7.fejezet
Egy nagyjából nyugodt nap
A mai nap főleg, azzal telt hogy a tanárokkal ismerkedtünk. A nap eleje a szokásosan telt. Felkeltem, tusoltam, reggeliztem, fogat mostam, felöltöztem (ma egy farmer rövidnadrág és egy bordó trikó mellett döntöttem), fésülködtem, megállapítottam, hogy teljesen átlagos vagyok és elindultam a suliba. Mivel most nem készítettem magamnak uzsit gondoltam beugrok a "Mama Pékség"-be. Mikor beléptem az ajtón megcsapott a pékáruk, hihetetlenül finom illata és egy percre újra a régi kisvárosban éreztem magam. Ez nem tartott sokáig, mert az eladónéni hangja zökkentett ki.
- Szia kislány! Mit szeretnél?
- Csókolom! - miközben ezt kimondtam megakadt a szemem egy finomnak tűnő darabon. - Szeretnék egy meggyes buktát és egy félliteres szénsavas ásványvizet.
- Rendben, tessék. - adta át a zacskót és az üveget - 410 Ft lesz.
- Köszönöm. - mondtam és odaadtam az aprót.
- Első nap a suliban? - kérdezte érdeklődve.
- Második, de igazából ez az első nap, hogy tanítás lesz.
- Hányadikos vagy, 9.-es?
- Igen. - feleltem mosolyogva.
- És izgulsz? - nézett rám mosolyogva
- Igen, egy kicsit. - feleltem félénkem.
- Tudod, az én unokám is 9.-es, de őt úgy tűnik egyáltalán nem érdekli a dolog.
- Szokott ez így lenni. - mondtam és mivel egy kicsit sok időt töltöttem a boltban, elköszöntem és sietve mentem tovább az úton. A gyors sétálásomnak köszönhetően még a háromnegyed 8-as csöngő előtt bőven beértem az iskolába. Mikor beléptem az aulába egy csapat fiú az egyik táblát nézegette.
- Helló, Dina! - mondta valaki és mivel csak fiú diákok volt körülöttem a csapat felé fordultam néztem, ahol már Olivér vadul integetett nekem.
- Sziasztok! - üdvözöltem őket és megpróbáltam megszokni az új becenevemet.
- Szia! - köszöntek a többiek vidáman, mikor azt vettem észre, hogy egy kar van a vállamon.
- Na és tetszik a beceneved? - érdeklődött Olivér.
- Igen, tetszik. Az igazat megvallva eddig nem volt beceneven. - mosolyogtam keserűen.
- Hogy-hogy? - szállt be a beszélgetésbe Tibi is.
- Az előző osztályommal nem ápoltam valami jó kapcsolat. Gyakorlatilag levegőnek néztek.
- Akkor mit szólnál, ha két beceneved is lenne. Mondjuk Inna? - egy kicsit furcsán néztem Tibire, akinek ez a kicsit dilis, de kedves ötlete támadt.
- Ebben nem vagyok tájékozott, de Inna nem egy énekesnő neve.
- Jaaaa, tényleg! Beugrott valami.
- Nem baj, legalább elmondhatom, hogy Innával jártam egy osztályba. - mondta teljesen feldobódva Robi.
- Perszeee. -próbáltam ezt teljesen normális hangon mondani, de szerintem kihallatszott a szarkazmus a hangomból. - Amúgy mit néztek annyira?
- Ez a sulirádiósok lejátszási listája. Ha szerencsés vagy akkor lehet, hogy a te felírt számodra böknek. - tájékoztatott Norbi, aki a most ért oda.
- Hali, haver! Mit ne mondjak nem nézel ki valami jól.
- Kössz, Copfi. Te is nagyon helyes vagy ma reggel. - sziszegte gúnyosan. Egyébként a Copfi beceneven a fiúk röhögtek egy jót.
- Nyugi van, csak poén volt.
- Hogyne. - morogta.
- Okhéjj, visszatérve az eredeti témára, felírjunk valamit neked Inna? - kérdezte Tibi.
- Mi? Ki az az Innna??? - fordult körbe kérdőn Norbi.
- Na, így jár az aki balfék és éppen beesik a suliba. - kötözködött Robi
- Mi van? Ezt megbánod! - kiáltotta, meghúzta a haját és már el is kezdtek veszekedni.
- Ezek mindig ezt csinálják? - érdeklődtem
- Aha, már azon a csapatépítő valamin elkezdtek veszekedni. Szerintem, azóta ezt csinálták - válaszolta meg kérdésem Olivér. - De megint eltértünk a témától. Tehát mi legyen Dina?
- Hmmm..... Legyen a Sum 41-től a With Me - mikor ezt kimondtam kérdő és csodálkozó tekintetekkel találtam szembe magam
- Te komolyan ilyeneket szoktál hallgatni, vagy csak most "menőzni" akartál? - kérdezte egy hang a hátam mögül. És ezt a hangot bármikor felismerem, igaz csak párszor hallottam. Magamban már felkészültem az idióta beszólásaira. Megfordultam és megint elvesztem azokban a hihetetlenül gyönyörű kék szemeiben. Na jó ez egyébként kezd egyre furcsább lenni.
- Igen, komolyan. Sőt igazából ez az egyik kedvenc számom.
- Okéééé, akkor ezt felírtam és most pedig gyere Vegetto egy kicsit dumálni. Szia Dina! - köszönt Olivér és elráncigálta a helyszínről a démont. A többiek utánuk eredtek, úgyhogy az elköszönés így Norbira maradt.
- Mi is mentünk. Csá Inna! A teremben majd talizunk.
- Szia! - intettem és bementem a teremben. A teremben Bence és Evelin épp beszélgettek és Kamilla is ott volt 4 lánnyal, akiket eddig nem láttam valószínűleg a-sok lehetnek.
- Sziasztok! - köszöntem monoton hangon mindenkinek és elindultam Evelinékhez, amikor Kamilla elém állt a négy csatlósával.
- Szia! Hallottam a fiúkkal dumáltál. - bicentett az egyik mellette álló lányra - akinek ombre haja volt - így leszűrtem, hogy ő látott minket beszélgetni.
- Igen, beszéltünk. Mi rossz van benne?
- Az, hogy így könnyen maguk mellé állítanak és már megígérted, hogy hozzánk csatlakozol. - dühöngött Kamilla.
- Nem, én ilyet egy szóval sem mondtam. Azt mondtam, hogy jó, majd még meggondolom.
- Oké és mire jutottál?
- Még semmire.
- Szerintem, ha ezt így folytatod Kamilla, nem is fog csatlakozni hozzánk. Mondta az egyik mögötte álló lány.
- Mit tudsz te a toborzásról Andi? - mondta
- Azt, hogy nem lehet erőltetni és az igazat megvallva én sem tudom mi a fenét keresek itt.
- Ezt meg hogy érted? - kérdezte az ombre hajú lány
- Úgy, hogy semmi kedvem veletek lógni, nem is akartam csatlakozni, csak ti egyből ezt vettétek le. Kérlek, hiszen csak egy házban "laktunk" az alatt a hülye tábor alatt. És szerintem ezt Klaudia is így gondolja. - fejezte be a mondandóját.
- Igen, igazából én sem bírom, hogy mindenkit csicskáztattok és senkit sem vesztek emberszámba, minket se - hadarta el a dús, barna hajú lány, akinek zöld szeme volt.
- Remek éppen csak elkezdődik a suli és máris elárulnak. - akadt ki Kamilla.
- Na, akkor mi el is mentünk. - ezután a barna szemeit Andi rám szegezte - Szia! Remélem lesz eszed és nem fogsz behódolni neki.
- Hidd el nem fogok. - mondtam és mielőtt még Andi és Klaudia faképnél hagyta volna Kamilláékat dobtam feléjük egy mosolyt.
- Akkor most te velük vagy? - kérdezte az ombre hajú csaj.
- Pszt, Dia ebbe most légyszi ne szólj bele.
- Oké. - motyogta
- Tehát, te velük vagy? Vagy esetleg a, azzal a két nyomival? - bökött a fejével Bencéék felé
- Nem, én nem vagyok senkivel. Nem vagyok egyik idióta csapatnak sem tagja. Azzal barátkozok, akivel akarok és akivel jól esik. És veled kapcsolatban már fizikai fájdalmat érzek. Úgyhogy, ha megbocsátanál. - kerültem ki őket és odasiettem Eviékhez.
- Sziasztok! Hogy vagytok?
- Elvagyunk. -mondta Evelin fel sem pillantva a könyvéből.
- Mondcsak kérdezhetek valamit?
- Persze Bence, bármit.
- Mről beszélgettél az előbb Kamilláékkal? - erre a kérdésre Evelin is felkapta a fejét, lerakta a könyvét és várt a válaszomra.
- Azt akarta, hogy csatlakozzak a csapatához. Természetesen nemet mondtam rá, ráadásul két úgytűnik még épelméjű, normális ember is faképnél hagyta.
- Okika, már megijedtem, hogy itthagysz minket miattuk. - mondta Evi és szinte hallottam, ahogy leesik a kő a szívéről.
- Dehogy, hidd el semmi pénzért ne lennék egy olyan lánnyal, mint ő.
- Jó, akkor megállapítottam, hogy te közénk tartozol. - mondta Benc.
- Hová is tartozom pontosan? - kérdeztem.
- A "nem érdekel a társadalmi réteg, inkább magamat adom, minthogy egy kirakatbábura hasonlítanék" csoportba. - felelte, én pedig elmosolyodtam.
- Szép hosszú neve van a csoportunknak.
- Íjjj, figyusz szerintetek lehet ilyen hosszú csoportnév a Facebookon?
- Nem tudom Evi, próbáld ki. - mondtam és reméltem, hogy észreveszi a hangomban lévő szarkazmust. Hát, nem vette.
- Okika, akkor ha hazaértem ki is próbálom.
- Gyerekek, kérlek titeket, hogy ülljetek le a helyetekre. - mondta az ofő, aki úgytűnt a csengővel együtt érkezett, mert mikor átlépte a terem küszöbét megszólalt a csengő.
- Jó reggelt ofő' bá'! Hogy tetszett aludni? - kérdezte Tibi egy cseppnyi komolyság nélkül.
- Tibor, látom ma is idetaláltál, remek! Egyébként köszönöm kérdésed, rettenetesen.
- Mi, miért? Tán valami laktatót evett vacsorára? - tette fel a következő értelmetlen kérdést.
- Sajnos veled és a humortalan poénjaiddal álmodtam. Szörnyű volt! - és az arcára (ál)meggyötörtség ült ki, majd elmosolyodott, mert alig hogy kiejtette az utolsó szót az osztály hangos nevetésbe kezdett.
- Jó, renben gyerekek kinevettétek magatokat. Most szeretném nektek bemutatni Köves Mihály tanár urat.
Ekkor egy kövér, kopasz, bajszos bácsi tűnt fel Kalapos háta mögött.
- Sziasztok gyerekek! Az én nevem Köves Mihály és nektek történelmet fogok tanítani. - mondta és szúros szemmel nézett ránk, majd az osztályfőnökünkre.
- Megtudhatnám miért nincs a gyerekeknek névtáblájuk - rivallt rá Kalaposra a töri tanár. Még mi is megijedtünk tőle. Bennem ekkor tudatosult, hogy nála nem lehet kihúzni a gyufát, mert ha mi mégis kihúzzuk, akkor vagy röpdogát írat, vagy egyből bevágja mindenkinek az egyest.
- Tényleg, teljesen ki ment a fejemből. -kapott észhez és hozzánk fordult. - Gyerekek mindenki írjon magának egy névtáblát. A táblán legyen rajta a család- és a keresztnév is. Köszönöm. És további jó órát kívánok. - mondta, majd nyakát behúzni kiment a teremből. Mi gyorsan megcsináltuk a táblákat és kitettük a padra. Gyorsan értelmet nyert, hogy miért kellet a családnevünket is felírni, ugyanis Köves tanár úr a családnevünkön szólít minket. Ráadásul, ha azt hittük, hogy az első órákon majd csak bemutatkozunk és kedvesen beszélgetünk a tanárokkal, akkor nagyon is tévedtünk. Mindegyik tanár azonnal belekezdett a tananyagba. Ott volt második órában a kicsit kedvesebb, irodalom és nyelvtan tanárnőnk Gödrösné Nefelejcs Virág. A tanárnőnk kinézetével nincs baj, az arca kedves és nő létére rövid fekete haja van. Vele az órán a kötelező olvasmányok felsorolása mellet elkezdtük a normális órai anyagot is jegyzetelni. A matematika, fizika tanárunkkal már sajnos nem volt olyan szerencsénk. Ő egyből belekezdett az anyag magyarázásába, nem tudtunk meg róla többet a nevén kívül, ami Kortáns János. Nem tudom megmondani, miért de mintha ebben az iskolában a tanároknak alap feltétele a jelentkezéshez, hogy fura családneve legyen. Na mindegy. Még nekem is húzós volt a matek óra, pedig én tényleg szeretem a halmazokat, de egy kicsit nekem is sok(k) volt. Mikor már úgy éreztem nem bírom tovább és pont volt egy kis szabadidőm körbenéztem a teremben. Ha azokat az arcokat, amiket ott láttam feltölteném az internetre, akkor biztosan kapnánk pár epizódszerepet, mondjuk egy elmegyógyintézet betegeiként. Az egyik bambul és mered maga elé, mintha azt sem tudná hol van éppen, volt akinek bambulást közbe nyitva volt a szája és annyira "koncentrált", hogy még nyelni is elfelejtett, vagy volt, aki éppen a füzetét tépve ordibálta ,,ezt én nem értem!˝ és volt olyan is, aki éppen a füzete lapjait ette, azért mert így a betűk biztosan feljut az agyába, mint a Locsi Fecsi Mártában (????????). És ezután jött csak a neheze, vagyis nekem biztosan. A tesitanárunk egy fitt, de már az 50-es éveiben járó férfi, Labdás (?) Ferenc. A nevéhez híven 4 iskolakör és egy kis bemelegítés után mindenkit nemtől függetlenül (?) az a-sokat és a b-seket is beálította focizni. Ja, igen azt az apró tényt elfelejtettem megemlíteni, hogy tesiórán a két osztály együtt van. Ezután következett Perta Angéla, aki franciát tanít. Egy fiatal 25 (!) éves tanárnő, aki mindig mosolyog. Igazából ettől az órától féltem a leginkább, de végül ez volt a legjobb óra a mai napon. Bejött a terembe egy kötet papírt szorongatva, ami egy szintfelmérő volt. A kérdések nagy részét már alapból nem értettem, - mert háromnegyede franciául volt - a válaszokról pedig így fogalmam sem volt, mert mindegyik kérdésre franciául kellet válaszolni. Mikor a tanárnő meglátott furcsán nézett rám. Én elmagyaráztam, neki hogy nem tanultam franciát és az össz francia tudásom ott kifújt, hogy oui és petit lutin. - Igen sikeresen rájöttem, hogy az igent is tudom franciául. Egy nyelvvizsgát nekem! - Az össz francia szókincsemre a tanárnő csak bólíntott és mosolyogva elvette a lapomat. Amíg a többiek végeztek én csendben elfoglaltam magam és megtanultam a töri jegyzetet. Ezután a húzós nap után már indultam is haza..... azaz indultam volna, ha valaki nem húz vissza a teremajtónál.
- Hé, itt maradnál velem? Megszeretném csinálni a szekrényemet. Bencét is kértem, de neki időre menni kell haza, ő majd holnap csinálja meg - mondta Evi.
- Persze, szívesen. De te is maradnál velem holnap?
- Ahannn. És mond, segítesz is egy icuripicurit?
- Igen. Mit kéne? Csak ne valami nagy feladatot, mert előre szólok semmi kézügyességem nincs.
- Semmi komcsi, csak ragasztó szalagot kell tépkedni és egy picikét vagdosni.
- Oké! Menjünk.
Miközben Evelin szekrényét csináltuk rengetek szem ránk szegeződött. Igazából megértem őket. Két lány ül a folyosón két párnán és közben énekeseket, színészeket és furcsa figurákat ollóztak ki egy-egy papírból.
- Egyébként megkérdezhetném, hogy honnan szereztél párnákat?
- A szekrényemből. - felelte úgy, mintha ez teljesen természetes lenne.
- Oké. És mik ezek a cuki kis figurák?
- Jujj, ugye milyen édik?! Igazából nem tudom csak megláttam a neten, miközben cuki képeket kerestem és lerajzoltam őket.
- Várj, ezeket te rajzoltad? - kérdeztem döbbenten. Azt tudtam, hogy szeret és tud rajzolni, hiszen azért megy rajz szakra, de hogy ennyire ügyes azt nem sejtettem.
- Igen. Mit gondolsz, jók lettek?
- Ezek egyszerűen zseniálisak!
- Köszike! - mondta pironkodva.
- Mond csak, nem rajzolnál nekem is valami szépet? - kérdeztem, mert annyira lenyűgöztek a rajzai, hogy én is szerettem volna egyet.
- Persze, szívesen csinálok. Mond mit szeretnél?
- Nem tudom. Olyat rajzolsz, amilyet szeretnél. Én bárminek örülni fogok. - mondtam mosolyogva és örültem, hogy sikerült egy ilyen barátra lelnem.
- Okika!
Ezután felhívtam anyukámat és szóltam neki, hogy később megyek haza. Ezután visszaültem és folytattam a rám kiruházott feladatok teljesítését. Már egy ideje ragasztottunk, vágtunk, beszélgettünk és nevetgéltünk, mikor valakik köszöntek Evi háta mögül
- Sziasztok! - mikor felnéztem valami James Maslow képéből, megláttam Andit és Klaudiát.
- Sziasztok! - köszöntünk és Evelin folytatta az egyik - mint később kiderült - anime figura felragasztását.
- Ti is szeretitek a Big Time Rush-t. - kérdezte Andi, mert a tekintete a kezemben lévő képre siklott.
- Nem én még sosem halottam róla, csak Evelinnek segítek felragasztani és kivágni a képeket.
- Oké. És te? Szereted a BTR-t?
- Jujjj, nagyon. Ti is?
- Én nem. - jelezte Klaudia feltett kezekkel.
- Én igen. És neked ki tetszik a bandából?
- Nekem James. Neked?
- Nekem Kendall. - miközben ők erről tanácskoztak én odafordultam Klaudiához.
- Te érted miről beszélnek? - kérdeztem éreklődve, mert nekem tényleg fogalmam sem volt arról miről diskuráltak.
- Fogalmam sincs. - nevette el magát a nálam majd egy fejjel magasabb lány.
- Ez megnyugtató, legalább nem vagyok egyedül azzal, hogy nem ismerem ezt a bandát.
- Igazából magát a bandát ismerem, meg a zenéjük se annyira rossz, csak valamiért nekem nem jönnek be.
- Értem, akkor megint egyedül maradtam. - válaszoltam majdnem szomorúan.
- Hát azt azért nem hiszem. - mosolyodott el.
- Tényleg! - jutott eszembe - Ti milyen szakra fogtok járni?
- Mindketten táncra fogunk járni.
- Tényleg?
- Igen. Te milyenes leszel?
- Én is táncos.
- Naa, az tök jó.
- Az.
- Na Andi nem kéne már indulni, mert szerintem le fogjuk késni a buszt.
- Oké, akkor sziasztok és további jó szekrénydíszítést
- Köszi! Sziasztok! -köszönt Evi.
- Helósztok! - köszöntem egy kicsit lazább stílusba, mint szoktam
Miután befejeztük a szekrénye díszítését - ami egyébként szerintem nagyon szép lett - hazaindultunk. Mikor elértünk az ominózus ponthoz, ahol Evelin lefordul elköszöntünk és szétváltunk. Otthon anyu már várt így elmeséltem mik történtek a suliban, bemutattam a ma megismert tanárokat, majd ebédeltünk. Ezután elköszöntem, mert ment vissza a munkahelyére én pedig felmentem leckét (!!) írni. Fura, hogy rögtön a második napon kapunk házit. Na mindegy. Gyors megcsináltam a töri, az iroda és a matek házit és bekapcsoltam a laptomom. Mivel ma az egész nap, alig hallottam zenét és ha mégis valami pop music ment és hiába írattam fel a kedvenc számomat reggel nem játszották le. Így hát most beraktam egy jó kis Green Day számot és felmentem Facebookra. 2 ismerős felkérésem érkezett: Kamilla és Olivér. Mindkettőt visszajelöltem és belegondoltam, hogy most már csak egy ember nem ismerősöm, aki az osztályomba jár. Szerencsére, ha nem vesszük a reggeli kis összezörrenésünket, akkor elég jól megvoltunk egymás mellet (mögött) ma. Nem tudom mit mondhatott neki Olivér, de pár szúrós pillantást leszámítva nem nézett rám és nem szólt hozzám semmit. De végül is kit érdekel. Átnéztem a 3 üzenetemet, ami jött. Kati és Juli írtak a napjukról és megkértek, hogy én is számoljak be az enyémről, és Evelin szomorúan közölte, hogy nem fér ki a csoportnevünk Ezen jót nevettem, mert nem gondoltam volna, hogy komolyan megpróbálja.
Most megyek és átnézem a matekot, megtanulom a franciát és az irodalmat, majd kezdődhet az esti rituálém egy kiadós vacsorával.
Ui..: Már alig várom a holnapi táncpróbát. :)
- Azt, hogy nem lehet erőltetni és az igazat megvallva én sem tudom mi a fenét keresek itt.
- Ezt meg hogy érted? - kérdezte az ombre hajú lány
- Úgy, hogy semmi kedvem veletek lógni, nem is akartam csatlakozni, csak ti egyből ezt vettétek le. Kérlek, hiszen csak egy házban "laktunk" az alatt a hülye tábor alatt. És szerintem ezt Klaudia is így gondolja. - fejezte be a mondandóját.
- Igen, igazából én sem bírom, hogy mindenkit csicskáztattok és senkit sem vesztek emberszámba, minket se - hadarta el a dús, barna hajú lány, akinek zöld szeme volt.
- Remek éppen csak elkezdődik a suli és máris elárulnak. - akadt ki Kamilla.
- Na, akkor mi el is mentünk. - ezután a barna szemeit Andi rám szegezte - Szia! Remélem lesz eszed és nem fogsz behódolni neki.
- Hidd el nem fogok. - mondtam és mielőtt még Andi és Klaudia faképnél hagyta volna Kamilláékat dobtam feléjük egy mosolyt.
- Akkor most te velük vagy? - kérdezte az ombre hajú csaj.
- Pszt, Dia ebbe most légyszi ne szólj bele.
- Oké. - motyogta
- Tehát, te velük vagy? Vagy esetleg a, azzal a két nyomival? - bökött a fejével Bencéék felé
- Nem, én nem vagyok senkivel. Nem vagyok egyik idióta csapatnak sem tagja. Azzal barátkozok, akivel akarok és akivel jól esik. És veled kapcsolatban már fizikai fájdalmat érzek. Úgyhogy, ha megbocsátanál. - kerültem ki őket és odasiettem Eviékhez.
- Sziasztok! Hogy vagytok?
- Elvagyunk. -mondta Evelin fel sem pillantva a könyvéből.
- Mondcsak kérdezhetek valamit?
- Persze Bence, bármit.
- Mről beszélgettél az előbb Kamilláékkal? - erre a kérdésre Evelin is felkapta a fejét, lerakta a könyvét és várt a válaszomra.
- Azt akarta, hogy csatlakozzak a csapatához. Természetesen nemet mondtam rá, ráadásul két úgytűnik még épelméjű, normális ember is faképnél hagyta.
- Okika, már megijedtem, hogy itthagysz minket miattuk. - mondta Evi és szinte hallottam, ahogy leesik a kő a szívéről.
- Dehogy, hidd el semmi pénzért ne lennék egy olyan lánnyal, mint ő.
- Jó, akkor megállapítottam, hogy te közénk tartozol. - mondta Benc.
- Hová is tartozom pontosan? - kérdeztem.
- A "nem érdekel a társadalmi réteg, inkább magamat adom, minthogy egy kirakatbábura hasonlítanék" csoportba. - felelte, én pedig elmosolyodtam.
- Szép hosszú neve van a csoportunknak.
- Íjjj, figyusz szerintetek lehet ilyen hosszú csoportnév a Facebookon?
- Nem tudom Evi, próbáld ki. - mondtam és reméltem, hogy észreveszi a hangomban lévő szarkazmust. Hát, nem vette.
- Okika, akkor ha hazaértem ki is próbálom.
- Gyerekek, kérlek titeket, hogy ülljetek le a helyetekre. - mondta az ofő, aki úgytűnt a csengővel együtt érkezett, mert mikor átlépte a terem küszöbét megszólalt a csengő.
- Jó reggelt ofő' bá'! Hogy tetszett aludni? - kérdezte Tibi egy cseppnyi komolyság nélkül.
- Tibor, látom ma is idetaláltál, remek! Egyébként köszönöm kérdésed, rettenetesen.
- Mi, miért? Tán valami laktatót evett vacsorára? - tette fel a következő értelmetlen kérdést.
- Sajnos veled és a humortalan poénjaiddal álmodtam. Szörnyű volt! - és az arcára (ál)meggyötörtség ült ki, majd elmosolyodott, mert alig hogy kiejtette az utolsó szót az osztály hangos nevetésbe kezdett.
- Jó, renben gyerekek kinevettétek magatokat. Most szeretném nektek bemutatni Köves Mihály tanár urat.
Ekkor egy kövér, kopasz, bajszos bácsi tűnt fel Kalapos háta mögött.
- Sziasztok gyerekek! Az én nevem Köves Mihály és nektek történelmet fogok tanítani. - mondta és szúros szemmel nézett ránk, majd az osztályfőnökünkre.
- Megtudhatnám miért nincs a gyerekeknek névtáblájuk - rivallt rá Kalaposra a töri tanár. Még mi is megijedtünk tőle. Bennem ekkor tudatosult, hogy nála nem lehet kihúzni a gyufát, mert ha mi mégis kihúzzuk, akkor vagy röpdogát írat, vagy egyből bevágja mindenkinek az egyest.
- Tényleg, teljesen ki ment a fejemből. -kapott észhez és hozzánk fordult. - Gyerekek mindenki írjon magának egy névtáblát. A táblán legyen rajta a család- és a keresztnév is. Köszönöm. És további jó órát kívánok. - mondta, majd nyakát behúzni kiment a teremből. Mi gyorsan megcsináltuk a táblákat és kitettük a padra. Gyorsan értelmet nyert, hogy miért kellet a családnevünket is felírni, ugyanis Köves tanár úr a családnevünkön szólít minket. Ráadásul, ha azt hittük, hogy az első órákon majd csak bemutatkozunk és kedvesen beszélgetünk a tanárokkal, akkor nagyon is tévedtünk. Mindegyik tanár azonnal belekezdett a tananyagba. Ott volt második órában a kicsit kedvesebb, irodalom és nyelvtan tanárnőnk Gödrösné Nefelejcs Virág. A tanárnőnk kinézetével nincs baj, az arca kedves és nő létére rövid fekete haja van. Vele az órán a kötelező olvasmányok felsorolása mellet elkezdtük a normális órai anyagot is jegyzetelni. A matematika, fizika tanárunkkal már sajnos nem volt olyan szerencsénk. Ő egyből belekezdett az anyag magyarázásába, nem tudtunk meg róla többet a nevén kívül, ami Kortáns János. Nem tudom megmondani, miért de mintha ebben az iskolában a tanároknak alap feltétele a jelentkezéshez, hogy fura családneve legyen. Na mindegy. Még nekem is húzós volt a matek óra, pedig én tényleg szeretem a halmazokat, de egy kicsit nekem is sok(k) volt. Mikor már úgy éreztem nem bírom tovább és pont volt egy kis szabadidőm körbenéztem a teremben. Ha azokat az arcokat, amiket ott láttam feltölteném az internetre, akkor biztosan kapnánk pár epizódszerepet, mondjuk egy elmegyógyintézet betegeiként. Az egyik bambul és mered maga elé, mintha azt sem tudná hol van éppen, volt akinek bambulást közbe nyitva volt a szája és annyira "koncentrált", hogy még nyelni is elfelejtett, vagy volt, aki éppen a füzetét tépve ordibálta ,,ezt én nem értem!˝ és volt olyan is, aki éppen a füzete lapjait ette, azért mert így a betűk biztosan feljut az agyába, mint a Locsi Fecsi Mártában (????????). És ezután jött csak a neheze, vagyis nekem biztosan. A tesitanárunk egy fitt, de már az 50-es éveiben járó férfi, Labdás (?) Ferenc. A nevéhez híven 4 iskolakör és egy kis bemelegítés után mindenkit nemtől függetlenül (?) az a-sokat és a b-seket is beálította focizni. Ja, igen azt az apró tényt elfelejtettem megemlíteni, hogy tesiórán a két osztály együtt van. Ezután következett Perta Angéla, aki franciát tanít. Egy fiatal 25 (!) éves tanárnő, aki mindig mosolyog. Igazából ettől az órától féltem a leginkább, de végül ez volt a legjobb óra a mai napon. Bejött a terembe egy kötet papírt szorongatva, ami egy szintfelmérő volt. A kérdések nagy részét már alapból nem értettem, - mert háromnegyede franciául volt - a válaszokról pedig így fogalmam sem volt, mert mindegyik kérdésre franciául kellet válaszolni. Mikor a tanárnő meglátott furcsán nézett rám. Én elmagyaráztam, neki hogy nem tanultam franciát és az össz francia tudásom ott kifújt, hogy oui és petit lutin. - Igen sikeresen rájöttem, hogy az igent is tudom franciául. Egy nyelvvizsgát nekem! - Az össz francia szókincsemre a tanárnő csak bólíntott és mosolyogva elvette a lapomat. Amíg a többiek végeztek én csendben elfoglaltam magam és megtanultam a töri jegyzetet. Ezután a húzós nap után már indultam is haza..... azaz indultam volna, ha valaki nem húz vissza a teremajtónál.
- Hé, itt maradnál velem? Megszeretném csinálni a szekrényemet. Bencét is kértem, de neki időre menni kell haza, ő majd holnap csinálja meg - mondta Evi.
- Persze, szívesen. De te is maradnál velem holnap?
- Ahannn. És mond, segítesz is egy icuripicurit?
- Igen. Mit kéne? Csak ne valami nagy feladatot, mert előre szólok semmi kézügyességem nincs.
- Semmi komcsi, csak ragasztó szalagot kell tépkedni és egy picikét vagdosni.
- Oké! Menjünk.
Miközben Evelin szekrényét csináltuk rengetek szem ránk szegeződött. Igazából megértem őket. Két lány ül a folyosón két párnán és közben énekeseket, színészeket és furcsa figurákat ollóztak ki egy-egy papírból.
- Egyébként megkérdezhetném, hogy honnan szereztél párnákat?
- A szekrényemből. - felelte úgy, mintha ez teljesen természetes lenne.
- Oké. És mik ezek a cuki kis figurák?
- Jujj, ugye milyen édik?! Igazából nem tudom csak megláttam a neten, miközben cuki képeket kerestem és lerajzoltam őket.
- Várj, ezeket te rajzoltad? - kérdeztem döbbenten. Azt tudtam, hogy szeret és tud rajzolni, hiszen azért megy rajz szakra, de hogy ennyire ügyes azt nem sejtettem.
- Igen. Mit gondolsz, jók lettek?
- Ezek egyszerűen zseniálisak!
- Köszike! - mondta pironkodva.
- Mond csak, nem rajzolnál nekem is valami szépet? - kérdeztem, mert annyira lenyűgöztek a rajzai, hogy én is szerettem volna egyet.
- Persze, szívesen csinálok. Mond mit szeretnél?
- Nem tudom. Olyat rajzolsz, amilyet szeretnél. Én bárminek örülni fogok. - mondtam mosolyogva és örültem, hogy sikerült egy ilyen barátra lelnem.
- Okika!
Ezután felhívtam anyukámat és szóltam neki, hogy később megyek haza. Ezután visszaültem és folytattam a rám kiruházott feladatok teljesítését. Már egy ideje ragasztottunk, vágtunk, beszélgettünk és nevetgéltünk, mikor valakik köszöntek Evi háta mögül
- Sziasztok! - mikor felnéztem valami James Maslow képéből, megláttam Andit és Klaudiát.
- Sziasztok! - köszöntünk és Evelin folytatta az egyik - mint később kiderült - anime figura felragasztását.
- Ti is szeretitek a Big Time Rush-t. - kérdezte Andi, mert a tekintete a kezemben lévő képre siklott.
- Nem én még sosem halottam róla, csak Evelinnek segítek felragasztani és kivágni a képeket.
- Oké. És te? Szereted a BTR-t?
- Jujjj, nagyon. Ti is?
- Én nem. - jelezte Klaudia feltett kezekkel.
- Én igen. És neked ki tetszik a bandából?
- Nekem James. Neked?
- Nekem Kendall. - miközben ők erről tanácskoztak én odafordultam Klaudiához.
- Te érted miről beszélnek? - kérdeztem éreklődve, mert nekem tényleg fogalmam sem volt arról miről diskuráltak.
- Fogalmam sincs. - nevette el magát a nálam majd egy fejjel magasabb lány.
- Ez megnyugtató, legalább nem vagyok egyedül azzal, hogy nem ismerem ezt a bandát.
- Igazából magát a bandát ismerem, meg a zenéjük se annyira rossz, csak valamiért nekem nem jönnek be.
- Értem, akkor megint egyedül maradtam. - válaszoltam majdnem szomorúan.
- Hát azt azért nem hiszem. - mosolyodott el.
- Tényleg! - jutott eszembe - Ti milyen szakra fogtok járni?
- Mindketten táncra fogunk járni.
- Tényleg?
- Igen. Te milyenes leszel?
- Én is táncos.
- Naa, az tök jó.
- Az.
- Na Andi nem kéne már indulni, mert szerintem le fogjuk késni a buszt.
- Oké, akkor sziasztok és további jó szekrénydíszítést
- Köszi! Sziasztok! -köszönt Evi.
- Helósztok! - köszöntem egy kicsit lazább stílusba, mint szoktam
Miután befejeztük a szekrénye díszítését - ami egyébként szerintem nagyon szép lett - hazaindultunk. Mikor elértünk az ominózus ponthoz, ahol Evelin lefordul elköszöntünk és szétváltunk. Otthon anyu már várt így elmeséltem mik történtek a suliban, bemutattam a ma megismert tanárokat, majd ebédeltünk. Ezután elköszöntem, mert ment vissza a munkahelyére én pedig felmentem leckét (!!) írni. Fura, hogy rögtön a második napon kapunk házit. Na mindegy. Gyors megcsináltam a töri, az iroda és a matek házit és bekapcsoltam a laptomom. Mivel ma az egész nap, alig hallottam zenét és ha mégis valami pop music ment és hiába írattam fel a kedvenc számomat reggel nem játszották le. Így hát most beraktam egy jó kis Green Day számot és felmentem Facebookra. 2 ismerős felkérésem érkezett: Kamilla és Olivér. Mindkettőt visszajelöltem és belegondoltam, hogy most már csak egy ember nem ismerősöm, aki az osztályomba jár. Szerencsére, ha nem vesszük a reggeli kis összezörrenésünket, akkor elég jól megvoltunk egymás mellet (mögött) ma. Nem tudom mit mondhatott neki Olivér, de pár szúrós pillantást leszámítva nem nézett rám és nem szólt hozzám semmit. De végül is kit érdekel. Átnéztem a 3 üzenetemet, ami jött. Kati és Juli írtak a napjukról és megkértek, hogy én is számoljak be az enyémről, és Evelin szomorúan közölte, hogy nem fér ki a csoportnevünk Ezen jót nevettem, mert nem gondoltam volna, hogy komolyan megpróbálja.
Most megyek és átnézem a matekot, megtanulom a franciát és az irodalmat, majd kezdődhet az esti rituálém egy kiadós vacsorával.
Ui..: Már alig várom a holnapi táncpróbát. :)
Imádom! :)))
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik. Próbálok sietni a fejezetekkel :)
Törlés