5. Fejezet

 5.fejezet

Az új osztálytársak

  - Szia! - mondta anélkül, hogy bárki másnak köszönt volna a teremben.
  - Szia! - köszöntem vissza furcsán, mivel régebben nem sokan jöttek oda csak úgy köszönni nekem, mindig nekem kellet nyitnom, amiben ugyebár nem vagyok túl jó.
  - Te nem voltál a csapatépítő heten. - jelentette ki, mintha én nem tudnám.
  - Igen a szüleimmel voltam Olaszországban nyaralni.
  - Ugye tudod, hogy nem lesz könnyű ezek után beilleszkedned. Már ott kialakultak a klikkek, nehéz lesz bármelyikhez is csatlakoznod.
  - Tudom, de a nyaralást nem hagyhattam ki.
  - Jó, végülis nekem mindegy. - felelte flegmán. - Egyébként Kamilla vagyok.
  - Engem Edinának hívnak. Örülök a találkozásnak
  - Én is. Az én csapatomhoz csatlakozhatsz, igaz a másik osztály lányaival vagyok együtt, mivel itt csak mi hárman vagyunk lányok. Viszont Evelin nem hajlandó mással csak a könyveivel foglalkozni. A táborban is csak olvasott, a nevén kívül nem sokat tudni róla. - mutatott a mellettem ülő fekete hajú lányra.
  - Jó, majd még meggondolom.- válaszoltam és próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra, mert valahogy nem tetszett ez a Kamilla nevű lány.
  - Nézd melletted ülök. - mosolygott.
  - Igen, látom.
  - Mért nem vagy ettől feldobódva?
  - De nagyon örülök neki. - és kifacsartam magamból még egy mosolyt.
Miközben Kamillával beszélgettem észre se vettem, hogy megtelt a terem. Mikor hátranéztem, akkor már a mögöttem lévő padban már ült, illetve aludt valaki. A kapucni a fején volt így nem tudtam kivenni, hogy néz ki, de az biztos, hogy fiú volt. Nem tudtam megnézni a többi arcot, mert arra lettem figyelmes, hogy egy kissé esetlennek tűnt fiú leült elém. Ahogy megláttam tudtam jó barátok leszünk mi még.
  - Szia!- mosolyogtam rá, de ez egy igazi mosoly volt, amit valószínű, hogy Kamilla is észrevett, mert szúrós szemmel kezdett méregetni engem és a fiút.
  - Szia! - felelte kicsit félénken.
  - Hogy hínak?
  - Bencének. Téged?
  - Edinának.- feleltem és jobban megnéztem a fiút. Barna szeme és vörös haja volt. Az arcán szeplők voltak. Az arcán látszott, hogy nagyon meg volt szeppenve.. Lehet, hogy ez gonosz dolog tőlem, de kicsit örültem neki, hogy ő is olyan mint én. Már nem is éreztem magam egyedül. Miközben fürkésztem a szemeimmel ő megszólalt.
  - Te milyen szakos leszel? - kérdezte.
  - Ezt hogy érted? - néztem rá kérdőn.
  - Tudod ez egy művészeti suli és lehet választani, hogy milyen szakos leszel. Rajzos, kerámiás, táncos vagy énekes. Ezek igaz, csupán délutáni foglalkozások, de szinte minden nap vannak.
  - Jaaa! - feleltem, mert így már világos volt, bár igen sok új információt mondott nekem. - Én azt hiszem tánc szakra megyek. Te?
  - Én kerámiás leszek.-  felelte, de felleltem a hangjában némi csodálkozást.
  - Az jó! - megpróbáltam egy kicsit önbizalmat belé önteni. Ez után halványan elmosolyodott és előre fordult. Addig én körbenéztem a teremben. Fehér terem volt, a padló fölött a falob kb. 30 centiméteres zöld sáv futott, a padló fából volt, amit itt-ott már megkarcoltak az egyszemélyes padok. A falon a magasan falécek voltak felszögelve, a padokkal szemben egy hatalmas zöld sima tábla volt felszerelve, ami fölött egy plazmatévé (!!!!) volt. Az ablakokon - összesen 3 ablak van a teremben - szintén zöld színű sötétítő függönyök voltak, amik most összekötözve az ablakok bal oldalán sorakoztak. Éppen befejeztem a terem tanulmányozását, mikor egy 40 év körüli férfi lépett be az ajtón. Fekete vászonnadrágot, fehér inget és egy kék mellényt viselt. Fekete rövid, haja hátra volt zselézve és igen sovány testalkata volt.
  - Jó reggelt kívánok tanulók! Én vagyok az osztályfőnökötök, Kalapos Viktor. - mutatkozott be.
  - Csókolom, Kalapos tanár úúúúr! - köszönt egy hang hátulról, ami egy hatalmas nevetés követett. Én nem értem min röhögtek ennyire, de nem is érdekes.
   - Én is örülök annak, hogy megtaláltad az iskolát Tibor, remélem nálunk sokkal jobb magatartást mutatsz majd mint az előző iskoládban. - mondta egy kis éllel a hangjában.
  - Természetesen. - felelte Tibi tetetett komolysággal a hangjában. Tibi egy alacsony, vékony fiú, a karjai kicsit kigyúrva. Atléta trikót és sportos térd nadrágot viselt. Haja barna, a szeme zöld. Az ablak melletti padsor 3. padjában ült.
  - Rendben.- tért vissza az osztályfőnökünk eredeti mondandójára.- Mint azt ti is tudjátok az évnyitó elmaradt. Ezt most fogjuk pótolni. 8 óra 15 perckor bekapcsoljuk a tévét és az igazgató úr fog beszédet mondani és röviden ismertetni a házi rendet, amit bizonyára mindenki elolvasott.- a tekintetével közben minket fürkészett. - Utána rengeteg dolgot kell majd átbeszélnünk.
Alig, hogy ezt kimondta már be is kapcsolta a tévét, ahol másodperceken belül elkezdődött az igazgató beszéde. Én megpróbáltam figyelni és figyelmen kívül hagyni a mögöttem zajló társalgásokat és nevetéseket.
Miután az igazgató befejezte beszédét egy fiatal 30 körüli nő jelent meg a képernyőn. Hosszú sötét szőke haja egy arany csattal volt felcsatolva, fehér blúzának gallérja alá egy fekete kendő volt kötve. A szeme tekintélyparancsoló volt, de már látszódtak a nevetőráncok. Illedelmesen bemutatkozott, elmondta hogy ő az igazgató helyettes és Rokonczné Renátának hívják, de nyugodtan szólíthatjuk Renáta igazgatóhelyettes asszonynak. Ezután felsorolták a házirendet, további jó tanulást kívántak és a képernyő elsötétült. Ezután az ofőnk kikapcsolta a tévét és visszanézett ránk.
  - Ugye mindent megjegyeztetek, amit az igazgató úr és az igazgatóhelyettes asszony mondott?! - kérdezte, de a hangjából kihalottam valami reménykedés félét.
  - Perszeeee! - mondták, a hátam mögül gyanúsan egyszerre.
  - Rendben... - kezdte, amikor a csengő félbeszakította a mondandóját.- kimehettek szünetre.
  - Juhéé! - halottam egy felkiáltást magam mögül és egy kis segítség után rájöttem ki volt.
  - Ne ordítozz már! - rivallt rá Kamilla. - Nem hiszem el, hogy többszöri figyelmeztetés ellenére se fogtad fel azt, amit a táborban mondtam neked Olivér!
  - Hé, mintha hallottam volna valamit. - Olivér ijedt képet vágott és így folytatta.- Lehet, hogy az iskola híres sipákoló kacsa szelleme volt! El ne felejtsek venni a büfébe szellemriasztót.- mondta, majd kitört a fiúkból a nevetés, mire a mögöttem lévő padból felkelt a fiú.
  - Na végre Ádám, hogy felkeltél, ha nem zavart volna már egy óra eltelt! - ordított rá is Kamilla.
  - Uhh, csak nem a híres kacsa szellem tisztelt meg jelenlétével?- mondta és a hangjában érezhető volt, hogy mindjárt elneveti magát.
  - Ugyan haver hagyd, csak tégy úgy, mintha átlátszó lenne. - Erre a kijelentésre már én is elmosolyodtam és hátrafordultam. Ekkor láttam meg a két fiút, akik eddig a "kacsa szellemmel" veszekedtek. Az egyik fiú átlagos magasságú, vékony volt, a haja szőke áll alá érő,a szeme fekete, amiből csak úgy sugárzott a vidámság. Az orra egy kicsit nagy volt, de pont emiatt, valahogy rendkívül jól nézett ki. A ruhája egy egyszerű fekete pólóból és sötétbarna halásznadrágból állt. Ő Olivér. A mellette álló fiú, akinek a vállán pihent az egyik keze, az ő neve Ádám. Mély kék szem és ébenfekete haj birtokában van. A haja az a tipikus fiú hossz, amit a lányok szeretnek markolászni. A tipikus most keltem fel stílusban volt bezselézve amiért a lányok odavannak. Egy kicsit magasabb, mint Olivér fél fejjel talán, testalkata sportos, tipikus tinibálvány, amitől engem a hideg ráz. Az öltözködése elég érdekes volt. Egy kapucnis (?) póló, ami világoskék volt és egy farmer, amit nem tudom, hogy tudott elviselni ebben a melegben. Ehhez még hozzácsapódott valami érintőképernyős szupermenő telefon és egy napszemcsi. Sose bírtam az ilyen fiúkat még képekről sem, de most hogy láttam egyet élőbe még rosszabb, mint képzeltem. Olyan laza, mint a puding. Mintha sétálás közben bármelyik pillanatban széteshetne a folyosón. De volt valami zavaró abban amikor a szemébe néztem, a gyomrom hirtelen mogyoró nagyságnyira zsugorodott, a torkom kiszáradt és mintha bármelyik pillanatban felrobbanhatnék. Igen ez is biztosan amiatt van mert úgy gyűlölöm az ilyen típust. Mindenki kiment az udvarra csak Evelin maradt a teremben, mert én is lementem megnézni a büfét. Mint az várható volt hatalmas sor kígyózott, de ha kajáról van szó én bármennyit képes vagyok várni. Mikor rám került a sor illedelmesen köszöntem a büfés bácsinak. kértem egy félliteres szénsavmentes ásványvizet, két db. 2 dl őszibaracklevet és két szeletet az almásrétesből. Miközben az egyik kisdobozos rostost szürcsölgettem, kerestem egy padot, ahová leülhettem és hallgattam az iskolarádióból szóló zenéket. Tipikus pop dalokat játszottak, amik a mai fiatalság kedvencei, amikor meghallottam egy számot, ami nem is volt, olyan rossz. Ez a zene számomra egész tűrhető volt. Mikor véget ért a szám, be is csöngettek én pedig elindultam a 11-es terembe, ami mostantól a mi termünk. Mindenki bent volt a teremben és hangosan a padokon ülve röhögtek, mikor az ofő belépett a terembe.
  - Rendben gyerekek üljetek le a széketekre és próbáljatok meg figyelni és jegyzetelni. - mikor ezt meghalottam, azonnal elővettem a füzetemet és egy kék-fehér színű tollat, majd írni kezdtem. Még 5 ember tett hasonlóan rajtam kívül. Kamilla, aki már a tanár megérkezésekor tollal a kezében és kinyitott füzettel várakozott; Evelin, aki letette a könyvét és a tolltartójában kezdett kotorászni, valamint elővett egy lapot; Bence, aki egy lajhárt megszégyenítő lassúságban kezdte kivenni a tollat és a jegyzettömbjét a táskájából, és a két fiú elöl, akik valószínű a hátsó társaságnak írtak, mert hátrafele mosolyogtak, addig amíg Kalapos tanár úr rájuk nem szólt.
  - Robi és Norbi! Igazán meghat, hogy úgy döntöttetek, hogy jegyzeteltek az órán, de akkor rám figyeljetek nem pedig a hátul ülő társaságra. Köszönöm!- mondta az ofő, úgy hogy szinte fel sem nézett a jegyzetei közül. Csupán a  mondat végén küldött a fiúknak egy-egy szúrós pillantást. Igazából csodálom Kalapost, az én idegeim már régen kilennének. Egyébként a két fiú, Robi és Norbi feltűnően magasak voltak. Szinte alig lehetett látni tőlük. Robinak - aki Kamilla előtt ült - hátul copfba fogott szőke a haja, barnás-zöld a szeme és egy egyszerű szürke pólót viselt, fehér térdnadrággal. Norbinak - aki Evelin előtt ült - barna (?) tüsire nyírt a haja, barna a szeme és egy zöld atléta trikót viselt egy barnás-zöld térdnadrággal.
Miután lecsöndesedtünk, Kalapos újra elkezdte a mondandóját.
  - Amint látjátok, a terem igen üres. A felszögelt fadarabokra, posztereket illetve általatok készített rajzokat, festményeket lehet majd feltenni. A tévé, ami mögöttem van, csupán a tanulás célját szolgálja, - ilyenkor hátulról jött egy pár mérges motyogás és halk káromkodás, de ezt elengedte a füle mellet - a folyosókon lévő suliszekrények kulcsait az óra végén kiosztom és be is pakolhattok. A szekrényeket igényetek és tetszésetek szerint lehet díszíteni. Köztudott, hogy a szekrény belseje a személyiségeteket is tükrözi és mi, mint művészeti iskola támogatjuk a diákok kreativitását. Ezek mellet szeretném felírni, hogy ki milyen szakot választ. Mondom a neveket, a naplóban szereplő sor szerint, aki hallja a nevét az álljon fel, mutassa be magátpár mondatba és mondja el a választott irányt. - a tanár körbenézett ( vele együtt én is) és mivel bólogató fejeket látott, el is kezdte.
  - Almádi Kamilla.
  - Jelen. - mondta és felállt. - Sziasztok! Az én nevem Almádi Kamilla. Kedvenc tantárgyam a nyelvtan és a biológia. Az előző iskolámból teljesen kitűnő átlaggal jelentkeztem ide, ahová természetesen azonnal fel is vettek. Hobbim: a jégkorcsolyázás, amit magas szinten űzök. Ezek mellet kiállok az állatok jogaiért. Van egy kiskutyám Betti, akit mindennél jobban szeretek. A jövőben szeretnék sztár lenni, így kezdetnek a tánc szakot választom. -miután mindezt elmondta, leült. Én vizsgálni kezdtem az orrát, hogy a plafon nem horzsolta-e le, hiszen olyan magasan hordja, de nem sajnos nem.
  - Enyje, a szerénységet kifelejtetted! - szólt hátulról Tibi, amit nagy röhögés követett és még én is elmosolyodtam egy kicsit.
  - Gyerekek csöndet! A következő: Bécsi Róbert.
  - Jelen! - mondta és felállt. - Tudja tanár úr be kell vallanom valamint. Én titkom Justin Bieber rajongó vagyok. - mondta majd hirtelen kitört belőle a nevetés és a többiek is röhögőgörcsöt kaptak. Én pedig kérdően fordultam körbe, mivel fogalmam sem volt róla ki az a Justin Bieber.
  - Róbert, ha lehet próbálja meg komolyan, bár úgy tűnik ez neked teljesen lehetetlen feladat.
  - Rendben, tanár úúúúúúúúúr! Bécsi Róbert vagyok, nagy kocka és mindenem a WOW. Az összes tantárgyat utálom és a legjobb haverom Norbi.- mondta és vigyorogva leült, majd hirtelen felpattant - Rajz szakra megyek!
  - Köszönjük ezt a roppant tartalmas bemutatkozást, leülhetsz. Következő: Cézár Bence
  - Itt vagyok. - mondta és felállt az előttem lévő padból - Cézár Bence vagyok. Visszahúzódó, félénk ember vagyok, de szeretek a kezemmel csinálni mindenféle használati eszközt. Kedvenc tantárgyam a kémia és kerámia szakra szeretnék menni.
  - Köszönöm, felírtalak. Forgó Tibor
  - Kezit csókolóm ofő bá'. - mondta, majd az osztályból egy újabb röhögővihar tört ki.
  - Tibor elkezdenéd végre a bemutatkozást?! - kérdezte és látszott rajta, hogy nem éppen Tibi lesz a kedvenc tanítványa.
  - Okhéj! Forgó Tibor vagyok, a humoromról vagyok híres, amit a csajok imádnak bennem. Ezek mellet rendelkezem minden féle modern kütyüvel, amiket igen jól is kezelek. Hobbim a jelszók feltörése. Kedvenc tantárgyam az infó és tánc szakra fogok menni.
  - Köszönöm. Remélem, azért a humorod egy kicsit más irányt is fog venni az elkövetkező években. Gémes Olivér
  - Itt vagyok tanár úr! - felelte majd felpattant úgy, hogy a széke is hátraesett. - Hoppá! Ez teljesen véletlen volt. - ezután hátrafordult felállította a székét és, ha mi sem történt volna elkezdte - Gémes Olivérnek hívnak, imádok csajozni és a szexepilem az orrom. Imádom a sorozatokat főleg a The Walking Dead-et. Kedvenc tantárgyam az ének és minden más magolással járó tantárgyat rühellek. Az ének szakra szeretnék járni.
  - Köszönöm, azért ez az egyik legjobb bemutatkozás volt eddig. Abban 100%-ig biztos vagyok, hogy igazat mondtál, mert a jegyeid ezt tanúsítják. Hajnal Edina.
  - Jelen. - mondtam majd belekezdtem a rövid kis monológomba, amit már vagy 10-szer eljátszottam a fejemben. - Hajnal Edinának hívnak, 14 éves vagyok. Most nyáron költöztünk Budapestre Mindszentről. Kedvenc tantárgyam az irodalom, a matematika és az informatika. Szeretek olvasni és a természetben sétálni, meglesni a különböző madarakat. Imádom a zenét és tánc szakra szeretnék jelentkezni. - az utolsó mondatot, hihetetlen gyorsasággal elhadartam, hogy senki se értse, de ez a sugdolózásokból ítélve nem sikerült.
  - Nagyon szépen köszönöm Edina, és legyen egy kicsit több magabiztosságod, mert a jegyeid és a szóbeli feleleted alapján könnyedén fogsz boldogulni az iskolánkban.- mondta, kedvesen Kalapos.
  - Megpróbálom.- feleltem és villantottam egy halvány mosolyt, majd visszaültem a helyemre.
  - Kalamusz Ádám.-ugrott a következő névre a naplóban
  - Vagyok. - mondta számomra hihetetlenül irritálóan.
  - Ennek örülök, de ha felnéznél a telefonodból, tudnád is mi a feladat!- ordította.
  - Nyugalom van tanár úúúúúr! Biztosan tudja mi a helyzet. - mondta Olivér.
  - Akkor elkezdené Ádám a bemutatkozást. - nézett rá a "menő vagyok" uraságra.
  - Kalamusz Ádámnak hívnak de mindenki csak Vegettonak szólít. Kiskorom óta a zene vesz körbe. Kedvenc tantárgyam nincs és általában leckém se. A zenei tehetségemet az iskola ének szakán szeretném kamatoztatni. - mondta, mire én hátrafordultam és belenéztem, azokba az óceán kék szemeibe és egy pillanatra úgy éreztem elveszek benne, mikor a mély, reszelős hangja kizökentett, ebből a lehetetlen gondolatmenetemből.
  - Mi van? - kérdezte kicsit sem kedvesen.
  - Meglepődtem azon, hogy rendelkezel szókinccsel.- mondtam pimaszul, ami tőlem igen szokatlan volt.
  - Attól, hogy én nem fogalmazok mindig olyan nyakatekerten, mint ön kisasszony, az nem jelenti azt, hogy egy alpári bunkó vagyok. - minden szava hihetetlenül nyugodt volt, mégis volt benne valami, amitől egy pillanatra elakadt a szavam. Szerencsére még idejében visszajött és visszabírtam szólni neki.
  - Lehet, hogy rendelkezel némi szókinccsel, de attól még bunkó vagy.- miután az utolsó szó is elhagyta a számat visszafordultam és próbáltam jó kislányként viselkedni, ami az eddigi életem során sikerült is.
  - Remek! Hogyha Ádám és Edina befejezte a vitát, a fiúk pedig az "úúúúúúúúúú"-zást, akkor visszatérhetnénk a még megmaradt két osztálytársatokhoz.
  - Sajnálom. - mondtam bűnbánóan és próbáltam figyelmen kívül hagyni a fiúk reakcióját a kis vitánkra.
  - Nincs semmi baj. - mondta, majd a csengő újra félbeszakította.
  - Szünet!! - kiáltotta Tibi és már ki is rontott a teremből. Én most ott maradtam és megpróbáltam beszélni Evelinnel, aki újra elővette a könyvét és olvasni kezdte. Még megtöröltem a szemüvegem majd kivettem a rétesem és így szóltam.
  - Kérsz? Lent vettem a büfében, almás. - ő hozzám fordult belenézett a szemeimbe, a barna szemeivel és elvette az egyik rétest.
  - Köszönöm!
  - Szívesen. Egyébként Edinának hívnak. - próbáltam bemutatkozni kedvesen.
  - Tudom, figyeltem rád az órán. Engem Evelinnek hívnak.
  - Tudom.- válaszoltam, mire ő döbbenten nézett rám.
  - Honnan?
  - Kamilla. - válaszoltam, mintha ezzel az egy névvel minden meg lenne magyarázva.
  - Értem - és úgy tűnt tényleg értette.
Ezután nem beszéltünk és eljött a következő óránk is. Az emberek beszállingóztak a terembe. A tekintetem összetalálkozott egy kék szempárral, ami csak úgy izzott a dühtől. Igen ez csak ő lehetett, Vegetto. Furcsa, de a beceneve igenis illik rá. Nem tudom megmagyarázni miért, csak tetszett. Mármint a beceneve nem maga a "szétesek" pasi.
  - Jó gyerekek folytassuk ahol abbahagytuk. - jött be az osztályfőnökünk a terembe. - Ezen az órán már tényleg kiosztásra kerülnek a terem kulcsok. De előtte hallgassuk meg a két embert, akinek nem volt alkama még bemutatkozni. Pongrácz Evelin.
  - Jelen. - mondta vidáman és már jele se volt az előtti komor arckifejezésének, mint amikor olvasott. - Pongácz Evelin vagyok, kettős személyiség. Az egyik felem komoly szereti a könyveket és kedvenc tantárgya az irodalom. A másik felem vidám, kicsit bugyuta és kedvenc tantárgya a rajz. Szeretnék rajz szakon tovább menni. - ezzel le is zárva a mondatát, nem is zavarta az, hogy mindenki arcán, még a tanár arcán is döbbenet ült ki.
  - Őöö......rendben, felirtalak. Akkor az utolsó: Vas Norbert.- lapozott gyorsan tovább, mert szerintem nem szeretett volna gondolkodni Evelin kijelentésén. Ezzel szerintem nem volt egyedül, én sem nagyon szeretnék rajta gondolkodni.
  - Éljen! - kiáltott fel eközben Norbi. - Végre én jövök. Tehát Vas Norbertnek hívnak, utálom a sulit és imádom a gépet. Imádom a Metin 2-őt és a WOW sokkal sz*rabb. -mondta és Kalapos szemöldöke felszaladt.
  - Hogy mondtad?
  - Úgy értem rosszabb. - javította ki magát. - A legjobb haverom Robi és kerámia szakon szeretnék tovább menni.
  - Rendben, akkor a szakok kipipálva. -motyogta inkább magának, mintsem nekünk. - A következő napirendi pont a kulcsok. Mindenkinek mondta a nevét és ők kimentek a kulcsukért. Reméltem, hogy Evelin és Bence közé kerülök, vagy legalább az egyikük mellé, de a sors kegyetlent fintora lecsapott. Mikor kimentem a szekrényemhez hirtelen megörültem, mert mellettem a 211-es szekrényt Evelin kapta, azonban a 209-est ki más, mint a kék szemű démon.