8.fejezet

8.fejezet

A többszörös sokk

  A mai napon olyat tudtam meg, ami miatt mostantól imádkoznom kell. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a nap legelejével. Mikor reggel felébredtem nem volt otthon senki. Egy cetlit találtam a hűtőn, miszerint apunak el kellet utaznia Pécsre valamilyen fontos munka miatt és csak holnap (!) este ér haza. Ezután megreggeliztem, most csak egyszerűen gabonapelyhet ettem nem volt kedvem semmit sem csinálni. Felmentem zuhanyoztam, fogat mostam, elpakoltam a táskába - mert tegnap annyira belemerültem a tanulásba, hogy elfelejtettem - felöltöztem felkaptam a táskám a vállamra és elindultam. Ilyen nyárias időben egy piros trikó és egy citromsárga térdnadrág mellet, döntöttem. A hajam felkötöttem egy laza copfba és felvettem a vajszínű sarumat, amit már vagy 3 hónapja nem használtam. A kapuból visszakellet fordulnom, mert elfelejtettem bepakolni az előre kikészített magazinokat, amiket majd a szekrényem dekorálásához fogok felhasználni. Gyorsan visszasiettem majd gondosan bezártam az ajtót és a kaput, utána pedig tényleg elindultam. Útközben beugrottam a " Mama Pékség" -be. A boltban nem volt senki, így csak a kedves
eladónéninek köszöntem.
  - Csókolom!
  - Szia! Mit adhatok? - mondta és volt egy olyan érzésem, hogy nem emlékszik rám.
  - Egy meggyes buktát és egy félliteres ásványvizet kérek.
  - Buborékosat vagy menteset?
  - Buborékosat. - és kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy nem ismer fel.
  - Látom ízlett a meggyes bukta. - jegyezte meg mosolyogva. Nekem pedig felcsillant a remény, hogy mégis megjegyezhető ember vagyok.
  - Igen nagyon finom volt. - mondtam és kihalásztam a pénztárcámból a 410 Ft-ot.
  - És megtudhatnám a neved, vagy továbbra is kislánynak szólítsalak? - kérdezte még mindig mosolyogva.
  - Természetesen, Edinának hívnak.
  - Nagyon örülök Edina, engem Kovácsné Évának hívnak, de mindenki csak Éva mamának hív. Innen ered a pékség neve is.
   - Én is nagyon örülök a találkozásnak. Biztosan jövök még vásárolni , mert ez a meggyes bukta isteni finom! És abban is biztos vagyok, hogy a többi péksütemény is ugyanilyen vagy még finomabb.
   - Köszönöm Edina.
   - Ez az igazság, de most már mennem kell. Elkésem az iskolából. - néztem fel a falon lógó fánk alakú órára, ahol már 7:25 volt. - Csókolom!
  -  Szia! - köszönt el én pedig kisiettem az ajtón és kicsit nagyobb léptekkel indultam meg az iskola felé.
Az iskola lépcsőjén a fölöttünk járó 10.-es lányok nevetgéltek valamin. Mikor beértem az aulában láttam, hogy nem sok diák tartózkodik már itt, pedig ez a legtöbb "menő" csoportnak a gyülekezőhelye. Gyorsan felsiettem a 3. emelet 22-es termébe, mert a mai napon kémiával kezdtünk. A teremben már mindenki leült. Azzal a különbséggel, hogy a két kocka egy paddal hátrébb kerültek, Evelin és Kamilla, pedig az ő helyükre ült. Így kémián teljesen körbe vagyok zárva fiúkkal.
  - Sziasztok! - köszöntem mindenkinek.
  - Szia! - üdvözölt Bence és Evi.
  - Helló Inna!  - köszöntek a fiúk is.
  - Hali Dina!  - kiabálta Olivér nevetve. Még Kamilla is biccentett egyet. Csak egy ember tett úgy mintha ott sem lettem volna, Vegetto. Bármennyire is utáljuk a másikat azért visszaköszönni, biccenteni vagy inteni azért csak kéne nem? Mikor leültem a helyemre, hátra fordultam.
  - Szia! - köszöntem ismét, de mintha észre se vett volna olvasta tovább a magazinját, ami a kezében volt.
  - Mond te süket vagy, vagy csak simán bunkó?  - tettem fel a költői kérdést, mert úgyis tudtam rá a választ.
  - Hali! - köszönt kelletlenül én pedig már épp fordultam vissza mikor újra megszólalt.
  - Egyébként miért kell, azért nyivákolnod, mert valaki nem köszön vissza? - kérdezte még mindig az újságját bámulva.
   - Először is én nem szoktam nyivákolni - feleltem felháborodtam - Másodszor, pedig én úgy tudom, hogyha köszönnek, akkor illik visszaköszönni, hacsak nem vagy egy hatalmas bunkó. Bár, ha az utóbbit nézzük, akkor már nem is csodálom hogy nem köszöntél vissza.
  - Rendben, hogyha az illem így diktálja, de akkor neked is így kell tenned, ha én köszönök Mindig. - mondta és én valami rosszat sejtve válaszoltam.
  - Természetesen, mert ellentétben veled én ismerem az illemet és nem vagyok tuskó. És van még egy olyan illem is, hogy ha valakivel beszélgetsz, akkor rá kell nézned.
  - Rendben pophercegnő, ezeket az illemeket megjegyeztem. -  mondta és most már felnézett rám nézett.
  - Oké így már jobb. De miért neveztél pophercegnőnek? - kérdeztem csodálkozva, miközben próbáltam elkerülni, hogy elvesszek a szemeiben.
  - Nem téged szólítottak az előbb Innának? Kár, pedig azt hittem, hogy a rockot kedveled.
  - De engem szólítottak Innának, de ez még nem azt jelenti, hogy szeretem is azt az énekest. És nem a rockot szeretem csak a kicsit rockosabb hangzású számokat. A kettő nem ugyanaz.
   - Oké, oké értem, de azért ne kell megint leharapni a fejem. - én már éppen visszaszóltam volna, mikor Olivér megszólított.
   - Mond Dina kész van a matek házid?
  - Készen, miért?
  - Ide tudnád adni? Elég gáz lenne, ha rögtön a második matek órán nem lenne házim.
  - Na, a kis csóró! - röhögte ki Vegetto.
  - Miért, neked talán kész van? - kérdezte és sejtettem a választ.
  - Nincs, de nagyon nem is érdekel. Majd óra előtti szünetbe megírom.
  - Azért nem volt az olyan könnyű, hogy 15 perc alatt megírd.
  - Hagyd, Vegettónál sosem lehet tudni. Lehet, hogy 5 perc alatt megírja az egészet. Szóval idetudnád adni a füzeted? - kérdezte és bevetette a Shrekből jól ismert macskaszemeket.
  - Persze itt van.
  - Köszi, imádlak!  - mondta és már hozzá is kezdett a másoláshoz.
  - Mond nekem is odaadnád? - kérdezte Robi
  - És nekem is? -szólt Norbi.
  - Meg nekem? - kérdezte Tibi.
  - Itt senki sem csinál házit? - kérdőn körbefordultam.
  - Engem ne hasonlíts ezekhez az idiótákhoz! Nekem a tökéletes átlagom megtartásához elengedhetetlen a házik elkészítése. - mondta a szokásos pökhendi stílusában Kamilla.
  - Nekem ez az első feladatom mikor hazaérek. - nézett rám Bence
  - Nekem kész van. - mondta Evi és folytatta a könyvének olvasását. Valószínűleg most a komoly énje vette át az uralmat
  - Na akkor ideadod? - kérdezték a fiúk.
  - Persze, de van két feltételem. Az egyik, hogy úgy másoljatok órákon, hogy ne vegyék észere a tanárok.
  - Okhéjj, végülis nekünk sem lenne valami jó, ha lebuknánk. - bólogatott Tibi.
  - A második feltételem az, hogy sem az én füzetemet, sem a másolatokat nem adhatjátok oda Ádámnak. Ő majd egyedül csinálja meg.
 - Rendben, őt nem kell féltenünk. - mondta Norbi.
  - Jó. Olivér, ha kész vagy majd add tovább. - tájékoztattam, ha esetleg nem hallotta volna az előbbi beszélgetést.
 - Ahan!
 - Jó reggelt 9/b! - köszönt egy idős szakállas bácsi belépve a terembe - Az én nevem Álmos Tamás, engem szólíthattok Tamás tanár úrnak is.  - világosított fel minket és mi csodálkozva néztünk rá. A korához képest nagyon laza volt. Megkért, hogy mutatkozzunk be, mondjunk magunkról pár dolgot és átlapoztuk a könyvet. Tisztára, mint 7.-ben, mikor az első kémia óránkon ültünk volna. Az órán és a szünetben is lázasan folyt a másolás a füzetemről, miközben és Andival és Klauval beszélgettem.
  - Mi az a nagy felhajtás ott? Ők nem az osztálytársaid. - kérdezte Klaudia és fejével a padik felé bökött.
  - De ők azok, éppen házit másolnak.
  - Mi? Kiéről?
  - Az enyémről.
  - Te odaadtad nekik a füzetedet? - kérdezte kiakadva Andi.
  - Ahan.
  - Mi az, hogy ,,ahan"? Miért adtad oda a füzeted?
  - Mert , én úgy gondoltam, hogy ennyi segítséget megérdemeltek.
  - Hát, jó te tudod. De az a gyerek nem hozzátok jár. - célzott az eresz alatt ácsorgó, Vegettóra aki éppen a felsőbb évesekkel dumált.
  -De, csak ő azt válaszolta, hogy majd egyedül megcsinálja szünetbe. Mondjuk arra kíváncsi leszek.
  - És az a másik, aki éppen a fiú felé tart.
  - Ő Olivér. Nagyon jó fej srác. A házit, pedig azért nem írja mert szerintem már végzett vele. - mondtam és megszólalt a csengő.
  - Szia, majd még talizunk táncon. - mondta Klau, aki eddig szó nélkül hallgatta a társalgásunkat.
  - Igen. Sziasztok! - mondtam és felmentem a 11-es teremben, ahol már nagy veszekedés folyt.
  - Nem rakjuk ki azt az undorító banda képét, ezt a műkorcsolyázót rakjuk ki. - mutatott a kezében tartott poszterre Kamilla, amin egy dél-koreai nő mosolygott.
  - Ezt a kínai nőt eszedbe ne jusson kirakni, inkább rakjuk ki azt. - mutatott a padján heverő World of Warcaft képére Robi
  - Ez egy dél-koreai olimpiai bajnok, Kim Jona. - dühöngött Kamilla azért, mert lekínaizták az ő kedvenc műkorisát.
  - Ráadásul sem a te poszteredet sem a tiédet nem rakjuk ki. - üvöltött Norbira és Robira is.
  - Elnézést, de nem zavar hogy óra van. -szólt az időközben a terembe lépő Virág tanárnő.
  - Bocsánat tanárnő! -  mondta Kamilla mindenki nevében. Mikor mindenki leült elkezdődhetett a nyelvtan óra a várva várt éveleji ismétlésekkel. A következő szünet tízórai szünet volt, így az 5 perccel hosszabb volt, mint az eddigiek. A fiúknak lehetősége volt befejezni a matekházim másolását, illetve Vegetto is neki kezdhetett a saját házijának megírására, mert a következő óra matematika lesz. Én megettem a meggyes buktát, ami tényleg fenséges volt és bementem a terembe. Ott (komoly) Evelinnel és Bencével beszélgettem egy kicsit. Rájöttem, hogy a vidám személyiségű Evit jobban csípem, de egy idő után gondolom ezt a felét is megszokom. Csengő után a fiúk hálálkodva megköszönték éd visszaadták a füzetem. Elkezdődött a matek óra. Ellenőriztük a házit a táblánál, azaz feleltünk. A sorsnak hála Vegettót hívták ki, aki meglepetésemre 5-re felelt. Csodálkozva néztem rá.
  - Megnézhetem a füzeted? - kérdeztem és meg sem várva a válaszát kikaptam a kezéből.
  - Hékás! Ennyit a hőn szeretett illemedről. - háborodott fel. Én oda sem figyelve átnéztem a háziját és tényleg teljesen hibátlan volt.
   - Bocsánat. - feleltem az illetlenségemre célozva. - Hihetetlen vagy. - mondtam őszintén és ő belenézett a szemeimbe. Megint ugyanaz az érzés kapott el, mint szokott. Összezsugorodott a hasam, sőt most a változatosság kedvéért olyan volt, mintha röpködne benne valami.
  - Hát, lehet hogy egy tudós veszett el bennem. Ki tudja? - felelte nevetve és ekkor olyan dolog történt, amire én sem számítottam. Elmosolyodtam! Mielőtt még bármit is gondolhattam volna visszafordultam és próbáltam behozni a lemaradásomat, amit ezzel az értelmetlen cseverészéssel elpazaroltam. A következő szünetben csak ültem és gondolkoztam, hogy mi okozhatta az előbbi meglágyulásomat Vegetto irányába. Elmerültem a gondolataimban és egyszer csak azt vettem észre, hogy Olivér bejön a terembe.
  - Min agyalsz ennyire? - kérdezte és közben az arcomat fürkészte.
  - Semmi különösön, csak az angol órán. - füllentettem.
  - Miért? - kérdezte és úgy éreztem bevette, úgyhogy ezután már csak egy megfelelő magyarázatot kellet adnom.
  - Hát, nem vagyok valami jó angolból. A szavakkal sosem voltak gondjaim, ellentétben a nyelvtannal. Mindig kavartam az időket.
  - Á ne aggódj! A nyelvekből mindig csinálnak a tanárok felmérést és a leggyengébb tempója szerint haladunk majd. Valamint, aki le van maradva bármelyikből az korrepetáláson vesz majd részt. Ráadásul szerintem vannak nálad rosszabb angolosok is az osztályban. - próbált megnyugtatni.
  - Köszi. - mondtam mosolyogva, mert tényleg megnyugodtam egy kicsit.
  - Ó, ami Vegettót illeti. - kezdte és a név hallatán felnéztem rá. - Ne idegesítsd fel magad rajta. Ő ilyen. Meglepődnél, ha megtudnád mennyi lánynak bejön ez a stílus.
  - Csak tudnám mit esznek ezen?
  - Hidd el, ha így folytatod hamarosan rá jössz. - mondta és leült a székére. Nem értette mire célzott ezzel. De mindegy is volt, mert megszólalt a csengő, megtelt a terem és elkezdődött az angol óra.
  - Good morning! - köszönt egy fiatal férfi, mire én megijedtem. Ha angolul fogja tartani az órát, akkor nem sokat fogok belőle érteni. - Az én nevem Biró Iván. Hoztam egy kis felmérőt, amit ki kéne töltenetek. Ugye nem gond? - kérdezte kedvesen.
  - Küldje' csak taná' bá'. - szólt hátulról Tibi. Persze a rendkívül értelmes beszólásán a többiek röhögtek egy sort.
  - Rendben Tibor, akkor te is "küldjed neki"! - mondta és oda dobta az asztalára a felmérőt. Erre már én is elmosolyodtam. Van egy olyan érzésem, hogy jól kifogunk jönni az angoltanárral. A felmérő egyébként nem volt olyan vészes, mint gondoltam. Persze volt pár feladat, amire nem tudtam válaszolni, de amúgy nem volt komoly. A második órán valami akciófilmet néztünk, angolul magyar felirattal, amíg a tár javította a dolgozatokat. A felmérő 50 pontos volt. Mikor kiszólította az embereket elmondta a pontszámukat.
  - Kamilla. - mondta és Kamilla felállt a helyéről - Gratulálok! Nagyszerű dolgozat. 48 pontot értél el.
  - Köszönöm, de maximális teljesítményre is képes vagyok. Csak az előttem ülő Robi zavart meg dolgozat írás közben a hülyeségeivel. - próbált kifogást keresni.
   - Következő, Olivér - hagyta figyelmen kívül Kamillát. - 37 pont. Nem olyan rossz, ha hajlandó leszel órán figyelni, akkor még 5-ös is lehetsz.
  - Hát tanár úr, úgy érzem ez sosem fog bekövetkezni. - mondta mosolyogva Olivér és visszafele menet összecsapta a tenyerét Vegettóval és egy ,,Köszönömöt" suttogott.
   - Robi. 30 pont. Nem olyan rossz ez, de figyelmedbe ajánlom a korepetálást.
   - Én pedig figyelmen kívül hagyom. 
   - Norbi 26 pont, neked pedig már be is írtam a korepet.
   - Ajj. - motyogta és az összegyűrt felmérőjét a kukába dobta.
   - Bence. - hagyta figyelmen kívül Norbi felmérőjének sorsát - 46, ez nagyon jó teljesítmény.
  - Köszönöm. - felelte halkan Bence, úgy hogy én alig halottam meg, pedig mögötte ülök.
  - Gratula! - mosolygott rá a "szeleburdi" Evi.
  - Gratulálok! - suttogtam én is.
  - Köszönöm. - mondta és hol rám, hol Evire nézett.
  - Tibi. 38 pont. Ez tőled döbbenetes eredmény látva a tavalyi bizonyítványod.
  - Köszönöm, tanár úr. Tudja én egy meg nem értett zseni vagyok. Ezt a tanáraim nem ismerték el így mindenképp megakartak húzni a tantárgyakból. Látja milyen gonosz teremtmények voltak.  - adta elő teljesen komoly arccal és úgy gondoltam még színész is lehet belőle, mikor hirtelen kitört a mellette ülő Ádámból a nevetés és ő maga is elkezdett nevetni.
  - Evelin, 49 pont. Gratulálok!
  - Jujj, köszi szépen tanár úr!
  - Húú ez tényleg nagyszerű, mond csak kérhetnék, majd tőled korrepetálást?
  - Persze! - mosolygott rám és visszafordult, mert a tanár kérdezett tőle valamit az angol tudásával kapcsolatban
  - Na, azt ne mond, hogy hülye vagy angolból! - halottam meg a démon hangját a hátam mögül.
  - De, bármilyen furcsának tűnik egy stréber is lehet gyenge valamiből. - sziszegtem neki hátra sem fordulva.
  - Hékás, hová tűnt a híres illemed. Ha hozzám beszélsz miért nem nézel a szemembe?
  - Mert órán vagyunk? - kérdeztem szarkazmussal.
  - És? Ez akkor sem érdekelt mikor első nap osztályfőnöki órán a szókincsemmel vagdalóztál.
  - Jó, de az más volt, mert....- kezdtem, de félbeszakított.
  - Majd szünetben elmondod a már előre eltervezett monológod, de most figyelj oda, mert a tanár épp most mondta a neved.
  - Hát mit ne mondjak egy kicsit csalódtam benned és erősen ajánlom a korrepetálást a legerősebb felmérőt írt diáktól.
   - Természetesen vállalom. Mindent megteszek, hogy javítsak. - mondtam majd elvettem a dolgozatomat, ami 24 pontosra sikeredett. Ennél azért jobbra számítottam, mert tényleg nem tűnt olyan nehéznek.
  - És akkor Vegetto. Gondolom az te vagy ott hátul. - mutatott a mögöttem teljesen lesokkolt fiúra, aki meglátta a kezemben lévő felmérő pontszámát.
  - Igen, én vagyok. - tért észhez.
  - Gratulálok 50 pont. - mondta és rengeteg dicséret közepette, amit ő kapott kapcsoltam.
  - Elnézést, - kezdtem halkan és mindenki felém fordult. - ez azt jelenti, hogy Veggetó fog korrepetálni.
  - Igen. Azt a két embert, akiknek valószínűleg segített, pedig a másik két jól teljesítő ember korrepetálja. A döntésem szerint Tibit Evelin, Olivért Kamilla.
  - Miiiiiiiii?Ne már! - kiáltották a fiúk egy emberként.
  - Hééé, mi ez a nyavalygás! Nézzétek a jó oldalát két fiatal és szép lányt kaptatok! Tessék ezzel beérni és legközelebb ne kérjetek külső segítséget. - zárta le Iván tanár úr a még el sem kezdődő panaszkodást.
Na jó, ha az előbb Vegetto le volt sokkolva az angol dogám láttán, akkor most én ezen a tényen fagytam le. Én és Ő, egy szobában mialatt magyaráz nekem. Ez csakis a rémálmomban szerepelhet. A valóságban ez sohasem történhet meg. A csengő előtt pár perccel kiengedtek minket, így előnyel indultam a büféhez. Ott vettem két darab csokipudingos fánkot, valamint egy nagy csomag sós perecet, amit lyukas órán fogunk rágcsálni a többiekkel, miközben a szekrényemet díszítsük.
  - Hé Evi, Bence!  - futottam utánuk, amikor megláttam őket a folyosón.
  - Á, Edina mi az? - kérdezte Bence.
  - Mondjátok csak itt maradnátok velem lyukasórában megcsinálni a szekrényemet?
  - Persze, sőt még suli után is, mert Bencének is segítek.
  - Én is szívesen itt maradok veled. - mondta Bence.
  - Jó, és én is segíteni fogok neked suli után.
  - Köszönöm! - nézett rám hálásan.
  - Ugyan már. - ráztam meg a fejem. - Szívesen segítek
  - Tényleg Edina! - fordult felém Evelin. - Gondolkoztam rajta, hogy mit rajzoljak neked. Valami olyasmi volt az elképzelésem, hogy egy hozzád közel álló személyről szóljon, mondjuk a titkos szerelmedről. De mivel nem tűnik úgy, mintha bárkit is szeretnél, így semmi ötletem sem volt. Helyette rajzoltam neked is egy cuki kis anime figurát, ami hasonlít rád. Valmaint még a a rajzszakkörön csinálok neked valamit és ha szerelembe estél csak szólj nekem és lerajzolom neked. - mondta Evi, de ennek sokkal több jelentősége volt, mint egy rajzanak. Ezzel azt akarta tudatni, hogyha bármilyen szerelmi gondom van bármikor fordulhatok hozzá.
  - Köszönöm. - mondtam hálásan.
  - Ugyan. Hiszen erre valók a barátok. - mosolygott rám.
  - Hé, engem se hagyjatok ki. Én is a barátotok vagyok.
  - Igen, mindketten azok vagytok. A barátaim. - mondtam ki ezt a szót. Sosem hittem volna, hogy még valaha használni fogom ezt a szót Katin és Julin kívül bárkire is. És ekkor eszembe jutott még 2 személy, akiknek velünk a helye.
  - Mondjátok, ha hívnék még két embert a szekrény dekorálásra az gond lenne nektek? - kérdeztem tőlük.
  - Nem dehogy. - mondta Bence.
  - Nem lenne semmi gond se. Amúgy is, ha többen vagyunk, valószínűbb, hogy befejezzük az alatt az egy lyukas óra alatt.
  - Oké! Akkor majd órán találkozunk. - köszöntem el és kisiettem az udvarra. Ahogy megláttam őket a nyakukba ugrottam.
  - Sziasztok! - köszöntem vidáman.
  - Szia! - köszöntek vissza.
  - Mondjátok nem lenne kedvetek kidíszíteni a szekrényemet, Bencével, Evelinnel és velem. -érdeklődtem.
  - De, persze, szívesen. - mondta Klaudia.
  - Ahan. Mikor? - kérdezte Andi.
  - Most 7.-órában. Nektek van órátok?
  - Nincs. Mond hányas box a tiéd? - kérdezte most Klau.
  - A 210-es.
  - Oké, akkor ott találkozunk. - mondta Andi és elindultak Klaudiával be az iskolába. Én is elindultam és felmentem a termünkbe, ahol f elvoltak téve a poszterek. Ott volt, Kamilla példaképe a műkorcsolyázó Kim Jon, Robi mindene a WOW, Norbi mindene a Metin 2, Olivér kedvenc bandájának a képe, ami ezek szerint a Metalica volt. Valamint valami klasszikus zenekar.
   - Hát azt meg ki hozta? -  kérdezte Kamilla kérdőn körbe fordulva.
  - Én - nézett fel a könyvéből Evelni, amit már lassan befejez.
  - Jaaaa, akkor jó, már azt hittem, hogy valamelyik fiú lett áruló. - jelentette ki megkönnyebbülten Tibi.
  - Mi az, hogy áruló. - kérdeztem.
  - Tudod a mi fiúink inkább menők, mintsem valami úri ficsúrok. - válaszolt a kérdésemre Olivér.
  - Pontosan. - bólogatott Tibi, Norbi, Robi, Ádám. Sőt! Még Bence is.
  - Örülök gyerekek, hogy ennyire érdekel titeket a klasszikus zene. - lépett be a terembe egy szemüveges, fekete hajú, kicsit ducibb férfi. - Az én nevem Horváth György és én vagyok az ének tanár, valamint az ének szakot is én vezetem a 9.-eseknek . - tájékoztatott minket. Az énekórán furcsamód nem énekeltünk. Inkább írtunk, de azt jó sokat. Belekezdtünk a zenetörténetbe, ami igen hosszú anyag lesz. Valószínűleg fél évig ezt fogjuk venni. Még szerencse, hogy hetente két ének óránk van. A folyamatos körmölésben egy kicsit zavart az a toll, ami tíz percenként belém bökött. Szívesen hátrafordultam volna és beszéltem volna a fejét, de akkor lemaradtam volna a jegyzettel és ezért inkább megpróbáltam teljes erőmmel a tanárra koncentrálni.
Mikor kicsöngettek kiráztam a csuklóm, bepakoltam a táskába és próbáltam sietve kimenni a teremből. Ez a tervem meghiúsult, mert Vegetto az ajtóban állva várt rám.
  - Remek! - motyogtam.
  - Mondd csak neked szokásod a motyogás rockhercegnő? - kérdezte és a hangjában felfedeztem a visszaszorított nevetést.
  - Nem, csak akkor ha olyan idegesítő alakok közelében vagyok, mint te.
  - Aucs, ez fájt. - mondta és bármelyik pillanatban kitörhetett volna belőle a nevetés, ha balszerencsésen nem megyek neki valakinek.
  - Nagyon sajnálom - mondtam és próbáltam a földre esett szemüvegemet megkeresni. A srác akinek nekimentem mit sem szólva kikerült és mérgelődve trappolt tovább a folyosón.
  - Bunkó! - suttogta Vegetto és leguggolt mellém. Feltette a szemüvegem és a szemembe nézett. Igen, azok az óceán kék szemek megint megtalálták az én egyszerű barna szemeimet és úgy kérdezte.
  - Jól vagy? - az arcából és a csodálatos szemeiből azt szűrtem le, hogy tényleg aggódik. Már percek teltek el, engem teljesen megbabonáztak a szemei és egyszerűen egy hang sem jött ki a torkomon.
  - Elvigyelek az orvosiba? - kérdezte én pedig megtalálva a hangom válaszoltam.
  - Nem, nem kell. Jól vagyok. Köszi! - feleltem és felálltam.
  - Biztos?
  - Igen, biztos. -mosolyogtam rá.
  - Akkor jó. - mondta majd felállt és elsietett. Lassan és kábultan közeledtem a szekrényem felé, ahol már mind a négy segítőtársam ott állt.
  - Hé jól vagy? - kérdezte Evi.
  - Persze jól.
  - Biztos? - várta a megerősítést Andi.
  - Biztos, most már. - biztosítottam, nem csak őket de magamat is.
  - Mi történt? - nézett rám aggódva Klau.
  - Nekem jött egy hústorony. - feleltem és elmosolyodtam. Belegondolva nem is ezért voltam lesokkolva. Nem ehhez hozzá van közé. Olyan kedvesen viselkedett velem. És azok a szemek. Ááá! Ezt nem hiszem el, én utálom őt. Utálom! Mondtam magamban és a gyomrom, úgy éreztem kezdi visszanyerni eredeti méretét és már nem egy mogyoróra hasonlít.
  - Biztos jól vagy? Ne kísérjünk fel az orvosiba? - zökkentett ki, rendkívül furcsa gondolatmenetemből Bence.
  - Nem jól vagyok csak egy kicsit elgondolkodtam. - levettem a táskát a vállamról, kicipzároztam kivettem belőle a magazinokat és kérdőn fordultam körbe. - Akkor csináljuk.
  - Csináljuk! - kiáltotta Evi és kikapta a kezemből a magazinokat.
  - X-szel jelöltem be azokat a képeket amiket ki kéne vágni. -kezdtem bele majd felbontottam a ropit.
  - Ebből pedig mindenki ehet. - raktam be az 5db párnából (?) készült kör közepére. A munka gyorsan haladt és meglepő módon háromnegyed óra alatt kész is lett a szekrényem. Igen, bármire képes vagy, ha a barátaid segítenek. Ezután kimenetem az udvarra egy kicsit levegőzni, mikor megláttam, hogy az osztálytársaim vizet öntenek egymás nyakába és folyamatosan újratöltik az üvegeiket az udvaron álló kútból, ami egy hatalmas diófa alatt állt.
  - Ti meg mit csináltok? - kérdeztem mikor kaptam egy üveg hideg vizet a nyakamba.
  - Uh Dina, ne haragudj nem volt szándékos. Egy másik barna hajú lányt akartam leönteni. - mondta bocsánatkérően Olivér.
  - Áhh, semmi gond. - mondtam és észrevétlenül a kúthoz menve megtöltöttem az üvegem, ami a kezembe volt. Odasomfordáltam Olivérhez és az arcába öntöttem a frissen engedett vizet.
  - Ez nem volt rossz - mondta miközben kiprüszkölte az orrából a vizet.
  - De komolyan, mi folyik itt. - kérdeztem újra.
  - Hát vízzzzzzzz! - nyomta meg a 'z'- betűt és vele együtt az üvegjét Tibi, ami teljesen telibe találta a mellkasomat.
  - Nice shot! - kiáltotta Olivér és pacsiztak egyet. - Na Dina szállj be te is!
  - Oké.- mondtam és már rohantam is teletölteni az "fegyverem". Közben pár vízsugár eltalált. Ilyenkor a két kocka fel-fel kiáltott hogy ,,Neeeeeeeeeeeeeee!" és megbosszúltak. Egyszerre eltalált egy igen nagy vízsugár, mikor megtaláltam honnan jött teljesen ledöbbentem. Ádám alias Vegetto küldte ezt nekem "ajándékba".
  - Hé! - kiáltottam és odafutottam hozzá.
  - Ha itt állsz a csatatért kellős közepében, akkor támadj is. - mondta mosolyogva és közben fekete tincsei rátapadtak a homlokára és ilyenkor a gyomrom ellepték a gyomrom a pillangók és az agyamban teljes sötétség honolt. Egy újabb vízsugár keltette fel a gondolataimat és zavarta el a pillangóimat. Az első értelmes gondolatot megtettem, ami eszembe jutott. Ez az volt, hogy visszatámadjak mert Vegetto egyáltalán nem számított rá.
   - Neked mióta volt üveg a kezedbe? - kérdezte mikor már kibírta nyitni a szemét.
  -  Mindig is volt. Csak kivártam a megfelelő pillanatot, hogy ne figyelj ide és támadtam. - feleltem és tényleg teljesen logikus választ adtam.
  - Szép volt katona. - dicsért meg Olivér.
  - Köszönöm tizedes. - mondtam nevetve és Olivér büszkén kihúzva magát lőtte tovább az embereket.
  - Nocsak, a rockhercegnő tud nevetni. - mondta tetetett meglepettséggel a hangjában Vegetto.
  - Igen, és tudod mit tudok még.- kérdeztem incselkedve ( Te jó ég, hogyan? Én nem vagyok normális!)
  - Na, mit? - reagálta le az előbbi hangnememet.
  - Tudod, tökéletesen tudok célozni. - mondtam még mindig ugyanabban a hangnemben és egy lépést tettem Vegetto felé.
  - Igen? - kérdezte ugyanabban a stílusban és ő is közelebb lépett.
  - Igen. -mondtam és szerintem meg jött az eszem, mert a tekintetema kútra siklott, majd újra Ádámra. Szinte egyszerre kezdtünk el rohanni, hogy újratöltsük az üvegeinket. Sajnos Vegetto gyorsabb volt, így ő lőtt előbb. Kicsit sem volt kegyelmes még akkor és lőtt mikor én töltöttem az üveget. Ráadásul Olivér a kezébe nyomott egy teli 1 literes (!) üveget. Bár volt olyan kedves, hogy nekem is dobott egy literes üveget, ami persze üres volt. Mit ne mondjak nem kímélt meg engem. Mikor viszont már én is beszálltam a lövöldözésbe, akkor már mindketten nevettünk. A háborúnak a csöngő és a felháborodott tanárok vettettek véget. komolyan mondom, így leírva olyan mintha egy csöpögős tinilányfilmből meséltem volna el az egyik legnyálasabb jelenetet. ÚÚÚ! Félelmetes. Ezután következett a várva várt táncóra.
  - Sziasztok táncosok! - köszönt kedvesen, a fiatal tánc tanárunk Kovács Judit. - Az órát egy röpke bemelegítéssel kezdjük, majd pedig egy szint felmérést végzek. De a bemelegítés közben mindenki be fog mutatkozni. - elkezdődött a zene, amit a tanárnő a bemelegítésre szánt. Tibi hirtelen felnevetett és senki nem értette miért.
  - Hé, Tibi miért nevetsz? - kérdeztem halkan.
  - Mert ezt te énekled. - mondta még mindig röhögve.
  - Mi? - néztem rá értetlenül.
  - Ezt a számot Inna énekli.- felelte már egy kicsit lenyugodva, de a röhögéstől könnyes szemmel.
  - Idióta. - sóhajtottam és tovább folyattuk a bemelegítést. A szintfelmérés annyiból állt, hogy a tanárnő bekapcsolt egy random youtube lejátszási listát, a hifire rakott még egy kis kakaót így teljes hangerővel üvöltött és erre kellet táncolni. Miközben mi a különböző R&B-s és nagy örömömre kicsit rockosabb hangzású számokra táncoltunk, ő körbejárt minket és jegyzetelt valamit magának.
  - Remek volt! Mindannyian hihetetlenül tehetségesek vagytok. - dicsért meg minket, miközben mi a vizünket kortyolgattuk. - Viszont volna számotokra egy hírem. - kezdte és mindenki lenyelte az éppen szájában levő vízmennyiséget.  - a tanári gyűlésen úgy döntöttünk, hogy a táncosoknak és az énekeseknek sok közös órájuk lesz. Egyféle duóba rakjuk be őket szintek alapján. A legjobb duót, pedig indítani fogjuk az egyik leghíresebb táncfesztiválon.... Franciaországban. Erre a kijelentésre mindenki ( én is ) izgatott lettem és Klau valamint Andi nyakába ugrottam. Ekkor bevillant valami. Vegetto énekes. Igazából a Judit tanárnő nem kötötte ki, hogy szigorúan csak egynemű párok lehetnek, így ténylegesen elkezdhetek imádkozni. Miután kimentem a tánctermünkből Evi már ott állt előttem hatalmas mosollyal az arcán.
  - Szia! - köszöntem neki.
  - Képzeld rajzoltam neked!  - mondta nekem fülig érő szájjal.
  - Tényleg? És mit?
  - Ez egy olyan rajz lett, amit ha akarsz bármikor használhatsz, akár darts táblának is. - közben pedig a kezembe nyomta a rajzát. Mikor megláttam megálltam a folyosón és kábán néztem a papírra. Az A4-es lapon egy szempár szerepelt (hozzátartozó szemöldökkel), ami óceán kéken csillogott. Igen ezt a szemet bármikor felismerem. Ez az Ő szeme. A démoné, aki mindig ott kísért engem valahol.
  - Köszönöm. - néztem rá hálásan.
  - Tudod, ha nem akarod céltáblának használni, akkor a szobád falára is kiteheted. - mondta. Igen mit ne mondjak, ha nem tudnám kihez tartozik ez a szempár, biztosan kitenném a szobám falára és az ilyennel rendelkező fiút keresném úton, útszélen. De így nem. Csakis a dühöm forrása lehet.
  - Nem, csakis céltáblának fogom használni. - mondtam gonosz mosollyal.
 - Okika, te tudod. De azért tetszik?
  - Persze, hihetetlenül tehetséges vagy.
  - Köszike.
Pár néma másodperc után odaértünk Bence szekrényéhez és nagy meglepetésünkre Klau és Andi már ott ültek és vagdostak. Csak tudnám honnan szerez mindenki párnát.Mikor odaértünk mi is csatlakoztunk és közben jót dumálgattunk. Röpke 1 óra alatt készen is lettünk Mikor kiléptünk az iskola kapuján Andi és Klau elbúcsúzott tőlünk, mert ők rögtön balra fordultak. Mi egyenesen baktattunk felfele. Elköszöntem Bencétől, nem sokkal később Evitől és egyedül folytattam az utamat. Mikor hazaértem a kapu és az ajtó nyitva volt, így nagy vidáman köszöntem anyunak.
  - Szia anyu!
  - Szia Picim! Milyen volt a napod?
  - Elég mozgalmas rengetek sokkoló fordulattal. - és elmeséltem neki mindent. A reggeli összezörrenésemet Ádámmal, az utána következő angol órai gyenge teljesítményemet és azt, hogy Ádám fog korrepetálni, a balesetemet, Ádám aggódását, a szekrények díszítését, a vízi csatát az udvaron és a táncórát.
  - Tehát, azt mondod, hogy ez a fiú fog korrepetálni?
  - Igen ő.
  - És mit gondolsz róla?
 - Azt, hogy egy hatalmas bunkó és ki nem állhatom.
  - Hát én az előbb nem ezt szűrtem le a mondandódból.
  - Jó lehet, hogy volt egy gyenge pillanata, de ennyi.
  -  Rendben de tudod, hogyha bármit megszeretnél valakivel beszélni itt vagyok.
  - Tudom, majd ha lesz valami elmondom.
  - Jó. Akkor jössz ebédelni, talán még az indulásom előtt belefér.
  - Oké.
Leültünk az asztalhoz és megebédeltünk (Nem tudom, hogy délután fél 5 annak számít-e még? Apropó anyukám nem tudom miért nem indult még ekkor, de mindegy is.) Felmentem, a szobámba tanultam és megírtam a házit. Ez eltartott este 7 óráig. Bekapcsoltam a gépemet beindítottam a Big Time Rush egyik számát. Tényleg nem volt olyan rossz, de maradok a saját stílusomnál. Bejelentkeztem Face-re és láttam, hogy 3 ismerős jelölést kaptam. Klaudia, Andi és...... és Vegetto. Mindhármukat visszajelöltem és megnéztem az értesítéseimet. 15 (!) játék felkérésem jött, Robitól és Norbitól. Mindenféle szigetes, maffiózós, farmos és csomó hasonló játékban. Oké, ennek semmi értelme sem volt. Volt egy üzenetem Evitől, hogy elkezdett nézni valamilyen animét és egy másik, hogy holnap elbírnék-e menni vele a könyvesboltba. Visszaírtam neki, hogy persze miért ne. Katitól és Julitól nem érkezett üzim :(, de viszont Andi és Klau írt, hogy tök jól táncolok. Visszaírtam nekik, hogy ők is, de nem úgy tűnik mintha élveznék, Erről még holnap kikérdezem őket. Beraktam az egyik kedvenc számomat a (Simple Plan With me) és kiraktam (!) a parafatáblámra a kék szemeket. Igen mégis ott kötöttek ki. Sajnálatos. Utána elpakoltam a táskámba, elmentem zuhanyozni, vacsiztam 3 szelet melegszendvicset, fogat mostam, puszit adtam anyunak, mert hazajött, bekentem a fejem pattanás elleni krémmel, beraktam az éjszakai fogszabim és most itt ülök. Naplót írok az asztali lámpán fényénél.  Igen tipikus tini elfoglaltság este fél tízkor. ha már itt tartunk mennem kell aludni, mert holnap is fárasztó napnak nézek elébe. Fizika, Irodalom, Irodalom, Rajz, Rajz, Angol, Töri. És mind ezek után még egy szakos óra. Holnap tuti hulla leszek.