel kiáltott hogy ,,Neeeeeeeeeeeeeee!" és megbosszúltak. Egyszerre eltalált egy igen nagy vízsugár, mikor megtaláltam honnan jött teljesen ledöbbentem. Ádám alias Vegetto küldte ezt nekem "ajándékba".
  - Hé! - kiáltottam és odafutottam hozzá.
  - Ha itt állsz a csatatért kellős közepében, akkor támadj is. - mondta mosolyogva és közben fekete tincsei rátapadtak a homlokára és ilyenkor a gyomrom ellepték a gyomrom a pillangók és az agyamban teljes sötétség honolt. Egy újabb vízsugár keltette fel a gondolataimat és zavarta el a pillangóimat. Az első értelmes gondolatot megtettem, ami eszembe jutott. Ez az volt, hogy visszatámadjak mert Vegetto egyáltalán nem számított rá.
   - Neked mióta volt üveg a kezedbe? - kérdezte mikor már kibírta nyitni a szemét.
  -  Mindig is volt. Csak kivártam a megfelelő pillanatot, hogy ne figyelj ide és támadtam. - feleltem és tényleg teljesen logikus választ adtam.
  - Szép volt katona. - dicsért meg Olivér.
  - Köszönöm tizedes. - mondtam nevetve és Olivér büszkén kihúzva magát lőtte tovább az embereket.
  - Nocsak, a rockhercegnő tud nevetni. - mondta tetetett meglepettséggel a hangjában Vegetto.
  - Igen, és tudod mit tudok még.- kérdeztem incselkedve ( Te jó ég, hogyan? Én nem vagyok normális!)
  - Na, mit? - reagálta le az előbbi hangnememet.
  - Tudod, tökéletesen tudok célozni. - mondtam még mindig ugyanabban a hangnemben és egy lépést tettem Vegetto felé.
  - Igen? - kérdezte ugyanabban a stílusban és ő is közelebb lépett.
  - Igen. -mondtam és szerintem meg jött az eszem, mert a tekintetema kútra siklott, majd újra Ádámra. Szinte egyszerre kezdtünk el rohanni, hogy újratöltsük az üvegeinket. Sajnos Vegetto gyorsabb volt, így ő lőtt előbb. Kicsit sem volt kegyelmes még akkor és lőtt mikor én töltöttem az üveget. Ráadásul Olivér a kezébe nyomott egy teli 1 literes (!) üveget. Bár volt olyan kedves, hogy nekem is dobott egy literes üveget, ami persze üres volt. Mit ne mondjak nem kímélt meg engem. Mikor viszont már én is beszálltam a lövöldözésbe, akkor már mindketten nevettünk. A háborúnak a csöngő és a felháborodott tanárok vettettek véget. komolyan mondom, így leírva olyan mintha egy csöpögős tinilányfilmből meséltem volna el az egyik legnyálasabb jelenetet. ÚÚÚ! Félelmetes. Ezután következett a várva várt táncóra.
  - Sziasztok táncosok! - köszönt kedvesen, a fiatal tánc tanárunk Kovács Judit. - Az órát egy röpke bemelegítéssel kezdjük, majd pedig egy szint felmérést végzek. De a bemelegítés közben mindenki be fog mutatkozni. - elkezdődött a zene, amit a tanárnő a bemelegítésre szánt. Tibi hirtelen felnevetett és senki nem értette miért.
  - Hé, Tibi miért nevetsz? - kérdeztem halkan.
  - Mert ezt te énekled. - mondta még mindig röhögve.
  - Mi? - néztem rá értetlenül.
  - Ezt a számot Inna énekli.- felelte már egy kicsit lenyugodva, de a röhögéstől könnyes szemmel.
  - Idióta. - sóhajtottam és tovább folyattuk a bemelegítést. A szintfelmérés annyiból állt, hogy a tanárnő bekapcsolt egy random youtube lejátszási listát, a hifire rakott még egy kis kakaót így teljes hangerővel üvöltött és erre kellet táncolni. Miközben mi a különböző R&B-s és nagy örömömre kicsit rockosabb hangzású számokra táncoltunk, ő körbejárt minket és jegyzetelt valamit magának.
  - Remek volt! Mindannyian hihetetlenül tehetségesek vagytok. - dicsért meg minket, miközben mi a vizünket kortyolgattuk. - Viszont volna számotokra egy hírem. - kezdte és mindenki lenyelte az éppen szájában levő vízmennyiséget.  - a tanári gyűlésen úgy döntöttünk, hogy a táncosoknak és az énekeseknek sok közös órájuk lesz. Egyféle duóba rakjuk be őket szintek alapján. A legjobb duót, pedig indítani fogjuk az egyik leghíresebb táncfesztiválon.... Franciaországban. Erre a kijelentésre mindenki ( én is ) izgatott lettem és Klau valamint Andi nyakába ugrottam. Ekkor bevillant valami. Vegetto énekes. Igazából a Judit tanárnő nem kötötte ki, hogy szigorúan csak egynemű párok lehetnek, így ténylegesen elkezdhetek imádkozni. Miután kimentem a tánctermünkből Evi már ott állt előttem hatalmas mosollyal az arcán.
  - Szia! - köszöntem neki.
  - Képzeld rajzoltam neked!  - mondta nekem fülig érő szájjal.
  - Tényleg? És mit?
  - Ez egy olyan rajz lett, amit ha akarsz bármikor használhatsz, akár darts táblának is. - közben pedig a kezembe nyomta a rajzát. Mikor megláttam megálltam a folyosón és kábán néztem a papírra. Az A4-es lapon egy szempár szerepelt (hozzátartozó szemöldökkel), ami óceán kéken csillogott. Igen ezt a szemet bármikor felismerem. Ez az Ő szeme. A démoné, aki mindig ott kísért engem valahol.
  - Köszönöm. - néztem rá hálásan.
  - Tudod, ha nem akarod céltáblának használni, akkor a szobád falára is kiteheted. - mondta. Igen mit ne mondjak, ha nem tudnám kihez tartozik ez a szempár, biztosan kitenném a szobám falára és az ilyennel rendelkező fiút keresném úton, útszélen. De így nem. Csakis a dühöm forrása lehet.
  - Nem, csakis céltáblának fogom használni. - mondtam gonosz mosollyal.
 - Okika, te tudod. De azért tetszik?
  - Persze, hihetetlenül tehetséges vagy.
  - Köszike.
Pár néma másodperc után odaértünk Bence szekrényéhez és nagy meglepetésünkre Klau és Andi már ott ültek és vagdostak. Csak tudnám honnan szerez mindenki párnát.Mikor odaértünk mi is csatlakoztunk és közben jót dumálgattunk. Röpke 1 óra alatt készen is lettünk Mikor kiléptünk az iskola kapuján Andi és Klau elbúcsúzott tőlünk, mert ők rögtön balra fordultak. Mi egyenesen baktattunk felfele. Elköszöntem Bencétől, nem sokkal később Evitől és egyedül folytattam az utamat. Mikor hazaértem a kapu és az ajtó nyitva volt, így nagy vidáman köszöntem anyunak.
  - Szia anyu!
  - Szia Picim! Milyen volt a napod?
  - Elég mozgalmas rengetek sokkoló fordulattal. - és elmeséltem neki mindent. A reggeli összezörrenésemet Ádámmal, az utána következő angol órai gyenge teljesítményemet és azt, hogy Ádám fog korrepetálni, a balesetemet, Ádám aggódását, a szekrények díszítését, a vízi csatát az udvaron és a táncórát.
  - Tehát, azt mondod, hogy ez a fiú fog korrepetálni?
  - Igen ő.
  - És mit gondolsz róla?
 - Azt, hogy egy hatalmas bunkó és ki nem állhatom.
  - Hát én az előbb nem ezt szűrtem le a mondandódból.
  - Jó lehet, hogy volt egy gyenge pillanata, de ennyi.
  -  Rendben de tudod, hogyha bármit megszeretnél valakivel beszélni itt vagyok.
  - Tudom, majd ha lesz valami elmondom.
  - Jó. Akkor jössz ebédelni, talán még az indulásom előtt belefér.
  - Oké.
Leültünk az asztalhoz és megebédeltünk (Nem tudom, hogy délután fél 5 annak számít-e még? Apropó anyukám nem tudom miért nem indult még ekkor, de mindegy is.) Felmentem, a szobámba tanultam és megírtam a házit. Ez eltartott este 7 óráig. Bekapcsoltam a gépemet beindítottam a Big Time Rush egyik számát. Tényleg nem volt olyan rossz, de maradok a saját stílusomnál. Bejelentkeztem Face-re és láttam, hogy 3 ismerős jelölést kaptam. Klaudia, Andi és...... és Vegetto. Mindhármukat visszajelöltem és megnéztem az értesítéseimet. 15 (!) játék felkérésem jött, Robitól és Norbitól. Mindenféle szigetes, maffiózós, farmos és csomó hasonló játékban. Oké, ennek semmi értelme sem volt. Volt egy üzenetem Evitől, hogy elkezdett nézni valamilyen animét és egy másik, hogy holnap elbírnék-e menni vele a könyvesboltba. Visszaírtam neki, hogy persze miért ne. Katitól és Julitól nem érkezett üzim :(, de viszont Andi és Klau írt, hogy tök jól táncolok. Visszaírtam nekik, hogy ők is, de nem úgy tűnik mintha élveznék, Erről még holnap kikérdezem őket. Beraktam az egyik kedvenc számomat a (Simple Plan With me) és kiraktam (!) a parafatáblámra a kék szemeket. Igen mégis ott kötöttek ki. Sajnálatos. Utána elpakoltam a táskámba, elmentem zuhanyozni, vacsiztam 3 szelet melegszendvicset, fogat mostam, puszit adtam anyunak, mert hazajött, bekentem a fejem pattanás elleni krémmel, beraktam az éjszakai fogszabim és most itt ülök. Naplót írok az asztali lámpán fényénél.  Igen tipikus tini elfoglaltság este fél tízkor. ha már itt tartunk mennem kell aludni, mert holnap is fárasztó napnak nézek elébe. Fizika, Irodalom, Irodalom, Rajz, Rajz, Angol, Töri. És mind ezek után még egy szakos óra. Holnap tuti hulla leszek.








 

7.fejezet

7.fejezet

Egy nagyjából nyugodt nap

  A mai nap főleg, azzal telt hogy a tanárokkal ismerkedtünk. A nap eleje a szokásosan telt. Felkeltem, tusoltam, reggeliztem, fogat mostam, felöltöztem (ma egy farmer rövidnadrág és egy bordó trikó mellett döntöttem), fésülködtem, megállapítottam, hogy teljesen átlagos vagyok és elindultam a suliba. Mivel most nem készítettem magamnak uzsit gondoltam beugrok a "Mama Pékség"-be. Mikor beléptem az ajtón megcsapott a pékáruk, hihetetlenül finom illata és egy percre újra a régi kisvárosban éreztem magam. Ez nem tartott sokáig, mert az eladónéni hangja zökkentett ki. 

  - Szia kislány! Mit szeretnél?

  - Csókolom! - miközben ezt kimondtam megakadt a szemem egy finomnak tűnő darabon. - Szeretnék egy meggyes buktát és egy félliteres szénsavas ásványvizet.

   - Rendben, tessék. - adta át a zacskót és az üveget - 410 Ft lesz.

  - Köszönöm. - mondtam és odaadtam az aprót.

  - Első nap a suliban? - kérdezte érdeklődve.

  - Második, de igazából ez az első nap, hogy tanítás lesz.

  - Hányadikos vagy, 9.-es?

  - Igen. - feleltem mosolyogva.

  - És izgulsz? - nézett rám mosolyogva

  - Igen, egy kicsit. - feleltem félénkem.

  - Tudod, az én unokám is 9.-es, de őt úgy tűnik egyáltalán nem érdekli a dolog.

  - Szokott ez így lenni. - mondtam és mivel egy kicsit sok időt töltöttem a boltban, elköszöntem és sietve mentem tovább az úton. A gyors sétálásomnak köszönhetően még a háromnegyed 8-as csöngő előtt bőven beértem az iskolába. Mikor beléptem az aulába egy csapat fiú az egyik táblát nézegette. 

  - Helló, Dina! - mondta valaki és mivel csak fiú diákok volt körülöttem a csapat felé fordultam néztem, ahol már Olivér vadul integetett nekem.

  - Sziasztok! - üdvözöltem őket és megpróbáltam megszokni az új becenevemet.

  - Szia! - köszöntek a többiek vidáman, mikor azt vettem észre, hogy egy kar van a vállamon.

  - Na és tetszik a beceneved? - érdeklődött Olivér.

  - Igen, tetszik. Az igazat megvallva eddig nem volt beceneven. - mosolyogtam keserűen.

  - Hogy-hogy? - szállt be a beszélgetésbe Tibi is.

  - Az előző osztályommal nem ápoltam valami jó kapcsolat. Gyakorlatilag levegőnek néztek.

  - Akkor mit szólnál, ha két beceneved is lenne. Mondjuk Inna? - egy kicsit furcsán néztem Tibire, akinek ez a kicsit dilis, de kedves ötlete támadt.

  - Ebben nem vagyok tájékozott, de Inna nem egy énekesnő neve.

  - Jaaaa, tényleg! Beugrott valami. 

  - Nem baj, legalább elmondhatom, hogy Innával jártam egy osztályba. - mondta teljesen feldobódva Robi.

  - Perszeee. -próbáltam ezt teljesen normális hangon mondani, de szerintem kihallatszott a szarkazmus a hangomból. - Amúgy mit néztek annyira?

  - Ez a sulirádiósok lejátszási listája. Ha szerencsés vagy akkor lehet, hogy a te felírt számodra böknek. - tájékoztatott Norbi, aki a most ért oda.

  - Hali, haver! Mit ne mondjak nem nézel ki valami jól.

  - Kössz, Copfi. Te is nagyon helyes vagy ma reggel. - sziszegte gúnyosan. Egyébként a Copfi beceneven a fiúk röhögtek egy jót.

  - Nyugi van, csak poén volt.

  - Hogyne. - morogta.

  - Okhéjj, visszatérve az eredeti témára, felírjunk valamit neked Inna? - kérdezte Tibi.

  - Mi? Ki az az Innna??? - fordult körbe kérdőn Norbi.

  - Na, így jár az aki balfék és éppen beesik a suliba. - kötözködött Robi

  - Mi van? Ezt megbánod! - kiáltotta, meghúzta a haját és már el is kezdtek veszekedni.

  - Ezek mindig ezt csinálják? - érdeklődtem

  - Aha, már azon a csapatépítő valamin elkezdtek veszekedni. Szerintem, azóta ezt csinálták - válaszolta meg kérdésem Olivér. -  De megint eltértünk a témától. Tehát mi legyen Dina?

  -  Hmmm..... Legyen a Sum 41-től a With Me - mikor ezt kimondtam kérdő és csodálkozó tekintetekkel találtam szembe magam

  -  Te komolyan ilyeneket szoktál hallgatni, vagy csak most "menőzni" akartál?  - kérdezte egy hang a hátam mögül. És ezt a hangot bármikor felismerem, igaz csak párszor hallottam. Magamban már felkészültem az idióta beszólásaira. Megfordultam és megint elvesztem azokban a hihetetlenül gyönyörű kék szemeiben. Na jó ez egyébként kezd egyre furcsább lenni.

 - Igen, komolyan. Sőt igazából ez az egyik kedvenc számom.

  - Okéééé, akkor ezt felírtam és most pedig gyere Vegetto egy kicsit dumálni. Szia Dina! - köszönt Olivér és elráncigálta a helyszínről a démont. A többiek utánuk eredtek, úgyhogy az elköszönés így Norbira maradt.

  - Mi is mentünk. Csá Inna! A teremben majd talizunk.

  - Szia! - intettem és bementem a teremben. A teremben Bence és Evelin épp beszélgettek és Kamilla is ott volt 4 lánnyal, akiket eddig nem láttam valószínűleg a-sok lehetnek.

  - Sziasztok! - köszöntem monoton hangon mindenkinek és elindultam Evelinékhez, amikor Kamilla elém állt a négy csatlósával.

  - Szia! Hallottam a fiúkkal dumáltál. - bicentett az egyik mellette álló lányra - akinek ombre haja volt - így leszűrtem, hogy ő látott minket beszélgetni.

  - Igen, beszéltünk. Mi rossz van benne?

  - Az, hogy így könnyen maguk mellé állítanak és már megígérted, hogy hozzánk csatlakozol. - dühöngött Kamilla.

  - Nem, én ilyet egy szóval sem mondtam. Azt mondtam, hogy jó, majd még meggondolom.

  - Oké és mire jutottál?

  - Még semmire.

  - Szerintem, ha ezt így folytatod Kamilla, nem is fog csatlakozni hozzánk. Mondta az egyik mögötte álló lány.

  - Mit tudsz te a toborzásról Andi?  - mondta
  - Azt, hogy nem lehet erőltetni és az igazat megvallva én sem tudom mi a fenét keresek itt.
  - Ezt meg hogy érted?  - kérdezte az ombre hajú lány
  - Úgy, hogy semmi kedvem veletek lógni, nem is akartam csatlakozni, csak ti egyből ezt vettétek le. Kérlek, hiszen csak egy házban "laktunk" az alatt a hülye tábor alatt. És szerintem ezt  Klaudia is így gondolja.  - fejezte be a mondandóját.
  - Igen, igazából én sem bírom, hogy mindenkit csicskáztattok és senkit sem vesztek emberszámba, minket se - hadarta el a dús, barna hajú lány, akinek zöld szeme volt.
  - Remek éppen csak elkezdődik a suli és máris elárulnak. - akadt ki Kamilla.
  - Na, akkor mi el is mentünk.  - ezután a barna szemeit Andi rám szegezte - Szia! Remélem lesz eszed és nem fogsz behódolni neki.
  - Hidd el nem fogok. - mondtam és mielőtt még Andi és Klaudia faképnél hagyta volna Kamilláékat dobtam feléjük egy mosolyt.
  - Akkor most te velük vagy? - kérdezte az ombre hajú csaj.
  - Pszt, Dia ebbe most légyszi ne szólj bele.
  - Oké. - motyogta
  - Tehát, te velük vagy? Vagy esetleg a, azzal a két nyomival? - bökött a fejével Bencéék felé
  -  Nem, én nem vagyok senkivel. Nem vagyok egyik idióta csapatnak sem tagja. Azzal barátkozok, akivel akarok és akivel jól esik. És veled kapcsolatban már fizikai fájdalmat érzek. Úgyhogy, ha megbocsátanál. - kerültem ki őket és odasiettem Eviékhez.
  - Sziasztok! Hogy vagytok?
  - Elvagyunk. -mondta Evelin fel sem pillantva a könyvéből.
  - Mondcsak kérdezhetek valamit?
  - Persze Bence, bármit.
  - Mről beszélgettél az előbb Kamilláékkal? - erre a kérdésre Evelin is felkapta a fejét, lerakta a könyvét és várt a válaszomra.
  - Azt akarta, hogy csatlakozzak a csapatához. Természetesen nemet mondtam rá, ráadásul két úgytűnik még épelméjű, normális ember is faképnél hagyta.
  - Okika, már megijedtem, hogy itthagysz minket miattuk. - mondta Evi és szinte hallottam, ahogy leesik a kő a szívéről.
  - Dehogy, hidd el semmi pénzért ne lennék egy olyan lánnyal, mint ő.
  - Jó, akkor megállapítottam, hogy te közénk tartozol. - mondta Benc.
  - Hová is tartozom pontosan? - kérdeztem.
  - A "nem érdekel a társadalmi réteg, inkább magamat adom, minthogy egy kirakatbábura hasonlítanék" csoportba. - felelte, én pedig elmosolyodtam.
  - Szép hosszú neve van a csoportunknak.
  - Íjjj, figyusz szerintetek lehet ilyen hosszú csoportnév a Facebookon?
 - Nem tudom Evi, próbáld ki. - mondtam és reméltem, hogy észreveszi a hangomban lévő szarkazmust. Hát, nem vette.
  - Okika, akkor ha hazaértem ki is próbálom.
  - Gyerekek, kérlek titeket, hogy ülljetek le a helyetekre. - mondta az ofő, aki úgytűnt a csengővel együtt érkezett, mert mikor átlépte a terem küszöbét megszólalt a csengő.
  - Jó reggelt ofő' bá'! Hogy tetszett aludni? - kérdezte Tibi egy cseppnyi komolyság nélkül.
  - Tibor, látom ma is idetaláltál, remek! Egyébként köszönöm kérdésed, rettenetesen.
   - Mi, miért? Tán valami laktatót evett vacsorára? - tette fel a következő értelmetlen kérdést.
  - Sajnos veled és a humortalan poénjaiddal álmodtam. Szörnyű volt!  - és az arcára (ál)meggyötörtség ült ki, majd elmosolyodott, mert alig hogy kiejtette az utolsó szót az osztály hangos nevetésbe kezdett.
  - Jó, renben gyerekek kinevettétek magatokat. Most szeretném nektek bemutatni Köves Mihály tanár urat.
Ekkor egy kövér, kopasz, bajszos bácsi tűnt fel Kalapos háta mögött.
  - Sziasztok gyerekek! Az én nevem Köves Mihály és nektek történelmet fogok tanítani. - mondta és szúros szemmel nézett ránk, majd az osztályfőnökünkre.
  - Megtudhatnám miért nincs a gyerekeknek névtáblájuk - rivallt rá Kalaposra a töri tanár. Még mi is megijedtünk tőle. Bennem ekkor tudatosult, hogy nála nem lehet kihúzni a gyufát, mert ha mi mégis kihúzzuk, akkor vagy röpdogát írat, vagy egyből bevágja mindenkinek az egyest.
  - Tényleg, teljesen ki ment a fejemből. -kapott észhez és hozzánk fordult. - Gyerekek mindenki írjon magának egy névtáblát. A táblán legyen rajta a család- és a keresztnév is. Köszönöm. És további jó órát kívánok. - mondta, majd nyakát behúzni kiment a teremből. Mi gyorsan megcsináltuk a táblákat és kitettük a padra. Gyorsan értelmet nyert, hogy miért kellet a családnevünket is felírni, ugyanis Köves tanár úr a családnevünkön szólít minket. Ráadásul, ha azt hittük, hogy az első órákon majd csak bemutatkozunk és kedvesen beszélgetünk a tanárokkal, akkor nagyon is tévedtünk. Mindegyik tanár azonnal belekezdett a tananyagba. Ott volt második órában a kicsit kedvesebb, irodalom és nyelvtan tanárnőnk Gödrösné Nefelejcs Virág. A tanárnőnk kinézetével nincs baj, az arca kedves és nő létére rövid fekete haja van. Vele az órán a kötelező olvasmányok felsorolása mellet elkezdtük a normális órai anyagot is jegyzetelni. A matematika, fizika tanárunkkal már sajnos nem volt olyan szerencsénk. Ő egyből belekezdett az anyag magyarázásába, nem tudtunk meg róla többet a nevén kívül, ami Kortáns János. Nem tudom megmondani,  miért de mintha ebben az iskolában a tanároknak alap feltétele a jelentkezéshez, hogy fura családneve legyen. Na mindegy. Még nekem is húzós volt a matek óra, pedig én tényleg szeretem a halmazokat, de egy kicsit nekem is sok(k) volt. Mikor már úgy éreztem nem bírom tovább és pont volt egy kis szabadidőm körbenéztem a teremben. Ha azokat az arcokat, amiket ott láttam feltölteném az internetre, akkor biztosan kapnánk pár epizódszerepet, mondjuk egy elmegyógyintézet betegeiként. Az egyik bambul és mered maga elé, mintha azt sem tudná hol van éppen, volt akinek bambulást közbe nyitva volt a szája és annyira "koncentrált", hogy még nyelni is elfelejtett, vagy volt, aki éppen a füzetét tépve ordibálta ,,ezt én nem értem!˝ és volt olyan is, aki éppen a füzete lapjait ette, azért mert így a betűk biztosan feljut az agyába, mint a Locsi Fecsi Mártában (????????). És ezután jött csak a neheze, vagyis nekem biztosan. A tesitanárunk egy fitt, de már az 50-es éveiben járó férfi, Labdás (?) Ferenc. A nevéhez híven 4 iskolakör és egy kis bemelegítés után mindenkit nemtől függetlenül (?) az a-sokat és a b-seket is beálította focizni. Ja, igen azt az apró tényt elfelejtettem megemlíteni, hogy tesiórán a két osztály együtt van. Ezután következett Perta Angéla, aki franciát tanít. Egy fiatal 25 (!) éves tanárnő, aki mindig mosolyog. Igazából ettől az órától féltem a leginkább, de végül ez volt a legjobb óra a mai napon. Bejött a terembe egy kötet papírt szorongatva, ami egy szintfelmérő volt. A kérdések nagy részét már alapból nem értettem, - mert háromnegyede franciául volt - a válaszokról pedig így fogalmam sem volt, mert mindegyik kérdésre franciául kellet válaszolni. Mikor a tanárnő meglátott furcsán nézett rám. Én elmagyaráztam, neki hogy nem tanultam franciát és az össz francia tudásom ott kifújt, hogy oui és petit lutin. - Igen sikeresen rájöttem, hogy az igent is tudom franciául. Egy nyelvvizsgát nekem! - Az össz francia szókincsemre a tanárnő csak bólíntott és  mosolyogva elvette a lapomat. Amíg a többiek végeztek én csendben elfoglaltam magam és megtanultam a töri jegyzetet. Ezután a húzós nap után már indultam is haza..... azaz indultam volna, ha valaki nem húz vissza a teremajtónál.
  - Hé, itt maradnál velem? Megszeretném csinálni a szekrényemet. Bencét is kértem, de neki időre menni kell haza, ő majd holnap csinálja meg - mondta Evi.
  - Persze, szívesen. De te is maradnál velem holnap?
  - Ahannn. És mond, segítesz is egy icuripicurit?
  - Igen. Mit kéne? Csak ne valami nagy feladatot, mert előre szólok semmi kézügyességem nincs.
  - Semmi komcsi, csak ragasztó szalagot kell tépkedni és egy picikét vagdosni.
  - Oké! Menjünk.
Miközben Evelin szekrényét csináltuk rengetek szem ránk szegeződött. Igazából megértem őket. Két lány ül a folyosón két párnán és közben énekeseket, színészeket és furcsa figurákat ollóztak ki egy-egy papírból.
  - Egyébként megkérdezhetném, hogy honnan szereztél párnákat?
  - A szekrényemből. - felelte úgy, mintha ez teljesen természetes lenne.
  - Oké. És mik ezek a cuki kis figurák?
  - Jujj, ugye milyen édik?! Igazából nem tudom csak megláttam a neten, miközben cuki képeket kerestem és lerajzoltam őket.
  - Várj, ezeket te rajzoltad? - kérdeztem döbbenten. Azt tudtam, hogy szeret és tud rajzolni, hiszen azért megy rajz szakra, de hogy ennyire ügyes azt nem sejtettem.
  - Igen. Mit gondolsz, jók lettek?
  - Ezek egyszerűen zseniálisak!
  - Köszike! - mondta pironkodva.
  - Mond csak, nem rajzolnál nekem is valami szépet? - kérdeztem, mert annyira lenyűgöztek a rajzai, hogy én is szerettem volna egyet.
  - Persze, szívesen csinálok. Mond mit szeretnél?
  - Nem tudom. Olyat rajzolsz, amilyet szeretnél. Én bárminek örülni fogok. - mondtam mosolyogva és örültem, hogy sikerült egy ilyen barátra lelnem.
  - Okika!
 Ezután felhívtam anyukámat és szóltam neki, hogy később megyek haza. Ezután visszaültem és folytattam a rám kiruházott feladatok teljesítését. Már egy ideje ragasztottunk, vágtunk, beszélgettünk és nevetgéltünk, mikor valakik köszöntek Evi háta mögül
  - Sziasztok! - mikor felnéztem valami James Maslow képéből, megláttam Andit és Klaudiát.
  - Sziasztok! - köszöntünk és Evelin folytatta az egyik - mint később kiderült - anime figura felragasztását.
  - Ti is szeretitek a Big Time Rush-t. - kérdezte Andi, mert a tekintete a kezemben lévő képre siklott.
  - Nem én még sosem halottam róla, csak Evelinnek segítek felragasztani és kivágni a képeket.
  - Oké. És te? Szereted a BTR-t?
  - Jujjj, nagyon. Ti is?
  - Én nem. - jelezte Klaudia feltett kezekkel.
  - Én igen. És neked ki tetszik a bandából?
  - Nekem James. Neked?
  - Nekem Kendall. -  miközben ők erről tanácskoztak én odafordultam Klaudiához.
  - Te érted miről beszélnek? - kérdeztem éreklődve, mert nekem tényleg fogalmam sem volt arról miről diskuráltak.
  - Fogalmam sincs. - nevette el magát a nálam majd egy fejjel magasabb lány.
  - Ez megnyugtató, legalább nem vagyok egyedül azzal, hogy nem ismerem ezt a bandát.
  - Igazából magát a bandát ismerem, meg a zenéjük se annyira rossz, csak valamiért nekem nem jönnek be.
  - Értem, akkor megint egyedül maradtam. - válaszoltam majdnem szomorúan.
  - Hát azt azért nem hiszem. - mosolyodott el.
  - Tényleg! - jutott eszembe - Ti milyen szakra fogtok járni?
  - Mindketten táncra fogunk járni.
  - Tényleg?
  - Igen. Te milyenes leszel?
  - Én is táncos.
  - Naa, az tök jó.
  - Az.
  - Na Andi nem kéne már indulni, mert szerintem le fogjuk késni a buszt.
  - Oké, akkor sziasztok és további jó szekrénydíszítést
 - Köszi! Sziasztok!  -köszönt Evi.
 - Helósztok! - köszöntem egy kicsit lazább stílusba, mint szoktam
Miután befejeztük a szekrénye díszítését - ami egyébként szerintem nagyon szép lett - hazaindultunk. Mikor elértünk az ominózus ponthoz, ahol Evelin lefordul elköszöntünk és szétváltunk. Otthon anyu már várt így elmeséltem mik történtek a suliban, bemutattam a ma megismert tanárokat, majd ebédeltünk. Ezután elköszöntem, mert ment vissza a munkahelyére én pedig felmentem leckét (!!) írni. Fura, hogy rögtön a második napon kapunk házit. Na mindegy. Gyors megcsináltam a töri, az iroda és a matek házit és bekapcsoltam a laptomom. Mivel ma az egész nap, alig hallottam zenét és ha mégis valami pop music ment és hiába írattam fel a kedvenc számomat reggel nem játszották le. Így hát most beraktam egy jó kis Green Day számot és felmentem Facebookra. 2 ismerős felkérésem érkezett: Kamilla és Olivér. Mindkettőt visszajelöltem és belegondoltam, hogy most már csak egy ember nem ismerősöm, aki az osztályomba jár. Szerencsére, ha nem vesszük a reggeli kis összezörrenésünket, akkor elég jól megvoltunk egymás mellet (mögött) ma. Nem tudom mit mondhatott neki Olivér, de pár szúrós pillantást leszámítva nem nézett rám és nem szólt hozzám semmit. De végül is kit érdekel. Átnéztem a 3 üzenetemet, ami jött. Kati és Juli írtak a napjukról és megkértek, hogy én is számoljak be az enyémről, és Evelin szomorúan közölte, hogy nem fér ki a csoportnevünk  Ezen jót nevettem, mert nem gondoltam volna, hogy komolyan megpróbálja.
 Most megyek és átnézem a matekot, megtanulom a franciát és az irodalmat, majd kezdődhet az esti rituálém egy kiadós vacsorával.

Ui..: Már alig várom a holnapi táncpróbát. :)

 

6.fejezet

6.fejezet

Egy mozgalmas nap vége

 

  - Ezt nem hiszem el! - motyogtam magamban figyelmen kívül hagyva, hogy pont ott áll mellettem.

  - Mit motyogsz magadba? - kérdezve és közben engem fürkészett a szemeivel. 

  - Semmit, nem fontos.  - legyintettem és mielőtt bármit is szólt volna becsuktam a suliboxom ajtaját és faképnél hagytam. Kiültem az udvarra, az egyik padra és megettem a tízóraira csomagolt rozskenyeremet. Közben a rádióból valami tinibálvány zenéje szólt, amit nem ismertem. Elhatároztam, hogyha hazaérek utána nézek annak a Justin Biebernek és a többi ilyen sztárnak. Befejeztem a tízórait és felmentem a terembe, ahol Robi és Norbi veszekedett, hogy a WOW vagy a Metin 2 a jobb. Én leültem a helyemre és a vizemet kortyolgattam, mikor hozzám szólt Robi.

  - Hé, Edina! Te mit gondolsz, melyik a jobb? A WOW vagy a Metin 2?

  - Nem tudom. Én nem ismerem ezeket a valamiket. - mondtam, mivel fogalmam sem volt, arról miről beszélnek.

  - Ezek számítógépes játékok. - világosított fel Norbi.

  - Értem. Sajnálom, de nem ismerem őket ezért nem tudok mit mondani.

  - Mindegy, úgyis tudom, hogy a WOW a jobb.- zökkent vissza Robi a veszekedésükbe.

  - Nem a Metin 2 a jobb. - reagálta le, azonnal Norbi. Éppen elkezdtek volna egy újabb veszekedést, mikor megszólalt a csengő és a többi osztálytársam csődült be a terembe. Az utolsó óránk már kevésbé volt eseménydús. Egész órán csak jegyzeteltem és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni azt a két embert, akik folyamatosan néztek engem. Kamilla és Vegetto. Mindketten dühösek voltak rám valamiért. Vegettot még csak-csak megértem, de hogy Kamillának mit ártatottam azt én magam sem tudom. Mikor Kalapos lediktálta az órarendet ki is csöngettem. Mindenki, azonnal felpattant és kiviharzott a teremből. Én szépen nyugodtan léptem ki a hatalmas épületből. A lépcsőn megpillantottam Evelint és Bencét, ahogyan beszélgetnek.
  - Sziasztok!
  - Szia! - mondták egyszerre.
  - Egyfelé megyünk haza. - közölte Evelin fel sem nézve a könyvéből.
  - Ezzel azt akarta mondani, hogy nem megyünk együtt haza? - javította ki őt Bence.
  - Persze miért is ne. - mondtam és az arcomon egy hatalmas mosoly ült ki. Belegondolva, hogy az első napon találtam embereket, akik később a barátaim lesznek ez tőlem hatalmas teljesítmény. Igaz útközben nem szóltunk egymáshoz csak némán sétáltunk egymás mellet, de mégis éreztem, hogy nagyon jó barátok leszünk mi hárman. Mikor 10 perc séta után elértünk egy  "Mama Sütödéje" nevű pékáru bolthoz Bence megállt.
  - Én itt balra megyek. - mondta - Sziasztok!
  - Szia! - köszöntük Evelinnel majd tovább sétáltunk. Elrakta a könyvét majd felém fordult.
  - Hol laksz?
  - Még kb.10 perc sétára innen, a Kósa János utca 36. alatt.
  - Rendben, akkor még egy ideig együtt sétálunk. Én egy utcával lejjebb lakok a Kottás Ervin utca 8. alatt. Nyugodtan átjöhetsz hozzám bármikor és szólíthatsz Evinek. - mondta kedvesen én, pedig bólintottam.
  - Köszi, te is bármikor átjöhetsz hozzám.
  - Okika! -  mondta mostmár teljes más stílusban, mint eddig. Gondolom előjött az életvidám személyisége. Kell legalább egy pár nap, ahhoz hogy megszokjam, hogy bármelyik pillanatban személyiséget válthat. Igen csak is én tudok, ilyen fura barátnőt szerezni.
  - Na én itt le is fordultam.- mutatott jobbra - Szia, és jó légy!
  - Oké! Te is!
Ezután kb. 4 perces magányos séta következett és közben azon gondolkoztam, hogy vennem kéne egy órát, hiszen az sosem árt. Megálltam a házunknál és előkerestem a kulcsomat. Kinyitottam volna a kaput, de nyitva volt. Először megijedtem, hogy talán reggel nem zártam be, de rájöttem, hogy valószínű anyu ért. haza.
  - Szia Szívem, hogy telt a napod? - kérdezte anyu érdeklődve miközben én becsuktam az ajtót.
  - Jól, köszi! - mondtam és adtam két puszit az arcára. Éppen belekezdtem volna a beszámolómba, amikor megszólalt.
  - Nem tudod, hogy apád miért vett fel ilyen időben kabátot?
  - Fogalmam sincs. - miközben válaszoltam, próbálkoztam arra koncentrálni hogy ne nevessem el magam. Reggel nekem nem tűnt furának, hogy felveszi a kabátját, de így belegondolva elég érdekes ember az, aki kabátban mászkál a kinti 34 fokban.
  - Na, halljam milyen volt az első napod! - tért vissza az eredeti témára anyu.
  - Nagyon jó. - és részletesen beszámoltam neki, az osztálytársaimról. Arról, hogy Kamilla milyen beképzelt, Evelin milyen fura, de egyben ő az egyik legrendesebb lány, akivel találkoztam, az előttem ülő fiúról Bencéről, aki egy kicsit félénk, az osztály mókamester Tibiről, a két kockáról Robiról és Norbiról, a lusta sorozatrajongó Olivérről és a tinibálvány Ádámról. Persze azt nem mondhattam, hogy a démonról, mert az valahogy furcsán hatna.
  - Értem, akkor attól függetlenül, hogy kihagytad a csapatépítést jól érezted ma magad.
  - Igen. - válaszoltam és magam is meglepődtem, hogy ezek az emberek mennyivel másabbak, mint a volt osztálytársaim. - És, mi lesz a vacsi?
  - Lasagne. - mikor ezt a szót meghallottam, majd ki csattantam az örömtől és alig vártam már a vacsora időpontját. Felsiettem a szobámba, megnéztem az órarendemet és bepakoltam a táskába. Holnap rögtön 7 óránk lesz és nem azok sem legszerencsésebbek. Előre érzem, hogy a szerdák nem lesznek az én napjaim. Töri, irodalom, matematika, tesi + tesi (!!!!), francia. Idegennyelvként első helyen az angol van, még második helyen a francia. Ez az én francia tudásommal igen nehéz lesz, mert csak annyit tudok franciául, hogy petit lutin. Komolyan ennyit sikerült megtanulnom 2 hónap alatt a nyáron. És ha ez nem lenne elég, ott van a két tesi is, amit ki nem állhatok. Még egyet is, nem hogy kettőt! Miután befejeztem a napi kétségbeesésem elővettem a laptopom és bekapcsoltam. Elindítottam egy Justin Bieber számot és felmentem Facebookra. Mit ne mondjak nem nyerte el a tetszésemet, de talán ez annak köszönhető, hogy én nem olyan vagyok ,mint a többi lány. Ki nem állhatom az ilyen tipikus pop dalokat. Mivel hiányzott mát egy kis magyar dal ezért beraktam a Zanzibárt és folytattam a Facebookozást. Két üzenetem és 5 ismerősfelkérésem volt. Robi, Norbi, Tibi, Evelin és Bence jelölt ismerősnek. Mindenkit visszajelöltem és megnéztem az üzeneteimet. Kati és Juli üzent. Mindketten kíváncsiak voltak, arra hogyan telt az első napom. Mivel mind a hárman külön iskolába mentünk, ráadásul én Bp.-re ők pedig Szentesre és Hódmezővásárhelyre járnak. Azzal a különbséggel, hogy én elköltöztem, ők viszont maradtak Mindszenten. Megpróbáljuk az interneten tartani a kapcsolatot, bár ez igen nehéz. Mindkettőjüknek visszaírtam, hogy nagyon jól és 5 (!!) emberrel is beszéltem, ezek közül kettővel össze is barátkoztam. Megkérdeztem tőlük, nekik hogyan telt és hogy barátkoztak-e már. Mondjuk ez elég érdekes kérdés, mert igaz az én LB-im voltak, de a többiekkel is nagyon jó kapcsolatot ápoltak. Ezután felmentem az iskola honlapjára és egy újabb dalt tettem be, amit már régen hallottam. Nézegettem az iskola galériáját, a tanárok névsorát, hogy ki mit tanít, és több infót szereztem a különböző szakokról. Engem persze a tánc érdekelt a legjobban, de a többit is megnézegettem.  Szerdán, csütörtökön és pénteken tartják 8.órába a szakok óráit. Mikor ezt megtudtam lerohantam a lépcsőn és mondtam anyunak, hogy akkor később jövök haza. Ő erre bólintott és kivette a sütőből a lasagnét. Kiszedett magának belőle egy ételhordóba, levette a főző kötényét, kivette a retiküljéből a parfümjét, befújta magát és adott két puszit.
  - Jó légy Kicsim! 5 órára be kell érnem, mert kezdődik az esti híradó. A vacsorával várd meg apukádat valószínű, hogy fél 7 körül ér haza. Addig kitartás!
  - Jó, szia! - mondtam és anyu már ki is lépett. Még láttam az ablakból, ahogy beül a kocsiba és elindul. Én megpróbáltam ellenállni a kaja csábításának, így felmentem a szobámba. Indítottam valami zenét, amit a youtube ajánlásnak beadott és folytattam a netezést. Csakhogy a dal lassú volt és a videó alatt a magyar fordítása ment. Érdekes módon megtetszett, pedig én a pörgős egy kicsit rockosabb számokat szeretem. Így hát bennhagytam sőt folyamatos lejátszásra tettem és beléptem Facebookra. 4 (!!!!) üzenetem is érkezett. Robi küldött valami WOW-os videót, hogy nézzem meg. Hát jó megnyitottam új oldalon, leállítottam a zenét és néztem. A videó lényege annyi volt, hogy egy zöld emberszerűség gyilkolt valami malacot. Erre csak annyit írtam vissza, hogy nagyon izgalmas játéknak tűnik. Norbi egy hasonló Metin 2-ős videót mutatott. Arra is odaírtam ugyan ezt. Nekem valahogy nem jött be egyik se, de a fiúk biztosan szeretik az ilyet A másik két üzenet Katitól és Julitól jött. Szerencsére mindketten onlinen voltak, így indítottam egy hármas chatelést. Épp itt van a gépem előttem másolom.
  Edina: Sziasztok!
  Juli: Helló!
  Kati: Sziasztok!
  Edina: Na, akkor meséljetek bővebben, ha már azt írtátok. Mi történt?
  Juli: Hát nagyon sok minden, de kezdje a mesélést inkább Kati. Hihetetlenül felcsigázott az üzijével.
  Kati: Képzeljétek el, hogy nagyban ülök a teremben éppen beszélgetek egy Gina nevű lánnyal, mikor belép a terembe Ő. Hihetetlenül helyes a pasi és Dávidnak hívják. *.*
  Juli: Jujj! Én is találkoztam egy ilyen fiúval az osztályomba és egyszerűen olyan laza és olyan jól néz ki, hogy egyből beleestem. :)
  Edina: De jó nektek.
  Juli: ??? 
  Kati: Miért nálatok nincs ilyen pasi. Akik bejelöltek ismerősnek, azok az osztálytársaid?
  Edina: Igen, de miért?
  Kati: Mert az a tüsi hajú is nagyon helyes.
  Juli: De az a Tibi se rossz.
  Edina: Igen ez igaz, de egyik se az az igazi, úúúú de helyes kategória.
  Juli: Biztos vagyok benne, hogy neked is megtetszik valaki, ne agódj
  Kati: Igen biztos így lesz. :)
  Edina: Hát azt nem hiszem. Vagyis az osztályomból biztos nem lesz senki ilyen.
  Juli: Jajj már! Biztos volt valaki, aki kiváltott belőled valami.
  Edina: Igen, volt.
  Kati: Na, mesélj! :)))
  Edina: Nem, semmi olyan, amire ti gondoltok. Inkább dühöt váltott ki belőlem az a tuskó.
  Juli: Belőled dühöt? O.o
  Edina. Igen. Ráadásul óra közben álltunk neki veszekedni.
  Kati: Látnom kell azt a fiút, aki ezt váltotta ki belőled.
  Juli: Ja, talizni kell vele. Téged a mindig jó kislányt, képes volt ilyenre rávenni, akkor már tudnom kell ki az.
  Edina: Ne is mond gyűlölöm azt a ficsúrt! :@
  Kati: De tudod azt szokták mondani, hogy a szerelmet és a gyűlöletet csak egy hajszál választja el egymástól.
  Juli: Igen, tényleg ez így van!
  Edina: Na jó! Én inkább megyek. Itt hagylak titeket kombinálni. Jók legyetek!
  Kati: Oké, te is!
  Juli: Vigyázz magadra!
Ezután persze kiléptem. Még, hogy szerelem. Persze! Az utálat csak utálat semmi más! Apu ekkor ért haza. Lesiettem és kiröhögtem, azért mert kabátot vett fel reggel. Ő is mosolygott magán és nem értette miért is vette fel. Ezután adtam két puszit és leültünk az asztalhoz enni. Anyu főztje szokás szerint íncsiklandozó volt. Miután befejeztük a vacsit felmentem, letusoltam, fogat mostam, összekötöttem a hajam kontyba, hogy ne melegítsen alvás közben, bekentem az arcon a krémemmel beraktam a fogszabim és leültem naplót írni. És mit ne mondjak így áttekintve a napomat, nagyon tartalmas volt. Eléggé lefárasztott, úgyhogy elmentem aludni.

5. Fejezet

 5.fejezet

Az új osztálytársak

  - Szia! - mondta anélkül, hogy bárki másnak köszönt volna a teremben.
  - Szia! - köszöntem vissza furcsán, mivel régebben nem sokan jöttek oda csak úgy köszönni nekem, mindig nekem kellet nyitnom, amiben ugyebár nem vagyok túl jó.
  - Te nem voltál a csapatépítő heten. - jelentette ki, mintha én nem tudnám.
  - Igen a szüleimmel voltam Olaszországban nyaralni.
  - Ugye tudod, hogy nem lesz könnyű ezek után beilleszkedned. Már ott kialakultak a klikkek, nehéz lesz bármelyikhez is csatlakoznod.
  - Tudom, de a nyaralást nem hagyhattam ki.
  - Jó, végülis nekem mindegy. - felelte flegmán. - Egyébként Kamilla vagyok.
  - Engem Edinának hívnak. Örülök a találkozásnak
  - Én is. Az én csapatomhoz csatlakozhatsz, igaz a másik osztály lányaival vagyok együtt, mivel itt csak mi hárman vagyunk lányok. Viszont Evelin nem hajlandó mással csak a könyveivel foglalkozni. A táborban is csak olvasott, a nevén kívül nem sokat tudni róla. - mutatott a mellettem ülő fekete hajú lányra.
  - Jó, majd még meggondolom.- válaszoltam és próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra, mert valahogy nem tetszett ez a Kamilla nevű lány.
  - Nézd melletted ülök. - mosolygott.
  - Igen, látom.
  - Mért nem vagy ettől feldobódva?
  - De nagyon örülök neki. - és kifacsartam magamból még egy mosolyt.
Miközben Kamillával beszélgettem észre se vettem, hogy megtelt a terem. Mikor hátranéztem, akkor már a mögöttem lévő padban már ült, illetve aludt valaki. A kapucni a fején volt így nem tudtam kivenni, hogy néz ki, de az biztos, hogy fiú volt. Nem tudtam megnézni a többi arcot, mert arra lettem figyelmes, hogy egy kissé esetlennek tűnt fiú leült elém. Ahogy megláttam tudtam jó barátok leszünk mi még.
  - Szia!- mosolyogtam rá, de ez egy igazi mosoly volt, amit valószínű, hogy Kamilla is észrevett, mert szúrós szemmel kezdett méregetni engem és a fiút.
  - Szia! - felelte kicsit félénken.
  - Hogy hínak?
  - Bencének. Téged?
  - Edinának.- feleltem és jobban megnéztem a fiút. Barna szeme és vörös haja volt. Az arcán szeplők voltak. Az arcán látszott, hogy nagyon meg volt szeppenve.. Lehet, hogy ez gonosz dolog tőlem, de kicsit örültem neki, hogy ő is olyan mint én. Már nem is éreztem magam egyedül. Miközben fürkésztem a szemeimmel ő megszólalt.
  - Te milyen szakos leszel? - kérdezte.
  - Ezt hogy érted? - néztem rá kérdőn.
  - Tudod ez egy művészeti suli és lehet választani, hogy milyen szakos leszel. Rajzos, kerámiás, táncos vagy énekes. Ezek igaz, csupán délutáni foglalkozások, de szinte minden nap vannak.
  - Jaaa! - feleltem, mert így már világos volt, bár igen sok új információt mondott nekem. - Én azt hiszem tánc szakra megyek. Te?
  - Én kerámiás leszek.-  felelte, de felleltem a hangjában némi csodálkozást.
  - Az jó! - megpróbáltam egy kicsit önbizalmat belé önteni. Ez után halványan elmosolyodott és előre fordult. Addig én körbenéztem a teremben. Fehér terem volt, a padló fölött a falob kb. 30 centiméteres zöld sáv futott, a padló fából volt, amit itt-ott már megkarcoltak az egyszemélyes padok. A falon a magasan falécek voltak felszögelve, a padokkal szemben egy hatalmas zöld sima tábla volt felszerelve, ami fölött egy plazmatévé (!!!!) volt. Az ablakokon - összesen 3 ablak van a teremben - szintén zöld színű sötétítő függönyök voltak, amik most összekötözve az ablakok bal oldalán sorakoztak. Éppen befejeztem a terem tanulmányozását, mikor egy 40 év körüli férfi lépett be az ajtón. Fekete vászonnadrágot, fehér inget és egy kék mellényt viselt. Fekete rövid, haja hátra volt zselézve és igen sovány testalkata volt.
  - Jó reggelt kívánok tanulók! Én vagyok az osztályfőnökötök, Kalapos Viktor. - mutatkozott be.
  - Csókolom, Kalapos tanár úúúúr! - köszönt egy hang hátulról, ami egy hatalmas nevetés követett. Én nem értem min röhögtek ennyire, de nem is érdekes.
   - Én is örülök annak, hogy megtaláltad az iskolát Tibor, remélem nálunk sokkal jobb magatartást mutatsz majd mint az előző iskoládban. - mondta egy kis éllel a hangjában.
  - Természetesen. - felelte Tibi tetetett komolysággal a hangjában. Tibi egy alacsony, vékony fiú, a karjai kicsit kigyúrva. Atléta trikót és sportos térd nadrágot viselt. Haja barna, a szeme zöld. Az ablak melletti padsor 3. padjában ült.
  - Rendben.- tért vissza az osztályfőnökünk eredeti mondandójára.- Mint azt ti is tudjátok az évnyitó elmaradt. Ezt most fogjuk pótolni. 8 óra 15 perckor bekapcsoljuk a tévét és az igazgató úr fog beszédet mondani és röviden ismertetni a házi rendet, amit bizonyára mindenki elolvasott.- a tekintetével közben minket fürkészett. - Utána rengeteg dolgot kell majd átbeszélnünk.
Alig, hogy ezt kimondta már be is kapcsolta a tévét, ahol másodperceken belül elkezdődött az igazgató beszéde. Én megpróbáltam figyelni és figyelmen kívül hagyni a mögöttem zajló társalgásokat és nevetéseket.
Miután az igazgató befejezte beszédét egy fiatal 30 körüli nő jelent meg a képernyőn. Hosszú sötét szőke haja egy arany csattal volt felcsatolva, fehér blúzának gallérja alá egy fekete kendő volt kötve. A szeme tekintélyparancsoló volt, de már látszódtak a nevetőráncok. Illedelmesen bemutatkozott, elmondta hogy ő az igazgató helyettes és Rokonczné Renátának hívják, de nyugodtan szólíthatjuk Renáta igazgatóhelyettes asszonynak. Ezután felsorolták a házirendet, további jó tanulást kívántak és a képernyő elsötétült. Ezután az ofőnk kikapcsolta a tévét és visszanézett ránk.
  - Ugye mindent megjegyeztetek, amit az igazgató úr és az igazgatóhelyettes asszony mondott?! - kérdezte, de a hangjából kihalottam valami reménykedés félét.
  - Perszeeee! - mondták, a hátam mögül gyanúsan egyszerre.
  - Rendben... - kezdte, amikor a csengő félbeszakította a mondandóját.- kimehettek szünetre.
  - Juhéé! - halottam egy felkiáltást magam mögül és egy kis segítség után rájöttem ki volt.
  - Ne ordítozz már! - rivallt rá Kamilla. - Nem hiszem el, hogy többszöri figyelmeztetés ellenére se fogtad fel azt, amit a táborban mondtam neked Olivér!
  - Hé, mintha hallottam volna valamit. - Olivér ijedt képet vágott és így folytatta.- Lehet, hogy az iskola híres sipákoló kacsa szelleme volt! El ne felejtsek venni a büfébe szellemriasztót.- mondta, majd kitört a fiúkból a nevetés, mire a mögöttem lévő padból felkelt a fiú.
  - Na végre Ádám, hogy felkeltél, ha nem zavart volna már egy óra eltelt! - ordított rá is Kamilla.
  - Uhh, csak nem a híres kacsa szellem tisztelt meg jelenlétével?- mondta és a hangjában érezhető volt, hogy mindjárt elneveti magát.
  - Ugyan haver hagyd, csak tégy úgy, mintha átlátszó lenne. - Erre a kijelentésre már én is elmosolyodtam és hátrafordultam. Ekkor láttam meg a két fiút, akik eddig a "kacsa szellemmel" veszekedtek. Az egyik fiú átlagos magasságú, vékony volt, a haja szőke áll alá érő,a szeme fekete, amiből csak úgy sugárzott a vidámság. Az orra egy kicsit nagy volt, de pont emiatt, valahogy rendkívül jól nézett ki. A ruhája egy egyszerű fekete pólóból és sötétbarna halásznadrágból állt. Ő Olivér. A mellette álló fiú, akinek a vállán pihent az egyik keze, az ő neve Ádám. Mély kék szem és ébenfekete haj birtokában van. A haja az a tipikus fiú hossz, amit a lányok szeretnek markolászni. A tipikus most keltem fel stílusban volt bezselézve amiért a lányok odavannak. Egy kicsit magasabb, mint Olivér fél fejjel talán, testalkata sportos, tipikus tinibálvány, amitől engem a hideg ráz. Az öltözködése elég érdekes volt. Egy kapucnis (?) póló, ami világoskék volt és egy farmer, amit nem tudom, hogy tudott elviselni ebben a melegben. Ehhez még hozzácsapódott valami érintőképernyős szupermenő telefon és egy napszemcsi. Sose bírtam az ilyen fiúkat még képekről sem, de most hogy láttam egyet élőbe még rosszabb, mint képzeltem. Olyan laza, mint a puding. Mintha sétálás közben bármelyik pillanatban széteshetne a folyosón. De volt valami zavaró abban amikor a szemébe néztem, a gyomrom hirtelen mogyoró nagyságnyira zsugorodott, a torkom kiszáradt és mintha bármelyik pillanatban felrobbanhatnék. Igen ez is biztosan amiatt van mert úgy gyűlölöm az ilyen típust. Mindenki kiment az udvarra csak Evelin maradt a teremben, mert én is lementem megnézni a büfét. Mint az várható volt hatalmas sor kígyózott, de ha kajáról van szó én bármennyit képes vagyok várni. Mikor rám került a sor illedelmesen köszöntem a büfés bácsinak. kértem egy félliteres szénsavmentes ásványvizet, két db. 2 dl őszibaracklevet és két szeletet az almásrétesből. Miközben az egyik kisdobozos rostost szürcsölgettem, kerestem egy padot, ahová leülhettem és hallgattam az iskolarádióból szóló zenéket. Tipikus pop dalokat játszottak, amik a mai fiatalság kedvencei, amikor meghallottam egy számot, ami nem is volt, olyan rossz. Ez a zene számomra egész tűrhető volt. Mikor véget ért a szám, be is csöngettek én pedig elindultam a 11-es terembe, ami mostantól a mi termünk. Mindenki bent volt a teremben és hangosan a padokon ülve röhögtek, mikor az ofő belépett a terembe.
  - Rendben gyerekek üljetek le a széketekre és próbáljatok meg figyelni és jegyzetelni. - mikor ezt meghalottam, azonnal elővettem a füzetemet és egy kék-fehér színű tollat, majd írni kezdtem. Még 5 ember tett hasonlóan rajtam kívül. Kamilla, aki már a tanár megérkezésekor tollal a kezében és kinyitott füzettel várakozott; Evelin, aki letette a könyvét és a tolltartójában kezdett kotorászni, valamint elővett egy lapot; Bence, aki egy lajhárt megszégyenítő lassúságban kezdte kivenni a tollat és a jegyzettömbjét a táskájából, és a két fiú elöl, akik valószínű a hátsó társaságnak írtak, mert hátrafele mosolyogtak, addig amíg Kalapos tanár úr rájuk nem szólt.
  - Robi és Norbi! Igazán meghat, hogy úgy döntöttetek, hogy jegyzeteltek az órán, de akkor rám figyeljetek nem pedig a hátul ülő társaságra. Köszönöm!- mondta az ofő, úgy hogy szinte fel sem nézett a jegyzetei közül. Csupán a  mondat végén küldött a fiúknak egy-egy szúrós pillantást. Igazából csodálom Kalapost, az én idegeim már régen kilennének. Egyébként a két fiú, Robi és Norbi feltűnően magasak voltak. Szinte alig lehetett látni tőlük. Robinak - aki Kamilla előtt ült - hátul copfba fogott szőke a haja, barnás-zöld a szeme és egy egyszerű szürke pólót viselt, fehér térdnadrággal. Norbinak - aki Evelin előtt ült - barna (?) tüsire nyírt a haja, barna a szeme és egy zöld atléta trikót viselt egy barnás-zöld térdnadrággal.
Miután lecsöndesedtünk, Kalapos újra elkezdte a mondandóját.
  - Amint látjátok, a terem igen üres. A felszögelt fadarabokra, posztereket illetve általatok készített rajzokat, festményeket lehet majd feltenni. A tévé, ami mögöttem van, csupán a tanulás célját szolgálja, - ilyenkor hátulról jött egy pár mérges motyogás és halk káromkodás, de ezt elengedte a füle mellet - a folyosókon lévő suliszekrények kulcsait az óra végén kiosztom és be is pakolhattok. A szekrényeket igényetek és tetszésetek szerint lehet díszíteni. Köztudott, hogy a szekrény belseje a személyiségeteket is tükrözi és mi, mint művészeti iskola támogatjuk a diákok kreativitását. Ezek mellet szeretném felírni, hogy ki milyen szakot választ. Mondom a neveket, a naplóban szereplő sor szerint, aki hallja a nevét az álljon fel, mutassa be magátpár mondatba és mondja el a választott irányt. - a tanár körbenézett ( vele együtt én is) és mivel bólogató fejeket látott, el is kezdte.
  - Almádi Kamilla.
  - Jelen. - mondta és felállt. - Sziasztok! Az én nevem Almádi Kamilla. Kedvenc tantárgyam a nyelvtan és a biológia. Az előző iskolámból teljesen kitűnő átlaggal jelentkeztem ide, ahová természetesen azonnal fel is vettek. Hobbim: a jégkorcsolyázás, amit magas szinten űzök. Ezek mellet kiállok az állatok jogaiért. Van egy kiskutyám Betti, akit mindennél jobban szeretek. A jövőben szeretnék sztár lenni, így kezdetnek a tánc szakot választom. -miután mindezt elmondta, leült. Én vizsgálni kezdtem az orrát, hogy a plafon nem horzsolta-e le, hiszen olyan magasan hordja, de nem sajnos nem.
  - Enyje, a szerénységet kifelejtetted! - szólt hátulról Tibi, amit nagy röhögés követett és még én is elmosolyodtam egy kicsit.
  - Gyerekek csöndet! A következő: Bécsi Róbert.
  - Jelen! - mondta és felállt. - Tudja tanár úr be kell vallanom valamint. Én titkom Justin Bieber rajongó vagyok. - mondta majd hirtelen kitört belőle a nevetés és a többiek is röhögőgörcsöt kaptak. Én pedig kérdően fordultam körbe, mivel fogalmam sem volt róla ki az a Justin Bieber.
  - Róbert, ha lehet próbálja meg komolyan, bár úgy tűnik ez neked teljesen lehetetlen feladat.
  - Rendben, tanár úúúúúúúúúr! Bécsi Róbert vagyok, nagy kocka és mindenem a WOW. Az összes tantárgyat utálom és a legjobb haverom Norbi.- mondta és vigyorogva leült, majd hirtelen felpattant - Rajz szakra megyek!
  - Köszönjük ezt a roppant tartalmas bemutatkozást, leülhetsz. Következő: Cézár Bence
  - Itt vagyok. - mondta és felállt az előttem lévő padból - Cézár Bence vagyok. Visszahúzódó, félénk ember vagyok, de szeretek a kezemmel csinálni mindenféle használati eszközt. Kedvenc tantárgyam a kémia és kerámia szakra szeretnék menni.
  - Köszönöm, felírtalak. Forgó Tibor
  - Kezit csókolóm ofő bá'. - mondta, majd az osztályból egy újabb röhögővihar tört ki.
  - Tibor elkezdenéd végre a bemutatkozást?! - kérdezte és látszott rajta, hogy nem éppen Tibi lesz a kedvenc tanítványa.
  - Okhéj! Forgó Tibor vagyok, a humoromról vagyok híres, amit a csajok imádnak bennem. Ezek mellet rendelkezem minden féle modern kütyüvel, amiket igen jól is kezelek. Hobbim a jelszók feltörése. Kedvenc tantárgyam az infó és tánc szakra fogok menni.
  - Köszönöm. Remélem, azért a humorod egy kicsit más irányt is fog venni az elkövetkező években. Gémes Olivér
  - Itt vagyok tanár úr! - felelte majd felpattant úgy, hogy a széke is hátraesett. - Hoppá! Ez teljesen véletlen volt. - ezután hátrafordult felállította a székét és, ha mi sem történt volna elkezdte - Gémes Olivérnek hívnak, imádok csajozni és a szexepilem az orrom. Imádom a sorozatokat főleg a The Walking Dead-et. Kedvenc tantárgyam az ének és minden más magolással járó tantárgyat rühellek. Az ének szakra szeretnék járni.
  - Köszönöm, azért ez az egyik legjobb bemutatkozás volt eddig. Abban 100%-ig biztos vagyok, hogy igazat mondtál, mert a jegyeid ezt tanúsítják. Hajnal Edina.
  - Jelen. - mondtam majd belekezdtem a rövid kis monológomba, amit már vagy 10-szer eljátszottam a fejemben. - Hajnal Edinának hívnak, 14 éves vagyok. Most nyáron költöztünk Budapestre Mindszentről. Kedvenc tantárgyam az irodalom, a matematika és az informatika. Szeretek olvasni és a természetben sétálni, meglesni a különböző madarakat. Imádom a zenét és tánc szakra szeretnék jelentkezni. - az utolsó mondatot, hihetetlen gyorsasággal elhadartam, hogy senki se értse, de ez a sugdolózásokból ítélve nem sikerült.
  - Nagyon szépen köszönöm Edina, és legyen egy kicsit több magabiztosságod, mert a jegyeid és a szóbeli feleleted alapján könnyedén fogsz boldogulni az iskolánkban.- mondta, kedvesen Kalapos.
  - Megpróbálom.- feleltem és villantottam egy halvány mosolyt, majd visszaültem a helyemre.
  - Kalamusz Ádám.-ugrott a következő névre a naplóban
  - Vagyok. - mondta számomra hihetetlenül irritálóan.
  - Ennek örülök, de ha felnéznél a telefonodból, tudnád is mi a feladat!- ordította.
  - Nyugalom van tanár úúúúúr! Biztosan tudja mi a helyzet. - mondta Olivér.
  - Akkor elkezdené Ádám a bemutatkozást. - nézett rá a "menő vagyok" uraságra.
  - Kalamusz Ádámnak hívnak de mindenki csak Vegettonak szólít. Kiskorom óta a zene vesz körbe. Kedvenc tantárgyam nincs és általában leckém se. A zenei tehetségemet az iskola ének szakán szeretném kamatoztatni. - mondta, mire én hátrafordultam és belenéztem, azokba az óceán kék szemeibe és egy pillanatra úgy éreztem elveszek benne, mikor a mély, reszelős hangja kizökentett, ebből a lehetetlen gondolatmenetemből.
  - Mi van? - kérdezte kicsit sem kedvesen.
  - Meglepődtem azon, hogy rendelkezel szókinccsel.- mondtam pimaszul, ami tőlem igen szokatlan volt.
  - Attól, hogy én nem fogalmazok mindig olyan nyakatekerten, mint ön kisasszony, az nem jelenti azt, hogy egy alpári bunkó vagyok. - minden szava hihetetlenül nyugodt volt, mégis volt benne valami, amitől egy pillanatra elakadt a szavam. Szerencsére még idejében visszajött és visszabírtam szólni neki.
  - Lehet, hogy rendelkezel némi szókinccsel, de attól még bunkó vagy.- miután az utolsó szó is elhagyta a számat visszafordultam és próbáltam jó kislányként viselkedni, ami az eddigi életem során sikerült is.
  - Remek! Hogyha Ádám és Edina befejezte a vitát, a fiúk pedig az "úúúúúúúúúú"-zást, akkor visszatérhetnénk a még megmaradt két osztálytársatokhoz.
  - Sajnálom. - mondtam bűnbánóan és próbáltam figyelmen kívül hagyni a fiúk reakcióját a kis vitánkra.
  - Nincs semmi baj. - mondta, majd a csengő újra félbeszakította.
  - Szünet!! - kiáltotta Tibi és már ki is rontott a teremből. Én most ott maradtam és megpróbáltam beszélni Evelinnel, aki újra elővette a könyvét és olvasni kezdte. Még megtöröltem a szemüvegem majd kivettem a rétesem és így szóltam.
  - Kérsz? Lent vettem a büfében, almás. - ő hozzám fordult belenézett a szemeimbe, a barna szemeivel és elvette az egyik rétest.
  - Köszönöm!
  - Szívesen. Egyébként Edinának hívnak. - próbáltam bemutatkozni kedvesen.
  - Tudom, figyeltem rád az órán. Engem Evelinnek hívnak.
  - Tudom.- válaszoltam, mire ő döbbenten nézett rám.
  - Honnan?
  - Kamilla. - válaszoltam, mintha ezzel az egy névvel minden meg lenne magyarázva.
  - Értem - és úgy tűnt tényleg értette.
Ezután nem beszéltünk és eljött a következő óránk is. Az emberek beszállingóztak a terembe. A tekintetem összetalálkozott egy kék szempárral, ami csak úgy izzott a dühtől. Igen ez csak ő lehetett, Vegetto. Furcsa, de a beceneve igenis illik rá. Nem tudom megmagyarázni miért, csak tetszett. Mármint a beceneve nem maga a "szétesek" pasi.
  - Jó gyerekek folytassuk ahol abbahagytuk. - jött be az osztályfőnökünk a terembe. - Ezen az órán már tényleg kiosztásra kerülnek a terem kulcsok. De előtte hallgassuk meg a két embert, akinek nem volt alkama még bemutatkozni. Pongrácz Evelin.
  - Jelen. - mondta vidáman és már jele se volt az előtti komor arckifejezésének, mint amikor olvasott. - Pongácz Evelin vagyok, kettős személyiség. Az egyik felem komoly szereti a könyveket és kedvenc tantárgya az irodalom. A másik felem vidám, kicsit bugyuta és kedvenc tantárgya a rajz. Szeretnék rajz szakon tovább menni. - ezzel le is zárva a mondatát, nem is zavarta az, hogy mindenki arcán, még a tanár arcán is döbbenet ült ki.
  - Őöö......rendben, felirtalak. Akkor az utolsó: Vas Norbert.- lapozott gyorsan tovább, mert szerintem nem szeretett volna gondolkodni Evelin kijelentésén. Ezzel szerintem nem volt egyedül, én sem nagyon szeretnék rajta gondolkodni.
  - Éljen! - kiáltott fel eközben Norbi. - Végre én jövök. Tehát Vas Norbertnek hívnak, utálom a sulit és imádom a gépet. Imádom a Metin 2-őt és a WOW sokkal sz*rabb. -mondta és Kalapos szemöldöke felszaladt.
  - Hogy mondtad?
  - Úgy értem rosszabb. - javította ki magát. - A legjobb haverom Robi és kerámia szakon szeretnék tovább menni.
  - Rendben, akkor a szakok kipipálva. -motyogta inkább magának, mintsem nekünk. - A következő napirendi pont a kulcsok. Mindenkinek mondta a nevét és ők kimentek a kulcsukért. Reméltem, hogy Evelin és Bence közé kerülök, vagy legalább az egyikük mellé, de a sors kegyetlent fintora lecsapott. Mikor kimentem a szekrényemhez hirtelen megörültem, mert mellettem a 211-es szekrényt Evelin kapta, azonban a 209-est ki más, mint a kék szemű démon.

4.fejezet

4.fejezet

Az első nap

  A mai nap is eltelt és sokkal jobb volt, mint vártam. Reggel mikor felébredtem az óra csörgésére az első dolog, ami eszembe jutott, hogy egy viszonylag összeszokott társaságba kerülök hála a csapatépítő 1 hétnek, amin valószínűleg mindenki részt vett rajtam kívül. Erre összeugrott a gyomrom és úgy éreztem egy falat sem megy le a torkomon. Kicsit fáradtan lebotorkáltam a lépcsőn és az előző kijelentés semmivé lett mikor megláttam a rántottát az asztalon. Apukám reggel 7 órára megy dolgozni én negyed 7-kor keltem, így gondolta csinál nekem egy "kis" reggelit 3 db tojásból. Csendben leültem az asztalhoz apukámmal szembe.

  - Jó reggelt! Köszönöm a reggelit!- mondtam vidáman.

  - Neked is jó reggelt és jó étvágyat! - mondta és láttam a szemében, hogy nagyon vidám.

Miközben csipegettem a reggelim, nyugodtam ült velem szemben a kávéját kortyolgatva, mikor felnéztem az órára.

  - Apu nem kéne indulnod? - kérdeztem, mire ő automatikusan az órára nézett.

  - Dehogynem! - kapott észhez és már rohant a fogashoz, ahol kapkodva felvette a kabátját.

  - Szívem, ne feledd csak magadat add, mosolyogj és figyelj az órán! - mondta egy kis atyai szigorral megnyomva a végét. Odajött hozzám és a szemembe nézve folytatta - Tudom, hogy nem vagy az a nagy társasági személy, de próbálj meg barátságosan beszélgetni a többiekkel. - és egy puszit nyomva a homlokomra már ki is viharzott a házból. Letakarítottam az asztalt és megittam a teát, amit valószínűleg anyu csinált, mert a mosolygós bögrémen volt egy sárga papír. "Sok szerencsét az első napodon! Puszi: anya". Az arcomon a bögrémen lévő mosolyhoz hasonló jelent meg. Elkészítettem az uzsonnámat a rozskenyérből(!), amit anyu rakott ki, "vigyázzak az alakomra" figyelmeztetéssel. Igaz kicsit sokat eszem, de tartom a teljesen átlagos 60 kilómat. Miután beraktam az uzsonnámat, az uzsisdobozomban, amin egy túrórúdi képe volt, felsiettem a fürdőszobámba letusoltam és felöltöztem. Felvettem egy farmer térdnadrágot, ami már egy párszor ki lett mosva így meg van kopva a színe, egy fehér rövid ujjú pólót, amin egy zöld pillangó díszelgett. Utána fogat mostam és megfésülködtem. Mikor belenéztem a nagy tükörbe, ami a fürdőszobámba volt egy teljesen átlagos lány nézett vissza rám. Barna vállig érő haj és barna szem. Sminket nem használok, mivel a púder és az alapozó eltömi a pórusokat és az nem jó, vagyis mindenki ezt mondja. A pattanásaimat megpróbáltam úgy eltakarni, hogy a hajam úgy választottam el, hogy a jobb oldalon több legyen. Később beláttam ez nem volt valami jó ötlet, mert nem sokat láttam, így kénytelen voltam elcsatolni. Mivel csatjaim nem nagyon voltak, egy elég régi darabot találtam, amin egy fehér pillangó volt. Bár nézzük a jó oldalát, legalább illik a ruhámhoz. Mivel csak szeptember eleje volt így öltözhettem ílyen lazán. Felkaptam a Filás válltáskámat és lesiettem a lépcsőm. Az asztalon volt még kikészítve némi pénz, ami gondolom nasi vásárlás céljához raktak ki nekem. Beledobtam a pénztárcámba és elindultam. Mikor kiléptem az ajtón a kertünk fogadott, ami elég nagy volt. Gondosan bezártam az ajtót, utána pedig a kaput is. Mikor felnéztem láttam a kertünkben a fákat, amiknek a leve szép zöld színe volt, a virágokat, amik még ilyenkor is  pompáztak, majd megfordultam és elindultam. Az út igen nyomasztó volt, igaz a nap sütött, mégis fura volt, hogy az emberek nem ismernek, nem kell folyamatosan köszöngetnem mindenkinek és senki sem köszön nekem. Útközben sok boltot láttam, de mivel ígyis negyed 8 volt és késésben voltam egyikbe sem mentem be. Fél 8 körül beértem a suliba, az utat elég rövid idő alatt 15 perc alatt megtettem, pedig egyáltalán nem siettem. Az évnyitó elmaradt, mert sokan nem tudtak volna jönni a tanári karból, így az ma lesz megtartva. Ettől függetlenül nem kellet fekete-fehérbe jönnünk, mert elég kényelmetlen lett volna a diákoknak a négy osztályfőnöki órájukat ünneplőben végig ülni. A kapun láttam, hogy sok diák siet be az iskolában, aminek a betonkerítésére (!!!!) hatalmas betűkkel ki volt írva, hogy Kaktusz Kálmán Művészeti Iskola. A kapu egy nagy fekete hajlítottvasból készült kapu, ami egy virág csavargó indáira hasonlított. A kapun keresztül láttam a lépcsőt, ahol felsőbb éves diákok gyülekeznek körbe és egyáltalán nem zavarta őket, hogy mindjárt háromnegyed 8, amikorra már bent kell lenni az iskolában. A diákok mind egy tavalyi ellenőrzőt mutattak fel a portásnak én viszont tehetetlenül álltam ott. Összeszedtem a bátorságomat és lesz, ami lesz alapon én is odamentem a portáshoz és mondtam, hogy én 9.-es vagyok és nincs ellenőrzőm. Ő bólintott és megkérdezte a nevem, én válaszoltam és bemehettem. Mikor bementem egy hatalma aulában találtam magam, aminek tetejéről csillárok (!!!!!!!!) lógtak le, pontosan kettő. Az aula tele volt magyar költők szobraival. Ott volt Petőfi, Arany, Ady és József Attila. Két nagy tábla ki volt téve, ahol csodálatos festmények díszelegtek és két asztal is, ahol különböző tárgyak voltak. Valószínű, hogy a rajzosok és a kerámiások készítették őket még tavaly. Odamentem megcsodálni őket, hiszen tényleg lenyűgöző alkotások voltak, mikor megszólítottak.
  - Szia! - köszönt mosolyogva egy magas fiú - Te új vagy itt?
  - Szia! Igen, kilencedikes vagyok.- feleltem, kicsit megszeppenve
  - Értem, mi a neved. - kérdezte kedvesen.
  - Hajnal Edina
  - Rendben, akkor te 9/b-s vagy. Menj fel azon a lépcsőn, ki vannak írva az emeletek, menj fel a második emeletre és ott keresd meg a 11-es termet. Ott lesznek az osztálytársaid.- tájékoztatott.
  - Köszönöm! - mondtam és elindultam fel a lépcsőn. Megtaláltam a termet, ahol csukva volt az ajtó. Hezitálás után vettem egy nagy levegőt és benyitottam.
  - Sziasztok.- köszöntem annak a 6 embernek, akik benn tartózkodtak. Mindenki visszaköszönt, de a tekintetükben és néhányuknak az arcán is felfedeztem a döbbenetet. A teremben három padsor volt. Én a középső padsor 2. székét választottam, mivel a hátam mögötti sorban,  már le voltak foglalva a székek egy-egy táskával vagy kabáttal. Előttem nem ült senki, a bal oldalamon egy táska volt, a jobb oldalamra nézve viszont megpillantottam egy lányt. Hosszú, hátközépig érő, dús, enyhén hullámos, fekete haja volt és éppen egy vastag könyvet bújt. Mikor észrevettem, hogy hunyorognom kellet, ahhoz, hogy le bírjam olvasni a könyv címet, lehajoltam a táskámba, kikerestem a szemüvegtokomat és felvettem a szemüvegemet. Körbenéztem de senki nem foglalkozott vele, hogy fel vettem a szemüvegem. Mindenki beszélgetett valakivel így nem nagyon tűntem fel nekik. A gondolataimból az ajtó csapódása (!!) zökkentett ki, ahol belépett egy világosbarna hajú, kék szemű lány, aki egy arany válltáskát, magasított talpú vajszínű cipőt, fehér vászon rövidnadrágot viselt sima citromsárga pólóval. A lány mikor meglátott engem elindult felém és kedvesen köszönt.

3.fejezet

3.fejezet

A nyári beszámoló

  Igen nagyon sajnálom, megint elfelejtettem írni. De a parafatáblámra kitettem egy cetlit azzal a felirattal, hogy "naplót írni, minden nap :)" , szép narancssárga színnel. Azt biztosan észreveszem. A szobámban mostmár teljesen otthon érzem magam, igaz a kocsi zajokat még szoknom kell, de már nem olyan vészes mint 2 hónappal ezelőtt. Igen, én is alig hiszem el, hogy már 2 hónapja volt, hogy ideköltöztünk. A naplómban ez alig pár oldallal ezelőtt szerepelt, így nagyon sok mindenről nem írtam. Az első és legfontosabb a felvételi. Mindent sikeresen túléltem. Akik feleltettek még gratuláltak is a kiváló feleletemért. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azt mondták az angol tudásom még fejlesztenem kell. Ezután jött az izgulósabb rész, mert a pótfelvételin tízszeres túljelentkezés volt a meglévő 5 helyre. Így otthon a telefon mellet ültünk a szüleimmel várva a csörrenés. Mikor éppen egy szombati napon ebédeltünk, - grízgaluska levest, tört krumplival és oldalassal - megcsörrent a telefon. Anyukám, persze azonnal felpattant az asztaltól még mi apuval árgus szemekkel figyeltük a beszélgetést. Anyu könnyes szemétől és mosolygós arcától engem is elkapott az örömhullám, hiszen ez egy valamit jelenthetett, hogy felvettek. Letette a telefont ujjongva hozzám fordult és  mondta, hogy felvettek. Erre elkezdtünk ugrálni, míg apukám mosolyogva nézett minket és tudtam ő is ugyanúgy örül a hírnek, mint mi. Következő hét hétfőn a szüleim bementek az igazgatóhoz. Én nem mehettem, mert ez a "felnőttek dolga" volt. Otthon maradtam és interneteztem, miközben a hangfalamból a Sum 41 számai üvöltöttek. Ha valaki így látna nem is képzelné, hogy én egy visszahúzódó lány vagyok. Felmentem a Facebookra, ahol már 17 (!!) ismerősöm volt. A volt osztálytársaim jelöltek be ismerősnek, gondolom "kell az ismerős" alapon. Újabb 4 darab felkérésem volt és ezzel már teljes volt a létszám. Nézegettem az ismerőseim képeit, közben néhány oldalt lájkoltam, mikor hazaértek anyukámék. Lesiettem a lépcsőn és két-két puszival üdvözöltem őket. Ezutám anyukám megszólalt.
  - Beszéltünk az igazgatóval és nagyon sok mindent megtudtunk tőle. - mondta és előhúzta a füzetét a táskájából, amibe jegyzetelt.- Ülj le, mert ez hosszú lesz.
  - Rendben.- miközben ezt kimondtam úgy le is ültem apuval együtt.
  - Az iskola nagyon szép, tágas és tiszta. Hidd el szeretni fogod. - mondta apu felvezetésképp.
  - Pontosan. - mondta anyu mosolyogva, majd belekezdett a mondanivalójába. - Mivel ez egy magániskola ezért egy osztályban 9 tanuló lesz. Ez a te szempontodból, azért is jó, mert Henderson igazgató úr szerint, így sokkal összetartóbb az osztályközösség. Egyébként az igazgató úr anyai ágon angol, apai ágon magyar, így a teljes neve Lukács Henderson. - közölte anyu mellékesen - Ideadta a házi rendet, amit majd át kell nézned. Nekünk ezt röviden elmondta, csakis a legfontosabbakat kiemelve. Az évnyitóra fekete-fehérben kell menni. - mondta, majd vett egy nagy levegőt és arca szomorúra váltott. - Kincsem, ugye tudod hogy mi a legjobbat szeretnénk neked és azt, hogy ebbe az osztályba be tudj illeszkedni. Emlékszel, arra az Olaszországi útra, amire már évek útra gyűjtünk? - kérdezte és én rosszat sejtve bólintottam - Sajnos a csapatépítő kirándulás, pont arra az időpontra esik,amikorra mi lefoglaltuk a szállodát és a nyaralást terveztük. Persze dönthetsz úgy is, hogy itthon maradunk és a kis osztálytársaiddal barátkozol.- fejezte be. Én pedig gondolkodóba estem. Két dolgon gondolkoztam. Az egyik dolog az volt, hogy a szüleim felvették a lazább énjüket és nem beszéltek olyan nyakatekerten, mint szoktak. A másik dolog már sokkal fontosabb volt. Ha önző módon nemet mondok az Olaszországi kirándulásra, akkor 5 évnyi gyűjtögetett pénzünknek a fele elúszik, ha pedig igent akkor az osztállyal nem lesz jó kapcsolatom. Mikor ezt átgondoltam és mérlegeltem a lehetőségeket megszólaltam.
  - Hagyjuk azt a csapatépítést, nem olyan fontos dolog, mint az hogy a szüleimmel töltsek el egy csodálatos hetet a gyönyörű Olaszországban. - mondtam mosolyogva. És ekkor megláttam anyu szemében a boldogság könnycseppjeit, tudtam jól döntöttem. Kit érdekelnek a jövőbeli osztálytársaim, ha ilyen szerető családom van.
  Így történt, hogy nem mentem a csapatépítésre, amit nem tudom miért nem neveznek egyszerűen gólyatábornak (?), hanem helyette a szüleimmel abba a csodálatos országba. Mostmár biztosan tudom, hogy jól döntöttem. Mielőtt még elutaztunk volna, megkaptam a tankönyveim, amik igen takarosak voltak. Ma, ahogyan hazaértünk a nyaralásból anyuval becsomagoltuk a könyveket és mivel holnap csak 4 osztályfőnöki óra van, nem raktam el semmit a táskámba, csupán egy füzetet és a tolltartómat. Plusz még egy órarendet is.
  Holnap ilyenkorra már túlélem az iskola első napját is. Már megvacsoráztam ( összedobtam két szelet melegszendvicset, amit két paradicsommal ettem meg ), letusoltam, fogat mostam, bekentem a fejem azzal a pattanás elleni krémmel, ami úgy tűnik nem használ :(, most berakom a fogszabályzómat és már megyek is aludni.:)