4.fejezet

4.fejezet

Az első nap

  A mai nap is eltelt és sokkal jobb volt, mint vártam. Reggel mikor felébredtem az óra csörgésére az első dolog, ami eszembe jutott, hogy egy viszonylag összeszokott társaságba kerülök hála a csapatépítő 1 hétnek, amin valószínűleg mindenki részt vett rajtam kívül. Erre összeugrott a gyomrom és úgy éreztem egy falat sem megy le a torkomon. Kicsit fáradtan lebotorkáltam a lépcsőn és az előző kijelentés semmivé lett mikor megláttam a rántottát az asztalon. Apukám reggel 7 órára megy dolgozni én negyed 7-kor keltem, így gondolta csinál nekem egy "kis" reggelit 3 db tojásból. Csendben leültem az asztalhoz apukámmal szembe.

  - Jó reggelt! Köszönöm a reggelit!- mondtam vidáman.

  - Neked is jó reggelt és jó étvágyat! - mondta és láttam a szemében, hogy nagyon vidám.

Miközben csipegettem a reggelim, nyugodtam ült velem szemben a kávéját kortyolgatva, mikor felnéztem az órára.

  - Apu nem kéne indulnod? - kérdeztem, mire ő automatikusan az órára nézett.

  - Dehogynem! - kapott észhez és már rohant a fogashoz, ahol kapkodva felvette a kabátját.

  - Szívem, ne feledd csak magadat add, mosolyogj és figyelj az órán! - mondta egy kis atyai szigorral megnyomva a végét. Odajött hozzám és a szemembe nézve folytatta - Tudom, hogy nem vagy az a nagy társasági személy, de próbálj meg barátságosan beszélgetni a többiekkel. - és egy puszit nyomva a homlokomra már ki is viharzott a házból. Letakarítottam az asztalt és megittam a teát, amit valószínűleg anyu csinált, mert a mosolygós bögrémen volt egy sárga papír. "Sok szerencsét az első napodon! Puszi: anya". Az arcomon a bögrémen lévő mosolyhoz hasonló jelent meg. Elkészítettem az uzsonnámat a rozskenyérből(!), amit anyu rakott ki, "vigyázzak az alakomra" figyelmeztetéssel. Igaz kicsit sokat eszem, de tartom a teljesen átlagos 60 kilómat. Miután beraktam az uzsonnámat, az uzsisdobozomban, amin egy túrórúdi képe volt, felsiettem a fürdőszobámba letusoltam és felöltöztem. Felvettem egy farmer térdnadrágot, ami már egy párszor ki lett mosva így meg van kopva a színe, egy fehér rövid ujjú pólót, amin egy zöld pillangó díszelgett. Utána fogat mostam és megfésülködtem. Mikor belenéztem a nagy tükörbe, ami a fürdőszobámba volt egy teljesen átlagos lány nézett vissza rám. Barna vállig érő haj és barna szem. Sminket nem használok, mivel a púder és az alapozó eltömi a pórusokat és az nem jó, vagyis mindenki ezt mondja. A pattanásaimat megpróbáltam úgy eltakarni, hogy a hajam úgy választottam el, hogy a jobb oldalon több legyen. Később beláttam ez nem volt valami jó ötlet, mert nem sokat láttam, így kénytelen voltam elcsatolni. Mivel csatjaim nem nagyon voltak, egy elég régi darabot találtam, amin egy fehér pillangó volt. Bár nézzük a jó oldalát, legalább illik a ruhámhoz. Mivel csak szeptember eleje volt így öltözhettem ílyen lazán. Felkaptam a Filás válltáskámat és lesiettem a lépcsőm. Az asztalon volt még kikészítve némi pénz, ami gondolom nasi vásárlás céljához raktak ki nekem. Beledobtam a pénztárcámba és elindultam. Mikor kiléptem az ajtón a kertünk fogadott, ami elég nagy volt. Gondosan bezártam az ajtót, utána pedig a kaput is. Mikor felnéztem láttam a kertünkben a fákat, amiknek a leve szép zöld színe volt, a virágokat, amik még ilyenkor is  pompáztak, majd megfordultam és elindultam. Az út igen nyomasztó volt, igaz a nap sütött, mégis fura volt, hogy az emberek nem ismernek, nem kell folyamatosan köszöngetnem mindenkinek és senki sem köszön nekem. Útközben sok boltot láttam, de mivel ígyis negyed 8 volt és késésben voltam egyikbe sem mentem be. Fél 8 körül beértem a suliba, az utat elég rövid idő alatt 15 perc alatt megtettem, pedig egyáltalán nem siettem. Az évnyitó elmaradt, mert sokan nem tudtak volna jönni a tanári karból, így az ma lesz megtartva. Ettől függetlenül nem kellet fekete-fehérbe jönnünk, mert elég kényelmetlen lett volna a diákoknak a négy osztályfőnöki órájukat ünneplőben végig ülni. A kapun láttam, hogy sok diák siet be az iskolában, aminek a betonkerítésére (!!!!) hatalmas betűkkel ki volt írva, hogy Kaktusz Kálmán Művészeti Iskola. A kapu egy nagy fekete hajlítottvasból készült kapu, ami egy virág csavargó indáira hasonlított. A kapun keresztül láttam a lépcsőt, ahol felsőbb éves diákok gyülekeznek körbe és egyáltalán nem zavarta őket, hogy mindjárt háromnegyed 8, amikorra már bent kell lenni az iskolában. A diákok mind egy tavalyi ellenőrzőt mutattak fel a portásnak én viszont tehetetlenül álltam ott. Összeszedtem a bátorságomat és lesz, ami lesz alapon én is odamentem a portáshoz és mondtam, hogy én 9.-es vagyok és nincs ellenőrzőm. Ő bólintott és megkérdezte a nevem, én válaszoltam és bemehettem. Mikor bementem egy hatalma aulában találtam magam, aminek tetejéről csillárok (!!!!!!!!) lógtak le, pontosan kettő. Az aula tele volt magyar költők szobraival. Ott volt Petőfi, Arany, Ady és József Attila. Két nagy tábla ki volt téve, ahol csodálatos festmények díszelegtek és két asztal is, ahol különböző tárgyak voltak. Valószínű, hogy a rajzosok és a kerámiások készítették őket még tavaly. Odamentem megcsodálni őket, hiszen tényleg lenyűgöző alkotások voltak, mikor megszólítottak.
  - Szia! - köszönt mosolyogva egy magas fiú - Te új vagy itt?
  - Szia! Igen, kilencedikes vagyok.- feleltem, kicsit megszeppenve
  - Értem, mi a neved. - kérdezte kedvesen.
  - Hajnal Edina
  - Rendben, akkor te 9/b-s vagy. Menj fel azon a lépcsőn, ki vannak írva az emeletek, menj fel a második emeletre és ott keresd meg a 11-es termet. Ott lesznek az osztálytársaid.- tájékoztatott.
  - Köszönöm! - mondtam és elindultam fel a lépcsőn. Megtaláltam a termet, ahol csukva volt az ajtó. Hezitálás után vettem egy nagy levegőt és benyitottam.
  - Sziasztok.- köszöntem annak a 6 embernek, akik benn tartózkodtak. Mindenki visszaköszönt, de a tekintetükben és néhányuknak az arcán is felfedeztem a döbbenetet. A teremben három padsor volt. Én a középső padsor 2. székét választottam, mivel a hátam mögötti sorban,  már le voltak foglalva a székek egy-egy táskával vagy kabáttal. Előttem nem ült senki, a bal oldalamon egy táska volt, a jobb oldalamra nézve viszont megpillantottam egy lányt. Hosszú, hátközépig érő, dús, enyhén hullámos, fekete haja volt és éppen egy vastag könyvet bújt. Mikor észrevettem, hogy hunyorognom kellet, ahhoz, hogy le bírjam olvasni a könyv címet, lehajoltam a táskámba, kikerestem a szemüvegtokomat és felvettem a szemüvegemet. Körbenéztem de senki nem foglalkozott vele, hogy fel vettem a szemüvegem. Mindenki beszélgetett valakivel így nem nagyon tűntem fel nekik. A gondolataimból az ajtó csapódása (!!) zökkentett ki, ahol belépett egy világosbarna hajú, kék szemű lány, aki egy arany válltáskát, magasított talpú vajszínű cipőt, fehér vászon rövidnadrágot viselt sima citromsárga pólóval. A lány mikor meglátott engem elindult felém és kedvesen köszönt.